Hali,
Írok már kicsit én is a meccsről.
Th-t megkérdeztem meccs előtt milyen várat ajánl, ezért választottam a Castlét, azt mondta jó lesz ez nekem. Az előző meccsnél az infernot is ő mondta és bejött, ezért hallgattam rá.

A herot már én választottam, bár kicsit sajnálom, hogy nem Tazart választottam. Mert őt is bedobta a gép 1. nap, meg is vettem, de csak hajósinas lett.
Nagyon jó pálya volt. Köszönet érte a szervezőknek! Fordulatokkal teli volt a játék.
Sylvia első héten szinte semmit sem csinált. Közben Galthran ijesztően fejlődött. 2. hét vége felé még nagyon elkeseredett volt a Hajóslány.
Kiszedett ugyan néhány hajóroncsot (2 fullosat), de hihetetlennek tűnő skill hátrányom volt , ráadásul 1.2.4-nél még se Castle se angyal, se pénz nem volt.
Aztán csoda történt: kiszedtem az egyik dobozt 6. nap, és adott 10K aranyat, majd két roncsból 7. nap még összejött 9 vagy 10. Így meglett az angyal is, castle meg a normál bevételből, némi faváltással.
Merthogy Th felszedte 2 kivételével az összes fát előlem, ami a szutyi Castlenek ugye alig kell a lovasokhoz...
Sebaj, itt megtáltosodott Sylvia, és 3-4 nap alatt 30-ig gyúrta a deffjét. Majd elindult Galthran után a nagy szigetre.
Elkaphattam volna, láttam, hogy észak felé menekülnek 2-en, de a föld alatt bújó hero után mentem inkább, így Galthran egérutat nyert. Ezután nemakartam kergetőzni és nem fejlődni esetleg mig utólérem, utópiák jobban vonzottak. Ráadásul a recanter még nem volt nálam, earth sem volt (nem is lett).
Első utópia megszedett, még nem volt arkom sem, spellem sem és fullos volt, attackom pedig nevetségesen alacsony (10 volt talán), a végére is csak 20-ra sikerült kigyúrni. Egyedül a 30 feletti def szólt mellettem. Kaptam nyaklánc+csizma+TC+sárkánysapka kombót, meg pénzt arkra.
2. utópia könnyebb volt, arkkal + kicsit erősebben, és az csak közepes volt. Sentinel+DSA+piros csizma.
Ezután town portal a nagy szigetre(legközelebbi vár ugye), bohóckodás a manatöltéssel (ami a győzelmet hozta végül), és főcsata.
Amikor megláttam mennyi csontot kapart össze, akkor kicsit megijedtem.
1300 csont ellen sajnos az 50-es def sem védett meg. Amit elért, azt 1 ütésből leszedte. Kivéve a 33 crusadert, abból 1 állva maradt
Ütni alig ütöttem a 20 körüli attackom miatt. Odaát armorer, mass shield... Másrészt eltaktikáztam magam az elején.
Főcsata a tócsán kívül még 1-2 fontos dolgon azért múlott: 440 mana vs 120. Th-jé elfogyott, nekem maradt villámra, neki nem volt semmi használható spell.
Köszi a gamét, nagyon jó meccs volt.