Hahó mindenki!
Nekem nagyon tetszett a tábor és köszönet Vologyának a szervezésért. Írok egy rövidke élménybeszámolót.
A 2vs2ben egy kemény meccsel indítottunk Szotyival Nimbus és Vologya ellen, de az hogy Malekhit rögtön resurrectet meg meteor showert kapott döntött. Utána Kareszék ellen könyebb dolgunk volt, hiszen fáradtak voltak és semmi nem jött össze nekük. Aztán következett az egyetlen vereségünk ( mondjuk abban a tudatban játszottunk, hogy már mindenképp döntősök vagyunk ). Jou és Hitehagyott nagyon jól játszottak és Jou recanters cloakja megsemisített engem. Szotyi meg egyedül nem bírt el kettőjükkel.
A döntőben nagyon kemény csatát vívtunk Botival és Megamikorral. Megamikor hősét sikerült meglepnie Szotyinak én meg Botit a saját várában támadtam meg. Jó kis csata volt várostrommal catapult nélkül szerencsére nem tette fel a recantersét így a földrengésekkel sikerült bejutnom a várba, ahol végülis hosszú küzdelemben kb hajnali fél5re lenyomtam Botit.
Ja és Szotyi nagyon jó pár volt, remélem jövőre is őt kapom
1vs1ről kicsit rövidebben Nimbus ellen idegölő harcban ikszeltem a földalatti háborún. Talán elég annyi hogy a csata a második héten volt és már nem volt sehol relik a pályán a második hét második napján.
Karesz és Boti ellen nemigazán jöttek össze a dolgok ott viszonylag simán kikaptam. Teki meg Gepy ellen meg saját hibámból kaptam ki hiszem megtámadtak őket a várban, ahol a hülye catapult nem volt hajlandó kidobni a falakat és ez döntött...
A többi meccsemen szerencsére sikerült nyernem és ez elég volt a harmadik helyhez.
Támadás: Elöszőr is. Ne tessék szídni Vologyát. Szerintem teljesen korrekt döntést hozott. És én nagyon elenne vagyok a feladásoknak. Sajnálom, hogy ennyien feladták, mert úgy sokkal érdekesebb lett volna.
Lacának annyit, hogy én nagyon sajnáltam, hogy elment a városba, és nem játszott tovább, mert nagyon jó eredményt ért volna el és szerintem elöttem is végzett. Na de tényleg. Lejönni támadni csak egy napra és akkor bemenni inkább városba

Számomra érthetetlen...
Ennyire hosszú idő lenne egy nap? Mugger elnézést, hogy nem voltam ott 8ra

, mondjuk a támadás 24:00ig volt kiírva addig még belefért volna a meccsünk ( Laca 10:30ra ért be neki már nem hiszem, hogy 8 meccsre lett volna ideje )
Külön Gratula Zomi Dudunak, Levkonak és Jounak hisz első online támadásukon tiszteséggel helytálltak, sőt ketten közülük első hatba is bekerültek.
A hangulat szerintem nagyon jó volt és nagyon örülök, hogy megismerhettem az embereket. Joutól idéznék, mert ő valami hasonlót mondott: Lehet, hogy végig kikapok 1vs1ben, de ha nem jöttem volna le, akkor nem röhögtem volna ilyen jókat.
Szóval remélem jövőre találkozunk még
ui: téhá téhá esestéhá
