Most hogy végre eredetiben is megszereztem a H4-et, újra nyilatkozom a témában.
" Grafika terén a H4 a nyerő ". Na, ezen van mit vitatni. Szépnek szép a grafikája, de helyenként túlcicomázott. Na és az animációkról ne is beszéljünk, mert azok egyszerűen borzalmasak. Elég ha csak a lándzsás mozgását említem, úgy megy mint akinek tele van az alsónadrágja... Aztán a csata. Be lehet ugyan kacsolni a négyzetrácsozást, a gond mindössze annyi, hogy nem lesz tőle igazán sokkal átláthatóbb az egész, én például képtelen vagyok úgy helyezkedni a lényeimmel, hogy egy másik, lassabb sajátnak ne 3 körig tartson kikerülnie, ha ütni akarok vele.
Hangok, zene: elég felemásra sikeredett. Az Élet várban az opera-betétdal egyszerűen botrányos, csata közben egész tűrhető, a terepen kifejezetten jó, a kelta beütésű gyors ritmusos részlet kifejezettem illik a játék hangulatához. A lények hangjaival nincs gond, csak egy-két apróságot lehetne kifogásolni.
Kampányok: eddig az elsőt vittem végig, a rend kampányban a vége felé tartok, de az elsőben elég röhejes, hogy amikor a végső harcra kerül a sor, a főhős szórakozottan előkapja az igazi kardot, amit addig senki nem vett észre ugyebár, meg akkor már az sem tűnik fel senkinek, hogy ilyenformán az egész kampány tök értelmetlen, hiszen ha végig tudta, hogy ő a jogos örökös... na hagyjuk

. De a barbár kampány második pályáján már nem bírtam a kiképzést: egyrészt halálra idegesített, hogy a béke fontosságáról papol a szövegekben, közben folyamatosan az a cél hogy leverd az összes azonos fajtájú ellenfeledet, másrészt a town portal hiánya és a várak megvédhetetlensége egy mentek ti a... kezdetű csúnya mondatban csúcsosodott ki.
Lények, hősök: a lényeknél nagyon hiányzik a fejlesztés lehetősége, ennek ellenére nagy panasz nem lehet rájuk, rövid idő alatt kedvencemmé lett a dzsinn és a mágus. A hősöknél kezdetben nem igazán értettem a fejlődés mikéntjét és skilek védekezést növelőre/támadást növelőre való szétbontását is fölösleges ragozásnak tartom, tetszett viszont a nemesség, de nuku logisztika!!. A hősöknél nagyon hiányzott a stat pontok növekedése szintlépésenként, jó nagy baromság, hogy a varázslataink ereje a szintünktől függ!! És még egy nagyon nagy fekete pont ebben a tekintetben: minden hős egy kaptafára készült, változatosságot csak az arcképük jelent, brrrrrrr......
Várak és mágia: na ezt jól összekutyulták, ráadásul az egyensúly is igencsak felborul a barbárok tenyésztő akoljával és a természet vár teremtés kapujával(egy más vár sem termelhet kétféle 4-es szintű lényt egyszerre, ugyebár) A mágiával van a legtöbb a bajom: a rendet agyontápolták és azt sem igazán értem, hogy mi köze van hozzá az őrületnek(anti-rend=rendetlenség)

Na és a villám miért káosz mágia, amikor pont az isteni hatalom jelképe sok helyen, ha szabad kérdezni? Ez van szeretni szerintem nem lehet, megszokni viszont muszáj.
Összegzés: helyenként a játék nagyon is jó, de nem fogok átpártolni a H3-tól. Kis odafigyeléssel lehetett volna sokkal jobb is.