Beorn, múltkor napokat olvasgattam azt a kb. 500 hsz-t, ami mind kapcsolódott Derick-hez és nem csak a szemem folyt ki, de rengeteg időmet is elemésztette, másfelől semmi kreatív nem jut eszembe, mert újfent esélytelen az a megoldás, hogy kisurran a kabinjából, de azért a mentálmágust és a többi mókát nem felejtettem el. A harmadik - és talán legfontosabb - dolog, hogy megint annyi mindenből maradt ki Derick, hogy mint egy féllábú rövidtávfutó létezne a többiek között - érzésem szerint. Bár mindez nem zárja ki, hogy Surmóval együtt visszateleportáljon a fedélzetre, és szerencsére nem volt az a tipikus irányító/fő karakter, aki minden második hsz-ben előfordul.

A "tüzijáték" után a hajó fedélzetén lévők halk nyöszörgést és folyott káromodást hallhattak ... az egyik árboc tetejéről, valamelyik felvont vitorla mögül. Ezt a pár pillanatig tartó intermezzot az zárta le, hogy a hang gazdája - valami cirkuszi bóhoc, vagy ilyes-féle szerzet - egy nagy puffanással landolt a hajó tatján.

Szinte azonnal felpattant, leporolta gúnyáját, beleszimatolt a levegőbe, körülnézett a jelenlévőkön, krákogott egy keveset, majd zavartan felnevetett kissé irritáló hangján.

Ami a leginkább szemet szúrt a már-már betegesen soványnak tűnő varázsló-kinézetű fickón, az a rá jellemző gondozatlan külső. Kócos barna haja a szélrózsa minden irányába ágaskodva tört az ég felé csúcsos kalapja alól, ami egyébként egy meglehetősen furcsa darab volt, mivel tulajdonképpen nem rendelkezett csúcssal. Mintha lefűrészelték volna, bár a kis égésnyomok másra vallottak. Szakálla is volt, de ez sem hasonlított az akadémiákon látható mágusok védjegyéhez. Megpörkölődve, csomókban csüngött alá arcáról úgy tíz centi hosszan. Mindezek után ruházatára sem lehetett panasz; egyesek minden bizonnyal szakadásoknak vélték azt a sok redőt és rojtot, ami a kicsit elszabottnak tűnő, gyönyörű, rózsaszínes-lilás varázslóöltözéken a "zsebek" szerepét látták el. Ami méginkább megkapó látvány volt, az a varázsló lábbelije. Egy pár - a susztermesterséget gyalázó - otthoni használatra szánt zárt orrú papucs, kék és piros 'kockákkal' díszítve. Két kezében egy-egy seprűnyelet tartogatott, alighanem elmaradhatatlan varázspálcája, látszólag ugyanolyan szészórtan, mint a gazdája...

Még egyszer beleszimatolt a levegőbe, majd elindult a hozzá legközelebb álló alakhoz - nem is nézve, ki az -, hogy barátian kezet rázzon vele. Két lépés után megtorpant, aggódó arccal ruhája egyik repedésébe nyúlt, elővett egy törpehörcsögöt s megnézte, hogy működik-e még a kis állat - sugárzó arccal nyugtázta, hogy igen -, majd zsebrevágta a rágcsálót és folytatta útját...

Miért van Morrowind feeling érzetem?

A varázsló külsejű egyén mellett hirtelen egy hatalmas, kissé büdös, de annálta szőrösebb alak magasodik fel. Az árboc mögül lépett elő, ahová az előfedélzetről jött le sietősen, mikor az alak a hajó fedélzetére zuhant.

Jobb öklében egy jó embermagas, rúnákkal vert csatabárdot szorongat, mérsékelten fenyegető tartásban.

- Hello, öreg - néz le a különös alakra, miközben agyarakkal tarkított szájából gyomorforgató bűz tör elő. Hiába no, minotauruszéknál még nem terjedt el a fogápolás jó szokása...

- Elárulnád nekem, hogy ki a bánat vagy, és miként keveredtél a hajónkra? De ha lehetne gyorsan, és megfelelően tömören add elő, kérlek, mert kissé ideges vagyok az utóbbi időben. Tudod, kezdenek megviselni a váratlan, és általában áldozatokat követelő események... És tudod, ha én éppen ideges vagyok, előfordulhat, hogy elkezdenek idegesen rángatózni a végtagjaim. Ami elég kellemetlen, ha valaki épp a közelembe áll akkor, mikor véletlenül a csatabárdom is a markomban van... mint ahogy most is. Remélem sikerült megértetnem magam!



Odalenn a lidérchajó gyomrában:

Dazu váratlanul felült kényelmes, langymeleg lityójából. Már maga a mozdulat sebessége is megdöbbentett volna bármilyen szemlélőt, de szerencsére rajta kívül csak pár csontpók és hattucatnyi döglégy tartózkodott a hajófenékben. Őket pedig nem hatotta meg ily apróság...

- Valami történik... - dünnyögte Dazu, miközben különös érzések lettek rajta úrrá. - Valami változik...

Sajnos a látványos események, ami a jobb sorsra érdemes zombival ezután történtek, a fenti okok miatt ismételten nézőközönség nélkül maradtak. Pedig érdemes lett volna végignézni az egész „mutatványt”, mert szórakoztatóbbnak bizonyulhatott volna, mint némelyik Halálnapi körmenet...

Dazu megdöbbenve kapott mellkasához, a kissé szétmállott, kissé elrongyolódott bőr- és húscafatokkal borított testrészéhez, amely lassan egyre fényesebben kezdett világítani. A bántó, mélyzöld fény a zombi belsejéből áradt. Sistergő hang is hallatszott hozzá, de - mint már említettem - sajnos fültanúk sem voltak jelen.

- ITT AZ IDŐ! - jelentette ki Dazu mély, kongó hangon. Egyáltalán nem az ő hangja volt.

A zöldes fény egyre intenzívebbé vált, röntgengép-szerűen világított át az élőhalott foszladozó testén. A zümmögés is erősödött, akár ha milliónyi légy körözött volna egyidőben körülötte.

- Mi a... waaaaaaaaaaz... - hörögte Dazu, miközben végtagjai vadul rángatódzni kezdtek.

Most, amikor a fény ereje elérte csúcspontját, jól látszott pár pillanatig maga a forrása is: egy, a zombi mellkasának mélyére zárt öklömnyi gömb. Azután egyetlen pillanat alatt vége lett: a fény kihunyt, a zümmögés egy csapásra abbamaradt. Az egyik csontpók kissé arrébb mászott hálójában, ahová épp akkor egy nagy döglégy csapódott be, Dazu pedig tehetetlenül rogyott vissza kedvenc pocsétájába. Ott is maradt hosszú perceken át.

Az alak, amely nem sokkal ezután feltápászkodott úgy nézett ki, mint Dazu. De már több volt, mint egy egyszerű zombi. Ültében széttárta kezeit, és kinyitotta-becsukta két öklét. Elégedetten szemlélte meg karmait, majd próbaképpen megkarmolta a támgerendát, amit nem sokkal ezelőtt gyakorlásra használt. Öt mély, hosszú barázda maradt a nyomába...

- Igeeeeeen - suttogta. - Köszönöm, Mester!

Dazu felállt, és fürge, ámde óvatos léptekkel a fedélzeti feljáró felé indult. Tehát nem „vánszorgott”, nem „vonszolta magát”, hanem fürge léptekkel haladt: mozdulatai visszafogott energiától árulkodtak. Felosont a létrán, és a legfelső csapóajtónál kezdett hallgatózni.

- Nem fogtok itt hagyni! A harcban én is részt veszek! Véééééér! Haláááááál! Táplálééééék! - hörögte a mhorg.

Clod kilép a fedélzetre és meglátja Dakkot, amint egy idegennel 'társalog'. "Vajon hogy kerülhetett ez ide?" -tűnődik magában- "Első ránézésre Bracadából jöhetett, de nem egy rendes varázslófélének tűnik. Bár ez olyan sokat nem számít, ha Dakk dühbe gurul!" Sejti, hogy a minotaurusz vagy így vagy úgy, de elrendezi az ügyet. Távolról figyeli őket, de azért felidézi a tudatában a bénító átkot - biztos, ami biztos. Ezeknél a mágusoknál sose lehet tudni...

Galrathiel a Pit Lord és démoni csatólsainak távozása után a kaptiányhoz lép:
-Kapitány, bízzon bennem, nem vagyok átlagos halandó. Erőm sokszorosa a humánoknak és ...khm... mondhatni állati képességeim vannak. De amint látom ez hamarosan kiderül. Most pedig bocsásson meg, de sürgős dolgom van!
A társalgás után a férfi visszatér korábbi helyére, a lépcső alá, s érthetetlen módon vetkőzni kezd. Tudja, hogy közel a pillanat, hisz már érezte az első jeleket a lefogása előtt is - émelygés, viszketés, túlérzékeny szaglás. Épp időben szabadul meg ruháitól, s jókora kétkezes pallosától, amit eddig a hátára szíjazva hordott. Az amúgy is termetes férfi teste mintha megnyúlt volna, bőre elszíneződött, s sűrű barnás szőr nőtt rajta. Koponyája megnyúlt, s fogai és a körmei is igencsak nagy változáson mentek keresztül. Galrathiel szinte visított kínjában, ám ez a fájdalmas hang egyre inkább nyüszítésbe torkollott. Miután fájdalma abbamarad, kilép a fedélzeti lépcsők alól és ott áll egy közel két méter magas vérfarkas. Körülnéz a fedélzeten, de mindenki a dolgára sietett, így elindul megkeresni a kapitányt. "Biztos lent fogadja az újonnan érkezőket" - gondolta Galrathiel.

Ja igen, kösz Beorn, nem tudtam honnan a fenéből volt gyanúsan ismerős, amit leírtam! Na mindegy, kiderül mit tudok kihozni ebből...

-Á! - kiáltott fel az újonann érkezett csodabogár - Egy jól fejlett hím példány! - majd vizsla szemekkel nézte Dakkot a varázsló-féle fickó, közben elővette hörcsögét, összehasonlította az előtte álló alakkal, elismerően bólintott majd zsebrevágta a különféle hangokat hallató kisállatot. Épp a kezét akarta nyújtani Dakknak mikoris teljes egészében tudatosult benne amaz imént előadott helyzetjelentése a végtagjairól. Egy kissé elkomorult a vidám-ruhás alak, aztán hirtelen felélénkült, és némi bugyuta vigyor kiséretében taglalni kezdte;
- Hallottam egyszer egy történetet egy fickóról, akinek csirkelélek volt a kezében, mert egy béna mágus rosszul rakta vissza, miután levágták, mert az élelmet dézsmálta egy hajó raktárában, és azóta a fickó keze önálló életet él... - itt már nem bírta tovább, és harsány nevetésben tört ki, amit azonban - magán érezve a jelenlévők éber tekintetét - hamar abbahagyott. Ismét elővette hörcsögét és gügyögött neki egy kicsit:
- Jólvan, Therog, ne aggódj, biztonságban vagy itt - kicsit félrefordult és méginkább lehalkította hangját - Látod ezt a nagy fickót itt előttem? Biztosan jól összebarátkoztok idővel... - aztán saját szabáva vágva:
- Ó igen, milyen illetlen is vagyok! - megigazította gyászos kinézetű sipkáját - A nevem Ballentrae!
Majd mintha sok-sok ideje ismerné Dakkot:
- És mondd csak, mennyit kóstál manapság egy ilyen fejsze a piacokon..?

Dazu kiélesedett érzékei veszélyt szimatolnak, miközben a fedélközi lejáró csapóajtaja mögött hallgatózik (szaglászik).

- Egy likantróp...- jegyzi meg kissé ledöbbenve. - Sebaj! Így még érdekesebb lesz! - suttogja magamagának, majd hagyja, hogy gondolatait lassan teljesen kitöltse a reményteljes, eljövendő mészárlás. Letépett végtagok, vérbe fulladó sikolyok, vérző, összemarcangolt testek képe villan agyába, és szinte érzi a lebegőben terjengő meleg, édeskés vérpára kellemes kigőzölgését. - Már nem bírom soká.... - hörgi félig önkívületben.


Dakk első gondolata az, hogy megüti a csiricsáré ruhába öltözött, értelmetlenségeket karattyoló idegen. De jó erősen. Azután lassan úrrá lesz vele született ösztönei felett a felvett / tanult kulturális máz, így mosolyt erőltet képére:

- Üdvözlet néked, jó uram! - könnyed meghajlás - A nevem Dakk, a Sárkányölő. A csatabárdom értéke nagyjából huszonötezer birodalmi aranytallér lehet. Eddig ketten próbálták elemelni, hogy eladják. Azóta két tolvajjal kevesebb rontja a levegőt Erathiában... Milyen aranyos kis állatka! Megnézhetem? - kinyújt bal mancsát, és tenyerébe veszi az apró hörcsögöt.

- Hm. Egy ilyen kis dög biztos naon jó ízű lehet! - egy hirtelen mozdulat, ahogy szájához emeli kezét, gyors szájmozdulatok, és egy nagy nyeldeklés.

- Szavamra! Valóban! - simítja végig elégedetten pocakját... majd mikor konstatálja a másik meglepődését, kinyújtja bal tenyerét, amelyben ott piheg a sértetlen jószág.

A minotaurusz vad hahotája, ahogy a térdét csapkodja összegörnyedve jelzi, hogy a metahumánok tréfái kissé eltérnek az embereknél megszokottaktól... Úgy látszik jól meg fogják érteni egymást...

Hello, page 100!


Lidérchajó (Freemy felkérésére):

Ez Éjkarom lidérchajó mágia segítségével csontokból készült, és természetesen feketére festett vízi jármű. Deyja köztudottan fában szegény, sivatagos vidék, így az ottani hajóépítő-nekromanta mesterek kénytelenek abból az alapanyagból dolgozni, amiből viszont bőséges készlet áll rendelkezésükre: a csont. Egyes pletykák szerint, az igazán tartós vízi járművek készítéséhez számtalan amúgy működőképes csontvázat is felhasználnak, így nagynéha előfordulhatnak olyan esetek, mikor a hajó egyik-másik darabkája megmozdul, vagy síri hangon hörög. Ez azért elég hangulatos... Mindenesetre szegény ropiknak így is jobb soruk vagyon, mintha el kellene hullaniuk valamely szomszédos országgal vívott, végtelen, hódító hadjárat során.

Az Éjkarom pompás kinézetű (már aki bírja a barokkos, darkos, temetői feelinget), karcsú, sebességre tervezett közepes fregatt, gyorsfelderítésre, könnyű rajtaütésekre legalkalmasabb tulajdonságokkal. Orra hosszan előre nyúlik, és ívelt, a törzs a legszélesebb pontjánál is alig 6 alaknyira (12 m) szélesedik ki, a tat pedig felfele kunkorodó, szintén enyhe ívben kialakított. A hajó gerincét egy ki tudja milyen, gigantikus méretű lény, simára csiszolt gerincoszlopa alkotja, vasnál is merevebben összefogva a hajó fő alkotóelemeit. A készítőktől nem állt távol a fekete humor sem, így ott, ahol más vizijárgányoknál az orrszobor szokott lenni, ők egy ogre még mozgó csontvázát szögezték fel. Az Ogrét egyébként Brom-nak hívták (amíg még élt), a jelenlegi helyzetével nem túl elégedett, mert az egyik csontszegecs nagyon nyomja a jobb kettes bordáját, de igazából a kutya sem törődik nyomorával.

A hajó fedélzetei koponyákból, bordacsontokból és lapockacsontokból kerültek összeállításra (fajra, nemre, korra való tekintet nélkül összeválogatva), a korlát lábszár és karcsontokból áll, az árbocokat pedig minden féle csontdarabkákból „hegesztették” össze. Az Éjkarom első pillantásra úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban széthullhatna, de ez csak a látszat: a véglegesen belékötött mágia megfelelő biztonsággal tartja egyben az alkotóelemeit, sőt, a csontok újrasarjasztásának képességével még bizonyos fokú regenerációra is szert tett a hajó.

Tulajdonképpeni vitorla nem található az árbocokon, annyira azért nem erősek a csontokból álló karcsú rudak, hogy egy esőben ázó, több tonna súlyú vitorlát megbírjanak, helyette rőtes varázsvitorla (amolyan erőtér-féle) fogja be a szelet. Igen impozáns látványt nyújt egyébként az itt ott eredeti csontszínre kopott, amúgy mattfekete hajó, vörhenyes varázsvitorláival, csontlegénységével, úgyhogy nem csoda, ha háromszor is meggondolják a vele találkozók, hogy harcoljanak-e ellene, vagy inkább a biztonságosabb, és minél gyorsabb elmenekülés mellett döntsenek-e. Ez utóbbi egyébként a hajó meglepően nagy végsebessége miatt mindenesetre eléggé kétséges feladat.

A lidérchajó négy karcsú árboccal rendelkezik: ebből egy-egy található az elő- és tatfedélzeten, és kettő a hosszú középfedélzeten. A hajó teljes hossza 65 m körüli lehet.

Az Éjkarom nem rendelkezik nehéz fegyverzettel, mert a tervező-nekromanták nem bíztak meg az élőholtakból álló legénységben annyira, hogy egy rövidíjnál bonyolultabb szerkezetet a gondjaikra bízzanak. Még sem védtelen egészen. A vízvonal alatt, egy óriásnarvál szarvából készült döfőorral bír, mely végzetes lehet a felnyársalt, ellenséges hajókra nézve, a legénységhez tartozó csontíjászok számára pedig az előfedélzeten és a tatfedélzeten egy-egy lőállást építettek ki.

A hajó felépítése egyszerű: a főfedélzete szinte üres (sem mentőcsónak, sem vizeshordók, sem kormánykerék nem foglalja a helyet), csatafedélzet feladatot lát el csupán, az elő- és tatfedélzet tulajdonképpen csak a főfedélzet megemelt része, melyet oldalról védőpalánkokkal egészítettek ki (kifele néző, sűrűn rakott koponyákból). A középső főfedélzet mindkét oldalán két-két, egyszerűen leengedhető csapóhíd található, amely egyrészt a kikötés során kap szerepet, másrészt az utolért hajók mellé állva, átdobva azt, segít az ellenség elpusztításában, elözönlésében.

A főfedélzet alatt találhatók a kabinok: mind egyszerű, puritán berendezéssel. Egyedül a kapitány, és a segédparancsnok kabinja bír számottevő felszerelési tárggyal, hiszen a csontváz legénységnek nincs szüksége alvásra, vagy szórakozásra: amikor nincs rájuk szükség, egy nagy méretű, hombár-szerű tárolóba slichtolják be magukat (szépen egymás tetején fekszenek vagy hat ropi magasságban). Értelem szerűen sem étkező, sem konyha nem képezi a hajó berendezését, ellenben a második szinti fedélzeten kínzókamrák, börtöncellák, és raktárhelységek találhatók (főleg tartalék fegyverek részére) szép számban. A legalsó szint, a tulajdonképpeni hajófenék jelenleg üres, az egy szem zombit, néhány csontpókot, pártucat döglegyet, és némi langyos lityót leszámítva. Ez tulajdonképpen egy egybefüggő, nyitott tér, amit szinte járhatatlanná tesz a számtalan csont támgerenda, és az ellensúlyként szolgáló kőtömböket tartó rekeszek.

A hajófenék tat felöli végébe, megközelíthetetlenül, mindenki által elzárva, elfalazva építették be a hajó irányítását végző kormányost, egy halálon túli, medúza-szerű, nem evilági lényt. A kormányos testét rúnákkal gazdagon vésett csontszegek rögzítik a lidérchajó csont támgerendáihoz, és mágia biztosítja, hogy irányítani tudja, és akarja a járművet.

A hajó alap legénységének elég egyszerű a felépítése:
A hajó kapitánya a már jól ismert halállovag, helyettese egy vámpír. Ez utóbbi a halállovaghoz van kötve lélekkötés segítségével, így a hűsége megingathatatlan. A hajó biztonságáról huszonnégy csontíjász, és hatvannégy csontváz harcos gondoskodik. A kínzókamrák őrzését, és megfelelő szintű kihasználását három ghoul biztosítja. Természetesen az Éjkarmon jelenleg mások is tartózkodnak, ők azonban a speciális feladat miatt szálltak fel (mint a vérfarkas, a szellem, a pit lord és társaik).

Hát ennyi lenne. Szép lett, ugye?

Amint Gruhaa kapitány értesül arról, hogy a barbárhajó követte őket és a közelben vethetett horgonyt, megteszi az első óvintézkedéseket és első ízben azonnal összehívatja a legénységet, a következő buzdító beszéd elmondásához:

- Derék harcostársaim! Eljött a mi időnk! Arról értesültem, hogy a barbárhajó valószínűleg itt, tőlünk nem messze vetett horgot!
Huo szellem épp most deríti fel a pontos helyüket és pontos információkat szerez róluk. Most porig alázhatjuk őket!

A nem rég érkezett, értékes inferno csapat hirtelen távozásának az az oka, hogy újabb barbár felderítő csapat érkezett a környékre és ezekben a pillanatokban talán már épp gyorsan hidegre teszik őket!
Ez már a második csapat, ami erre jár, éppen ebből következik, hogy fokozott barbárjelenlét van a holtak földjén, ami nem normális dolog! Csak az magyarázhatja, hogy megérkezett a hajójuk és kikötöttek valahol a közelben!

Az inferno csapat visszatérte után azonnal útra kelünk!

Most pedig el kell mesélnem nektek az első ütközetet és az azt megelőző dolgokat részletesebben.

Drakula gróf parancsa értelmében útra keltünk, méghozzá az elős felfedező útra. Az akkori legénységet 2 lich, egy másik halállovag, csupán 5 csontvázíjász és 10 csontvázharcos alkotta.
Alig futottunk ki a nyílt vízre, rögtön ellenséges hajót vettek észre éles szemű harcosaim. Mivel felderítő hajó vagyunk, gondoltuk, megnézzük őket, mert a hajó mozdulatlannak, üresnek tűnt. Természetesen ez csak a látszat volt. Behúztak a csőbe! Biztos előbb észrevettek minket és odacsalogattak...
Mikor átdobtuk a pallókat és megindult az első pár felfedező csontváz a hajójukra, rögtön előjöttek és azonnal támadtak.
Mivel szemre is látszott számbeli fölényük, így azonnal felszedettem a horgot és visszafordultunk...

A barbárhajó legénységét nem tudtuk megszámolni, de körülbelüli adatot tudok mondani. Erről pontosabban majd Huo tájékoztat minket visszatérte után.
Nagyon sok ork (lehettek vagy 50-en, ennek kb. harmada törzsfőnök volt) támadott ránk, meg vagy 100 farkaslovas és még több, 200 körüli számú Goblin matróz ugrott a vitorlák közé, illetve az evezőlapátok mellé, hogy mielőbb indulhassanak utánunk...

Ogre mágusok is támogatták a támadó egységeket (bár ezt csak a varázslatok miatt elpirult lényekből tudom, mert nem láttam őket), illetve volt egy sereg, ami kb. 20 db éles csőrű rokmadárból állt...
A madarakat szerencsésen elpusztítottuk, de mire végeztünk velük, minden csontvázíjász, a lichek és kollégám is életüket vesztették. No nem csak a madarak miatt, hanem a folyamatosan felénk hajított ork balták miatt is...
Ezért az orkok és a barbárok nagy része életben maradt, de legalább a madarakra eztán már nem kell figyelni, hacsak nem érkezett utánpótlásuk azóta...

Ekkor még 2 csontvázharcos állt mellettem, de az utoljára célba találó balta miatt ketten éltük túl a támadást. Az életben maradt csontvázharcos, Zutyinko picit együgyű, de remek társ. Vele még nem találkozhattatok, mert most épp kabinjában búslakodik...
De térjünk csak vissza a szerencsénkre!
Az volt a szerencsénk, hogy gyorsabban elindultunk és a hajó is gyorsabban szelte a hullámokat, mint az ellenfélé.
Amint biztonságban éreztük magunkat, azt hittem, feladták az üldözést, de a jelek szerint nem.

Tehát mindenki szedje össze magát és amint lehet, induljunk mielőbb!

Két csapatra bomlunk! Az egyik a parton, a másik a tengeren támad. A kapcsolatot a csapatok közt pedig a szellem fogja tartani. A vízi és a szárazföldi egység között félúton fog lebegni. Említettem már, hogy előreküldtem már, hogy nézze meg, hol vannak a barbárok. Hamarosan visszaér, jelentése után pedig azonnal indulunk!
A szárazföldi egység eltereli a figyelmüket, majd a fő sereg a hajóról támad.
A hajón lévő lényeknek én leszek a parancsnoka, a szárazföldi egységé pedig a Pit Lord.
Minden lövész itt marad a hajón, a többiek választhatnak csapatot kedvük szerint.

10 perc múlva szeretném indulásra készen látni a két csapatot!

Nem késlekedhetünk tovább, indulni kell rögtön, amint kiderül helyzetük és az inferno lények remélhetőleg emelt démon létszámmal visszatérnek!

Nagyon ott van a szeren a leírás! Köszönöm szépen!
Most pedig hamarosan következik a pokoli küzdelem leírása!

Neldor gépiesen szedte össze a holmiát, felkészülve az elötte álló útra.Az elmúlt pár hétben nem kicsit összezavarodott, nem is tudta mi miért csinál. - Azt hiszem nem volt a legokosabb döntés ezen a hajón maradni... - morfondírozott magában miközben a kardhüvelyét erősitette a derekára. - Tial moh'ran analu fah. - suttogta a patakok, fák és az erdő kalahorájának, mintegy szerencsét kívánva magának az útra.Remélte ettől hogy választottja nem hagyja cserben és támogatja, ahogy tette eddig is.Kilépett a kicsiny kis folyosóra majd pár lépés után a fedélzetre nyíló ajtó kilincséért nyúlt hogy egy újabb és ismeretlen utazást éljen át mikor egy hatalmas zajt hallott odakintről de ahogy kilépett, annak - vélt - forrása elmúlt és egytlen egy kellően furcsa szerzet állt a fedélzet tulsó oldalán.Az elf számára nevetséges göncöt viselő és nagyon furcsán viselkedő alak összevissza beszélt meg valami állatot tartott a kezében amihez beszélt is.Viszont Neldor számára már nem volt meglepő a minotaurusz állatias modora;azaz ahogy "köszöntötte" az idegent.Így inkább megállt és biztos távolból figyelte a történéseket.

Nem is volt olyan állatias! Ha úgy lett volna, simán lekapja az öreg fejét, mindenféle szövegelés nélkül!


No, de hogy valami értelmes is legyen ebben a hsz-ben:
Feltettem a webre az eddigieket ezen topicból, immár pdf formátumban.
Elég sokat szenvedtem vele, mert a word, ahová a fórumról lementem, nem mindig azt teszi, amit én szeretnék, és néha meglepő dolgokat produkál (pl. miért lesz egy újabb mentés más méretű, más betűnagyságú, stb...). Azután ugye ki kellett szedegetni belőle a felesleget, hogy némileg tömörödjön (még így is jóval túlvagyunk már az 1000 A4-es oldalon!), majd átkonvertálni pdf-é, ami még is csak egy értelmesebb, nézhetőbb formátum. Az első 6-8 file-t még Kicsirke követte el részemre, a többi az én bűnöm. Nem lett tökéletes, de legalább van... A file mérete 9,2 Mb. Íme:
Heroes Online RPG mentés, Pdf formátumban, 1-12.

Theodorusnak nem tetszett Dakk poénja, látta mások arcán is, hogy nem mindenkinek jött be, de azért senki sem akarta megmondani neki, hogy az ilyesmit legközelebb hanyagolja...
Petrus volt talán az egyetlen a körülötte állok közül, aki azért picit mosolygott a minó "akcióján". De aztán látta, hogy a lovag összevonja szemöldökét és így neki sem volt kedve tovább mosolyogni.
Alexander pedig amint közéjük esett ez az új valaki, csak annyit mormogott magában: "Ezért kellett ekkorákat durrantgatni? Inkább visszamegyek és alszok még egy kicsit! Az ismerkedés még ráér..."

Aldo és társai mellett a hajóra visszafelé jövet egy suhanó árny húz el, majd amint tudatosul benne, hogy kiket hagyott el, visszafordul, megáll előttük és felfedi magát.
- Huo szellem vagyok -mutatkozik be.
Még nem találkoztunk, de messziről megismertelek!
- Üdvözöllek Huo, kapitányunk második szeme!
Mesélj, milyen információk birtokába jutottál?
- Sajnos nem túl jó hírekkel jövök! Többen vannak a barbárok, mint azt gondolta Gruhaa...
Egész pontosan 40 ork, 15 törzsfőnök, 127 farkaslovas, 273 goblin és 12 ogre mágus található a fedélzetén, no meg az egyszemű (mondhatnám Küklopsznak is) kapitány, akit Szikrázó Góliátnak hívnak. A felderítő egységekről meg még nem is szóltam... Ezekkel nem hinném, hogy elbírunk, hacsak nem lesz valami jó terv... Vajon hogy közöljem a hírt a kapitánnyal?
- Egyszerűen mondd el neki, amit láttál és kész. Annyi előnyünk van, hogy tudjuk, merre vannak és hányan, míg ők rólunk csak annyit tudnak, hogy két fő maradt életben, éppen ezért nagy erőkkel keresnek bennünket. Ő majd eldönti, mi lesz a helyes, mi lesz a legjobb lépés!

Így bandukolnak tovább, míg vissza nem érnek a hajóra. A szellem mellettük marad és együtt lépnek fel a fedélzetre. Azonnal a kapitányhoz vezet első útjuk.
Elmesélik neki, hogy miként végeztek a felderítőkkel, aztán a szellem is elmondja az ellenség helyzetéről és létszámáról szóló jelentését.
Gruhaa kapitány nem tartja szerencsésnek a kialakult helyzetet, és úgy dönt, hogy megkérdezi harcosait, hátha van valakinek jó terve, hátha vett már részt valaki hasonlóan nagy túlerővel szembeni harcban és mi lehetne a nyerő taktika. Természetesen van egy elképzelése, ha senki sem tesz jobb javaslatot, akkor az lesz, amit kitalált, de ezt még nem hozza elő. Vár vele.
A kérdés feltétele után síri csend honol a hajón.
"Vajon lesz-e valaki, aki jobb tervvel tud előállni, mint amit én kigondoltam? Ha lesz ilyen, legközelebb is konzultálunk." -gondolkodik kapitányunk...

Nem tudom, szokott-e ilyesmi lenni vagy egyáltalán jó dolog lehet-e kikérni előholtak véleményét, én most megtettem. Ha nem jó, akkor átírom!

Ne tedd! Jó így, ahogy van! Szerintem mókás a demokratikusan vezetett élőholt hajó, és legalább több játékos is érvényesülhet(ne) benne! Bocs, hogy szóltam...


ArGular, a ghoulok vezetője lép ekkor a kapitány elibe. Öreg, ravasz, a kínok és halálozási módok nagy ismerője, ugyanakkor amolyan mindent túlélő típus.

- Nemes lovag úr! Nem tudom, előadhatom-e Halhatatlanságodnak szerény ötletemet, amikor minden bizonnyal már sokkalta jobb taktikát dolgozott ki a gaz goblinok és csatlósaik ellen!

- Beszélj csak! - így a halállovag.

- Rettenetességed! Mivel az ellen úgy látszik, akkora számbeli fölényben van, hogy hiába küzdenének hősiesen hű alattvalóid, bizonyára véget vetnének halálon túli létezésünknek, ami Uraink számára némi veszteséget és bosszúságot jelentene minden bizonnyal, főként talán, ha esetleg ön is odaveszne, Hatalmasságod, amire ugye még így is csak igen kicsi az esély, hisz mindenki előtt közismert lordságod hihetetlen szívóssága és lebírhatatlan harci tudása...

- Elég a hízelgésből, ghoul! Mond a lényeget, vagy hallgass!

- Bocsáss meg, Félelmetességed, hogy drága idődet rabolom. Bevezetőmnek csupán az volt a veleje, hogy célszerűbb lenne ravasz cselvetéssel elpusztítani az ellent, mint nyílt konfrontációval. Arra gondoltam, ki kéne használnunk Sötétséged csontváz íjászainak azon különleges, speciális képességét, amellyel csak lordságod íjászai bírnak a közismert ok miatt, hogy bele tudnak olvadni a földbe. Ezt, a hajónkon vendégeskedő pokolkutyák gyorsaságát, és néhány hordócska hullamérget felhasználva, melyből szerencsére fölös készletekkel rendelkezünk, alig egy órácska alatt elrendezhetjük e konfliktust.

Gruhaa kapitány sárgán világló szemei összeszaladnak a töprengéstől, mikor megpróbálja kihüvelyezni a csavaros eszű ghoul mondandóját. Nem jár sikerrel: - Nem fejtenéd ezt ki kissé részletesebben is?

- Mint ahogy az bizonyára már lordságodnak is eszébe jutott, csak gondolom le akarja tesztelni hű szolgája képességeit, a környező vidék meglehetősen szegényes az ivóvízben, amire a szerencsétlen halandóknak nagy szükségük van, még az olyan megátalkodott, bűzhödt teremtményeknek is, mint ezek a farkaslovasok, vagy orkok. Fogunk pár hordócska jófajta, erjedt hullamérget, és szépen belezúdítjuk a közeli vízgyűjtő tavacskába, ami nagyjából az egyetlen vízlelőhely három napi járóföldön belül. Ezek után a csontváz íjászokat elhelyezzük az ellenségeinktől oda felé vezető úton, megfelelő mód elszórva. Pár lövést leadva felingerlik a halálra ítélt hordát, majd, mikor azok közelebb érnek, a földbe olvadva eltűnnek azok szemei elől. Mire észrevennék, hogy az íjász hová lett, már egy távolabbi szórja rájuk a csontnyilakat. Így csalogatjuk őket szépen egyre közelebb a megmérgezett vízhez, amibe remélhetőleg beleisznak, főleg a nagy „hajszától” kimerülve, és innentől tiszta munka kinyírni a maradékot. A csalogatáshoz a pokolkutyákat is felhasználhatjuk, ők tudják tartani a lépést a farkaslovasokkal. Ennyi lenne az ötlet. Gondolom lordságod is épp erre gondolt.

- Jahh... pont erre - így lord Gruhaa. - Tisztázzuk hát az apróbb részleteket!

Johnatant nem igazán lepte meg a kitni nagy dübörgés és zaj, majd az új idegen figura, aki megtalálta magának a nagy szőrös patást, s ahhogy fél szemmel látta, megfelelően köszöntötte is, amit a minoturuszunk valami térfának szánhatott, mert igen jót nevetet talán rajta! Egyébiránt nem ért rá annyira a jövevénnyel foglalkozni per pillanat, de sejtette, hogy előbb utóbb úgyis sor kerül arra, hogy kommunikáljanak! Nos, így eme tényezővel folytatta teendőit, amik még hátravoltak a "listáján"!

Zumbee elég sokat gondolkodott azon, hogy megnézze-e azt a plakátot, amit a többeket is távozásra késztette! Végül mégiscsak odavonszolta magát, s elolvasta, mi ily érdeklődésfelkeltő van odaírva arra a papírosra! Hát, merőben érdekes dolgokkal volt teleírva, amit kedves sötét harcosunk fantáziáját, vagy mijét szintétn felkeltette, majd elindult a kikötőbe, hogy szemügyre vegye, mire keresnek bátor harcosokat! Beletelt egy kis időbe míg leért, de úgynézett ki, még ott volt, ahol leírték, tehát még talán nem késett el! -Nos, szerinted XII. Julinaus, megpróbáljunk egy újabb kalandot??- kérdezte attól a keresztespóktól, amelyik ott lakozozz abban a karnagyságú lyukban ami az oldalán található, amit egykoron egy jó nagy számszeríjnak köszönhetett, még abban az időben, mikor még a Sötét Lovagok nemes rendjébe tartozott, s egyúttal ezen sérülés és a csata elbukása miatt egyúttal az utolsó napja volt az a nap, amit lovagként töltött hosszú létezésében. Mivel a kis állatka egyöntetűen lógott hálójában, ezt jó jelnek vélte barátunk, s máris célbavette a fedélzetet! Mikor rálépett a hajóra, úgy gondolta legjobb lesz, ha valami előkelőbb szerzetet kérdez meg, s ehhez hozzájárult az is, hogy meglátott egy alakot, akinek igen ismerős volt a ruházata, s fontos személynek látszott, de ezzel mit sem törődött, odalépett hozzá, s megsólította:- Elnézését kérem, merre lehet jelentkezni ha hajón szeretnék szolgálni??

Remélem nem túl rossz csatlakozás...

Az egyetlen ismerős "ruházatú" egyén a hajón maga Gruhaa volt, a hajó kapitánya. Tudtán kívül, a lehető legjobb személyhez fordult.
Így szólt hozzá a kapitány.

- Tudja, a lehető legjobb személynél érdeklődik. Én lennék a hajó kapitánya, Gruhaa, így én döntöm el, ki csatlakozhat és ki nem. Így ránézésre sokat nem olvasok le magáról, kérem, mutatkozzon be, továbbá szeretném azt is hallani, hol és mi késztette arra, hogy a lidérchajóra lépjen?

- Üdvözlöm a fedélzeten harcos!
Nagyon remélem, hogy itt majd be tudja bizonyítani a maga és mindenki más számára, hogy nincs elátkozva, csak véletlen, hogy ennyi balsikerű csatában tevékenykedett.
Most pedig mivel sürget az idő, engedje meg, hogy tájékoztassam a legújabb fejleményekről!

Ekkor a kapitány elmond mindent neki a múltról és a jelenről egyaránt. Majd pedig, ahogy a többiektől is várja, várja tőle, hogy hátha van egy jobb javaslata.

Huo szellem egy darabig hallgatja a hívó szavakat, majd felfedi magát a vérfarkas számára. A háta mögül pedig hozzá szól:

- Itt vagyok, remélem, fontos dologról van szó, mert nem szeretek élőkkel beszélgetni!

Thel, a csontvázharcos pedig ekkor odalép és ő is végig akarja hallgatni a vérfarkas beszédét, hátha valami olyanról akar beszélni, amit jobb, ha ő is hall...

Mikor a szellem a háta mögül megszólítja, reflexszerűen fordulásból odakap hegyes karmaival - perszei mit sem ártva az anyagtalan lénynek. Tudja már régről, hogy ha átalakult akkor jobb, ha először üt és csak azután kérdez.
-Bocsáss meg szellem, nem tudhattam hirtelen, hogy te vagy az. Ha jól tudom, akkor nemrégiben tértél vissza a barbár hajó közeléből. Mondd, csak nem láttál vagy éreztél valamit a hajó közelében? És biztos vagy benne, hogy a kapitányt Szikrázó Góliátnak hívják? Ha minden igaz, akkor sokkal veszélyesebb ellenféllel van dolgunk, mint azt a halállovag gondolja... - sóhajt egyet, majd minden összefüggés nélkül belekezd egy másik gondolatmenetbe.
-Biztosan hallottál róla, hogy a magamfajtákat* pár apró faluba gyűjtik össze, amíg meg nem bizonyosodnak róla környék urai, hogy megbízhatóak és többé-kevésbé kiszámíthatóak vagyunk. Én is egy ilyen faluba kerültem, közel a barbárok földjéhez. Utolsó feladatunk a 'szabadulásunk előtt az volt, hogy a barbárok által hőn szeretett rokmadarak fészkéből csenjünk el pár tojást. Tízen indultunk útnak: három vámpír, egy tébolyult halállovag, hat felélesztett erathiai nemes és jómagam. Már épp elértük a madarak fészkét, amikor kiderült, hogy őrzik. Mégpedig ez a bizonyos Góliát volt a madárcsősz. Nagy küzdelem volt és úgy tűnt, hogy valamiféle aura veszi körül, ami a közelébe kerülő élőholtak energiáit szinte elszívja. Én is csak azért menekültem meg, mert még élek! Így is szerencse, hogy túléltem... -mondja és megfordul. Ekkor válnak láthatóvá a szellemnek azok a sebek, amelyek még most is igen súlyosnak tűnnek.
-Ha tényleg az a küklopsz van ott a hajó akkor jobb, ha vigyázunk. Úgy gondolom, hogy a mágikus erejű auráját a nyakláncának köszönheti, ami egy félbe tört színarany koponya. Arra kérnélek, hogy ha ismét a hajó körül szaglászol, bizonyosodj meg róla, hogy valóban ő-e a hajó kapitánya és, hogy még mindig ott van-e nála a nyaklánc! A küldetés sikere múlhat ezen!

*: "magunkfajtákat" - olyankat, akik végülis az 'ívöl' kategóriába sorolhatóak, de még bizonyítaniuk kell. Pl. vérfarkasok, felélesztett főurak ésatöbbi...