bogpista írta:
Sziasztok!
Az előzetes tapogatózás kedvező volta következtében egy új online - interneten keresztüli - Heroes3 versenyt szervezek. A versenyre bárki jelentkezhet, aki kedvet érez hozzá, illetve vállalja, hogy le tud játszani egy meccset 1 adott játékkör alatt. 1 kör 2 hétből fog állni, tehát lesz rá elegendő idő.
Aki tehát kedvet érez hozzá, azt kérem küldjön nekem egy mailt, a
bogpista@freemail.hu címre, amelyben szerepelnie kell a verseny során használandó nick név, és egy vártípus, amit nem szeretne választani a verseny alatt. + Emailcím esetleg MSN Messenger elérhetőség.
Játékszabályok: Vannak szabályok, amelyek minden egyes mérkőzésre vonatkoznak, illetve lesznek opcionális szabályok, amelyek 1-1 adott fordulóra lesznek érvényesek. Minden jelentkezőnek meg kell adnia 1 vártípust, amivel nem szeretne lenni a torna során. Az összes többi vártípus közül tud majd választani. Amikor egy meccsen valamilyen vártípust választ, akkor azt addig nem használhatja, míg az összes többi el nem fogy.
Alapszabályok: No hit&run: Azt jelenti, hogy egy csatában nem lehet azt csinálni, hogy varázsolsz és utána fizetsz és lelépsz. Meg kell adni az ellenfélnek is a cselekvés jogát.
No Red Rush: Azt jelenti, hogy a hét első napján a piros (vagy amelyik színű hamarabb jön) nem vásárolhatja ki a lényeket, hogy ezzel a lénytöbblettel megtámadva az ellenfelet, jogosulatlan előnyhöz jusson.
No Diplomacy: Magáért beszél, nem lehet diplomáciát alkalmazva lényeket magunkhoz édesgetni
No Fly, DD, Arma: Azt jelenti, hogy a játék közben nem használhatóak a fly, a dimension door és az armageddon varázslatok.
No lvl4 magic + log spec hero: Azt jelenti, hogy a főhősöd nem lehet logistic specialista (pl. Gunnar), vagy lvl4-es varázslat speckós hős: (pl: Jeddite, Solmyr etc.) + Thant!
Ezen kívül körönként esetenként lesznek majd külön szabályok, amelyek csak az adott körre érvényesek. A fentiek mindig alkalmazandók.
A nevezési határidő: 2006. március 1.
Jó ötlet! Remélem lesz jelentkező bőven. Ha megengeded, akkor "beleugatnék" ebbe is egy kicsit, csak a szabályok pontosítása miatt. Ismerve téged, te azért rugalmas és fogékony ember vagy (nem az lesz a válasz, hogy "mi Tatán így játszunk vazzeg"...).
A szabályok jók, kb. ennyivel már lehet is kiegyensúlyozott game-t nyomni, de szeretném ha egy-két fogalom pontosulna ill. bővülne.
Hit and run: Lehet, ezt varázslat nélül is csinálni! Pl.: Kiugrasz egy pár arkangyallal és mellé még szétszedsz egy darab 1-es csapatot is. Megütöd az ellenfél egyik csapatát (pl. az Archdevilt érzékenyen érinti egy ilyen) és utána mikor, a másik Arkangyalod jönne, szépen fizetsz és elköszönsz. Vagy van a hit and runnnak olyan módja is, amikor nem erős OFFENSIVE spellt nyomsz, "csak" egy mass hastet (pl. stronghold és tower ellen ez megy) és ütsz-vágsz mindent, majd mielőtt az utolsó begyorsított egységeddel is lépnél, akkor ismét fizetsz (valószínű jó sokat, de megéri) és elköszönsz. Szóval, itt szerintem nem a varázslásra kell tenni a hangsúlyt, hanem a BÜNTETLEN és SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁS a lényeg és ahogy helyesen írtad, az hogy az ellenfélnek meg kell adni a lépés jogát. Van egy olyan vetülete is, hogy a megtámadott vagy csak a támadó menekülhet-e el ilyen módon. Pl. megtámadsz egy hőst, első körben VÁRSZ (ezzel ugye a lépés és a varázslás joga nálad volt, de nem éltél vele) majd amikor az ellenfél jön lépni nyom vmi varázslatot és visszavonul. Ezt is kellene értelmezni, hogy ezt lehet-e például.
Red Rush: Itt is pontosan fogalmazol, de annyi kiegészítés azért kellene, hogy a pirosnak NEM TILOS támadni első nap (sokan ezt értik alatta), csak nem vehet SEMMILYEN új csapatot a támadáshoz.
No diplo: Ha vmilyen lény hete van (pl. pegasi, wights, griffin stb), azokból diplo nélkül is be lehet állítani rengeteget, mert a gép AGRESSIVE beállítással nyomja ki őket a pályára. Szóval diplo nélkül is lehet 200+ pegasid. A no joiners jobb lenne, bár akkor meg pl. a bányák előtti seregeket nem lehetne beállítani (fix pályán sokszor van ilyen szitu).
No DD, Fly, Arma: Ebből csak az arma érdekes. Az is csak abból a szempontból, hogy csak ember-ember elleni küzdelemben, vagy a lények ellen se lehet használni (én lények ellen szoktam, csak ezért kérdezem...)
Esetleg ide még be lehetne venni a no lvl5th spellt, vagy ha azt nem akarod, akkor legalább az ész nélküli elementálozást tiltani kellene.
No lvl4 spec hero, no log spec hero: Gyakorlatilag itt is teljes a kör, annyi tiltás még kellene, hogy Sir Mullichot is idevesszük. Illetve Pyre és Monere csak "log born" és nem "log spec", szóval ők elvileg lehetnek főhősök (a félreértések elkerülése végett).
Engem mindenképpen érdekel a verseny, ha meglesznek a pályák, akkor be is nevezek

. Ha bármilyen segítség kell (pl. pályát átszerkeszteni, esetleg csinálni), akkor nyugodtan keress meg, bevállalok némi munkát.