Sziasztok!
Én már le is játszottam a mérkőzésemet!
A Császár álnevű bajnok, álnevét nem meghazudtolva simán leverte az öreg iszaposszemű rája harcosait.
Egy kis beszámoló:
Mindketten Castle, Csaszi Lord Haart pénzeszsákjában, én Christian Ballistájában bíztam. Legnagyobb megdöbbenésemre az én oldalamon minden nyavalyás bányát íjászok védtek így fejlődésem a kártányba ragadt terhes tetűéhez hasonlított - ráadásul a főhős lovag létére több Powert + Knowledge -t kapott mint Attackot - , nem úgy Haart, aki olyan combos lett egy hét alatt, mint a Rambo... 12 -es Attackkal hasított én meg 4 -el, el is szontyolodtam, normális artim ugyan egy deka se, jóval lassabban is haladtam is, de azért haladtam. Az első héten majdnem megvolt az angyal, de csak majdnem, még a második héten is inkább a pénzre gyúrtam, hiba volt. Szépen kifigyeltem, hogy az ellentől elválasztó térkapukat csak hydrák + macik védik, közte a Sentinellel. 2. hónap első hetébe neki is indultam, mass slowwal gondoltam átgyalogolok rajtuk, mint a pinty. Így is vala, szépen ki is combosodtam, skillekben simán felvettem a versenyt magával a Császárral is!

Át is kolbászoltam az ellen térfelére, remélve, hogy hátha épp nem arrafelé bóklászik s fel tudom fejleszteni az angyalkáimat az Ő fővárosában.

Tévedtem, épp hogy föl tudtam tölteni a manámat, Ő pedig sejtette, hogy galádságra készülök, s még el is ért...7 Ark és némi lénytöbblet az ellennél (mint utóbb megnéztem a 2. vára is Castle volt - nekem persze Fortress...

- nálam meg 5 sima angyalka + az apraja. Legnagyobb örömömre kaptam is a nyakamba egy Chaint, jut eszembe énnekem is volt 4 szintű varázslatom Inferno és Slayer...

A lénytöbbletet + az Arkot talán a mass slowwal még kiegyenlíthettem volna,de a Chain ellen nem volt ellenszerem, az első után maradt is 2 angyalkám s szép komótosan bealázott a Császár! Nagyon szépen játszott, én megemelem a kócsagtollas süvegem előtte! Rá kellett jönnöm, ezek a versenymapok legalább annyira nem szeretnek engem, mint én őket!
További sikeres harcot a Császárnak + minden játékosnak!
Üdv. Mugger
U.i.: Ja és utólag megnéztem a tombomat s tizenvalahány szép fekete Sárkány védte a négylevelű lóherémet...

Még jó, hogy nem mentem nekik...
