Sziasztok
Mielött teljesen elavulna a téma, én is írok 1 kis éménybeszámolót.
Elösször is megköszönném a szervezőknek a zökkenőmentes lebonyolítást, Mugger és Vologya ismét kitettek magukért.
Kady vs. én
A sivatagon túl mappot kaptuk ki, Kady dungeont választott, én Fortesst. Eléggé berezeltem a dungeontól, és pár nap után már láttam, hogy a Fortess a lehető legrosszabb választásom volt erre a mappra. A gyorsaságot tartottam szem elött, ezért vesztemre szinte minden mást hanyagoltam, és az idegesség miatt a játékom átment kapkodásba(a droigokkal addig-addig szerencsétlenkedtem, hogy 1-2 körben nem volt időm lépni tazarral.

) Nem vettem be az aranybányát, nem húztam pénzhozó épületeket, így gazdaságilag totális csődben voltam. Második hét elején megtámadtam a helyörséget, beszedtem a könyvtárat, majd megöltem a sátrat örző Devileket. Tovább nem is időztem, level 1-es spellekkel(cure nélkül), 3 Chaos hidrával és némi hulladékkal megütöttem a titánokat. Azt vártam, hogy majd a hulladékot lövik, nem pedig a hydrát.
De a hydrát lötték, így benéztem
Warlock vs. én
Merlin probatétele map, úgygondoltam eljött a dungeon és Makelit ideje. Ellenfelem Rampart, Mephalát választotta. Első hét különösebb események nélkül lezajlott, droiddal a joinolt vampirok segítségével felkaptam a Lucky Birdet és gyorsan eljuttatam Makelithez akivel kikaptam a chaint, és megszereztem a summon tekercset is. Második héten átkeltem a Bone dragonokon, akiket egy packnyi eefryt sultán követett.(Itt sajnos buktam 1 Redet az átkozott fire shild miatt

) A küldetésre mentem és beadtam a csizmát reziszt hiányában. Itt említeném meg, hogy Makelittel be kellet választanom a schoolart és a gazdagságot is. A schoolar nem, is volt olyan haszontalan, mivel a várban berütt a resurrection

. Energy közben odajött mellém, és nagyon noszogatott, hogy még a 2. héten vegyem be az utopiát, de nem mertem, inkább vártam a szaporulatra, nameg a Meteorra, és a resurrection-ra amit épp egy droid szállított. 3. hét elején azonnal hoztam a popot és ütöttem az utópiát ami fullos volt. Kaptam sitykát, kardot mindent ami csak kellett. Elindultam ellenfelem utópiája irányába, és ki is sikerült szednem ami bár minimális volt, egy +4 all pajzs mégis csak kijött, ami pont hiányzott

. A máksorozatnak ezzel még nem volt vége, ugyanis a menekült táborbol egy Black Dragon jött.

. Ezekután Mephala kiért középre és megtámadott. A csata eléggé eggyértelmű volt mivel nekem sokkal nagyobb szkilleim és jobb varázslataim voltak.
Ez van, egyszer az eggyiknek jön össze, egyszer a másiknak.
Vologya Mester vs. én
A pálya amit kaptunk az a Lény lelőhely volt. A várválasztásnál gyakorlatilag nagammal szurtam ki újfent, ugyanis úgygondoltam a +efreet dewling számítani fog. Vologya Rampart volt, és Mephala. Olyan tekintetben szerencsém volt, hogy rengeteg higanyt tudtam felkapkodni a földröl, gyakorlatilag csak az volt mindenütt.

Már eléggé későre járt, és már nem volt a figyelmem 100%-on, és egy paknyi Beholdernél elbuktam 1 Devit

. Ez úgy esett meg, hogy a gyinek leosztottak egy frenzyt, csak nem is figyeltem miket nyomok rá, és rendesen belerepültem a tüzvonalukba. Ez annyira sziven ütött, hogy a 2. hétig gyakorlatilag nem is csináltam semmit a főhőssel, csak járkáltam fel alá. A 2. hétre "felébredtem"

összeszedtem magam, és beszedtem a 2. efreet dewlinget. Még azon a héten vologya beszedte az enyémet is

. A Rampart várban felhuztam a tornyokat, jött is waterelementál és clone, aminek örültem, mert még elötte beválasztottam a Water magicet. Be akartam venni a pandora boxot, de végül inkább a +5 all kardért indultam. A kard után jött a p. box, majd varázslat tanulás után indultam középre. A másik váramban jött chain l. is de azt inkább nem vettem fel mert sietni akartam középre. Pont mielött elértem volna az utopiát Megjelent vologya, és bevette az orron elött

. Fullos utopiábol jött neki minden, majd be akart támadni, de nem ért el, én mannát duplátzam, majd könyvtárba mentem. Kövi körben ismét nem ért el, és mivel új hét jött, neccesen el tudtam hozni a föhösömnek a sereget, majd megtámadtam.(Itt felmerült, hogy nem-e red rush amit csinálok, de mivel én voltam a kék nem az volt

. Jobbhíján leklónoztam a devilemet, és megütöttem, majd ő egy erőteljes chain lighting-al pusztított, aztán fizetett. Gyorsan a másik utopia felé vettem az irányt, 2 dragonos utopia volt, az ég világon csak a fekete gömb volt amit fel tudtam pakolni a cuccok közül. Még mielött elértem volna a másik könyvtárat, Vologya gőzmozdonyként hasítitt be elöttem, majd csata következett (asszem én támadtam). Inkább a mana volt a döntő, mert mikor már csak 3 40-es kupac be slowolt elementál állt, nekem nem volt manám, míg neki bőven, tehát még 1 jódarabig fogocskázhattunk volna, de szinte 100 % hogy ő kerül ki nyertesen.
Gratula, az ellenfeleimne, gratula a nyerteseknek, és nem utolsó sorban a szervezőknek, de legnagyobb gratula és persze köszönet Vologyának aki nélkül kétséges lett volna, hogy hazaérük napkelte elött.
Kössz Vologya, nagy vagy, és jó verseny volt.
