A csoport:
Hzsolt: Zsóti kemény helyzetbe került, mivel Jou és NG személyében igazán erős ellenfeleket kapott. Ha meglepetést akar okozni a csoportban, akkor a Vogyi elleni rangadón túl legalább az egyik nagy spílert haza köll vágnia.
Jou: Jou kétségtelenül a csoport egyik főesélyese. Ha pedig a malacait is magával hozza ki tudja meddig juthat. Szerencsés sorsolásnak köszönhetően a keresztjátékon úgy érezheti, hogy kicsit kiengedhet, de én remélem, hogy Cat anyus megszorongatja a fiatal csikó „csokiba valóit”.
NG: Az örök sötét ló. Nem lehet tudni, hogy éppen ki ellen kap ki, vagy kit ver halomra. Esetében simán el tudom képzelni azt a felállást, hogy Dragon a keresztjátékban lealázza, de a csoportjában leírt mindenkit és így jut tovább, onnan meg bármi lehet.
B csoport:
Vologya Mester: A sorsolást megelőző 1 teljes hétben, míg családja szenderegve várta a másnapot, Vogyi különös dolgokat művelt. Meg nem nevezhető forrásokból tudom, hogy csirkeáldozással és különös bűvigék kántálásával teltek éjszakái. A különös események és a sorsolás között természetesen semmiféle kapcsolatot nem sikerült bizonyítani, de annyi egyértelműen látszik, hogy Vogyola Maestronak elképesztően nagy sansza van a négybe kerülni, mivel a keresztjáték is kedvez neki. A négy között meg mint tudjuk odaérhet akár ő is...
Cat: Az már ömagában élmény és óriási megtiszteltetés, hogy Cat anyus újra és újra csatlakozik hozzánk egy-egy verseny idejére. Pláne, hogy szupernagyink most végre révbe érhet és megcsillogtathatja tudását. Persze óriási szíve van és a főcsatába általában a seregének felét nem viszi el, sőt néha, még a főhősét is „levetkőzteti”, hogy az ellenfelének esélyes legyen. Én most komolyan bíztatom, hogy itt az ideje ezt egy kicsit félretenni, és beverni az összes szembejövő jóképű hős orcáját, még ha azt éppen Jou kommandírozza, akkor is.
Dragon: A mindig peches Dragon, most összeteheti amilye van, mert még ilyen sorsolása nem lesz többet. A keresztjáték is kedvezhet neki, ha NG-t éppen rossz pillanatában találja. Persze lehet majd navalyogni, hogy a H5-re készült most is, de ez már lejárt lemez, ezt szerintem tedd a sarokba, és játszódjál (ahogy Boti mondaná) végre férfi ember módjára!
C csoport:
Adler: Sokszor panaszkodott korábban a sorsolásra, de most végre verhető ellenfeleket kapott és egy szava sem lehet. A keresztjátékban lesz talán a legkiélezettebb meccse, de a rutin meg az évek vélhetően meghozzák majd a sikert. A másik két nímánd ellen pedig CoD közben is simán győznie kell. A négy között pedig szerintem minden olyan jól alakul majd, hogy Adler lesz a bajnok (egyszer csak bejön...)
Bozso: A kis gyámoltalan Bozso félő, hogy hiába jött versenyezni. Írtózatos nagy ruhákért persze szívesen látjuk mindig, no de ebben a csoportban sajnos egy csepp nem sok annyi esélye sincs. A keresztjátékban Karesz pihenhet majd ellene egyet és a csoport másik két tagja is könnyedén fogja felszámolni nevetséges seregeit a végcsatában. Esély a végső győzelemre? NO WAY!
Nimbus: No comment... ki ez?
Folyt. köv.