Amint Eizyen elkezdhetett volna bemutatkozni, egy matróz rohant be, a vihar hírével. Mindenki egyből a fedélzeten termett. Mikor Eizyen meglátta a vihart, egy furcsa erő kerekedett felül benne. A mélységes csodálat és a félelem vegyes érzése. A közeledő vihar látványa nagyon megteccett neki.
- Micsoda hatalmas erő! - mosolyodott el. A közelben egy kapkodó matróz értetlenül nézett rá. -"Hogy lehet ilyenkor jó kedve valakinek is?" - sugalta az arca, miközben egy kisebb széllöket amely elérte a hajót, majdnem letaszította mindkettejüket a hajóról. Eizyen feleszmélt a szélre. Gyorsan átfutott az agyán, hogy vannak-e olyan dolgai, amiket bztonságba kéne helyezni, de botján kívül nem volt sokmindene, az meg jó helyen volt az ágy alatt. Még éppen látott egy embert lerohanni a lépcsőn, a Dakknak nevezett minotaurusszal a háta mögött. Úgy tűnt ő irányítja a dolgokat a fedélzeten, úgyhogy gyorsan utána indult, hogy ő is besegíthessen esetleg valahol.

_________________
Chuck Norris osztható nullával!!

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Nos barátaim, azért kértelek meg benneteket, hogy gyertek ide mert nagyon fontos dolgot tudtam meg, és mindenki gyanús lehet ezen a hajón, jelenleg csak bennetek bízom! Sajnos gyorsan kell mondanom, amit mondok, és amit mondok, arra csak óvatosan kell gondolnotok, remélem érthető lesz, ha elmondtam a dolgot.
A szigeten akaratomon kívül kihalgattam a lord és a kapitány beszélgetését, amiben a lord az mondta a kapitánynak, hogy :” Vannak olyan pillanatok, amikor mintha kívülről szemlélném magam... mintha egy dróton rángatott marionettbábú lennék csupán...”.
Sajnos a lordnak igaza volt. Létezik egy ősi entitiás, akit csak Mesternek ismerek, ő Egyike az Ötöknek, akik hálót vetettek a világra, hogy a háttérből uralhassák azt. Az ő gondolatmenetüket nem lehet követni, terveik ezredéveken át ívelnek, fajok elhullása, óriási háborúk csupán lépések az általuk elképzelt sakkjátszmában... A mentálmágiának azonban vannak korlátai, csak arra az élőlényre hat, aki a Mester közelében van, nem lehet mérföldekről irányítani vele valakit. Ezért megalkották A Karkötőket, amelyekkel kiterjeszthettés a hatalmuk. Egy ilyen karkötő okozta Dakk furcsa őrjöngését a szigeten, és a Mester parancsára sugallta a Kalózkapitánynak, hogy támadja meg hajónkat, és csaljon minket a szigetre. Sajnos a A Mester itt van a hajón. Nem tudom, ki az, sosem derítem ki! Bárki lehet! A Mester uralja az alakváltás misztériumát, és tökéletesen tudja álcázni saját elméjét. A lordot azonban biztosan ő irányítja, mivel karkötő nélkül ezért itt kell lennie a hajón. Azért hívtalak benneteket, mert egyedül biztos nem járhatok sikerrel, és mivel ti végig velem voltatok a szigeten, ezért úgy érzem bennetek megbízhatok. És reménykedem, hogy az elemek most az ő parancsára támadnak ránk, és talán most el van foglalva az elemek irányításával, és kevésbé tud ránk figyelni. Sajnos mivel e gondolatolvasók egyik legjobbika, nagyon kell vigyázni, hogy mikor gondolkodtok ezen, és nagyon fontos, hogy ne fogjon gyanút.

- Nos - morfondírozik Dakk, - ha engem urallt, ahogy mondod, akkor én nem lehetek, ugye? - néz körül, némileg reménykedve, miközben azzal van elfoglalva, hogy egyik kezével megtámassza a lovagot, akit felbillentett egy váratlan lökés.
- De biztos vagy benne, hogy nem a jó lovag a Mester? És miért akarná elpusztítani azt a hajót, amin ő utazik? Ennek semmi értelme. Ha én meg akarok támadni valakit egy sereggel, akkor nem a saját táboromat fogom felgyújtani... Nem lehet, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy célba érjünk?

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Cherbo egy pillanatig érthetetlenül szemlél maga elé. Az atya nem szólhatott, de akkor ki volt? Egy újabb lökéstől kizökkent kábulatából. Imbolygó léptekkel rohant az ajtóhoz. Kitárta és a következő billenésnél már a folyosó falának vágódott. Karmait belevájta a puha faanyagba és a fedélzeti ajtó felé araszolt. Sikerült elérni, kitárta és a két ajtófélfába kapaszkodva, tűrte amint a szél és az eső lecsap rá. Az elemek tombolása kishilyán visszarepítette a folyosóra, a karmai mély barázdákat vágtak az ajtótokba.

A vihar hirtelen csendesedni kezd, az eső már nem zuhog annyira és a szél is sokat veszit erejéből. Ám ezzel párhuzamosan az előbb érzett entitás testesül a fedélzeten. Talán nem is testet, elvégre nem hús és vér alkotta anyag jön létre. Az entitás alakját a sürűsöddött levegő és vízcseppek alkotják. Az egész saját maga körül forog. Mintha a vihar tovább tombolna e lény belsejében. A forgószélből két kar és egy fej emelkedik ki. Minden mozdulatát menydörgések kísérik és karjaiból orkán erejű szél csap ki. A fedélzeti korlát egy elég hosszú darabja szakad le és zuhan a tengerbe.
Cherbó érzi a lény erejét és tombolási dühét. Kétség sem fér hozzá hogy elakarja pusztítani az egész hajót. Most hogy a szél alábbhagyott már eltudom engedni az ajtót. Lábkarmaimat a fedélzetbe vágva közelítem meg. No lássuk igazat mondott-e a hang. A lelkében kigyullad egy apró parázs, ami végigszáguld az egész testén és máris a jól ismert lángok lobbognak a tenyeremben. HRRRRRGGGG. Rég hallatott démoni ordítás közben, felerősíti a tűzgolyót és az elementál hátába dobta.

A tűzgolyó akadálytalanul belehatolt a lény belsejébe. Egy pillanatig úgy tűnt átrepül rajta, ám a testében örvénylő szelek elkapták és többször körbeforgatták benne. Sistergő hangja volt, mint mikor forró vizet készítünk. Az elementálból gőz csap ki. A tüzem elpárologtatta a vizet és felmelegitette a levegőt. Sajnos nem eléggé. Az elementál szembefordul vele.
Kezéből szél csap egyenesen a magóg felé. A lábujjai begörcsölnek, ahogy próbálják Cherbót a fedélzeten tartani. Karmai, nagy reccsenéssel apró szilánkokat szakítanak ki a fedélzet fájából és Cherbó a karám falának csapódik. A következő roham sem várat magára. Szerencsére még időben a földre vetette magát és igy 10 karommal már sikerült megkapaszkodnia. Lassan araszolgat az elemmentál felé, az megpróbálja mégegy szélrohammal elsöpörni de a padlóhoz simulva elviseli ezt is. Amint lehetőséget látott támadni rögtön megtette. Mindkét kezében izzó tüzgolyok gyúltak ki, a lehető legerősebbek amit ennyi idő alatt csinálni tud. Mindkettő a gondolat sebességével szántotta végig a teret. A testébe csapodva, ezek is keringeni kezdenek benne. A felszálló gőz beborította az egész testét.
Felemelkedik és a viharfelhők közé szál. Cherbó mégegy tűzgolyót vág utána de az már nem éri el.
Nem, még nem ért véget. Érzem hogy még nem győztem. A vihar hirtelen megszűnik. Az eső rögtön elál és a szél is nyom nélkül eltűnik.. A sötét fellegek mind az ég egy pontja felé áramlanak folyamatosan. Mikor az utolsó felhő is eltűnt, újra láthatóvá válik az elementál. Felszívta a vihart hogy most már teljes erejével támadhasson a hajóra…..
Folyt köv…..

Nos Dakk elképzelhető, hogy nem ő akarja a pusztulásunkat, de biztos, hogy a fegyver megszerzését a maga hasznára karja fordítani. Csak akkor azt nem értem, miért kellett neki a kalózokkal megtámadtatni a hajónkat. És most hogy így beszélgetünk rajta, eszembe villant, hogy mennyit gondolkozott a Lord amikor felvett minket, mintha csak valami jóváhagyásra várt volna. Ami pedig hogy miért gondolom, hogy nem ti lehettek, az az, hogy a szigeten ideiglenesen mintha leveszítette volna a Mester az uralmát a Lord felett, különben biztos nem mondta volna azt amit mondott.

Az elementál még a levegőből szélrohammal csap le a hajóra. Az egész hajótest megbillen, Ha a szél folyamatos lenne akkor menthetetlenül, felborul. Szerencsére csak egy pillanatig tartott. Cherbó átrepül a fedélzeten és a másik oldali külső korlátba kapaszkodva, kerüli el hogy a tengerbe zuhanyon. Sietős mozdulatokkal mászik vissza, az elementál egy méterre a fedélzet felett lebeg. A testében már villámok is cikáznak. Nem sok jót sejtet.
ÁÁÁÁRRRRRRGGGGHHHH. Rohanva közelíti meg, megkockáztatva, hogy egy szélrohammal lerepítsen a hajóról. Forró lángok nyaldossák a tenyerét és minden porcikájával a tűzre, összpontosít. Csak egyet hajit el. A lángók beborítják az elementált ám már túl sűrű hogy a testébe hatoljon. Gőz csap az ég felé és a lángok kialszanak. Erősebb lett, mint volt. Nyilván ezért szívta magába a vihart. Láthatóan még így is ártanak neki a csapásaim, de már nem okoznak neki akkora fájdalmat, mint előzőleg.
Cherbó folyamatos támadásba megy át. Szünet nélkül támadja az elementált akinek, úgy néz ki nincs ideje reagálni. A felszálló gőz már a látási viszonyokat is elhomályosítják. A elementál átlebeg a fedélzeten. A karjait a feje felé emeli. Áttetsző ujjai körül villámok sercegnek és egy világító halmazt alkotnak a feje felett. A következő pillanatban mindenfelé kivágódik a nyers elektromos energia. Villámok csapkodnak mindenfelé a fedélzeten. A vastag deszka több helyen is megfeketedik, a korlátból recsegve válnak le a darabok. Szerencsére minden csurom vizes és nem kap lángra. Remélem a fedélzet nem szakad be. Cherbó az előfedélzet lépcsője mögött keresett fedezéket. Egy villámtól, hangos reccsenéssel fadarabok repültek szanaszét, a lépcsőböl. Folyt köv..

A szellem.
A magóg minden erejével küzd az elementál ellen. Nem hinném hogy lenne esélye ellene. A hajó körül lebegve néztem végig a vihart. Csodálatos volt. Az elemek dühöngése, a bennük érezhető nyers erő valami félelmetes. Jó érzés volt a viharban tobzodni. De ez az elementál egyre több kárt tesz a hajóban. A hajónban. A végén még elsülyezti és én nem akarok az óceán fenekén kísérteni. Nem hagyom hogy megtegye. Mikor közelebb érek hozzá kicsit megvizsgálom. Furcsa lny az már biztos. Nincsenek gondolatai, csak akarata van. Szerintem az az akarat se teljesen szabad, valami korlátozza. Nem tudom jobban megvizsgálni, de nem is lenne értelme. Energia alkotja a testét és nem csak az anyagi síkon létezik. Látom öt a szellemi térben is. Erős, azt meg kell hagyni. Ha rátámadnék nem biztos hogy én kerülnék ki gyöztesen. Ráadásul másmilyen entitás mint én, más erők alkotják öt mint engem. Nem tudnék komolyabban ártani neki. Talán meg se tudnám érinteni. Kipróbálhatnám de inkább más lehetőség után nézek. A magóg felé lebegek. Undorral ugyan de ismét belehatolok egy élőlény fejébe. Nem szivesen teszem.
Különös világa van ennek a lénynek.Nem állok le vizsgálgatni az elmélyét. Valahogy fel kéne erősitenem a képességét hogy több esélye legyen. Hopp, én most végsösoron segitek neki? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. A francba, nincs más lehetőségem, gyülölöm ha a halandóknak kell segítenem.
Nocsak. Ez vajon mi lehet? Egy ajtó zárja le a magóg lelkének egy részét. Nem tudom mi lehet itt, de azt látom hogy még sosem volt kinyitva. Majd most lessz. Nekifeszülök és kitárom, nem ment túl könnyen de sikerült. Az ajtó mögül csak hatalmas sötétség árad felé. Hirtelen valami fényes gyullad ki a sötétség legmélyén és ugyanabban a pillanatban perzselő tűzoszlop csap ki belőle. Nem mozdultam, tudtam hogy számomra veszélytelen. Valami furcsa érzés érzek. Nem emléketem hogy ilyet is tudok. Az érzés egyre erősebb lesz mignem már fájdalmat is érzek. Villámként hasit belém a gondolt,- Égek, a magóg lélektűze megégetett.!!!! Sosem láttam még ilyet halandónál. Eszemet vesztve hagyom el a magóg elméjét. Még látom hogy a lélektűz megperzseli minden gondolatát és a személyiségét. Mit szabadítottam a világra?

Dakk válaszolni akar minden bizonnyal, ezért szaladnak ráncba az arcvonásai. Némi megfeszített gondolkodás után csak kiböki, mi nyomja a bögyét:
- Ha ez a Jégpenge tényleg olyan erős, ahogy a lord mondta, azt sok mindenre fel lehetne használni. Legalább is nekem, ha tudomásomra jutna, hogy valaki megpróbálja megkaparintani ezt a szinte mindent legyőző fegyvert, biztos megfordulna a fejembe, hogy miért ne szerezhetném meg magamnak? ... Nem öt hálószövő micsordáról beszéltél? Lehet, hogy a mienkre berágott a tesója, és magának akarja a jó kis varázscuccost.

Többet is akart volna talán mondani, de mielőtt újra szóra nyithatná a száját, váratlan elül a hajó rettentő himbálódzása, alább hagy a szél üvöltése.
- Mi a manó? - hökken meg Dakk. - Vége lenne? - fülel. - Ez meg mi volt? - kérdi, mikor a viharelementál az égbe sikoltja fájdalmát, és haragját.
A minotaurusz tétován elindul, hogy megszemlélje, mi is folyik a fedélzeten. Pont akkor lép ki az előfedélzet alatti ajtón, mikor a lény újból a fedélzeten kezd tombolni.

- VRUAAAAAAAA! - bömböl rá a szélből és esőből álló lény a magógra. Az szinte szétszakadozik a rettentő morajlástól, mely átjárja egész lényét. Ahab kapitány, aki ezidáig a sós vizet törölgette a szeméből, egyetlen hang nélkül vágódik neki a kapitányi kabin ajtajának: a viharelementál szájából feltörő hang eltépi rögzítőköteleit, és pehelyként veti hátra. A kormányos füléből és orrából vérpatak indul útnak, ájultan borul a kormánykerékre...


Hajrá magóg!!!!

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Neldor jó nagyokat szippantott a sós levegőből, miközben a tomboló horizontot kémlelte - tette mindezt teljes nyugodtsággal, hisz a természet felé érzett mérhetetlen tisztelete nem szított semmilyen ellenérzést még ilyen pusztító erejű megnyilvánulással szemben sem.Mikor már úgy érezte, hogy eljött az ideje a felszerelésének biztonságba helyezésére, betért a szálláshelyére (a hajó tatján lévő ex-hajókatonai szállásra), ahol a Selmo atya és Cherbo is épp ugyanezen fáradozott.Mire jó erősen odarögzítette az ágyához a holmiát, meghallotta a szél őrjítő robaját, mi a fedélzeten zajló, a készülődésből fakadó ordítozásokat is elnyomta. - Hát elkezdődött... - mondta magában - Inkább a kabinban maradok, mert csak útban lennék a nagy készülődés közepette.Ha nagyon kellenék, úgyis kérnék a segítségem... - morfondírozott magában miközben a hajót elérte a vihar szíve.Egy pár pillanatig azt hallotta, hogy alábbhagy a szél de csak azért, hogy utána mégjobban rákezdjen egy jó kis, hangosan kopogó jégesővel párosítva.Az Ezüstsólyom hirtelen akkora erőknek lett az áldozata melyek Neldort majdnem a szoba falához csapták.Érezte, hogy a hajót iszonyatos erejű szél ostromolja.Gyorsan az ágyához szaladt és kétségbeesetten, annak támlájába kezdett el kapaszkodni.Így telt el pár perc, miközben szegény magóg a kabin falának csapódott illetve az atya bár komikusan de határozzottan "rögzítette" magát a saját fekvőhelyéhez - súlyosbítva helyzete mivoltát, hangos (teli torokból üvöltő) imádkozásával.Cherbó egyszercsak felállt és kisétált a folyosóra.Neldor meglepve nézte, hisz ki lenne oly balga, hogy ilyen időjárásban a fedélzetre merészkedjen a kormányoson és a hajó kapitányán kívül. - Ez nem csak friss levegőt megy ki szívni - mosolygott meg az elf a saját "poénján".Hangos karistolások és koppanások hangja szűrödött be a még mindig vad vehemenciával tomboló vihar zaja mellett a résnyire hagyott ajtón keresztül, melyen keresztül Neldor követni próbálta a magógot.Több-kevesebb sikerrel.Amint kilépett a vizzel bőségesen elárasztott folyosóra, egy rossz lépést követően már annak végében találta magát mivel egy hullám úgy megdobta a hajót, hogy tehetetlenül zuhant amoda.Pár másodperc elteltével érezte amint alábbhagy a vihar és így képes volt, a folyosót a fedélzetre nyitó ajtón keresztül megszemlélni, amint Cherbó egy viharelementállal küzd...

Johnatan nem győzi magát összeszedni, úgy rázkódik a hajó! "Úgy dobálja ezt a ladikot, mintha csak egy pehely lenne a viharos szélben!"-gondolta, majd lecsúszott a keze az ágy fejfájáról, s a kabin hátsó falának csapódott, mikor arra az oldalra dűlt a hajó. De mire észbekapott volna, máris olyan gyorsan fordult a másik oldalára, hogy a lendület átdobta a szemközti oldalra, pont az ajtóra, ami engedett, s szimplán kifordult vele a folyosóra a tokjából. "A k**** életbe!"-ordította, miközben összekaparta magát a padlóról. Majd az erős szél téríttette egy kicsit magához, s élszrebvette, hogy a magóg lóg a bejárati falon dacolva a széllel. "Hé Cherbó, hová készülsz?"- ordította neki, de valószínű a szél miatt nem jutott el hozzá, mert visszajelzés nélkül kiment. "Hát ez meg mit akar tenni ?!? Nincs magánál, vagy csak megunta az életét?"- tette fel magának a kérdést, majd pár perccel később egy hullám visszasodorta a kabinjába! Mire felállt, furcsamód stabil lett a hajó néhány pillanatra! Gyorsan szemügyrevette társát, aki nagyon jól felkészült a viharra, s még néhyány kötéllel is rögzítette magát ágyához! "Hát te jól bekészültél!"- szólt neki, de a következő pillanatban egy hatalmas egetrázó ordítás kiséretében újra elkezdte táncát az egész hajó! "Ez meg mi az isten volt?!? Netán támadnak ilyenkor! Vagy mi folyik odakinn?"-jártak gondolatai, majd előkapta új tását az ágy alól némi municióval, majd amennyire a himbálózától és a vizes padlótól lehetett kiment a fedélzetre! A minó már kint volt, a magóg őrült gyorsasággal dobálta tűzgolyóit! Majd feltekintett a célpontra! Egy félig testelen lény! "Egy elementál!"-tört rá a felismerés, s már akkor látta felesleges volt kijönnie! Egy elemi erő ellen csak egy másik elemi erő, vagy mágia volt képes hatni, fizikailag sebezhetetlenek! S épp egy ilyen lény vette célba a hajót. "De miért?"- tette fel magának a kérdést, de nem tudott tovább gondolkodni, mert egy széllökés bevágta a nemmesze levő karába!

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Az üvöltés fizikai fájdalmat okozott nekem. Szerencsére még idejében a füleire szorította a kezét. Az orrából folyt a vér.
Cherbó a lépcső mögül kikémlelve, észrevette hogy egyre többen jelennek meg a fedélzeten. Hacsak nem értenek a varázsláshoz, akkor nem sokat tehetnek a viharelementál ellen. Az én tüzem ártalmas számára, de nem hinném, hogy kardal fájdalmat okozhatnának neki. Le kell állítanom, mielőtt megsérül valaki. Szemkápráztató gyorsasággal ugrott fel a lépcsőre, onnan a levegőbe szökkent. Mindkét tenyeréből lángoló ajándékot küldött felé. Mindkettő eltalálta és sistergő gőzfelhővé változtatta a teste egy részét. Az ellenfele láthatóan nem törődött azzal hogy kitérjen a csapásai elől. Helyette a magógra mutatott az egyik kezével. A tenyréböl vízoszlop csapot ki. Cherbót telibe kapta a lökés. A kezében égő lángok azonnal kihunytak, miközben ismét csak a karmaival sikerült megkapaszkodnia a fedélzeten. A víz hideg rendkívül hideg volt, Cherbó úgy érezte, hogy a csatahévtől felmelegedett teste menten rángatózni kezd. – Nem szabad feladnom, támadnom kell ha győzni akarok. Felállt, az újabb vízsugár már csak a hűlt helyét találta. Cherbó még idejében elugrott előle és az elemntál felé szaladt. Talán közelről nem tud olyan erősen támadni. Mielőtt elérte volna, egy szélroham kapta fel és visszavágta az előfedélzet lépcsőjéhez. -Ááá. Ez fájt. A vállam szörnyen sajog, a derekam is ki akar szakadni a testemből. - Elég volt .-
Harag és indulat áramlik szét benne. Minden más gondolat megszűnt számára, csak az elementál elpusztítása lebegett a szemei előtt. Vörös köd szál az elméjére, újra elérte amitől mindig menekült. Démonná lett.
-ÁÁÁÁRRRRRGGGHHHH. Az üvöltés hihetetlen erővel ruházta fel. Támadt. Az előretartott tenyeréből azonban nem egy tűzgolyó repült ki, hanem egy folyamatos lángoszlop csapott ellenfelére. Lángszóróként perzselte az elementált. Ha magánál lett volna biztos, elcsodálkozna hogy ilyenekre is képes, ám már túl volt azon a szintem mikor még gondolkozni tudott. Közben folyamatosan a lény felé futott, csak mielőtt elérte volna, hagyta abba a perzselést. Nekiugrott ellenfelének, a következő pillanatban már az elementál belsejében találta magát. Az elementálban áramló forgószél őt is felragadta. Szédítő sebességgel pörgött, a lényben cikázó apró villámok számtalanszor a testébe martak. Mindkét tenyere fellángolt. A tűz átvette a lény forgását, vörös csíkokat húzott maga után, ahol csak elhaladt. Hamarosan az egész teste lángokban úszott. Hangos sistergéssel egyre nagyobb gőzfelhők váltak el a testétől. Végül egy tompa halálsikolyt hallatván az elementál elenyészett.

Cherbó oldalra vágódott. Szédült, minden porcikája fájt, nem egy helyen megégett és úgy érezte menten kihányna még a háromhetes reggelijét is. Nehezen térdre küzdötte magát. Az elméje tisztulni kezdett, de a fájdalom megzavarja a gondolatait. Arcát az égre emelte, mélyről feltörő démoni üvöltéssel adott hangot diadalérzetének.
-GRRRRÁÁÁÁHHHHRRRR.
Ezután elvesztette az eszméletét.

Hé Dakk! Mi a jó büdös mindenit mész a fedélzetre, próbálta meg Billy megállitani barátját. Mivel a szél üvöltése miatt Dakk nem hallota meg, ezért egyszerűen magával rántotta a hobbitot.
-Hogy az a jó mindenit! - sziszegte magában Billy, amikor a Dakk által adott lendülettől kipenderült a fedélzti ajtón.
-Mi a franc ez!-kiáltotta magában, és persze meg is válaszolta saját kérdését, amikor felismerte az elementált. Mikor meglátta a magógot, aki magányos harcát vívta az elementállal úgy érezte segítenie kell. A derekára kötözött kötelet átvetette az egyik karfán, majd a végére szerelt kampót átvetette a másik karfán, de nem túl szorosan, hogy legyen kb 1 méternyi mozgástere, de ahhoz elég szorosan, hogy adjon egy kis stabilitást a varázsláshoz.
Hála istennek az elemntált nagyon lekötötte Cherbó, így el tudta kezdeni a varázslatát, lelkiekben felkészült az iszonyatos fejfájásra, amiről Cherbó mesélt, amikor elmagyarázta, hogy milyen rúnák védik a hajót, de tudta nem tehet mást.
Billy úgy érezte életem legkomolyabb varázslatát kell most kivarázsolni, ráadásul ilyen körülmények között.
A koncentrálástól a fején kidudorodtak az erek, és szemét vörös köd lepte el, pupillái beszűkültek, és már csak az elementált látta. Nem létezett más. Amikor érezte, hogy kiszabadul a mági kezeiből, nagy megkönnyebülés volt ez számára. Egyrészt mivel sikerült a varázslat, másrészt mivel nem érezte a fájdalmat, azonban nem maradt ideje a csodálkozásra.
Amikor az elementál felüvöltött, tudta hogy talált a varázsltata.
Billy kinyújtott kezei és az elementál között egy folymatos lángfolyam keletkezett. Bár tudta, hogy nem sokáig tudjka féken tartani az örjöngő szörnyeteget, de remélte, hogy le tudja lassítani addig, amíg Cherbó összeszedi magát, és elintézi a vízelementált.

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Billy kioldja rögzítőköteleit, és testi épségét nem kímélve beront a szállások felé vezető folyósóra, és űvöltve rohat rajta végig.
-Eizyen gyere a fedélzetre, szükségünk van a mágikus segítségedre, különnben mind itt döglünk meg!
-Ayward, és minden harcos, ha nincs mágikus fegyveretek, akkor a szobám sztalán vannak ilyenek, nektek is segíteni kell!
Miután évgigordibálta a folyosót, és minden ajtót megzörgetett visszatért a fedélzetre, hogy keressen magának egy olyan helyet, ahol ki tudja kötni magát úgy,hogy azért legyen lehetősége elugrani ha valamilyen lövedék repül felé.

Kezdödik megint. Ez valyon ugyanaz amit a magóg legyözött, vagy egy másik? Valamit tennem kell. A halandóknak nem sok esélyt adók. A hajómat meg nem hagyhatom veszni. Szétnézek a fedélzeten. Annál az alaknál az az ij van amit már egyszer elemeltem. Emlékszem még a belöle áradó mágikus erőre. Talán feltudnám erősiteni, hogy az elementálra is hasson. Leszálok és a sötétségemet egybeolvasztóm az ijjal. Végigterülök benne, ott vagyok minden részében, érzem hogy az erőm átjárja a mágikus fát. Ha a fizikai sikon nem is de a szellemi sikon talán már megtudjuk sebezni.

Az ember (aki az ijjat tartsa) fejében szavak jelennek meg. Hideg és érzelemnélküli szavak. - Löj az elementálra ember.

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Mikor a viharelementál újból a fedélzetre ereszkedik, egyedül Dakk várja őt (egyenlőre). Az egész hajó beleremeg, mikor szólásra nyitja száját a túlvilági:
- Halj hát meg te, legelőbb!

Száguldó szélvészként ront a minotauruszra, hogy csontig csupaszítsa a benne kavargó energiákkal annak testét, de a szarvaspatás felkészülve várja: a rúnákkal maratott csatabárd egy elegáns, brutális ívben pont "deréktájt" kapja el a másvilági entitást. A viharelementál minden bizonnyal nem vette észre a fegyver rőtes, halvány fényét: egyszerű, köznapi fegyvernek vélhette, mely nem képes rajta sebet ejteni. Így történhetett, hogy egyáltalán nem is védekezett, Dakk mielőbbi, látványos elpusztítása töltötte csupán ki gondolatait.

A csatabárd pedig, melyet a vérszekta évezredeken át fürdetett a feláldozottak vérében, meghálálta forgatójának adományát: széles lyukat tép a viharelementál testébe, ködfoszlányokat, vízpermetet zúdítva minden irányba. Úgy tűnik, Dakknak sikerült kettészelnie a lényt... Az elementál felvonyít fájdalmában, megtorpan, majd egy erős légörvénnyel mellbe taszítja a szarvaspatást. Dakk átzuhan a csukott folyosóajtón, fatörmelékké zúzva azt, és csak a folyosó legvégén a felfelé kunkorodó hajógerinc állítja meg. Hatalmas nyekkenéssel terül el, és nem mozdul többet egy jó ideig. A viharelementál ezután összesűríti az őt alkotó elemeket, és ismét épnek tűnik. A minotaurusz csapása azonban elérte célját: rendesen megsebezte, és némileg meggyengítette a másvilági lényt. Most már a többi utazón múlik, hogy ki kerül ki győztesen az összecsapásból...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

"Hangok! Az íjj beszél hozzám ? Mi történt vele? Mintha életre kelt volna benne az erő!"- gondolta, majd a hangoknak eleget téve összeszedte szértszóródott nyilait! Eközben egy fa reccsenés és egy nyekkenés hallatszott, majd egy nagy dübörgés a hajó belsejéből! Viszzatérve a fedélzetre meglepte a látvány! A magóg a padlón fekszik, látszólag még éppen hogy él, és a minó is eltűnt! látva, hogy a hobbit kikötözi magát, gyorsan lekapta a falról a kötélcsomót, s ő is kikötözte magát a legközelebbi ép korlátdarabhoz, majd célbavette az elementált. Érezte, hogy az idegen keresztül feltöltődik a nyíl is ezzel az energiával, érezhetően áradt belőle a hüvösség. "Remélem hatni is fog!", s ezzel útjára engedte a nyilat. Pár pillanatig úgy tűnt, ártatlanul átmegy a nyíl az anyagtalan testen, de ekkor különös dolog történt. A nyíl különös nyomot hagyott, ahhol behatolt a testbe! Egy jégcsík jeleze útját, addig, amíg el nem ragadták a testben tomboló szelek! Viszont a felhők és a pára különös nyomot rajzolt. Mintha a nyíl beszívná az energiát, ami összetartja és erejét adja ennek a lénynek, s ennek nyomát a fagyott páracsíkok jelzik! Az elementál felüvölt, ahhogy megérzi, hogy valami beléhatolt s elkezdte csapolni energiáját, s amint lehetett kidobatta testéből ezt a kis tárgyat, majd odafordult, ahonnan jönni vélte ezt a csapást! Fergeteges ordításban tört ki, amikor meglátta az az embert, akinek kezében az íj újabb ilyen kis számára tűnagyságúnak sem tűnő nyilat engedett útjára. A hangjával keletkező óriási szél annyira elterelte a nyilat, hogy az célt tévesztve messze tőle szállt el, majd az íjjászt elsodorta korlátostul a fedlézetről. Azonban a kötél végén lévő fadarab valahogy beleakadt egy lyukba a fedélzet padlózatába, majd nagyot rántva az őrmesteren kitartott, s megóvta attól, hogy a habok közé essen! "A francba! "-ordította el magát, mikor megérezte a kötél rántását, s ezzel egyidőbe minden kiesett a kezéből. Az íjjat sikerült megfognia a lábával. de a nyilak mind tovazálltak bele a tengerbe. De mégse! az egyik megakadt egy kis korlátcsonkban. Feltápászkodott, majd biztonsággal és a dühöngő elementállal mit sem törödve odarhoant érte, majd a villámcsapássorozatok elől ugrálva visszatért egy biztonságosabb háttámasztékot keresve. Mire elért a kabinlejáró mellé, a villámok elmaradtak, valami nagyobb csapásra készült! Látszólag megpróbálta a testében keletkezett energiahiányt pótolni, majd valami fényesség kezdett megjelenni a feje fölött. Johnatan sem tétlenkedett. Gyorsan felhúzta az íjjat, majd mielőtt még amaz támadhatott volna, célzott, s ellőtte az utolsó nyilát! A nyíl úgy tűnt hogy nem késlekedett, pár pillanat alatt átszelte a hajó és az elementál közötti távolságot, s az utolsó kép, amit még látott az volt, hogy a nyíl a két szemnek tűnő fények között újfent belehatol az elementál testébe! Ezzel egyidőben egy hatalmas villámcsapássorozat lánceffektusban szántja végig a hajófedélzetet, s az egyik ilyen csapás éppen telibe tálálja Johnatant áttaszítva a mögötte lévő falon.

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Remélem nem bánjátok, ha én is beszállok. Természetesen csak úgy nem tudok ott teremni a csatatéren, ezért másik, közeli helyszínt választottam... Történetem 150 tengeri mérfölddel a ti hajótokkal pontosan szemben kezdődik egy másik hajón. A két hajó egymással szembe haladt de még nem vehették észre egymást a távolság miatt. A viharról mi nem szerzünk tudomást. Viszont annál furább dolog történik…

A hajón mindenki teszi szokásos dolgát, egyszer csak egy nagy reccsenés hallatszik, mintha valaki fát vágna és a fa széthasad. A hajó, jégfalnak ütközik, mert nem vették észre őket, hiszen a föld alól nem látszottak ki a jégdarabok. Felszántják a hajó egész jobb oldalát, ahol elkezd tódulni befelé a víz! Eláraszt minden rakományt…

-Mi volt ez a hang? -gondolkozik Theodorus.- Ez most nem is olyan lényeges, inkább az, hogy mindenki épségben megérkezzen Erathia földjére és ki-ki a maga útján-módján, de folytathassa a kalandot! Kedves barátaim –odafordul két hű társához-! Ha bármi is történne, ígérjétek meg, hogy amíg lehet összetartunk és egymást segítjük!
-Rendben! Ezt mondani sem kellett volna! -mondják.

A léken egyre csak folyik be a víz, a szolgálatot teljesítő matrózok nem tudják eltömni a lyukat. Értesítik a kapitányt arról, hogy mi történt. Ő éppen aludt, és így gyorsan nekilát a mentési feladatok elvégzésének. A hajó gyorsan süllyed, az orr egyre inkább megtellik vízzel. A következő pillanatban egyre inkább megemelkedik a hajó hátulja és mikor már nem bírja a súlya, félbe is törik. Nincs mese, félbetört hajóval már nem juthatnak el sehova, így mindenkinek bele kell ugrania a tengerbe és bízni abban, hogy valami csoda folytán túléli... Ekkoriban még nem voltak mentőcsónakok a hajón, így mindenkinek abban kellett bíznia, hogy talál majd egy eltört fadarabot vagy bármit, amiben meg tud kapaszkodni. Theodorus két legjobb barátjával együtt ugrik a habok közé, ami nem túl meleg, lévén, hogy még nincs túl messze az a jeges sziget, pláne a jégfal... Ekkor hatalmas recsegés-ropogás közepette a hajót végleg elkezdi elnyelni a tenger. Mindenfelé fadarabok borítják a környéket, mindenki megpróbál elkapni egyet. Theodorusunknak sikerül felmerészkednie egy bizonytalannak látszó törmelékre, két barátja is veletart. A hajótöröttek már csak abban reménykednek, hogy hamar rájuk talál valaki...

Ahogy elcsendesedik a vihar nálatok, remélem valamelyőtök meglátja a roncsokat és a még bár fogyó, de egyre fagyosabb légkörben kuporgó hajótörötteket...

A történetet Beorn tanácsára átszerkesztettem. Remélem így jobb lesz!