Üdvözlet!
Miután már eltelt egy kis idő a megjelenéstől, úgy gondoltam, a kezdeti bajokat némileg kiküszöbölték, így hát bátran megrendeltem én is a Heroes 6-ot. Tegnap meg is érkezett, játszogattunk vele egy ideig, úgyhogy az alábbiakban a gyors, első benyomásokból adódó véleményemet osztanám meg véletek. Ez persze lehet (sőt biztos), hogy az idők folyamán finomodni fog, amint egyre több dolgot ismerek meg…
Előre vetítem, hogy mind az RPG Might & Magic 1-9 (bár a legutolsó sikítva dobtam el egy idő után), mind a King’s Bounty 1, és (Hellbloodnak köszönhető) orosz nyelvű 2-es része, a felújított Legends, valamint a Heroes of Might & Magic 1-5 (összes kiegészítővel természetesen) elég sok időt elvett már az életemből, tehát nem minden tapasztalat nélkül vágtam neki a tesztelésnek. Megpróbálom pontokba szedni.
1.) A telepítés
A dvd-ről természetesen egész gyorsan felmászott a program, semmi extra, említést sem érdemel. Na de, ami utána jött! Tudtam, hogy van hozzá patch, a PC Guru honlapján az 1.2-est 208 MB-nak írják, piskóta, úgyhogy kisfiamnak - naivul - azt mondtam, öt perc múlva már nyüstölhetjük is a frissen telepített játékot. Aha. Nem néztem, mennyit rak fel az automatán elinduló patchelő program, de vagy 40 percig szüttyögött, majd a 100%-os töltés után még feldobott két, különböző patch ablakot, és azok is nyüstöltek egy ideig. Kicsit a WoW-os patchelésre emlékeztetett a dolog… de végül is, ez egyszeri esemény, nem nagy dolog, ugorjunk.
A következő meglepetés akkor ért, amikor az asztalra kitett ikont elindítva ismét a patch menü indult el, a játék rendes indító ikonját úgy kellett a főkönyvtárból kivadászni manuálisan. Mindegy, megoldva.
Apró szépséghiba, hogy a játékot a bejelentkező képernyőről elindítva nekem a képernyő bal felső negyedébe feldobott egy piros-kék ponthalmazt, a képernyő villog pár másodpercet. Ez a jelenség után semmi gond a játékkal, minden fut maxra felcsavarva (ahogy az egy vadiúj videókártyától el is várható), csak kicsit furcsa.
Apró negatívum még, hogy a videó-beállítások módosításának érvényesítéséhez újra kell indítani a gémet, ami kicsit gáz szerintem (a WoW-nál, meg még jó pár programnál legalább is sikerült megoldani). Mindegy, ez is apróság, egyszer beállítja az ember, és annyi…
2.) A külcsín
Ugyan még csak két pályát láttunk a játékból (részben), és az oktatókampányt csinálgattam (második pálya 80%-ig kb.), úgyhogy valószínűleg nem láttam még mindent, de az első benyomások ugye elég fontosak…

Maga a látvánnyal - stratégiai játék lévén - szerintem minden rendben van, csak valahogy hiányzik belőle egy kis csili-vili. Valahogy kicsit üresnek és sivárnak tűnnek elsőre a pályák. H3-ban ugye az ember megszokta (egy nem teljesen elbarmolt pálya esetén), hogy a látómezőjén belül nem is tudja, mihez kapjon hirtelen, mert mindenfelé van valami felvehető / legyőzendő / meglátogatandó nyersanyag, szörny, kalandobjektum, stb. Itt meg egy napi mozgással felszedek 3 követ, mittudom én mennyi aranyat, kinyitok egy ládát, megvívok egy csatát. És ennyi. Kicsit kellene turbózni a dolgon… A H5-ben még egy fa-halom is hívogató arany fénnyel tündökölt, itt meg nem érzem ezt… Lehet, hogy valami videóbeállítási hiba, nem tudom, hogy kellene kinéznie maxon ténylegesen a játéknak, de nálam (XP alatt, Asus ENGTX550 1 GB 192 bit DDR-5-ös videókártyával, 2 GB RAM-mal, friss driver) ilyennek tűnt.
Amúgy nincs semmi gond a játék kinézetével. A hősportrék aranyosak, a városoknál nekem nem hiányzott annyira az animált városnézet (amit az első után amúgy is kikapcsolt az ember). Egyedül tényleg az a bajom, hogy minden kicsit színtelennek tűnik (nem tudom jobban megfogalmazni), hiányzik belőle az a többlet, ami az eddigi Heroes részeket jellemezte.
A szörnyikékkel sincs különösebb gond, kisfiam teljesen beleszeretett az új Sanctuary vártipusba, én meg elvagyok a nekrókkal. Itt is csak egy kicsi kellene ahhoz, hogy ténylegesen szerethető lények legyenek. A H5 (és elődei) démonai mind egyediek, és aranyosak voltak, a kis impek a gonosz vigyorukkal, az ugráló szarvas démon, és a többiek. H6-ban meg kapunk egy raklapnyi csápos, csúnya valamit, oszt nesze…

Itt is azt tudom mondani: jól kidolgozottak a lények, csak valahogy kicsit túl sterileknek tűnnek (nem tudok rá jobb szót).
3.) … és a belbecs
A játék újdonságai viszont nagyrészt nagyon bejöttek.
A szabadon fejleszthető hős zseniális szerintem, nem kell várni, hogy végre benyomja már a nekünk nagyon kellő skillt. Tetszik az erő/mágia és vér/könny fejleszthetőség is, nagy pirospont érte! Az egy várban betoborzok mindenkit szintén jópofa ötlet - lenne - ha a fejlesztett lényeket fejlesztettként lehetne toborozni. Csak ugye nem. Hiába van készen a kezdő fővárosunkban a lényfejlesztő, ha az erődökben csak az alaplények toborozhatók. (Vagy csak én vagyok még nagyon béna

. A lények 3 szintbe sorolása is már régóta meglévő problémát oldott meg, ti. hogy egy hetedik szintű lény simán bekajolt jópárszáz első szintűt anélkül, hogy megkarcolták volna a kis buksiját. Így a harcok ténylegesen taktikusabbak lettek, nincsenek annyira elszállva egyes nagyobb lényecskék. Nagyon jók a lényképességek is. Újabb pirospont! (Bár vannak nagyon undorító lények, pl. a légelementálokat ott is hagytam szépen a pályán, mert nem jöttem rá, hogy lehet a körönként elnyomott láncvillámukat kitaktikázni…)
Amivel egyenlőre nem vagyok kibékülve, az a harcmező üressége. Az eddigi részekben jóval több tereptárgy volt a csatamezőkön, emlékezzünk pl. a H3 hatalmas repedéseire, vagy a H5 fatönkjeire. Itt meg kapunk jó esetben 2-3 sziklát középre, és annyi. Főleg úgy fájó ez, hogy már a King’s Bounty the Legend-ben is számtalan újítást találtak ki a csataterekre: csatatéren megszerezhető kincsesládák, toronyharcok, változatos méretű és alakú csataterek, ahol változó irányból (irányokból) jött felénk az ellen, különböző tereptárgyak (tornyok, falak, stb). Úgyhogy ezen dolgozhattak volna még egy kicsit… (Off: pár napon belül feltelepítem a King’s Bounty Crossworlds játékot is, ami az eddigi vad WoW-ozások miatt szintén kimaradt az életemből, úgyhogy majd ott kiélem magam ez ügyben…

)
Jópofa a hős speciális skillje, csak két gondom van vele: mire végre elsüthetném, általában már véget ért a harc, illetve hiába építettem fel az oktató kampányban két olyan tornyot is, ami állítólag a csata első körében 1. szintre tölti azt fel, ez nem működött (bug).
A taktikázást még tanulnom kell egy kicsit, úgyhogy hosszú, izgalmas hetek (hónapok) várnak még rám. Gondoltam, öreg rókaként, sitty-sutty belevágok némi mapozás után az oktató kampányba (normál fokozaton), azután a 2. pálya utolsó hőse úgy elkente a szájam, hogy na… Oké, egyszer sem töltöttem vissza a csatákat (a load amúgy is rettentő lassú szerintem), úgyhogy másodjára már jobban kell vigyáznom a csapataimra… De ki gondolta, hogy az oktatómód ennyire szivatós lesz a végére?
Még a temérdek varázstárggyal van gondom, az öltöztető baba lehetne kicsit egyértelműbb, így nem mindig világos elsőre, hogy ami a zsákjában van az érvényesül-e, avagy nem. Mindegy, ez is majd alakul még…
Jah, egy megjegyzés a tisztelt fordítók felé: a régen szerencsének nevezett tulajdonságot miért kellet végzet-nek fordítani? Kicsit hülyén hangzik szerintem.

Amúgy a fordítás nagyon profi, köszönet és hála minden benne közreműködőnek!
A történetmesélés szerintem jó, egy startégia játéktól nem várok el iszonyatos mélységeket (nekem még a H5 története is tetszett, főleg a királynőnek álcázott succubus jött be nagyon), épp megfelelő méretű, és mennyiségű párbeszédet, videót dob fel szerintem.
Összességében nekem nagyon tetszik az új Heroes, méltó folytatása az elődöknek. Mivel az eddigi gémek is az utolsó kiegészítő kijövetelekor váltak igazán tökéletessé, úgyhogy gondolom itt is lesz még elsütött patron, megkapjuk az elf és warlock várakat, és a játék folyamatosan ki fogja nőni a gyermekbetegségeit, hogy bevonulhasson a Heroes panteonba. Vagy ilyesmi…
