Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06 Hozzászólások: 2137 Tartózkodási hely: Dungeon
|
Dakk értetlenül nézegeti a cetlit, amit a hobbit a kezébe nyomott. Sosem tanult meg olvasni, felesleges, értelmetlen, harcosokhoz nem méltó időtöltésnek tartotta, és tartja ma is az apró jelek nézegetését és értelmezését. Így, kihasználva a pillanatot, amikor épp három matróz helyett egyedül húzza a fővitorla egyik leresesztő kötelét, és Billy mellékeveredik, megkérdi tőle: - Te, milyen varázslat volt azon a papíruszon? A kissé vörösödő fejű Billy halkan mondja el neki titkos üzenetét...
Eközben a lilásfekete, fenyegető viharfelhők, mintha zsinóron húznák őket, egyenesen a hajó felé tartanak. Megdöbbentős sebességgel közelednek. A kapkodó, de szervezett munka eredményeként az Ezüstsólyom Röptén utazók épp végeznek mindennel, mire eléri a hajót: a rakomány lekötözve, ellenőrizve, a korlát mellett kapaszkodásra szolgáló, viharkötelek kifeszítve, a vitorlák behúzva. A kormányos a tatárbóchoz kötözi magát (a derekán lévő erős öv, és vagy három méter kötél segítségével), hogy le ne sodorja őt a tenger, vagy a szél. A raktár csapóajtaját letakarják a viharponyvával, ami nagyjából vízszigetelő módon lezárja azt. - Remélem jó munkát végzett, fedélzetmester - dünnyögi Ahab - ha egy hordó elszabadul, a hánykolódásban nincs az az isten, aki megállítsa odalenn... tán még a hajó pallózatát is áttörheti... A legénység a szállására siet, a fedélzeten csak a lekötözött kormányos marad, és Ahab kapitány, a tatépítmény erkélyén. Ő is kötéllel rögzíti magát a vaskos korláthoz. Semmi pénzért nem hagyná ott viharban a hajóját... meg aztán valakinek jeleznie kell a matrózoknak, ha valami gond adódna. - Ha egyáltalán lehallatszik majd hozzájuk a hajóharang... - morfondírozik magában. A lord már becsukatta a szalonok nagy, üvegablakait védő zsalugátereket, és a személyes holmijai közül is próbált minél többet lerögzíteni. - Ulmo vigyázzon ránk! - fohászkodik.
***
Hirtelen, az edig egyre erősebben fújó szél elül: tökéletes a szélcsend, miközben a lilásfekete felhők bekebelezik a hajót. Egyetlen kósza pillanatig a kavargó fellegek közötti résen áttűz a nap, és aranyló glóriába burkolja a felhőfalakkal körülzárt áldozatot. Talán három szempillantásnyi idő, majd a rés összezárul, és az Ezüstsólyom Röptére kalapácsként sújt le a vihar dühe... A hajó szinte élőlényként nyög fel, amint a rettentő szél lecsap rá, és a jobb felé dönti. Az orkán (mit orkán? ez maga a szelek végső extázisa!) tombolva rángatja, cibálja a hajót. Jobbról balra, balról jobbra dönti. A felkavart tenger tajtékja a fedélzet felett csap át, hideg, sós vizzel áztatva el azonnal a két ott álló embert. Sosem látott hullámokon bukdácsol a hajó, néhányuk majdnem az árbóc csúcsáig ér... Ahab kapitány nem hisz a szemének: a hullámvölgyek mélyén úgy tűnik, hogy a Sólyom azonnal a tenger fenekén köt ki. És a zaj! A szél tombolása, a hajó nyikorgása, recsegése, a tenger bömbölése! A végítélet harsonái ehhez képest lágy, délutáni fuvolaszónak tetszenek csupán... Azonban az elemek játékszerévé vált hajó egyenlőre állja a próbát. Nem volt hiába az a kifizetett összeg, amelyet a rúnavető mesterek zsebeltek be... A hajó gerince túlvilági, kékes fénybe izzik, ahogy a rúnák életre kelnek, hogy egybe tartsák a hajót, hogy megvédjék az azonnali széthullástól...
***
Dakk, aki a vihar első jelére beerőlteti magát a hobbit kabinjába (igen-igen szűken vannak ott hármasban, annak ellenére, hogy Surmot kirakták a lovag kabinjába: aki egyébként még mindig részeg, úgyhogy oda kellett kötözni a priccshez, nehogy véres masszaként végezze az egyik kabinfalon). - Mondd, mit szerettél volna megbeszélni velünk, jó gawám! - így a minotaurusz. - De siess, mert nem tudom, meddig bírja a hajó ezt a vihart! - eközben mind a négy végtagjával tiszta erővel támasztja ki magát, hogy fel ne boruljon.
***
Cherbo rettentő rosszul érzi magát a vihar tombolása közben. Egy pillanatra elveszíti a fogást, és a hajó hánykolódása már is a kabin falának csapja, jópár zúzódást szerezve be magának ezzel. És ekkor, először haloványan, majd egyre erősebben megérez egy másik entitás jelenlétét a közelben. Valahol a vihar magjában... Víz és szél alkotja annak a lénynek lényegét... ősellensége a tűznek, ami benne lobog. - Ő irányítja - suttogja döbbenten a magóg. - Kapd el őt - hall egy halk hangot. - Elnyomom a rúnák véderejét. - Mintha az atya szólt volna hozzá, de a jó pap épp az életéért kűzd, miközben megpróbálja a két lábával és karjával átölelni a fekhelyét, hogy úgy ne járjon, mint a démonka. Nem túl valószínű, hogy eközben suttogásra is lenne ideje, főként azért, mert ordítva imádkozik isteneihez.
_________________ Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0
|
|