Ideje, hogy felébresszem végre Ylyonát, mert még a végén kómába esik szegény 
Már egészen magasan járt a nap, mikor Ylyona felébredt, azért a dél még messze volt. Szemeiből lassan szállt ki az álom. Emlékezett arra, hogy valaki nem is olyan rég, egy csodálatos dallal köszöntötte az új napot. "Valószínűleg a minotaurusz volt az" - gondolta még félálomban. "Nála láttam tegnap balisettet."
(Tulajdonképpen mindegy, de már csak kíváncsiságból: baselit vagy baliset? Mert baliset-ről már halottam: Frank Herbert: Dűne; ahol ezen Gurney Halleck játszik csodaszép dalokat. Azonban, ha te egy új hangszert hoztál létre, úgy bizony megtaníttatom Ylyona-t játszani rajta, persze ha elvállalod : )
"Kíváncsi lennék, hogy hol tanult meg ilyen szépen játszani ezen a hangszeren"
(Én tudom 
, Ylyona nem). "Mindenestre, remélem még hallok tőle más dalokat is. Megérintik az ember lelkét" Lassan ideje lenne kikelni az ágyból, és reggelizni egyet. Azonban valahogy a mai nap nagyon nem tudta magát rászánni, hogy kipattanjon az ágyából, mint máskor. Igaz, hogy rég aludt már ágyban, mert egy jó ideje már csak vándorolt, egyik városkából a másikba. Valahogy sohasem találta meg a helyét az eddigi életében. Túl magasra helyezte a mércét mindenben, olyannyira, hogy néha még ő maga sem felelt meg tökéletesen, a saját elvárásainak. Ezért is jobban szeretett a természetben kóborolni egyedül, mert már nem egyszer csalódott embertársaiban. Azonban töretlenül hitte, hogy léteznek igaz EMBEREK (fajra való tekintet nélkül), a szó legnemesebb értelmében. Hisz már ő maga is találkozott ilyenekkel. A lelki nyugalmát azonban csak a természettel azonosulva tudta elnyerni. Csodálta is ezért az elfeket, akik annyira tökéletes kapcsolatot tudtak kiépíteni az élő természettel, amiről ő csak álmodozni mert.
"Hahh" - kezdjünk neki a napnak. Gyorsan megmosakodott a kancsó víz segítségével, ami az asztalkára volt kikészítve, ellenőrizte, hogy nála van-e minden: fegyver, pénz és elindult lefelé a folyosón. Mire leért valahogy elment a kedve attól, hogy benn egyen, ezért igazán megörült,mikor megtudta a fogadóstól, hogy a mai nap folyamán piac van a városban. Gyorsan döntött, és elindult az ajtó felé. Észrevette, hogy a minotauruszhoz a tegnapi surranón kívül, a búskomor kinézetű harcos is csatlakozott. Látta, hogy belemerültek a beszélgetésbe, mindenestre, mikor elment mellettük úgy érezte, hogy muszáj megköszönnie a minónak a gyönyörű dalt, mégha nem is az ő kedvéért játszott a hangszerén. Ezért elmosolyodott és rábólintott a minóra.
Mikor kiért az ajtón, először is örömmel szívta be a kocsma levegőjétől jóval frissebb levegőt. A napfénynek is igazán örült, úgy érezte így végre feltöltekezett energiával
(engem is meglepett ez a dolog, nem tudtam, hogy napelemes ) Majd a fogadós útbaigazítása nyomán elindul a piac felé. "Mondjuk annyira nem nehéz odatalálni, minden kis utca a főtérre vezet" - gondolja magában Ylyona, visszaemlékezve a fogadós rövid (majd félórás) útmutatójára.
Mikor megérkezik, sóhajt egy nagyot, és beleveti magát a piaci forgatagba. Igaz, hogy néha ilyen helyeken is szokott "dolgozni" a pénzéért, azonban ez nem jelenti azt, hogy szívesen vegyül el a tömegben. Először a gyümölcsárusokat keresi fel, és az árusok segítsége ellenére sikerül kiválasztania a legkevésbé ütődött, szottyadt gyümölcsöket. "Engem próbáltok átverni?" gondolja, egy fanyar mosollyal az arcán. Ezeket miután kifizette, ott helyben jóízűen el is fogyasztotta.
Majd, elindult, hogy bebóklássza a piac többi részét - "ha már egyszer úgyis itt vagyok!"; ugyanis a fegyverárusokhoz még beszeretne nézni és egy tetováló mestert is látott a tömegben valahol, talán őt is felkeresi majd.
). Úgy képzelem el, mint egy jókora, súlyos, szinte törhetetlen lant-szerűséget, amelynek azonban nem "törött" a nyaka, hanem szép egyenes, és csupán 4 húra van, jó távol egymástól. Humanoid lénynek elég kényelmetlen a négy húr nagy távolsága, de egy megtermett minónak pont megfelelő a bazeda mancsaihoz.
, akit a fél kontinens üldöz - BHappy
", de végre egy lovag.
megdobta a morált. 