Lzo vs. én(Castle vs. Dungeon)
Kezdőhősnek Makelitet választottam, de első nap bejött Gundula és inkább lecseréltem. Gundulán kívül, még jött Alamar, és a meteoros nekromanta is, tehát nem volt 1 rossz kezdet. Ezuttal szinte minden melot a főhősre bíztam, ezért nem is haladtam tul gyorsan, de én hosszútávra terveztem. A 2. várban a siloval(+1 kén) kezdtem, majd huztam a pénzhozót, azután pont fel tudtam húzni a 2. héten a sárkányt Castlevel. Itt nem is igazén a pénz, hanem kőhiány miatt féltem, de mákom volt. miután szép lassan megtisztogattam a felvidék lényegesebb pontjait, a kard megszerzése után kb. 3. héten elindultam az alvilágba, ahol egy lég gömb várt, a várban pedig láncvillám jött

. Blekikkel+chainel könnyedén bevettem az utopiát, a pandorát és a zöldeket is. Utopiábol Titán páncél, sisak ami említésre méltó. Elindultamközépre, már számítottam, hogy összefutok Lzo val, mert a 4. hét hatodik napján ütöttem meg a behemacikat. Sajnos kicsit elkapkodtam a dolgokat, mert a közel 2000-es chain ellenére az eggyik kupac, még villámolatlan maci bemorálozott, és hullot egy sari. A baloldali utopia mellet csak ugy elmentem, mert elfelejtettem tölteléklényeket biztosítani, és nem akartam több blekit veszteni. A black Marketböl vettem csizmát, kesztyüt, és mivel volt terepismeretem+log elég gyorsan haladtam a homokon is, ja és a +2 szpídes köpeny is megvolt. mire odaértem a másik utopiához a droid is ideért a töltelékekkel, ebben csak vízkönyv+antivillám nyaklánc volt. Kiszedtem még a föld alatt a fekete gömböt, s mikor már csak pár lépésre voltam a korábban elkerült utopiátol, megjött Lzo. Megtámadott, megütött az angyalokkal, ezután csináltam egy nem tul fer, de nem is szabálytalan dolgot, villámoltam és futottam.( Talán ezt a hit&run-t át kéne gondolni a black dragonnal kapcsolatban is, mert mint ebben az esetben Lzonak meg volt az esélye a varázslásra, viszont nem tudott a blekire varázsolni, a 6 szem hárpiára meg fölös lett volna, én viszont rendesen le chaineltem, és kicsit rossz érzésem is lett tőle. ) Az utopiában amit kiszedett sentinel pajzs volt, meg is látszott a def értékén. Ezután gyorsan összekaptam annyi lényt amennyire futotta, és nyomultam rá 1000-el, hogy meglepjem. Mint késöbb kiderült joltettem, mert 1 nappal késöbb már rajta lett volna a recanter, meg a reziszt csizma. Igaz chain-böl 2-t lerezisztált és az elején elnyomott, egy asszem advenced berserket, de 3 szor annyi manám volt mint neki, és a reziszt se volt tul gyakori.
Ráadásul sok mult azon is, hogy a sárkányra nem tudott varázsolni, ezért is választottam a dungeont, tudtam, hogy brutális implok várhatók.
Összegezve jó meccs volt, a pálya talán 1 kicsit tul táp de azért játszható, és az ellenfelem is nagyszerűen játszott.
_________________
<IMG SRC=http://img124.imageshack.us/img124/5276/userbar470794ow4.gif>
http://www.pokerstrategy.com?referrer=HZsolt01