Az esti ivó hangos morajának ellenére is jól hallhatóan csapódik ki a bejárati ajtó. Az alkoholos állapotoknak megfelelő reakcióidővel arányosan fordulnak oda a szemek. Az ajtóból – az utcán való gyors körültekintés után – egy vézna, beesett arcú, hanyagul öltözött alak hátrál be. Összes felszereléseként oldalán egy lapos pénzesszütyő és egy kicsit megcsorbul rövidke penge lóg, csak úgy tok nélkül, egy foszlófélben lévő, szebb napokat is látott bőrhevederbe dugva. Kicsit oldalra lendül a hátán hordott zsákocska ahogy megpördül és kissé hiányos fogazatát felvillantja:
- Öööö… jóestét! – az ajtót zavartan behajtja maga után (ezzel egy időben a figyelmesebb és józanabb vendégek lemondó sóhajtást hallhatnak a fogadós irányából), majd csetlő – botló, kicsit kapkodó léptekkel elindul a söntés felé. Közben „lefegyverző” vigyora nem enyhül, folyamatosan, zavartan köszönget és néha magában mormog. Az ivó rendje szép lassan helyre áll, amíg a vézna ember „elverekszi” magát a söntésig.
- Nincs több hitel Surmó, ugye tudod! – szól öblös hangján a fogadós, megelőzve az fickó szólásra nyitott száját. Surmó ügyetlen mozdulattal vakarja meg a bokáját, miközben fancsali arckifejezést vesz fel, és félrenézve (mintha valamit észrevett volna) apró, alig hallható jajdulással egy pici tőrt húz elő a nadrágszára alól, amit a tenyerében próbál elrejteni. A fogadós úgy néz ki bevette a trükköt és oldalra néz, mindeközben Surmó a söntésnél „zsúfolódó” tömeg előnyeit kihasználva egy gyors mozdulattal megszabadít az erszényétől egy dűlöngélő részeg embert. Mire a fogadós visszapillant már repül is a söntésre az erszény.
- Most nem kérem hitelre! – szólal meg vékony hangján Surmó, és eközben elereszti „ellenállhatatlan” foghíjas vigyorát, ami sajnos csak arra jó, hogy teljesen lehervadjon, amikor az erszény az ürességtől halkan esik le a söntésre!
- Ez minden? – göcög a fogadós.
- Ööö, nem… - szólal meg feszengve, (és aki az arcát látja annak már rossz estéje nem lehet.

) Surmó zavartan körülnéz, a kését az övébe dugja, majd a homlokáról letörli az izzadságcseppeket. A nadrágja egyik nagyon mély zsebében kezd el matatni és pár koszos rézpetákot kotor elő.
- Ezért kérek abból a jobbik féléből – és fejével a kocsmáros mögötti pult irányába int. A kocsmáros odalép megragadja ez egyik üveget, majd a fejét ingatva egy másik üveget ragad meg, elkap egy koszos poharat a söntésről és félig önti. A fickó egy húzásra önti le a tömény szeszt! A poharat maga elé csapja a pultra.
- De akkor még egy jár! – ismét elvigyorogja magát, erre a kocsmáros lemondó sóhajt megeresztve még egy pohárral önt neki. Ekkor ismét kivágódik a kocsmaajtó és három feldúlt alak lép be a fogadóban. Nagydarab izmos alakok, láncingben és hosszú pengével.
- Hol van az a kis féreg? – ordítja a szószólójuk a méregtől elvörösödött fejjel.
A legtöbb fej a söntés felé fordul az újonnan érkezett figura felé, aki persze már rég nincs ott, ezért szinte minden szempár a fogadósra irányul!
- Itt nincs senki akivel dolgotok lenne! – szól a fegyveres alakokhoz – Vagy menjetek el, vagy tegyétek el a fegyvereket és üljetek be egy italra!
- Itt kell lennie annak a kis tolvajnak, mindig ide menekül! – ordítja a vörösfejű, nyáltól fröcsögve.
- Hiányzik valamid? – kérdez vissza a fogadós, szinte azonnal
- Nem!
- Akkor tágulj, nincs itt semmiféle dolgod!
A vörösfejű fickó egy darabig méregeti a fogadóst és kémleli a helyiséget, majd ahogy jöttek távoznak az ivóból.