Sziasztok!
Ha végiggondolom, hogy hogyan jellemezzem a Heroes-feelinget, azt kell mondjam, minden részben kicsit más.
Annak idején a H1-gyel nem sokat játszottam, mert épp abban az időben érkezett a H2, ez pedig teljesen beszívott magába. Kutatva az emlékezetemben, hosszú, éjszakákba nyúló harcok jutnak eszembe. Nem tudnék semmi konkrétat kiemelni, ami a "feeling". Maga a H2 a feeling, a grafika és a zene, a hangulat és persze az egységek animáltsága. Ahogy a hidra is fél minden szemével, ha a megfelelő varázslat sújtja... Hihetetlen játék.
Aztán megjelent a H3, totális zárlat. Teljesen elmerültem benne, elsőként és alapból (s ezt máig is tartom), a zene ragadott meg, illetve a kézzel rajzolt grafika. Részletes, elragadó, szépen animált. Az imp-eket jókat röhögtünk a haverokkal, ahogy szaladnak, a troglodytákba beleszerettünk.
A H4-gyel jóval a megjelenése után találkoztam. Az élmény friss, mert manapság újra elővettem és (ismét) elbűvölt. Sokaknak nem tetszett ez a rész, nagyon ellentmondó érzéseket váltott ki a legtöbbekből a látvány. Nekem kezdettől tetszett és a régi játékrendszerhez képest nyújtott módosításait (pl. az egységek külön mozgathatók) is lelkesen üdvözöltem. Elképesztőn részletesek az egységek, szépen animáltak, szépek, már-már túl szépek is, de a jó értelemben. Még a zombi is.
A H5 pedig az újabb mániám. Van Heroes-feelingje - ezt le kell szögeznem. Méghozzá a játékrendszerben rejlik. Noha elsőre az volt a benyomásom: "ez Heroes? Na jó, hol is van a H3 lemezem?". De ahogy kezdtem kiismerni magam és ahogy "beteges" vonzódásom a szépen kimunkált skill-ikonok iránt kielégítést nyert, megszerettem. Orson és Vladimir rögvest belopták magukat a szívembe.
Összességében, nekem a Heroes-feeling egy minden értelemben kikapcsoló élmény, egy intelligens szórakozás, ahol egy sajátos fantasy-világ része lehetek: közben gondolkodom, dolgozik az agy és a fantázia is. Beszédes, hogy az első rész óta követem a sorozatot, minden részben találtam valami jót és szerethetőt. Újabban hot-seat módban játszunk, nagy élmény.