Sziasztok!
Megkésve de én is leírom az élményeimet.
Szeretném megköszönni a Tábor szervezését Vologyának és Gepynek, csodálatosra sikerült ez a 9-10 nap. Ha tehetem jövőre is megyek!
Akkor egy kicsit a versenyekről:
2 vs 2:
Párnak Hitehagyottat kaptam, akit még az első napokban átkereszteltünk Pumpásnak. Nagyon erős csoportba kerültünk, nem voltak könnyű meccseink. Az első pályán azt hittem hogy vereséget szenvedünk Tekiéktől, mivel Pumpás betámadta az utópiát a 2.hét elején. Persze serege nem maradta végére, és az artik is szarok voltak. Jó varázslatokat kaptunk és jól gazdálkodtunk a nyersanyagokkal, így nyerni tudtunk. A 2. meccsünk Ssthék ellen nem volt egy sétagalopp. Malekithhel voltam, pedig nem kedvelem. De most szerencsére hozta magát a fiú és miután 40-40-43-36 értékekkel bírt megnyertük a pályát. A csoportdöntőt alaposan elszúrtuk Pumpással. Mind2en hibáztunk egy-két nagyot, ami elég volt Nimbuséknak a győzelemhez. A hibákról annyit hogy az én hibám után Pumpás majdnem széttörte a szekrényt, míg az ő hülyeségét Nimbus még most is emlegeti.
A 3.helyért Csizuékkal játszottunk. A meccset sajnos eldöntötte az amikor a 2.hét közepén beállt hozzám 6 angyal és még a piros gömböt is megtaláltam. (hozzáteszem az angyalok helyébe én is beálltam volna, 3000 hpm volt és 3 arkangyalom, nem csoda hogy megijedtek)
Így megszereztük a bronzérmet, aminek nagyon örültem.
Gratulálok Nimbusnak és Karesznak, a bajnokoknak!
1 vs 1:
Nagyon izgalmas volt az egész verseny! Sajnos nekem sikerült a végét elrontanom. Máig sem értem hogy a félidőben még az élen voltam, aztán meg simán visszaestem. Jövőre próbálok kiegyensúlyozottabban játszani. A versenyen hasznosítottam a Pumpástól tanult dolgokat, melyszerint: ATTACK, ATTACK VAN VAZZE! - ami többé-kevésbé bejött.
Szeretném megosztani Veletek két legnagyobb élményemet az 1 vs 1 alatt:
Ssth (Mephala)- Titi (Ayden) Relikvia őrzői
Ssth simán elvert, de egy pillanat miatt emlékezetes maradt számomra a meccs, mégpedig az utópia fosztásom miatt. A 3.hét 2.napján történt ez. Nagyon bátor voltam, 5 arch devillel, 3 fával, impekkel és pár törpével mentem be. Volt Orb of Vulnerabilitym is, ami nagyon bátorrá tett. Fullos volt az utópia.
Én kezdek, vakítás a goldokra. Jön a black, bumm a devilt üti. Jön a red, ő is a devlt üti. Mondom vazze. Jön a green, ő is a devilt ütötte. Maradt 2 devil az első kör után... Éreztem h gond lesz. A fával lekötöttem a blacket, a köv körben megvakítottam a greent. A csöveseket leszedték a dragonok, sikerült bevakítani mindenkit, és ott álltam 2 devillel a fullos utopia ellen. Elkezdtem distrupting rayel gyengíteni a dragonokat. Annyira belemerültem hogy nem vettem észre hogy a goldról leesett a blind (20 kör után) és megütött, maradt egy devil. Villámoztam, vakítottam, distrupting rayeztem és a végén megnyertem a csatát, máig nem értem hogyan. 240 manával mentem be, a végére maradt 13. Életem legjobb utópiázása volt, egyébként totál **** tárgyakat kaptam, de megérte a csatáért
Gratulálok Ssthnak a bajnoki címhez!
A másik emlékezetes pillanat:
Jou (Isra)- Titi (Theodorus) Én vs Te
Na ezen a pályán aztán semmit sem gondolkoztam, csak mentem előre mint az ökör. Kiszámoltam hogy 1-1-7-re elérem Jou várát. Semmit nem csináltam csak mentem előre, meg vittem az utánpótlást a főhős után. Sikerült bevennem a várát 90 golyóscsávóval, 15 gargoylal, 2 nagával, 4 magival, 3 elffel, 15 kentaurral, magic arrowval. Jou jött 2 nap múlva és megostromolta a saját várát, amit sikeresen megvédtem, így nyertem! Hatalmas ATTACK volt! Utána Jou a következő mapon alaposan visszavágott.
Támadás
Most először éreztem a verseny előtt hogy van valamennyi esélyem. Egy kicsit teszteltem a Tábor előtt és szerencsére meg lett az eredménye. Attack volt végig, bíztam a magas HP-mban.
Foci, Battlefield:
Nagyon jó volt mind2 játék, kellettek a Heroes mellett, nagyon hiányozni fog mind2, de jövőre megint részem lesz bennük, remélem!
Köszi Srácok jó volt a Tábor nagyon!
Titi