Nos, kicsit régen jártam itt, és a karakterem meglehetősen passzivizálódott, de nem szeretném onnan folytatni, ahol abbahagytam - ez a játékban mérve egy hónapot tesz ki talán -, mert ennyi idő elteltével borzasztóan illúziórombolónak tartanám, ha csak úgy kisétálnék a kabinomból. Beorn, tegyük fel, hogy Derick mégsem a priccsen kuporgott, mert hát Johnatannak mindenképp feltűnt volna a szótlan harcos.
Na, csapjunk is bele az arcába...öö...a lecsóba! 
Nem látszik semmi, semmi, semmi csak... Valami éles fény, de semmi más, aztán a kép változik. Gyorsan, szédítő iramban, már-már fizikai fájdalmat okozva kavarog, téren és időn át, talán egy másik világban... Aztán megint más... Egy-egy gigászi harcoscsorda egy kiszáradt folyómeder átellenes oldalain. Hirtelen villanás; hatalmas, egeket ostromló tornyok a hófödte csúcsokon, nemes mágiától megrészegült mágusok mindenütt, saját hatalmuk által próbálják meg káoszba tönteni világukat. Sötét... Halálontúli kacaj, egy narancsszínű szempár méregzöld szembogárral. Egyre növekedik, szinte felfalja vele az áldozatot. Már hihetetlen nagyra nőtt, de még mindig közeledik, és egyre gyorsabban! Aztán valami nagyon erős akarat egy másik helyre taszítja a megfigyelőt: Nagy tüzek égnek mindenütt, rombadőlt kastélyok, beomlott kupolák, hullakupacok egymásba érve, mindenütt vágtázó démoni ebek, pofájukból vér és nyál egyvelege folyik, óriási vörös alakok által irányítva...tűz... Aztán egy újabb kép: narancsszínű vér mindenütt, sötétzöld fénnyel átitatva. Mindenhol. Narancs-zöld derengés lengi be a helyiséget... Vér... Cseppkövek, mik sötétzölden lüktetetnek a homályban... Csobogás - szűrődik át a megfigyelő érzékeinek falán - csobogás? Tisztul a kilátás, a köd eloszlik, bár a homály megmarad, de lehet már látni a hang forrását, egy, a környezetből cseppet sem kitűnő színű vízesés, mely nagy visszhangot ver a - körbejár a figyelő tekintete - hatalmas, természet alakította csarnokban... Akár csodálkozhatna is, talán meg is tenné, de nem marad ideje, mert egy kegyetlenül erőteljes hang dörren az elméjébe:
- Általam létezel, nyomorult! Ezt vésd jól abba a csökött agyadba! Amit láttál, az nem volt más, mint az, amit 'megalkottatok' - hallatszik a megvető és ellentmondást nem tűrő hang egy gonosz, torokból feltörő, már-már röhögéshez hasonló nevetéstől kísérve, melyről lehetetlen kideríteni, gazdája melyik nemet képviseli...ahhoz túl dúrván hallatszik az áldozat meggyengült elméjében csapongva. - Nem tudják ki vagy, nem tudják hol vagy, nem tudják MIÉRT vagy ezen a síkon. Túl jelentéktelen vagy, kerek egy hónapja csak a tested létezik azon a helyen, amit te és szerencsétlen társaid Erathiának csúfoltok! Hahaha! Szánalom, csak ezt érzem irántatok, szerencsétlenek iránt!
Aztán hirtelen felpattannak Derick szemei, aki valami kemény, ám mégsem szokatlan dolgon fekve tér magához. "Egy raktár?" teszi fel magának a kérdést, miközben megpróbál felkelni a földről - sikertelenül. Jobban körülnéz - pupillája szinte nem is látszik, szeme teljesen véreres és narancsszínű könnyekben úszik...minden olyan furcsa, más, mint a megszokott. Kitörli szeméből a könnyeket, oda sem figyelve, hiszen úgyis csak a por miatt könnyezhetett - gondolja. "Így már mindjárt más!" kiált fel belül megkönnyebbülten, mivel újra rendesen látja a dolgokat, azok nem kaptak semmiféle túlvilági szinezetet. Felsóhajt, de a levegő bentakad, és valami letaglózza a deszkákra. Próbálja végiggondolni, mi lehetett ez, de az első komolyabb gondolatkapcsolat után sosem tapasztalt fájdalom hasít a tudatába, újból öntudatlan állapotba taszítva Dericket.
- Meg ne próbáld a szökést, féreg! Kell valami kapocs, ami ideláncol engem! Ez pedig TE vagy, ez a te végzeted, a múltad... s valóban jól mondtad akkor, ott a kikötőben, nincs jelened, se jövőd...!
[az utalás a 11. oldalon található írásra vonatkozik, hát most legalább érdemi haszna van 
Ó, ezek a mesterségesen gerjesztett összefüggések...már nem csak Dericknek fáj a feje 
] Erről D'Roknak a vörösbe öltözött alak jut eszébe, nomeg az elkeseredettség, a magány, és a félelem... Ismét brutális erejű mentálcsapás éri a harcost, majd tovább kínozza a tudatát az, aki magához láncolta őt.
Mikor a reménytelenség és a félelem-
Ha a gyűlölet és az örök magány
Megtalálja mindig csak kesergő szívedet
Tudnod kell, érted is eljött hát a halál!
Mikor már nem látsz kiutat(nem is lesz...)-
Ha úgy érzed, minden lélegzetvétel fáj
Bekövetkezett: eljött hát a Végek Ideje
Semmi sem lesz az, mi volt, soha többé már...
Mikor utadon elindultál, naiv voltál még
Ha tudtad volna, hogy ez lesz az utolsó...
Lehet, hogy most, nehéz szívvel máshogy cselekednél
Ám nem tudsz, hisz' régen elment már a hajód
Mikor még bíztál és remélted a szebb holnapot
-Ha előre tudhattad volna a dolgokat-
Már akkor átkoztad volna a pillanatot
A percet, az órát, a napot, ó, így van
Mikor lábad a lélekvesz(ej)tőre tetted
-Ha ez nem így esett volna, nem veled...!-
De mégis ez történt, s bár nem is sejthetted:
Ezzel írtad meg halálos ítéletedet!
Mikor majd megérkezel végső nyughelyedhez,
Ha szembesülsz önmagaddal, látni fogod;
Hogy nem azt kaptad, mit kértél, ez nem lehet, ez...
Te vagy az, fejfád és magad ásta sírod!
Szégyenben, szenvedésben, de eljő a megváltás ideje
Beesel a sírba, erre még lesz gyenge testednek ereje
S ugyan senki nem zeng majd üdvös imát lelkednek
Már várod: csak ne kelljen tovább a világ terhét cipelned...[*]
Ez már túl sok Dericknek, szemei mélyvörös színben úsznak, a józanságot és az őrületet elválasztó hatámezsgyén tántorogva egyre inkább úgy tetszik, elszakad az a bizonyos szál, és elkerülhetetlen a végső összeomlás. D'Rok a földön tekereg, és tépi, üti magát a szemei kivételével, mivel azokhoz még így sem mer nyúlni - kegyetlenül fájnak. Már véreznek a kezei, de továbbra sem hagyja abba önmaga ütlegelését, bár sokat nem ér el vele, mert vastag csuhálya felfogja az ütések javát.
Ekkor elméjébe egy sokkal forróbb dolog hatol. Drick egyszerűen nem akarja elhinni, hogy ilyen létezik, még ilyen állapotában is rácsodálkozik az elmbe hatalamára más, satnya lények felett - és ez alól mostantól az ember még kevésbé számít kivételnek a szemében. Ekor hirtelen felismerés következik - még mindig nem terítette padlóra fogvatartója, bár a hő egyre elviselhetetlenebbnek tűnik - a harcos minél előbb lerázza magáról vastag köpenyét, majd nekiáll kibújni ruhájából, csakhogy könnyítsen szenvedésein.
- Derick! - szól egy hűvös hang, és ez a hideg valahogy átterjed a szólítottra is, aki abbahgyja a vetkőzést, mert már nincs is annyira melege, s a szemei sem lüktetnek úgy, mint azok a cseppkövek a rémképeken... - hirtelen meginog, de sikerül visszatalálnia arra az ösvényre, melyet a hűvös hang tulajdonosa jelölt ki neki -... és figyelni kezd az üzenetre. Nagyon furcsállja ezt a fajta beszédet, ismerősnek találja. "A vörösruhás szénember az!" - D'Rokon heves rosszullét vesz erőt, de továbbra sem adja fel, bár már megint a padlóm fekszik. Tényleg helyes volt a feltételezése, hogy ez az alak megtalálja, ha kell...! Ez némi erőt ad neki, hogy felkeljen a deszkákról.
- Derick! Derick, most jött el az újabb kiegyenlítés ideje... koncentrálj erősen, mert ha nem teszed, a semmiért kűzdöttünk eddig - habár te nem is tudtál erről. Meggyengítem a szövedéket közted és a mágus között, ha másért nem is, értem tarts ki, kérlek - könyörög szinte a fekete alak Dericknek. - Ég és pokol veled, barátom - kacagja a vöröscsuklyás, miközben D'Rok minden erejével megpróbál rá(a hangjára és a fejében élő emlékképre figyelni), majd a hang elül, és Derick szabadon fellélegzik, hosszú-hosszú idő óta először.
- A kis cimborád nem árthat nekem, nyamvadt kis poronty! - fröcsögi láthatatlan fogvatartója, bár hangja sokkal halkabb és inkább kétségbeesett. - A társadat megsemmisítettem, csak hogy tudd. Sosem látod őt többé...ami az igazat illeti...senkit sem látsz többé!
- Dögölj meg... - szűri fogai között Derick, miközben előrántja hullámos, enyhén ível kardját, minden eshetőségre felkészülve, bár tudta, hogy EZ ellen egy varázserővel átitatott acéldarab nem sokat tehet. Ám azt is tudta, hogy megmentője nem semmisülhetett meg, mivel nem erről a síkról származott, ebben a harcos most már teljesen biztos volt. Ez adott erőt neki ahhoz, hogy elszakítsa a maradék mágikus kapcsolatot is a mágus és önmaga között.
Iszonyatos haragot érez a fejébe áramlani, alighanem ellenfele mostmár tehetetlen vele szemben, és ezt érzi. Annyi baj legyen!
- Figyelek! - hangzik a távolodó, vészjosló hang, siratódalként csapódva Derick teljesen lebomlott mentális pajzsának. Immár sokadszorra ismét padlóra kerül.
Magához tért, s nem tudja mitévő legyen. Majd eszébe jutottak a történtek, bár csak ködképek rémlettek neki valami NAGYOBB dologról, ami egy rövidebb időre a hatalmába kerítette... ezt feltétlenül tudatnia kell a többiekkel. Felöltötte köpenyét, megmarkolta mellette fekvő kardját és kirontott a fedélzetre, ahol nem akármilyen látvány fogadta: sokkal többen lettek a hajón, mióta annak a bestiának(amit végülis a minotaurusz, a lovag és a hobbit legyőzött) szemébe nézett ott, azon a -legalábbis szerinte - elátkozott szigeten. Ördögi és mégis evilági tekintet volt, akárcsak ha azért létezne, hogy elkapja
az áldozatát. "Alighanem akkor kaphatott el ez a valami..de mi is volt ez tulajdonképpen?" - gondolta, majd leeresztette kardját, mert többen is felfigyeltek rá...
Hát ez nemkicsit sikerült hosszúra 
...remélem a "frissebbek" számára is követhetőek a szálak, mert eléggé visszanyúlnak a játék elejére. 
*A verset még régebben véstem le, csak miközben ezt írtam, eszembe jutott és bizarr módon egészen passzol is a történetbe. Jó lenne, ha rövid úton Derick megismerné a harcostársak és az általa "kihagyott" események zömét, persze csak képletesen, mivel mindennel tisztában vagyok(remélem 
) Ja, még valami, Derick a lovagot akarta megkeresni, de kiszúrta a papot, így rá is gondol, hogy elmondja mi is történtvele - nem igazán vágja, hogy itt kb. mindenki bekattant, hacsak egy rövid időre is. Na, visszatértem, mint Batman.
Bár ez csak egy tipp, mivel kétszer még jól hangzik, de egy harmadik talán már nem dobna akkorát a dolgon(mellesleg szegény egyre fogyatkozó matrózainknak nem lehet jó érzés, hogy elsüllyedt hajók övezik útjukat 