Sorceress írta:
Nimbus írta:
Vogyi-Sorci meccset nem láttam, de a Magix-Sorci meccset igen. Az is durván hosszúra sikeredett, és ott is néhányan már tudni vélték mi a kimenetel, aztán mégsem az lett.

Na ja, de Magixnál terminátor elementálok voltak, azok túlélő típusúak.
Addig még tök jól éreztem magam, de aztán kiderült, hogy az utolsó 2 meccsemen Jou első helye múlik. 4ből csak 1 pontot kell elszórnom, és hallelúja van.
Vologyánál 1 ütés = 1 stack volt a helyzet. A curse sem volt használható, csak kivételes esetekben, mert túl sok manám volt, és minden curse -1 stack elementált jelentett volna.
Elsőt úgy is elvesztette el Vogyi, hogy megkértem nyomja a defenset a hárpiákkal, míg megidézi az elementálokat, aztán ütünk. 500-ig bontott kb.
Igaz, hogy Vogyi kényszerhelyzetben volt mert dobogós helyek múltak a meccsen, Jou pedig bízott a szalmaszálában.
Nálam azért szakadt el a cérna, és léptem le a díjátadás előtt, mert nem elég hogy feleslegesen húztuk az időt, ezt még meg is értettem, unott pofával végigtoltam volna, de kezdett személyeskedésbe torkollani a játék, ahogy közeledtünk Vogyi egyre nyilvánvalóbb veresége felé. A végére már kifejezetten rosszul éreztem magam, hogy megint én nyertem, és hogy egyáltalán elmentem a BB-re.
Emlékversenyhez méltatlan vége lett ennek a tornának, az biztos.
Üdv Bátor Harcosok!
Előkerültem végre Én is...
Néhány szót ejtenék én is erről az esetről, aztán felejtsük el, hisz a játék a lényeg, a társaság, a jó arcok, nem a torzsalkodás... Szvsz...
Én sehogyan sem jöhettem ki jól a dologból, ami több dolognak is köszönhető...
1. Xar csapattal indultam, ahol 1 csata minimum 30 perc (főleg, ha az ellenfél bírja manával és HP-vel...)...
2. Kényszerhelyzetben voltam, mert helyezések múltak a meccsen, pedig szívem szerint feladtam volna, hisz a 12. helyemen semmit sem változtatott...
3. Én már többször átéltem, milyen, ha ellendrukkerek veszik körbe az emberfiát, nem kellemes dolog, ha sürgetnek/ellendrukkolnak, de ha annyira a szívemre vettem volna a dolgokat, mint most Sorcy, akkor már egy ideje nem lennének versenyek...

Igaz, nem kellemes, de ez is hozzátartozik a "versenyhez" és nehéz a jó csapatokkal versenyzőket nem froclizni... (Emlékeztek a Laca féle dugókihúzós esetre, hogy csak példát említsek???) Mert ugye azért mert lazán vesszük a dolgokat, azért jó érzés nyerni vagy helyezéseket elérni... Aki nem ezt vallja, az szvsz nem mond igazat...
4. Nem véletlenül erőltetem a sorsolás követését, legalább félútig, mert akkor ilyen események nem vagy csak kicsi eséllyel fordulhatnak elő! Sajnos most is MINDENKI **art a fejemre és a 3. fordulótól már szétesett az egész verseny... Ha a 8. fordulóban lejátszódik ez a meccs, akkor biztosan feladom a 2. meccset és nincs ez a galiba. (Az első meccsen Sorcynak kb. 365 Harpija maradt, nem 500, csak a pontosság kedvéért...)
Én nem érzem magam hibásnak, Sorcy felugrása előtt már eldöntöttem, ha 150 alá mennek az elementálok, akkor feladom, de erre nem kerülhetett sor (pedig 1-2 körön belül bekövetkezett volna). Én személy szerint sajnálom a történteket, tessék tanulni belőle és legközelebb könnyeden játszható csapatokkal indulni, valamint betartani a sorsolást, nem véletlenül készül. (Tudom, hogy vannak lassabb és gyorsabb csapatok/csaták is, nehéz kivárni az ellenfelet, de kicsit nagyobb rugalmassággal ezek a problémák kiküszöbölhetőek szvsz... Pl. Én is több, mint 1 órát vártam, hogy a Sorcy elleni meccset feladhassam, de nem tehettem, mert helyezésekről döntött...)
Sorcy szerintem MINDENKI szeret, ne add fel...

Irigykedünk, mert állandóan nyersz vagy top6-ban vagy, de vedd lazábban Te is a játékot, hiszen nem vérre megy, max a képernyőn!

Remélem a 2. emlékversenyen találkozunk, addig lazíts és leld örömöd a családban!
Hamarosan jelentkezem a beszámolómmal is. Baráti üdv!