Mielőtt még feledésbe merülne a kinti kaland, kívülállóként leírom, hogy mi minden történt a dög halála óta. Talán így mindenki könnyebben visszakapcsolódhat.

A bajbajutottak megsegítése miatt útra kelt pár fő már pontosan tudja, merre is kell igyekezniük ahhoz, hogy segíthessenek társaikon. Ekkor hirtelen történik valami, ami miatt egy rövid ideig megvakulnak és sokkal tovább tart, mire a robbanás zaja okozta fülcsengés is a multé lesz...



Alexander a magóg-pixi páros sikerességén felbuzdulva magabiztosan szólal meg az incidens után legelőször. Felszólítja társait, hogy amint lehet folytassák útjukat, ne feledkezzenek meg a célról.

Cherbó könnyen túltette magát a történteken, halláskárosodás és egyéb probléma nélkül felkerekedett, hogy felsegítse sérült társait és mielőbb indulásra kész állapotba hozza őket és saját magát is. Valamiért nem látta Lillitet...

Neldornak szintén kutya baja volt, bár ő azért kapott egy enyhe fülkárosodást, de az állandó csengésen kívül komoly baja nem volt. Sajnálkozott a megsemmisült kardért, de ez ellen tenni semmit sem tudott, mondjuk nagyon nem is akart. Az igazi kardja még mindig megvan. Kész is volt az indulásra...

Lillit sajnos nem ért időben földet (túl magason volt még ekkor), ezért a lökéshullám picit arrébb hajította. Szerencséjére a puha, friss hóba esett, így csak lerázta magát és már indult is vissza a többiek irányába. Egy dolog volt fura neki, hogy hirtelen milyen csend lett körülötte...

Az eredeti vízszerző brigád megmaradt tagjai tehát összeszedik holmijukat, magukat, majd felkapják a még könnyű víztartályt és bár nem egyszerre, de egy fél percen belül mindenki el is indul egyre feljebb a hegycsúcs irányába...

A fedélzetmester és kis csapata észre is veszi, hogy igyekezniük kellene, mert épp útra akar kelni az alabárdos által vezetett brigád... A még nagyothalló brigád úgy dönt, hogy jelzéseket ad le a vízszállítóknak. Három jelzőnyilvessző száll fel a levegőbe, közülük kettő célt tévesztve más irányba süvít el, de a harmadik épp a vízszállítók feje fölött halad el. Amint leadták a lövéseket, azonnal elkezd Johnatan futni feléjük, no nem mintha megijedt volna valamitől, csupán nem akarja hogy ha észreveszik őt, sokat kelljen rája várniuk. Rohanás közben természetesen torka szakadtából kiabál, bár tudja, hogy valószínűleg a másik brigád tagjai is kisebb-nagyobb halláskárosodást szenvedhettek, így sokkal valószínűbb, hogy a jelzőnyilvesszőt fogják észrevenni. A nyilvessző el is éri a birgádot (nem sokkal az egyik brigádtag füle mellett süvít el és röviddel ez után földet/havat ér ), futás és ordibálás közben feszülten figyeli, mikor fog a valószínűleg már meglepett társnak az agyában is tudatosulni, hogy mi is akart ez a jel lenni...

Amint elindul a megfogyatkozott létszámú, de továbbra is lelkes vízszerző és vízszállító brigád útjuk folytatására, valaki , egy most még számunkra ismeretlen személy észreveszi, hogy valami villámgyorsan elsuhan a füle mellett és nem sokkal ez után tudatosul is benne, hogy újra nincsenek egyedül... Már csak azt nem tudja, hogy valaki rosszul célzott, vagy direkt jelezni akart nekük. De ki?


Cikász, Száguldó, Zargul, Jou, Freemy tehát a jégmezőn van. Esetleg még valaki, akiről nem tudok?
Én csapatvezető lévén nem vehetem észre a jelet, mert más irányba orientálódott karakterem. Jou karaktere adta a jelet, valaki más viszont biztos észre fogja venni!
Jelenleg erre a személyre várunk.

Jou, a rakéta szót nyilvesszőre javítottam, valamint a fedélzetmester már csak maga szaladgál... Nem tudom, miért, valahogy a rakétát képzeltem oda... Apropó, a matróz, aki visszakísérte Petrust, szintén veletek van, ugye? Mondjuk hol máshol lenne...

Ok, vettem a javítást! így mostmár nagyon szép szines lett az az össze toldott-foldott rövid tényismertető hsz!

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Micsoda?Ez nekem új.Nem véletlenül más fegyvere semmisült meg?Az a kard nagyon spéci cucc, nem akarnám hogy csak úgy megsemmisüljön.Mivel Neldor hajította a képébe először(és nem derült ki konkrétan hogy betalált-e - mert én nem írtam ilyet az tuti), mondjuk elütötte a mancsával a szörny.Az a kard nagyon komoly és fontos fegyver.Vagy lehet egyszerüen az, hogy nem semmisült meg, hiszen mágiával és rúnákkal védett kard szóval szinte képtelenség elpusztítani.

_________________

Így jobb? Na látjátok, ezért nem szerencsés dolog összefoglalást írni, mert mindenki másképp értelmezi a dolgokat...
Egyébként itt vannak azok a szövegrészek Zargultól illetve a mesélőtől, ami alapján azt feltételeztem, hogy a te kardod semmisült meg:




Beorn, cáfolj meg, ha rosszul értelmezem a kardos dolgot, de még mindig úgy érzem, hogy Neldor igazi kardja semmisült meg, nem pedig valami másik! Meggyőző voltam?

Ha valaki még hibát talál, szóljon! Párszor már -ahogy látható is- átszerkesztettem azt a fránya hozzászólást...

_________________

A mesélő :
Ugyan nem kéne elárulni, de akkor "felfedem kártyáimat":
1.) a dzsinn egy elég bonyolult varázslatot hajtott végre: megkerülte, illetve áttörte a szörnyeteg személyes aurájának védelmét,és az arczatába hajított kardot egyszerű srapnelfelhővé transzfúzionálta
2.) mindeközben Lillit és Cherbo közösen szép nagyot durrantottak.
-> Mivel nem szeretem, ha az igazán jó játékos ötletek elsikkadnak, és a játékosok úgy érezhetik esetleg, hogy hiába találnak ki bármit, úgy is az történik, amit a mesélő akar, ezért írtam ilyen felemásan, hogy ne lehessen igazán sejteni, mi is végzett a szörnyeteggel valójában (hisz még a dzsinn sem biztos benne). A lényeg, a szörny meghalt, és mind a játékosok, mind az NPC dzsinn totál megelégedett magával, hogy ő végzett vele. Az viszont tény, hogy a kardnak annyi. Namármost, ha ez egy kedvelt fegyver volt, és szükséges a játékosnak (mivel alapjában ez egy free game ahol a cél a szórakozás), simán elképzelhető, hogy Neldor fegyvere (a mágikus penge) továbbra is ott fityeg az oldalán, és csak egy matróz rövidkardja bánta a dolgot, amit a nagy kavarodásban felkapott a földről. Úgyhogy OK a dolog.


Freemy: akkor a vízszállító brigád eseményeit innentől te meséled (azért ha lehet, játékos karaktereket ne írts ki ), a hajó megvár titeket.


Az atya:
A jó papot a kabinjába fektették, és az épp környéken lévők megvizsgálták őt, amennyire lehetett. Selmo atya állapota aggodalomra ad okot. Él, lélegzik, de semmire nem reagál. Nem érzékel szemmel láthatólag semmit a környezetéből, nem válaszol a kérdésekre, és bár a szájába töltött folyadékot képes meginni, nagyjából egy növény szintjére süllyedt tudatilag. A szemei tökéletesen feketévé váltak (a fehérje is), ami elég félelmetessé, hátborzongatóvá teszi az egész megjelenését, a szituációt, és felveti a nekromantikus támadás lehetőségét (egyes nagyerejű nekromantikus varázslatok utóhatása hasonlít ehhez leginkább, mint ahogy azt a mágiában jártas karakterek megállapíthatják). Az aurája teljesen kisápadt, és elveszíti mágikus töltöttségét, azaz tökéletesen mundám jellemzőket ölt. Olyasmiről már hallhattatok, hogy egy varázsló túlerőlteti, kiégeti magát, de olyanról, hogy egy pap, akinek teljesen más forrásból, a felsőbb szférákból származik a hatalma, varázstalanná válik: nem. Hisz még ha istene meg is bünteti őt, és esetleg elveszi tőle a papi hatalma egy részét, vagy egészét, akkor is megmarad az egykor volt aura körülötte, mintegy figyelmeztetésül a többi, hatalommal bíró hívő számára.


Billy: a karkötőd figyelmeztet, hogy a dzsinn magához tért a kabinjában, és mentális aktivitást mutat. Amennyiben érdekel a kékbőrű, és benézel hozzá, a kabinjában találod immár őt, meglehetősen elégedett állapotban.

Ok, csak jönnének már a többiek, hogy észrevegyék a fedélzetmestert és apródjait, aztán indulunk is tovább...

Theodorus és Petrus amint meglátja az atya szeméből áradó sötétséget, egyből visszaemlékeznek arra az időre, mikor még egykori kastélyukban a nekromanta támadások alatt volt ilyen eset. Akkor először azt mondta egy a mágiákban jártas egyén Theodorusnak azokról, akik ilyesmit szenvedtek el, hogy "megjárta őket az ördög, többet ne akarj tudni! Mindez túl fájdalmas ahhoz is, hogy elmeséljem, nemhogy átéljem... Senkinek sem kívánok hasonlót!"
Ez épp elég volt ahhoz, hogy felkeltse lovagunk érdeklődését, így az akkor még életben lévő mesteréhez, Lord Andre-hez, a nagy nekromanta ölőhöz (akit Theodorus második apjának tartott) fordult a következő kérdéssel:
- Mester, a tegnapi csata után láttam egy közülünk való mágust, aki bár élt, de semmi életjelet nem mutatott. Ez még nem is lenne fura, de a szemei... Koromfeketék voltak, mintha felemésztette volna a sötétség. Vajon mi történhetett vele? Egy mágus azt mondta nekem, hogy jobban teszem, ha nem tudom meg, mégis kíváncsi vagyok rá. Gondoltam, a legnagyobb tiszteletnek örvendő nekromanta ölő erre a kérdésre biztos tud válaszolni. Igaz?
Természetesen felelt az "öreg", de nem azt a választ kaptam, mint amit vártam. Ezt mondta:
- Fiam, ez csata több volt, mint egy nekromanta támadás. Az csak a látszat. Úgy néz ki, hogy a sötétség nagy ura, akinek létezését eddig csak sejtettük végre megmutatta magát, és egyik nagyon fontos lépésének tartja azt, hogy megszerezze kastélyunkat. Ehhez minden eszközt felhasznál. Amit te láttál az mindezidáig csupán két alkalommal fordult elő. Először egy nagyon nagyhatalmú mágussal, aki édesapámat tanította ki a mágia legapróbb rejtelmeire, titokban a sötét mágiák elleni fogásokra is. Senki sem tudja biztosan, de könnyen lehet, hogy már akkor, mikor a sötét mágiáról tanított apámnak sötét megszállás alatt volt, tehát a sötét nagy úr irányította, formálta kedvére apámat, akibe később beköltözött... Tehát az első ilyen megszállott ember Magatidis mester volt. Feljegyzések tanúsítják, hogy sokszor furcsa feketévé vált a szeme. Ő viszont ekkor teljesen magánál volt. Talán nem először fordult már vele elő mindez és ő is jónak tartotta az együttélést.
Gondolom, sejted már, ki volt a második ilyen ember.
- Az édesapja?
- Igen, az édesapám, Norditia mester. A sötétség ereje formálta azzá, aki lett. Sajnáltam őt, pláne akkor, mikor meg kellett ölnöm, hogy a sötétség végleg eltávozzon ebből a világból...
De ne szaladjunk ennyire előre! Magatidis mestert sokan nem szerették szigorúsága és teljesen megváltozott személyisége miatt, ezért egyszer álmában meggyilkolták. Hogy ki, arra a mai napig nem derült fény... Az is lehet, hogy maga a sötét nagyúr gyilkolta meg őt, mert elérkezettnek látta az időt arra, hogy új gazdatestbe költözzön. Természetesen halála után ugyanezek a jelek látszottak édesapámon. Elzárkózott a külvilágtól, sőt egyszer még a nekromantáknak is segíteni próbált, hogy bevehessék a kastélyt. Ekkor jött el a pillanat, amikor meg kellett, hogy öljem. Mivel mágus volt, én pedig lovag, nem volt esélye ellenem közelharcban, bár sosem gondolta volna, hogy a saját fia veszi el életét...
Nekem élete vége felé végig arról prédikált, mikor előbújt sötét lyukjából, hogy milyen jól járt azzal, hogy megtanulta a sötét varázslatokat is. Én természetesen gyökeresen ellene voltam minden ilyen és egyéb mágiának, ezért is lett belőlem a legjobb kardforgató. Talán szerencsémre, mert így a sötét nagyúr nem költözhetett belém. Valaki mást kellett keresnie.
Úgy néz ki, megtalálta újabb gazdáját. A mágus, aki az ördögről beszélt neked és arról, hogy ne is kérdezd tovább, azért nem mondott többet, mert valójában nem is értette, hogy mi történt. Én viszont örülök, hogy elmondtad ezt nekem. Figyelni fogjuk ezt a személyt, és ha tényleg megszállták, akkor a te dolgod lesz, hogy megöld és elűzd közülünk ezt a nagyurat!
Vizsgálatunk kiderítette, hogy tényleg megszállás alatt állt, ezért mivel amúgy is kiközösítették őt társai sötét és titkos dolgai miatt, tiltott boszorkánykodás vádjával elevenen elégettük. Ez után várunkban hasonló eset nem történt. Nyugodtak voltunk, hogy most már talán végleg elűztük ezt a sötét hatalmat környékünkről.

Viszont a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot. Ezek szerint a sötét nagyúr másik kastélyt nézett ki eztán magának, vagy másvalakit, akiben tovább élhetett, most pedig az atya következett...
A kérdés már csak az: mit tegyünk vele? Az, hogy megöljük szeretett papunkat, nem fog eredményt hozni, mert másik mágus testét fogja elfoglalni a nagyúr. Az élve elégetés sem használt, vajon mi használhat? Szerencsére atyánk még kezdeti stádiumban van. Lesz ő még észnél, és ekkor el kell mondanom neki ugyanezt. Hátha tud jobb megoldást. Ti mit gondoltok?

Petrus tátott szájjal figyeli Theodorus szavait. Ott volt a kastélyban, mikor a tiltott boszorkányságért elítélt mágust élve elégették, látta ő is a szemében a feketeséget korábban, de nem is gondolta volna, hogy ennyire komoly volt a helyzet. Egy alabárdosnak nem kell tudnia ilyesmiről, ő a kastély számára feláldozható...
Szólni most értelmeset nem tud, hiszen semmi megoldási javaslatot nem tud ajánlani.


Pár napja működik csak ez a link, korábban Beorn elrontott valamit... Gondoltam, szólok, hátha nem csak én szerettem volna letölteni.

Neldor koponyája még mindig zúgott a behemót elleni affért követően de az idő sürgetett, így tovább kellett haladni.Alig jutottak közelebb a célhoz, máris megkellett állniuk mert Jonathan és még pár matróz rohant utánuk hogy csatlakozzanak és segítsék a csapatot.Odaköszönt nekik majd megérdeklődte, hogy történt e valami az Ezüstsólyom Röptén, míg távol voltak.
A kardal kapcsolatban:az a hsz-em, ami azt taglalja, hogy az én fegyverem talált be, átszerkesztve.Mintha misem történt volna.

_________________

Cherbó leghátul menetelt a brigád sorában. A szörnyeteg felrobbantása furcsa mód nem öntötte el diadalérzettel. Máskor egy ilyen szörnyeteg leterítésénél órákig tombolt, a szíve majd kiugrott volna. Persze ekkor szörnyeteggel még nem találkozott. Bárcsak láthatta volna valaki a fajtársai közül. Legendák öveznék a nevét, amerre csak jár. Persze Eofolban a magóg hősök rövid életűek. Rejtélyes módon vesztik életüket, de persze mindenki tudja, hogy a pit-ek keze van a dologban. Nem szeretik, ha a magógok rajtuk és a fejedelmen kívül mást is tisztelnek, pláne fajtársaikat. Sosem tudják elfelejteni a kétszáz évvel ezelőtti magóglázadást. Az is így kezdődött, a magógok követni kezdték egyik társukat, és több száz démon és pit feje hullott a porba. Aztán leverték őket, a kíméletlen bosszúhadjáratuk azóta is tart. Még nagyobb ellenőrzés alatt tartanak minket, nehogy ismét „istenünk” ellen forduljunk.

Lassan rágcsálta a szájában lévő húst. A halott szörnyeteg egyik leszakadt végtagjából kanyarított ki egy jókora darabot. A vállán átvetve cipelte, és menet közben folyamatosan tépkedet belőle. Amit kitépet, a szabad kezével golyó formájúra gyúrta és a nyitott tenyerén megpirította. A többieket is kínálta volna, de azok színlelt udvariassággal utasították vissza. Az ő bajuk, nem tudják mit hagynak ki. Igaz hogy nem túl ízletes és a Truklór gáz még inkább elvette az izét, de legalább friss. Nem pedig több hónapos tartósított döghús amit a hajón tárolnak. Jóízűen nyelte le a falatot, a magával cipelt hús már majdnem elfogyott, de azért újabb darabot tépett le belőle és szorgalmasan gyurmázni kezdte. Közben a végtelen tájat nézte, furcsa mód hasonlóságokat vélt felfedezni a jégmező és a hazája közt. Ugyanólyan sivár és kopár. Hatalmas kietlen pusztaságok, ahol hatalmas sziklák és életelen sikságok váltógatták egymást. Csak itt lávafolyók helyett gleccserek, tűzhányók helyett jéghegyek vannak, hamu helyett, pedig hó hull az égből. Jót nevetett magán. Mit is beszél, még a jeges pusztaságról is a vulkánok földje jut eszébe. Nem akarta beismerni de honvágy volt. Őrület, honvágyat érez oda, ahol a halált mérik a legbőkezőbben, ahol idegenek parancsolgatnak neki és saját fajtája ellen, kell harcolnia. Oda, ahol a legkisebb hiba, a legapróbb gyengeség is elég ahhoz hogy kínok kínjával haljon meg. Ezek az emlékek most nem tűntek jelentősnek, sokkal inkább Eofol rejtett szépségeit látta maga előtt. A hatalmas Tizori tűzhányót, amint száz méter magasra kitűrő lángjai az eget ostromolják. Vagy a kihűlő láván megtelepedő magma-moha, ahogy zöldre festi a fekete tájat. Ja és az íze is isteni. Vagy pedig biztonságos távlatból a lávafolyamok, amik a sötétben orjás vörös kígyóként tekergőznek. És persze a csillagos ég. Nagyritkán mikor a vulkánok füstje és a fekete fellegek közt támad egy kis rész, és azon a kis résen át látni a csillagos eget. Ott akkor sokkal többre értékelte azt a kevés csillagot amit láthatott mint most azt a megszámlálhatatlanul sokat. Hát igen, Eofolnak is megvannak a maga szépségei, csak tudni kell észrevenni. Persze lehet hogy ezeket csak ő értené meg, a társai számára ez biztos nevetséges lenne. Jól tudja, hogy az emberek mit beszélnek Eofolról.

Tényleg…Jutott eszébe az a gondolat, amit az óta meg akar kérdezni valakitől mióta csak meglátta ezt a tájat. A menet elejére, a brigádvezető mellé baktatott, és neki akarta feltenni kérdését. A kezében most pirult meg a következő adag húscafat és udvariasan a brigádvezető felé nyújtótta.Őt még nem kinálta eddig. Miközben a megkínált társa azon gondolkozott hogy elfogadja e a csemegét, Cherbó feltette kérdését.
- Szeretnék valamit kérdezni tőled? Lehet, hogy botorság de nem megy ki a fejemből. Többször halottam már emberektől hogy Eofolt tartsák a földi pokolnak, és lehet, hogy igazuk is van. Ám ez a hely (mutatott körbe) pedig Eofol tökéletes ellentéte. A pokol ellentéte pedig tudod mi. Tehát akkor számotokra így néz ki a mennyek országa?

A valaki, akinek a füle mellett a nyilvessző az imént elsuhant nem más volt, mint Neldor. Ő természetesen hátra is fordult, és a fedélzetmester csak ekkor ismerte fel, hiszen időközben közelebb is ért hozzá, valamint hátulról elég fehér, havas volt a ruhája, hiszen nem is olyan rég még a hóban "bukfencezett" a kolléga...
Ekkor a fedélzetmester is megbotlik egy hóból kiálló tárgyban, lenéz és észrevesz valamit...

Találkozásuk után rövid beszélgetésbe kezdett a két barát (Neldor és Johnatan), majd Johnatan gyorsan lezárta a beszélgetést, hiszen nagy változásokról nem tudott beszélni, csak apróságokról. Itt döntsd el, hogy megemlíted-e a sas eltűnését, vagy elhallgatod. Az atyáról ugye még nem tudsz, az elindulásotok után lett "rosszul". Alexanderhez sietett aztán, hiszen fontos mondandója volt neki...

Lillit is örült, hogy újra megállt a csapat, végre picit pihenhetett...

A matrózok is megérkeznek, Petrus volt kísérője szintén Alexanderhez siet. Közben az alabárdosnak már van beszélgetőpartnere, méghozzá nem más, mint Cherbó. A magóg érkezésekor veszi észre a csapat vezetője, hogy régi-új társaság érkezett hozzájuk, így nyugodtan meghallgatja a vörös fickó jövetelének okát, és válaszol is neki.

Alexander fél szemmel a fedélzetmestert figyeli, mikor aztán az Neldorral beszélgetésbe elegyedik, már teljesen Cherbóra koncentrál. Az első pár szó addigra elszáll a füle mellett, így az sem teljesen tiszta neki, miért hadonászik felé azzal a húscafattal... Aztán észreveszi, hogy semmi rossz szándéka nincs vele, csupán meg szeretné kóstoltatni vele. Mivel látszik a magóg száján, hogy ő már túlvan az első vagy akár már a második falaton is és kutya baja, úgy dönt, miért is ne, kipróbálja. Ügyesebb, jobb kezével szakít egy darabot a húsból és megkóstolja. Igazából semmi különös íze nincs, kicsit még nyers, de ezzel nem akarja megbántani kollégáját, hátha sértésnek venné, viszont többet inkább nem kér a friss húsból. Közben az elhangzott kérdésen gondolkozik, és válaszol.
- Természetesen ez a hely picit csalóka. A pokol és annak ellentéte csak látszatban egyezik meg Eofollal és ezzel a hellyel. A mennyben állítólag meleg van, bár nem forróság és nem is ilyen hideg, mint itt. Csend is van ott, de nem síri csend és mindenki barátságosan fordul a másikhoz, nem pedig úgy, ahogy itt és most ez a behemót hozzánk...
Tudod ez az összehasonlítás nem a legjobb. Azért nézzük egy példán át a ugyanezt újra! Tehát szerintem úgy hasolnít a menny az itteni tájhoz, mint az ember kezén található ujjak a lábán található ujjakhoz. Ha az ujjak csontszerkezetét nézem, a kéz és a láb ujjai alapvetôen egyformák. Tehát igaz, hogy húsz ujjunk van, de ha a használhatóságukat vizsgáljuk: a kéz ujjainak egészen más a szerepük, mint a lábéinak. Tehát igaz, hogy hasonlítanak, de egészen mások. Az itteni táj is hasonlít a mennyre, de egészen más. Remélem, érthető voltam.

Alexander magyarázata, illetve bölcsessége picit meglepi a magógot, akinek ezek után már komolyabban meg kell gondolnia, hogy milyen kérdéseket és hogyan teszi fel az alabárdosnak. A beszélgetés közben megérkezik a fedélzetmester, aki a bölcsesség végét szintén hallja, de újabb kérdést nem enged feltenni Cherbónak, mert elnézést kérve közbeszól. Petrus volt kísérője is közeledik közben a beszélgetőkhöz...

Remélem jó lesz így. Akinek kifogása van, jelezze!

Nekem is hagyjatok egy kis husit! Unom a "konzervkaját"! Böffff.

Dakk

Hosszú percekig nem mozdulok. Még mindig értetlenül bámulok az elszakadt szál irányába. Nem tudom mi történt. Sosem éreztem még ehez hasonlot. Ezek a hangok, és az idegen tudat jelenléte. Nem tudnám megmagyarázni. A szál elszakadt. De az atya nem halt meg, még csak nem is ő szakitotta meg. A szálat belőlem tépték ki.. Milyen hatalom képes erre, talán csak az isteneké. De melyk isten lehet ennyire gonosz? Mert a külső tudat gonosz volt. Gonoszabb mint én, talán még a sátán lelkénél is sötétebb. A mentálmágus.- hasit belém a gondolat. Ha valóban ő volt, akkor jóval nagyobb hatalma van mint gondoltam. Tehát nagyobb ellenség les rám mint hittem.
Vagyis, rám már nem less semmi. A kapcsolatnak vége. Szabad vagyok. Többé nem az én ügyem az atya és csapatának küldetése. Szabad vagyok. Furcsa ez az érzés. Nem őnt el diadalérzettel, nem tombolok örömömben, hogy elértem volna a legnagyobb vágyamat. Olyan ez mint mikor nagyon vágyuk valamire és mikor megkapjuk, rájövünk hogy mennyire értéktelen. Szabad vagyok? Nem, nem vagyok szabad. Csupán egyik rabságból egy másikba kerültem. A céltalan létbe. Csak most jövők rá hogy nincs rosszabb mint a céltalan öröklétnél. Mert így a vég nélküli létem, átokká válik. Ismét átkot hordozok mint már több évszázadon keresztül, és hordoznom kell a magány és a gyűlölet átkát az idők végezetéig. Hát ez a sorsom? Ez vagyok én? Céltalan sötétség, fizikai léttől megfosztott gonosz akarat, egy tintapaca a teremtés könyvében?
Az atya. A pap megmutatta nekem, hogy másként is lehet létezni. Rádöbbentett hogy a megkötöttségnél sokkal rosszabb a szabad tétlenség. Ha egy rövid időre is, de volt célja a létezésemnek. És most, most már nem vár rám semmi. Folytatom a céltalan létemet, vagy talán elengedjem végre el magam és lépjek át a túlvilág kapuján, ami már évszázadok óta hivogat?
N..E..M. Lassan fogalmazódik meg bennem a gondolat. Nem tétóva vagy erőtlen fájdalmas lassúsg ez, inkább olyan mintha egy lavina indulna. Lassan éled hogy aztán elsöpörjön mindent ami az útjába kerül.
A következő pillanatban már száguldók is. Eszeveszett gyorsan, szelem át a távolságot, nem kerülök ki semmit ami elém kerül, átgázolok mindenen.
- Készülj pap. A te küldetésed már az enyém is. Te mutattál nekem útat és én, rálépek az útra. Megtalálom a nyomodat és követni fogom. Követlek a hajóra, a mentálmágus dimenziójába, a lelkek poklába is ha kell.

A pihenőt kihasználva, Cherbó hátradűlt a hóban. Nem volt fáradt, de az emésztés jobban ment fekve. A magával cipelt hússzeletnek a felénél tartott, amint lenyelte az újabb darabot. Az alabárdos magyarázata elég zavaros volt, de nagyából felfogta. Furcsa mód gondolkoznak az emberek, azt mindig is tudta. Talán az atya majd jobban el tudja magyarázni.
A hóban ülő helyzetbe küszködte magát és mivel kezdett fázni ismét fellobbantotta a lángokat. Ilyenkor az egész teste átmelegedett, úgy érezte, mintha apró tűzgolyók cikáznának az ereiben. Aránytalanul nagy fülét a beszélgetők felé fordította, jól hallhatta minden szavukat. Nem volt kedve közbeszólni inkább csak a halottakon elmélkedett.

Lillit óvatosan ereszkedett alá. A robbanás által keltett lökéshullám hatalmasat taszitótt rajta, azóta sajgott az egyik szárnya. A ráólvasott gyógyító ige lassan fejtette ki a hatását. Most a pihenőt kihasználva kinyujtóztatta szárnyait. A tekintete Cherbóra vándoról. Nem volt semmi amit a szörnyel müvelt. Ki a franc ez a démon? Mert Lillitnek a démonokról alkotott elképzeléseibe sehogy sem illet bele. Mindig azt hitte hogy agresszív, értelem és könyörület nélküli lelkek, akiket csak az őlés éltet. De ez a magóg más. Na, és az a szöveg amit a gázról leadott. A pixik évszázadok óta használják de még csak a nevét sem tudták. Cherbó pedig ismerte, még a tulajdonságait is. Ki a franc ez a magóg? Mágusok és orjás szörnyek ellenfele pedig épphogy nagyobb nálam. Nem akarta beismerni de csodálni kezdte Cherbót. Közelebb lépett a hóban ülő magóghoz.
- Szia. Izéik a szörnyhúsi? Látom azóta azt eszed mióta elindultunk. Bevallom hogy számomra gusztustalan, de te tudod mit csinálsz. Amugy honnan ismerted a pixik varázslatának ezt a fajtáját, csak nem te is leskelődtél egy pixi után, aki rád küldte azt a varázslatot és úgy jártál mint a hajószakács? Kérdezte, nevetgélve.

A szellem.
A hajó deszkái nagyot reccsennek mikor állebbenek rajtuk. Eddig örült tempót diktáltam és most egy pillanat alatt megálltam. A pap teste előttem fekszik. Jól sejtettem, csakugyan csak a teste, egy üres báb, egy elhagyott vegetáló porhüvely. Mások is vannak a szobában. A reccsenésre felkapták a fejüket, de nem látnak. Nem akarom, hogy lássanak. Tudom hogy úgysem tudnak semmit. Belépek az atya agyába. A tudata nincs itt, de az agya talán megőrzött egy-két emlékfoszlányt, gondolatot, az utolsó percekről. Olyan ez mintha egy kiürített ládában, a benne maradt por alakjából akarnám kitalálni hogy mi is volt benne. Kutatok.
Az agya jól elraktározott mindent. Az évek alatt összegyűjtött tudást, gondolatokat. Nem állok le ezeket böngészni, sürgősen találnom kell valamit, ami nyomra vezethet.

Cherbó furcsán nézett Lillitre. Észre sem vette a mellette álló pixit.
Ugyan már, miért leskelődnék a te fajtád után? Lehet hogy az emberek és az elfek szépnek tartsák a népedet, de számomra elég csúnyácskák vagytok, ha nem haragszol meg. Tudod én más típusú nőstényekhez vagyok szokva, bár nem mondom ha rozsdabarna bőröd és apró helyes kis szarvaid lennének akkor talán leskelődnék utánatok. Hogy honnan ismerem a Truklór gáz? Hát lehet, hogy nehéz elhinni de alkimista tanonc voltam.

Lillit figyelmesen halgatta Cherbó szavait, többször is megismételte magában az elhangzottakat, de valahogy a csúnyácska szónál mindig megakadt a gondolatmenete. Mégis mit képzel ez. Hogy mer csúnyának nevezni egy pixit? Felháborító arcátlanság. Emelte fel az orrát gőgösen. Majd én megmutatom neked.
Kezével a hóba túrt, és egy szemvillanással később már egy jókora hógolyó loccsant szét a magóg arcán.
Hupsz- csak most eszmélt fel hogy mit is tett. Mi van ha Cherbó erre bedühödik és széttépi. Lassan hátrálni kezdett, közben a szárnyait készenlétben tartotta.

Cherbó meglepődött a szokatlan támadási formán. Úgy néz ki, mégis csak megbántotta valamivel. A szem sarkából bámult csak Lillitre. A pixi lassan hátrált, talán ellenreakciótól tart. És nem is ok nélkül. A teste mellet leengedte a kezét és takarásban, hogy a pixi ne lássa lassan egy hógolyót gyúrt. Nem tett még ilyet, de tűzgolyót már számtalant eldobott, a hó sem lehet nehezebb. Újból a pixire nézett. Mintha egy kis félelmet látna rajta, talán azt hiszi hogy szét akarom tépni. Hát ilyen vadállatnak néz. Cherbó talpra szökkent, ugyanazzal a mozdulattal útjára küldte a hógolyót. Egy placcsanással beterítette a pixi arcát. Vicces látványt nyújtott a havat köpködő pixi, és Cherbó jól halhatóan kuncogni kezdett. Nem is tudja mikor nevetett utoljára.

Lillit hamar lerázta magáról a havat, Na erre aztán végképp nem számított, azt hitte hogy Cherbó dühében megharapja vagy megégeti, erre csak visszadobott egy puha hógolyót. Most meg kacag rajtam. Furcsa mód a haragja elszállt, a szemében inkább játékosság költözött. Még sosem halott démont nevetni, és úgy néz ki a nevetése ragadós. Lillit is vidámabbnak érezte magát. A félelme úgy eltűnt mintha nem is lett volna. Most már tudta hogy fére ismerte Cherbót.
A szemei huncutul megvillantak, a levegőbe emelkedett, a kezeivel már gyúrta is a következő hógolyót.

Neldor egy félmosollyal nyugtázta, ahogy Lillit és Cherbó érdekes körülmények között egymásra talált.De ahelyett, hogy ő is beszállt volna a játékba, inkább leült a friss hóba és nyugodtan szemlélte ahogy azok eljátszadoznak.Végre egy kis nyugalom a sok borzalmas esemény közt.

_________________