Nem akarok vészmadár lenni, de úgy tűnik a demo alapján, hogy az infernót felhozták használható csapattá, az élőhalottakból pedig ágyútölteléket csináltak. A nekróvár indulhat a leghasználhatatlanabb vár címéért, de én előre megadom neki ezt a díjat. A ubi fórumán indult egy topik, amiben kérik, hogy erősítsék vissza a várat, olyanná ahogy szerettük. Erre néhány bétateszter azon erősködik, hogy míg nem látták a játékot, ne mondjanak véleményt, aztán rendre kikerülik a felháborodott nekro kedvelők kifogásait.
Ahogy végig olvastam a topicok, azt szűrtem le, hogy a cél a vámpír lebutítása volt, mert szerintük eleddig erre épült az egész vár stratégiája és ez mennyire buta dolog, egysíkú stratégia stb. Most meg épüljön a százezer csontváz íjászra az egész? Miért, ez nem egysíkú? Arra a kifogásra, hogy mind a hét lénye gyenge, azzal vágtak vissza, hogy majd a hős speciális képességével erősek lesznek! Ez válasz? Az Inferno lények durvák lettek, mégis ott van nekik a hősük "gating" képessége, amivel megsokszorozhatják a lényeik számát. Szóval a nekro halott, én már eltemettem, ha így hagyják a végleges verzióban is, én köszönöm, de nem kérek belőle. De hát lássuk, milyen indokok csaptak össze ezen a bizonyos fórumon:
Azt írják, a csontváz íjász király dolog, majd lesz belőle sok-sok ezer, ezt még valahogy a rajongók is elfogadják, de én vitatom ezt is. A párbajban 150 csonti íjász 3-4 marksman-t tud leszedni és talán 1-2 huntert... Mi ez, sebzés?
A zombi pusztulat lassú, hármat léphet és gyengíteni tud. A teszterek válasza: jó az védeni a licheket, és jók ágyútölteléknek. Igen? Kár, hogy mire léphetnének, addigra már vége a csatának, egyébként ők fogják védeni a licheket mi?
A leghaszontalanabb lények a játékban a szellemek. Tulajdonságuk az anyagtalanság és az ellenség varázslathasználó lényeinek mana elszívása, majd 1 manapont/1 szellem arányú feltámadásuk. Hát igen, szépen hangzik, csak ez az indoklás ezer sebből vérzik. Az anyagtalanságuk miatt ugye elvétik az ütést, akik őket támadják, de ez szerencse kérdése, nem lehet számítani rá, a szerencse pedig nem stratégiai fogalom. A második dolog, hogy annyira gyengék és kicsi a sebzésük, hogy sosem érnek át a csatatér másik oldalára, ahol ugye a leghátsó sorban vannak az varázslathasználó ellenfelek. A harmadik, és szerintem a legcinikusabb az egészben, hogy ha át is érnének valami isteni csoda folytán, milyen manát szívjanak el? Mert hogy a varázslathasználók, addigra elhasználták a manájukat, lehet hogy éppen arra, hogy őket írtsák ki, lévén a mágia biztosan eltalálja őket, arra nem érvényes az anyagtalanság!
A négyes szintű lény a vámpír. Hát vele csúnyán elbántak, életerejét levitték, a sebzését picit növelték, viszont az okozott sebzésnek csupán az 50%-át fordítják saját életük visszatöltésére, így senki ne számítson arra, hogy bírni fogják az ütközetet, mert nem. Az egyetlen jó dolog, hogy ha már ilyen gyenge, legalább nem ütnek vissza neki. Neki a legnagyobb a kezdeményező képessége, így ő léphet először, viszont kit üssön meg, ha el sem éri az ellenséget, mert ahhoz lassú?

Ja, és tegnapi tapasztalatom alapján, az Academy vízköpőjére és gólemjére nem hat az életszívás...
Az ötödik lény az arch lich. A sebzése, és az, hogy területre hat, nagyon jó, első látásra, mintha maradt volna a hatékonysága. DE! Mivel 2x2 kockát foglal el, ezért megvédhetetlen, mivel 5 mezőt kéne körülötte megőrizni, amennyiben a sarokban áll, hogy ne tudják blokkolni. Persze blokkolni fogják könnyedén. Mondjatok még egy lövő lényt a titánok kívül, akit ezzel büntettek?TErmészetesen a paladin, rémálom stb. a fentiek miatt elérheti őt az első körben, így már halott is. Ha esetleg mégsem, akkor legalább ott van neki a közelharci büntetése, nehogy már esélye legyen ugye. Hatalmas újítása volt a H4-nek, a varázslathasználó lények bevezetése, és ez a H5-ben is nagy hangsúlyt kapott. Hát a lichnek aztán sikerült összeválogatni a leggyengébb spelleket! Gratulálok, mi volt a cél, szétverni a nekropolist?
A legnevetségesebb dolog a 6-os szintű lény, a Lidérc. Bár ökörségnek tartom, hogy kivették a helyéről a Halállovagot, és semleges lényt csináltak belőle, de hát legyen helyette a Lidérc. Milyen képessége is van? Erős közelharcos egység, alacsony kezdeményezési képességgel. Speciális támadása a halálos érintés, ami legalább egy ellenséges egységet megöl valamint leszedi az ellenségről a turbózó varázslatokat. Ahhoz, hogy ez a speciális képességet használhasd, ki kell hagynod egy kört. A Pit Lord az Inferno várban szintén tudja a legalább egy halált okozó támadást, csak éppen neki a kardja okozza /Vorpel sword/, így ez csak egy gyilkos bónusz a támadásán felül, ráadásul területsebző varázslatai vannak.
Mikor lehet ezt a képességet használni? Ha már csak 1-2 Lidérced van, és pont mellette álsz egy 6-7. szintű lénynek, akkor mielőtt úgyis elpusztulnál, elnyomod a halálos érintést. Egyébként miért használnád? Pl. van 20 Lidércem, miért használjam, ha sokkal nagyobbat sebzek a sima ütéssel? És kisebb szintű lényekre mikor használjam? Hm?
Úgy tűnik, a topik végére van egy kis megértés a teszterekben is, és belátták, hogy inkább az alaptámadásával együtt illene használni ezt a képességet, én viszont ezt is keveslem. Miért, a Pit Lord varázsolhat is? Miért nem a Lidércek számával van összefüggésben a halálos érintés hatása, mint a Mighty Gorgonnál?
A másik röhejes tulajdonsága a bufferelés leszedése az ellenfélről. Hát ezt a Sylvan várban a tünde lány is tudja /dispelt varázsol/ pedig csak 1-es szintű. Erre előadott az egyik teszter egy szituációt, ahol a nagy csapat angyalra kőbőrt varázsolnak, amitől szinte sebezhetetlen lesz, na és ez ellen micsoda ellenszer a Lidérc! Hamar lehűtötték a srácot, hogy ja, a Lidérc leszedi róla a védelmet és megöl egyet, csak előbb mellé kéne lépnie, de mivel az angyalnak nagyobb a kezdeményező képessége, ezért mindig elég egyetlen mezővel is arrébb lépnie, máris mehet utána a Lidérc. És szépen így kergetheti az egész csata alatt!
A nekropolis "legerősebb" lénye a szellemsárkány. Csak összehasonlítás végett, a Titán 40-70, az arkangyal 50-et sebez, a szellemsárkány 25-35-öt... Az életereje mint egy hatosszintűnek. Erre a válasz, hogy a többiből 2-őt, ebből meg 3-at lehet toborozni hetente és olcsóbb is. Kérdem én, válasz ez? A speciális képessége az átkozás. Magyarul semmire sem jó, csak gyenge ágyútölteléknek, és feltartani egy kis időre az ellenséget.
Szóval nem hiszem el, hogy ennyire haszontalan képességekkel látták el a nekropolist, miközben a többi vár az amúgy is felerősített lények mellett kapott óriási bónuszokat. Itt érd be azzal, hogy óriási térképen a végére lesz 10000 csontvázad! Igen, és párbajban? Vagy kisebb térképen? Igazuk van a rajongóknak abban, hogy így egyetlen stratégiára kényszerítik a játékost, a hősödet muszáj egy bizonyos szigorú rend szerint képezned, különben kikapsz!
Nagyon elkeserített, amit a topikban olvastam, nem látok rá reményt, hogy a teljes verzióban ezt javítsák. Illetve fogják majd, kb. 2007-ben egy patch-el, addig szívjunk csak a nekróval. Hát én nem fogok, mert inkább kihagyom, köszi. Pedig az Academy mellett ők a kedvenceim, és az 5. részben csodálatosan néznek ki...
Ja, itt a topik:
[/url]http://forums.ubi.com/groupee/forums/a/tpc/f/1851065692/m/6051082334
Hát igen a nekro tényleg cudarul gyengére sikerült. 10 Pit Lord-dal sikerült kinyírnom vagy 5 Shadow Dragon-t, vagy Spectral dragon-t, vagy tudja a jó ég minek nevezik.
ui.:El szerettem volna készíteni a Harry Potter-t Haven vs. Necropolis kampányba. De ahogy a nekróval kitoltak, nem lesz abból se semmi