polo666: Igen, erre én is gondoltam, csak végül azért nem raktam bele mert akkor már kicsit túl durva egység válna belőle.

Ugyebár ha mindig egyenes nyíllal lő és kettőt ráadásul az nem semmi (nem beszélve arról hogy a fejlettnek közelharci levonása sincs).
Tehát akkor a lények kinézete:
Először is a H5-ben (meg H6-ban is), szinte minden várban volt egy jellegzetes szín, ami mindegyik lény fejlesztésében megtalálható volt az adott várban (pl. harmadik számúaknál H5 necronál rózsaszín, dungeonnál sötétkékes árnyalat, sylvannál kék, heavennél piros stb.) az összehangolás végett. Ezért szerintem ebben a várban lehetne ez a szín a lila (elsősorban a mitológiai lények miatt). A fejletlen lényeknél nincs ez a kötöttség.
Vagyis:
Harci kutya: Barna színű, nagy fogakkal vicsorog, lábán karmokkal stb.
Kardfogú harci kutya: Színe barnáslila (elvégre fantasy játék, ez szerintem belefér

) : szeme vörösen világít, háta tüskés, vicsorgó fogai között kettő igencsak megnyúlt.
Mumus: Viszonylag alacsony, szürkéslila színű, kezében egy cafatos fejszét tart, sunyin vigyorog, és egy idióta, végén lekonyuló kis csúcsos sapka van a fején.
Mókár: Élénkebb lila színű, szeme zöld, (mégsunyibban vigyorog

), fejsze helyett egy rozsdás szablyával a kezében. Sapkája jobban az ég felé áll.
Sámán: (Még nem tudom férfi legyen-e vagy nő) Mindenféle díszes cuccban, nagy varázsbottal.

Nagy köpennyel a hátán. Közelharcnál ezzel a bottal törli képen ellenfelét.

Másik kezében egy varázsgömböt tart.
Táltos: Köpenye lila, varázsgömbje vörösen fénylik, varázsbotja nagyobb, és a bot vége úgyszintén lila.
Reflexíjász: Kb. úgy ahogy reflexíjászaink kinéztek a IX-X. században.
Lovas reflexíjász: A ló szürke, szeme lilán fénylik, az íjász ruhájában szintén találhatók lila részek. Az íj és a tegez piros.
Lúdvérc: Lúdlába a lábszárnál megy át emberivé, felfele a kinézete hasonlítana a succubushoz, csak nem lenne szarva, helyette inkább haja.

Két keze zölden fénylik a mágiától. Bőre szürkéslila. Itt ott néhány madártoll van a bőrén.
Lüdérc: Szeme zölden fénylik, bőre élénkebb lila, keze zöld helyett pirosan fénylik, testén néhol tűz ég. A madártollak kékek.
Huszár: Úgy ahogy egy huszár általában kinéz.

Lova barna.
Dicsőséges huszár: Ruházata élénkpiros helyett liláspiros, kardjának markolata arany. Lova fehér, díszítettebb, jobban páncélozott. A ló patkói pirosak.
Háromfejű sárkány: Zöld színű, három fejének fülei hegyesek, háta tüskés, a tüskék és a farka vége kék. Hasa világosabb, szárnyaiból egy-egy nagy karom nő ki oldalt. Klasszikus sárkánykinézet.
Magyar Mennydörgő: Természetesen hasonlóan néz ki mint a Harry Potterben megismert Magyar Mennydörgő, hét fejjel.

Fejei vadabbak.
Mhyori: Óriás gázlény ugyebár, teste fénylik, a többit meg mindenki el tudja képzelni.
Ősmhyori: Természetesen lilásabb, néhol tűzzel tarkítva.
Turulmadár: Barna test, nagy csőr és lábak, szárnya és farka néhány helyen fehér... nem is kell tovább részletezni ezt sem.
Fenséges Turulmadár: Tollai néhol természetesen lilák, karmai nagyobbak, szeme piros (ahogy azt megszokhattuk

), testén villámcsíkok futnak végig.
Csodaszarvas: Szarvas, díszes agancsokkal, jóval nagyobb, mint a lovasok. Színe fehér.
Ezüst csoda: Természetesen ezüst színű, agancsa nagyobb, és aranyból van. Ennek csak a szeme lila.
Egyelőre ennyi.

Ha valaki másképp képzelte el őket, vagy esetleg nem tetszik neki a lila csapatszín, várom hogy szerinte melyik lenne jobb (a lilát elsősorban a mókárok és a lüdércek miatt választottam, no meg mert jól tud alkalmazkodni szvsz.).
