Sziasztok!
Írok pár szót a tegnapi meccseimről:
16 között:
Erők csatája
Sorceress (Castle - Pyre) vs Laca (Stronghold - Krellion)
Mivel tavaly Sorci ejtett ki kicsit tartottam ettől a meccstől. Jobb híján Krellionba helyeztem bizalmam, mint később kiderült nagyon jól döntöttem.
A váram mellett kesztyű volt, a tengeren a 3. napon csizmát leltem!

A döntő szerintem mégis a a váram melletti witch hut volt! Ez a fa estates skillt tanított, melyet a főhős kivételével minden hősöm megtanult, páran még tovább is tudták fejleszteni, mindezek mellett két droidom is volt +350 arany speckóval. Ez a játék elején azt jelentette, hogy majd dupla annyiból tudtam gazdálkodni mint Sorci!
Első héten Krellion tarolta a felső részt, igaz pár apróbb egységet buktam. Jött exp pathfindig, majd logsitic, így lazán a középső sivatagos részre rohantam, ahol is doridokat irtottam, majd a középen lévő várat is bevettem. Ekkor vettem észre a közelben ólálkodó Pyre-t. Hoztam a várből sereget, majd 1-2-6-nál gyorsan elkaptam ellenfelem. Sorci nem számított rá, hogy elérem... Több lényem volt, jobbak voltak az értékeim is, és pénze se volt a futásra.
Így jót tudtam lazítani a Bozso elleni meccs előtt!

(1,5 órát...)
8 között:
Random
Bozso (Stronghold - Jabarkas) vs Laca (Fortress - Wystan)
Az elején sokat vacilláltam a hősön, végül is Wystanba fektettem bizalmam. A sok lizardnak köszönhetően gyorsan kiirtottam a területem, majd az obeliskek sugallatára délre indultam. Miután azt a részt is kipucoltam egyértelművé vált számomra, hogy a grál nem ott, hanem Bozsonál van. Közben Bozso jól haladhatott, nem látszott rajta az idegesség...
Mivel a sivatagi blokkom egy csomó cyclops king volt újfent északra vettem az irányt a havas terület felé. Ezzel a résszel csak az időmet vesztegettem, igaz elég sok xp-t szereztem. A déli területről átláttam a sivataghoz kapcsolódó lávás részre, így láttam, hogy van ott pár dragon fly hive. Mivel nem ruháztam be hidrára kezdtem félni Bozsotól. Cyclops kingek ide vagy oda mennem kellett, hisz már lassan letelt az első hónap.
Fogtam a teljes seregem, majd megtámadtam a veszélyes blokkot. 64 db volt. Annak rendje és módja szerint alaposan le is szedtek. Buktam mintegy 80+ gnollt, 50+ flyt, 2 wyvernt, asszem. Ezután viszont beköszöntött a kánaán. Fly hive fosztás következett, a meccs kezdett a Warlock ellenihez hasonlítani.

Heves imádkozásba kezdtem, hogy Bozso ne tűnjön fel időnek előtte, majd a második legkeményebb csatámat is megvívtam a mintegy 95 db zealot ellenében. Akik szintén szivesen bontották a sergem.
Igaz ezután már a paradicsomban jártam.

Mindenfelé dragon fly hiveok hivogató szava hallatszott.

Bozso érezte vesztét és főcsatát szeretett volna kierőszakolni.

Ám én legnagyobb szerencsémre nem árultam el hollétem. A meccsre kiszabott idő végéig hiveokat fosztottam, így egy híjján mind meg is lett! Bizakodva indultam a főcsata helyszínére.
Mint kiderült kellett is a sok wyvern. Bozso alaposan megszedte őket, de nem bírt a durva lénytöbbletemmel!
4 között:
The Great Marsh
Ssth (Fortress - Neela) vs Laca (Fortress - Gerwulf)
Ssth örök mumusom. Ismét sikerült összefutnom vele, szerencsére most a 4 között. A mapot nem ismertem, de azt láttam, hogy mocsaras, fortressnek kedvező map. Szerencsére nekem is jött forti.
A hősválasztékom elég vacak volt, míg Ssth-nak Neela jött. A kezdőterepet végigvertem, majd kintebb merészkedtem, amit kint láttam végképp elkeserített. Mindenütt vámpír lordok álltak őrt! Ahol nem ott medusa queen, grand elf várt! A hőssel együtt ez már sok volt, visszamentem a váramba, pihentettem Gerwulfot egy kört, kicsit átnéztem a belátott területet, és átgondoltam mit kéne csinálni. Th ellen egy kört elvacakolni így luxusnak tűnhet, nekem pont ez kellett, hogy gatyába rázzam és kicsit összeszedjem magam. A BB-n először éreztem azt, hogy fortuna nem áll mellettem. Szerencsére okos játékkal és bizakodással sikerült a túloldaltól magam felé fordítani Fortuna asszony orcáját!
Nem messze megláttam a csizmát, pár gyengébb arti jött a vízről, meg a várból kihozva minden lényt, támadást indítottam a tárgyat védő 25 greater basilisk ellen. Nálam 1 hidra, 3 gorgon, 4 basilisk, 13 lizard, 20+ gnoll, meg 2*1 gargi állt, támogatásként volt egy nyílvetőm és egy +2 def pajzsom. Rég nem éreztem csatánál ekkora izgalmat!
A csata végére vállt nyilvánvalóvá számomra, hogy a vizen talált +2 spell duration gyűrű milyen jól is jött az 1-es spell powerem és az egyetlen elnyomható slowomhoz!
Végül is buktam a gargikat, bikákat, 3 basilsiket, de meglett. Innentől kezdve optimistává váltam, elkezdtem végigtarolni a pályát! Ssth a második héten figyelmetlenségből elbukott 3 hidrát! Itt jött meg igazán a kedvem a játéhoz!

A refugee kétszer is gnollt adott! Húztam mage guildot a második várban (meteor, town portal, ice bolt) lett vízgömböm, expert earth. Szépen kiszedtem mindent a mapról, Gerwulf nagyon jól fejlődött. A végén meglett a minimumos utópia is, +4/+4 sárkány sisak, föld gömb
Ekkor főcsatához kellett menünk, mert letelt az idő, Ssth tört is át a blokkon. Összecsaptunk. Egyszer kapott 1 db hidrát a refugeeban, így csak 2 hidra minusszal jött a főcsatára, Gerwulf értékei valamivel jobbak voltak, ám a 20. szint miatt Neelának dupla armorere volt. Thnál a gnollok helyett egy gold dragon vette át.
Neela meteorral kezdett, amire a stilusos válasz meteor volt!

Az övé 560-at sebzett, az enyém 862-t
A csata egész jól ment, Th hősiesen küzdött, de nekem volt még a tarsolyomban exp haste is. Némi lénytöbbletem is volt, mert hidrák nélkül ő végigszenvedte a 2. hetet. Jó game volt, szerencsével nyertem!
Döntő:
Random
Csizu (Dungeon - Ajit) vs Laca (Fortress - Bron)
Az elején azt hiszem a színválasztásnál el is döntöttem a játékot!
Bron nagyon jól jött az elején, 7 basilisket hozott, mellyel egész jól haladtam, igaz pénzben nem dúskáltam, gorgon dwellt foglaltam, zsákutcában töltöttem elég sokat, hibáztam is párszor, de a késői gamehez mérten azt hiszem ez nem meglepő.
Mint kiderült Csizu evil eye dwellt talált, így a két dungeonnal a háta mögött rengeteg szemre tett szert. Mivel már csak szenvedés volt a vége összefutottunk a közelben egy csatára. Csizu jól csatázott, nem csak a 120 körüli szem döntött. GRATULÁLOK NEKI A GYŐZELEMHEZ!!!
Végig bajnoknak megfelelően játszott, és míg én rengeteget hibáztam ő a fáradtság ellenére végig hideg fejjel, okosan játszott!
Köszönöm a jó meccseket, a kiváló hangulatot és a remek szervezést! Nem gondoltam volna, hogy a 2. helyig jutok, nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményemmel!

És nem utolsó sorban nagyon boldog vagyok, hogy egy méretes "gyíkot" én hozhattam haza!
Remélem ősszel folytatódik a BB! (ha igen, én ott leszek)
Üdv: Laca