Hatalmas az az öröm a hajón. Úgy néz ki, nemcsak azért, mert visszatért a jaht és elhozta a továbbhaladás szempontjából szükséges „tartalék” árbócdarabot, hanem azért is, mert három új taggal gazdagodik a csapat. Érdeklődéssel figyelik a kissé meggyengült, de még így is magabiztos túlélőket. A két alabárdos után mintegy nagyúrként lép a fedélzetre a lovag, természetesen teljes harci felszerelésben. Először szemével, majd hangjával is üdvözli az Ezüstsólymon tartózkodókat.
A fedélzetmester be is mutatja a kapitányt, a harcosokat és munkásokat az újonnan érkező három vitéznek. Természetesen először a kapitánynak, aztán a többieknek, rangsor szerint. A minotaurusznak még nem szól Theodorus fontos kérdeznivalójáról, de ami késik, nem múlik, gondolja magában...
Mindhárman nagyon örülnek a lord szavainak, mi szerint „Egy-két erős alabárdra, vagy kardra mindig szükségünk lehet!” Ezennel fel is kéri őket, hogy tartsanak velük az úton, hacsak nincs fontosabb elintéznivalójuk, mert ebben az esetben a legközelebbi megállóhelyen útjukra bocsátanák őket. Theodorus természetesen elfogadja az ajánlatot, így velük tartanak. Mondja továbbá:
- Két kérdésem lenne még. Az egyik: Kaphatnánk itt valami szállásféleséget? A másik: Lenne itt majd egypár dolog, amiről szeretnék Önnel beszélni! Mikor lenne rám ideje?
- A fedélzetmester, akit már volt módjuk megismerni, és akinek valószínüleg az életüket köszönhetik, majd megmutatja a szállásukat. Kérem Önöket, hogy pihenjenek egy kicsit, és a délutáni első harangütésnél jöjjenek mind a hárman a kabinomba, ahol elmesélhetik részletesen, hogy honnan is jöttek, és mi okból. Köszönöm, uraim! –így felel a lord, aztán sebesen távozik, hogy az új árbóc munkálatait felügyelje.
- Köszönöm Uram, megértettem! –mondja Theodorus, mielőtt távozna a lord.
Eztán miután mindenkinek bemutatják az új útitársakat, a fedélzetmester és az atya egy kissé arrébb invitálja mindhárom túlélőt, hogy egészségileg megvizsgálhassa őket az atya. Mondja is:
- Nézzük, bujkál-e bennetek valami nyavalya? Nem esett bántódásotok a tengeren? Nem mindennapi vizeken haladunk ám! Elég fura események történnek errefelé mostanában… Talán ti is észrevettétek.
- Mi nemigen vettünk észre furcsaságot –veszi át a szót Alexander, hacsak az nem volt fura, mikor egy valószínűleg vak delfin lefejelte a jaht alját… Jó nagy koppanás volt, meg mi is meglepődtünk elég rendesen, de szerencsére sértetlenül megúsztuk!
- Volt azért egy-egy furcsaság! –mondja Petrus. Amikor Sasszemet megtámadta egy szellem és átvette a teste felett az irányítást, az nem volt semmi! Ahogy a hullák eltűntek, az sem volt semmi! Bár nagyon mást a tengeren még nem tapasztaltunk. Maguk mi minden fura dolgot tapasztaltak itt?
- Mikor az atya válaszolna, odalép Ahab kapitány és felszólítja, hogy:
- A beszélgetést fejezzék majd be később, most ha minden rendben, az atya jön velem és segít, maguk pedig menjenek pihenni! Hamarosan találkozunk, és fitt legényekre van szükségem!
Ezzel a beszélgetés lezárult, mindenki tette a maga dolgát, a fedélzetmester lekísérte a meghatározott szálláshelyre a túlélőket és bár ők túlzottan nem voltak fáradtak, azt javasolta, hogy „Jobban teszik, ha most aludnak egyet, aztán az adott időben irány a kapitány!”
Theodorus bár nem szerette, ha parancsolgatnak neki, most mégis elfogadta a dolgot. Visszavonultak és megpróbáltak aludni egyet. Mielőtt Johnatan elment volna, egy dologra megkérte a lovag:
- A délutáni első harangütés megtörténtére majd legyél szíves figyelmeztetni bennünket! Nem lehetetlen, hogy mégis sikerül aludnunk egyet, és akkor esetleg nem halljuk meg, a másik dolog meg az, hogy nem is tudjuk pontosan hová is kell majd mennünk!
Az íjász természetesen belemegy a dologba, megígéri, hogy visszatér.
Theodorus elgondolkodik, hogyan és mit fog mondani a kapitánynak, aztán már azon jár az esze, hogyan kérdezze ki majd a minotauruszt arról, hogy mit tud arról a bizonyos hadvezérről, anélkül, hogy megsértődne…
Petrus és Alexander is a kapitányhoz szánt mondandóját gondolja át. Mindketten biztosak abban, hogy nem beszélhetnek órák hosszat, mégis el kell mondaniuk történetük lényegét. De vajon mit hagyjanak ki a mondandóból? Nehéz döntés lesz…
Gondolatok járkálnak mindhármuknak a fejében, így nem túl nyugodtan, de nyugovóra térnek míg el nem jön az a bizonyos gongszó…
Kíváncsi lennék, ki miként fogadja az új arcokat. Gondolom egyesek nagyon örülnek, mások kevésbé, csak nem mutatják ki... Az árbócdarab is felvet egy újabb témát, méghozzá azt, hogy egy másik hajóról származik. Jelenleg az Ezüstsólymon tartózkodók közül csupán öten tudják, honnan is származik. Ilyen helyzetben gondolom kíváncsiak lennének az emberek, honnan is jött, meg a többi cucc is. (A bor, a rizs a pénzérmék és a talált kardok.) 
