A minotaurusz felkapja a fejét a manócska bömbölésére, és mert hatalmas testében alapvetően érző lélek lakik (sicc), valamint szeretné a csicsás lovagnak is megmutatni, hogy mennyivel magasabb szinten állnak a humik felett a minók, magához inti a hagymaszagot árasztó apró teremtést:
- Figyú, csöppségem! A vendégem vagy egy, vagy akár két borra is! Attól a fényes páncélostól maximum könyöradományt várhatsz csupán!
(fogalma sincs, hogy egy kisebb vagyonnak megfelelő ezüstérmét pöckölt oda nagyvonalúan a lovag). Sőt! - emeli meg a hangját (ami ugye nem túl nehéz számára

) - Mindenki az én vendégem egy körre! (Ezt egy kocsmában tanulta, ahol egy pénzes, és már igen bepiált kalmár külsejű egyén emígy szerzett magának jó pár "barátot".)
- Hé, bikaember! - szólt oda mogorván a kocsmáros - Már kifutottál a hiteledből! - valami baja lehet, hogy ilyen hangot ütött meg az eddigi egyik legjobban fizető vendégével szemben. Talán az ópiumhiány? (

)
- Jóvanna! Te tudod! - vágja rá Dakk, majd előveszi a csatabárdját, és jelentőségteljesen a térdére fekteti.
- Balhézni akarsz? - kérdezi szomorúan, és kissé meglepődve az éltes ogre, és kezdi felmérni a távolságot a pult mellé támasztott irdatlan, vasalt husángjáig. Töprengve figyeli, hogy mit is csinál tulajdonképpen a minotaurusz. Úgy simogatja a hatalmas fegyver nyelét, mintha csak a szeretője lenne, azután egyszer csak visszakanyarítja a hátára, és a következő pillanatban egy apró, vércsepp alakú, de tiszta tüzű rubint nyom Ghregg mancsába.
- Elég lesz? - kérdezi tőle.
Az ogre a lámpa fényéhez emeli a drágakövet, áhítattal néz át rajta (nagyobb, mint amit előszörre kapott), majd, észbe kapva, hogy hol is van tulajdonképpen, gyorsan elsüllyeszti azt az egyik szütyőjébe. A drágakő árából körübelül egy héten át ehetne-ihatna mindenki a kocsmában.
- Hát, éppenséggel elég - dünnyögi. - No ámberek! Szép sorban lehet mondani, ki mit kér! - kiáltja végül, egészen felélénkülve, s közben hálát ad magában az égieknek, hogy egy ilyen „gyagya” bikalényt sodort az útjába a szerencse, aki úgy osztogatja a drágaköveit, mintha cukorka lenne.
Nem tudja, hogy Dakk fegyvere a régmúltban egy vérszekta szent, áldozó eszköze volt. Ezzel csapták le a szerencsétlen áldozatok fejét, persze csak az után, mielőtt a másik, horgas végét jól megforgatták annak belsőségeiben. A csatabárd pedig mohón nyeli magába a vért, amit azután időnként, vércsepp alakú drágakövekkel hálál meg. El lehet képzelni, hány szerencsétlen kivéreztetésére lehetett szükség a húsz méter magas, apró rubinokból mágiával összerakott oltárszoborhoz...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0