Sziasztok!
Mint ahogy feljebb olvashattátok, lejátszottuk a Bogpista szervezte onlineverseny döntőjét ssth cimborámmal. Rusholni szerettem volna - mint ahogy már elhangzott - de hiába fosztottam ki a pálya déli és részben északi részét az első héten, kevés volt a pénz. Volt egy érzésem, hogy nem jártam volna jól a rush-sal, s visszafordultam, egyszerűen egy belső sugallat. Az első héten felépítettem a sarit, de ennek következménye, hogy nem volt citadel se. Egyformán fejlődött Pyre és Shakti, de én jobb artikat kaptam, míg ellenfelem jobb skilleket. Nekem a wisdom se jött be, még a Witch's Hutban, és universityben sem. A déli aranybányát, colosseumot a 2. hét elején elfoglaltam, kétszer is kiűzve ssth droidjait. Majd Mephala hajóra szállt, de semmi értelmeset nem talált a vízen, se a tombban. Utólag kiderült, hogy jobban tettem, hogy nem mentem ssth felé, mert a varázslattal és a nagyobb sereggel levert volna. Kifosztottam mindent a saját területemen, Shakti jó skillekkel rendelkezett, s húztam is castlet a 2. héten. 3 aranybányém volt, mindent meg tudtam venni. Mikor Ssth 2.szor is bebukta hősét, akkor is ajánlottam loadot vagy 3szor, de nem fogadta el. Folytattuk funbol, 4. héten főcsata,de hiába a black dragon, egy libary-vel jobb Pyre 220 manával (intelligence), nagyobb sereggel, és feltámasztással simán nyert (volna).
Sajnálom hogy így ért véget, egyáltalán nem vagyok boldog. Mint utóbb kiderült, az infernoval könnyebb darálni a pályán, és a vár építése miatt is esélyesebb. Persze mindez akkor jön ki, ha a 2 fél közül egyik sem hibázik.
Köszönöm az ellenfeleimnek a fair játékokat, és Bogpistának a szervezést!
Üdv
|