1vs1
1. forduló (Át a Sivatagon)
Karesz - Bogpista (Fortress, Korbac)
Korbácsos lett a main. Jól fejlődött. A dobozért nem siettem nagyon, nem úgy mint Karesz, aki elbukta hősét a dobozba. 131-nél mentem középre, de ott nem szedtem ki semmit, mert a hillfortot Titánok védték, így inkább meglátogattam Kareszt ahol Andra várt, de esélytelen volt. Ha nem bukja Sorshát izgisebb lett volna.
2. forduló (Sárkány Birodalom)
Bogpista (Inferno, Nymus) - HZsolt
Érdekes map. Szerencsére Resut kaptam a toronyba, így elég hamar középre mentem, csak mivel az idő elhúzódott csatázni kellett, így visszamentem utánpótlásért. Zsoltot megszedték a Blackek a foghíjas csapatát könnyedén vertem le.
3. forduló (Labirintus Háború)
Bogpista (Castle, Gundula) - Cat
Több jó main is jött, de Gundula kapott egyből watert, így nem volt kérdés. A második nap elbuktam az összes aprólékom az aranybányánál, így keményen kellett küzdenem az angyalért, de meglett és a második hét közepére normalizálódtam. Cat később bebukta magát az Utópiában, így nem kellett végigjátszanunk.
4. forduló (Homokóra)
Bogpista (Tower, Iona) - Titi
Két Towerem lett, amit húztam is. Jött goldenbow, a varik siralmasak voltak. Titi átjött a 3. héten red orb nála +2 speed+tactic Nálam is volt +2 speed. Izgi csata volt, ahol is a több lényem döntött. A sok gólem nyerő volt. Titán is maradt még talán 2 is.
5. forduló (Sivatagi Elválasztó)
Bogpista (Rampart, Mephala) - Hitehagyott
Jól nyomtam, kivéve, hogy nem néztem mi védi a másik várat, így a 25 air elementál leszedte az első heti unikorn és pegazus állományomat. A csata nagyon izgalmas volt. Pumpás seregét hamar leirtottam, de akkor jött a resu a Titánra. Bahh. Nekem csak iceboltom volt mint támadó varázslat (Ez egyébként jellemző volt az egész tábor alatt, 4. szintű támadóvarázslatot az egész tábor ideje alatt egyszer sem használtam!!! Impló csak 2vs2-ben Nimbus ellen)
Szóval elvoltunk Pumpással. Elfogyott mind a 600 manája!

Csinált egyszer egy antimagicet, de volt mass dispellem, ami leszedte. Kemény volt.
6. forduló (Mágus Mesterek Kizárva)
Bogpista (Dungeon, Geon) - Csizu
Olyan hőssel voltam, amivel még soha.

Nem fejlődött rosszul. Föld + intelligencia+log is valamikor a vége felé. Csizu azonban piros gömböt kapott az utópiába és megvette a +2 speed köpenyt. Az offence is sokat számított, mert mikor lefújtam a Blacket, akkor 1 leesett, de többet fújt vissza úgy... A skillek, lények kb azonosak voltak. Kétszer is keresztbefújtam a Blackkel, de így is eséltelen voltam, Csizu könnyedén kisakkozott a +2 speeddel. Szép volt.
7. forduló (Erők Csatája)
Bogpista (Stronghold, Crag Hack) - Vologya
Enerváltan kezdtem, mellettem volt az energiaelszívó. 1.2.1-nél húztam szürkét, mentem az angyalokhoz. Sietnem kellett, nem hagyhattam Vologyát nagyon felfejlődni. Az angyalok kemények voltak, a lényeim szinte mindig a minimum közelében sebeztek, mindig maradt angyal 5-6 HP-val. 1 Maci is elesett. De jött log + pathfinding, így gyors voltam (kesztyű is talán) 3. hét elején utópia. 3-as volt. A macikon és az Ogrékon kívül nem maradt semmim csak pár kutya, mert azokat nem vittem

De az utópia jó volt piros gömb, dragon scale armor + szandál. Indultam is felfelé. Nagyon sokat mentem középen, befoglaltam a 2 libraryt, Vologyát rákényszerítve az utópiázásra, ahol is bukott így végül feladni kényszerült. Itt köszönöm még egyszer Ssth segítségét, hogy adott 1 kis levegőt a meccs közepe-vége felé
8. forduló (A Nagy Menetelés)
Bogpista (Necropolis, Vidomina) - Kady
Mocsaras pálya erős blokkokkal. Szerencsére jött animate, de iszonyatosan lassan haladtam, a path az istennek nem akart fejlődni. De azért irtottam és gyűjtögettema 100 dreadet viszonylag simán vertem le. És mivel Kady elég sok lényt vesztett így viszonylag könnyedén nyertem a végcsatában.
9. forduló (Föld Alatti Háború)
Bogpista (Dungeon, Dace) - Adler
Mindketten Dungeon. Dace jól fejlődött. Dupla dungeon, de nem húztam a második várat. Kaptam viszont resut, amit jól kihasználtam. Elvittem középről a Sentinelt, és átmentem Adlerhez. A csatárláncom jó hosszú volt, de jól kiépített. A csatában hála a resunak könnyedén nyertem. (talán anélkül is ment volna)
10. forduló (Észak vs Dél)
Bogpista (Tower, Theodorus) - Ssth
Csúnyán indult a meccs, egyetlen épkézláb hero se jött. első nap megvettem 8-at. Majd a második nap még 5-öt. Dismisseltem 1 eagle eye-ost, jött egy másik, azt is kilőttem egy újabb sasszemű jött, majd ezt még egyszer elkövettem. Ekkor kicsit ki voltam akadva. Ellenfelemnél Neela, 2 relic a vizen (Itt jegyzem meg, hogy én soha nem kaptam relicet a vizen, illetve egyszer kaptam resist cipőt

) Öröm volt nézni néha a vizes hősöm miket kapott. Süni ellen a 3. helyért volt a legszebb: Fatalicska, kőkocsi, pendant of life, pendant of death. Ott jött még bilincs, de az nem kellett. Nem egy meccsen volt, hogy +2 +3-as kardom vagy pajzsom volt csak

Talán az 5. napon untam meg és visszafeküdtem aludni
11. forduló (Végső Csata)
Bogpista (Necropolis, Tamika)- Jou
Indiszponáltan kezdtem, össze-vissza lépkedtem. Tamika igen gyökérül fejlődött, nem kapott egyetlen egy mágia skillt sem. (kétszer ajánlott fel watert, de az nem kellett) De jött itt is animate és a második sör után rátaláltam mit kell játszani. Szerencsére Jou nem volt top formában. A főcsatában feltette a red orbot, ezáltal esélytelen lett a csontik leverésére. Maradt még 550 a végén. Meg vagy 10 paci is.
12. forduló (Relikvia Őrző)
Bogpista (Castle, Orrin) - Dragon
Jól nyomtam, 121-nél Ark, (vizen semmi) de nem akartam sietni. 131-nél én nem a kannáért mentem, hanem a nyakláncért.

Patrick el is vette előlem a kannát (kapott resut és chaint a várba, míg nálam szokás szerint semmi) de elfogyott a manája, így gyorsan kiszedtem a másik két relicet is. Majd utópiáztam és odalopóztam a kannánál kinyitott átjáróhoz. 1 lépésen múlt, hogy Dragont nem kaptam el (csak wyvern volt nála). Így még felturbózta magát és csatáztunk. Dragon pajti elcseszte a csatát, volt chain meg resuja, erre ő levakította a marksmanokat. Nem is maradt semmije a második körben, már csak 1 mighty resura futotta az erejéből. Orrin kegyetlen volt goldenbowal, expert artillery. 5 lovat buktam a csatába meg pár griffet. De azért szoros volt
13. forduló (Ellenséges Szomszédok)
Bogpista (Fortress, Bron) - Süni
Jól fejlődött Bron. Jött Voy hajózni. Igaz hogy 2 váram volt, de csak a második héten húztam fel a fortot benne, mert az elfoglalására küldött csöves elbukott. Gondoltam elég lesz a refugee + a beálló lvl1 a hajóácsnál, de trottyos jött a refuba (ez is tendencia volt egyébként, én sose kaptam arkot, blacket, ancientet a refuba, pláne nem első héten. Volt hogy kaptam bone dragont, vagy devil a második héten, de az akkor már nem számított. Meg egyszer 1 gold dragont a harmadik héten

)
Azért hamar kiszedtem lady redet (123 asszem) majd utópiáztam is (valami gagyi jött, talán szandál) Igaz, hogy a 4. héten volt a csata, de megegyeztünk, hogy a 4. heti popot már nem vesszük ki, így lényegében harmadik heti csata volt. Sajnos nem jött lighting egyik várba sem, hiába volt air gömböm. Elkezdtem homokozni a csatában, Süni beragadt a quicksandok sokaságába. Ha nem hülyéskedek el 1-2 dolgot... (pl: varázsoltam fire wallt és belementem a waterekkel, hogy lássam mennyit sebez

) Aztán mikor kaptam 2 resistet kaptam észbe, de mivel az icebolt nem fogta a watereket, így Süni nyert. Jó csata volt én élveztem
3. helyért: (Nyugat vs. Kelet)
Bogpista (Rampart, Tazar) - Süni
Rampartot választottam a strong helyett, bíztam a varázslatokban. Tazar amúgy is nagy varázsló hírében áll.

Dupla vár jött ismét, amit húztam is a pegasus kivételével. Az artikat leírtam mit találtam a vizen, a másik artia +4K +4S sityak volt (ott is ****** meg ahol volt, volt helyette +4K-s sapkám) A lvl4-ek katasztrófálisak voltak 2 town portal, frenzy meg berserker. Mondom ezt megszívtam, de bízakodtam azért.
Jött aztán Arlach és összecsaptunk. Nála tactic meg 6 szürke

De gyorsan mass slow és bevédtem az elfeket. Le is lőttem 1 macit velük. De akkor Süni mass haste és elkezdett bontani. A Maci kapott a semmire 1 morált és leesett az unikornis blokk. A thunder meg is támadta az elfeket. De aztán (köszönhetően hogy kapott Tazar offencét) lebontottam a madarat mindennel amim volt, így lőtt mégegyet az elf. Ekkor Süni erős iceboltokkal dobálózott, nekem meg mennem kellett előre a fákkal meg a törpökkel is. Egy jól elsütött berserker a küklopszokra leszedette vele Süni 113 Hobgoblinját 3-at meghagyva. Majd blind és végül felmorzsoltam. Kemény csata volt, szerencsém is volt. Itt jegyzem meg, hogy a pegazik helyett Ogre magijaim voltak, akik csatlakoztak hozzám látva kiváló parancsnoki képességeimet
