Kiakasztotta a zárt ablaktáblák rögzítését, majd fél lábát a párkányra tette. Az agya azt parancsolta lendüljön a szabadság felé, a gondtalan életbe, de mintha a lábát a párkányra szögelték volna, egyszerűen nem tudta megtenni. Az udvarról beszűrődő panaszos sírás a szíve mélyére hatolt. Ez nem lehet! Ő nem szokott meghatódni, az ő „munkáját” nem lehet úgy végezni, ha ez ember nem marad kemény! Mire felocsúdott gondolataiból a pengéje már a kezében volt, és a lábai – nem engedelmeskedve a parancsainak – a bejárati ajtó felé vitték!
- Kuss te ribanc! – hatalmas pofon csattant, a lány a kerítésnek tántorodott! A nagydarab fickó szebb időket is megélt fogsorát vicsorra húzta. – Greg! – csattant fel – Menj be és nézz körül, ott kell lennie! Én addig elbánok a kis barátnőnkkel! – röhögött magában.
Greg engedelmesen, mit sem sejtve lépett az ajtó elé, közben elképzelte, ahogy a kinccsel a zsebükben még meghágják majd a szukát is. A gondolattól elmélázva hatalmas megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az ajtó az arcába vágódik. Greg oldalra repült, kezével vérző, törött orrához kapott, földre esésekor fejét egy kiálló kőbe csapta. Csillagokat látott, iszonyatosan sajgott a feje, a kép elkezdett előtte mosódni.
A hirtelen hangra a nagydarab fickó megfordult. Surmó nem lassított futtában tőrével oldalra csapott, fegyvere a fickó húsába kapott. – Menekülj! – kiáltotta a lánynak. Megállt előtte és szembefordult vérző oldalú ellenfelével. – Gyere csak te mocsok! – kiáltotta, közben tőrével körzött maga előtt. Kezdte visszanyerni józan eszét, szitkozódott és átkozta magát, amiért ilyen hülyeséget csinált.
– A lány miért nem megy már? – kérdezte magától motyogva, közben kissé lefelé pillantott. Megnyugvással tapasztalta, hogy szerencsére már nem volt ott.
Az ütés iszonyatos volt! A szája felrepedt, lehet, hogy pár foga meg is lazult, a gyenge kerítés szétszakadt, ahogy az ütés lendülete átrepítette rajta Surmót. Pedig csak egy pillanatra nem figyelt! Amatőr! A környezet homályos lett, megtántorodott ahogy megpróbált felállni. Kését maga elé emelte, de jól tudta, hogy az „állat” már ott van, és ez édeskevés lesz egy hasonlóan elsöprő ütés ellen…
Az ütés nem érkezett, Surmó felpillantott, a melák felette állt, de nem rá figyelt. Valaki apró kavicsokkal dobálta, nem mintha fájt volna a fickónak, csak amolyan idegesítő legyekként hessegette a kezével. Tudta, hogy most van itt az idő, igaz, hogy az alakból kettő volt, és furcsamód az utca is kettéágazott, de tudta, hogy ez az utolsó esélye. Felugrott és futásnak eredt, nem tudta hová fut, csak azt tudta minél messzebb kell kerülnie a nagydarab embertől. A fickó az oldalsebével nem nagyon fog rohangálni. Két lánnyal találkozott szembe futás közben, nem volt tudatában, de elkapta a derekukat és vonszolni kezdte őket, majd együtt futottak, a nagydarab fickó pedig hangosan szitkozódott, de nem indult utánuk.
Surmó nem tudta mennyi ideje futottak, semmiről nem tudott, csak gépiesen rakta egyik lábát a másik után, aztán egy sikátor sötétjébe érve eszméletlenül rogyott össze…
|