Sziasztok!
Először is: Minden elismerés és köszönet Muggernak és Muggernének, akik hihetetlen kellemessé, gördülékennyé és ízletessé tették a hétvégét. A lángos és a zsíroskenyér szuper volt, a babgulyás egyenesen csodás, főállásban Mugger Úr bizonyára mestershéf
Gratulálok továbbá Adlernak, Kadynak, de különösen Nimbusnak, aki hihehetlen tudásával, leleményességével és hidegvérével szerintem abszolút nem a mák miatt érte el, amit elért. Nagyon-nagyon erősen játszik, kár hogy nem tudtam nézni élőben, bár az eredeti tervem ez volt...
Tapasztalatok:
Mielőtt eljöttem, még impossiblén is egy hős+Capitolra mentem (mert azt hittem, úgy kell). Aztán ssth-val találkoztunk: én őt lebeszéltem a Starcraftról, ő mutatott egy-két tanmeccset. Végül vasárnap reggel fél 8-kor tudtam meg, hogy bogpista helyett játszhatok. Semmit nem tudtam, így a verseny közben is folyton kérdeztem, ami miatt ezúton is elnézést szeretnék kérni, különösen Karesztól!
Annyi szerencsém volt (na jó, nem csak ennyi

), hogy láttam a Relikviás pályán ssth-t játszani előző nap, és a Föld alatti háború volt az egyetlen, amin én is játszottam.
Ami(ről azt hiszem) fontos, az a jó játékismeret, csatatapasztalat, pályaismeret(

) és a ... MMÁÁKK (de az volt

)
A meccsek:
1. Csoportmeccs, KTibsza, Relikviák őrzői
Ő Necro&Galthran lennt, én Inferno&Pyre fent.
Ebben a meccsben volt a legnagyobb mákom. Középen kiszedtem a 2-ik héten a +6 all, +5 all, +2 all artit, a vizről pedig egy kör múlva érkezett volna a +12 pajzs. Mikor a 3ikat szedtem középről, ő átjött és a magic fielden elkapott full sereggel, úgy, hogy 1 manám volt. Nagyon szemfülesen csinálta, mivel az artik miatt csak így volt esélye, így viszont jócskán. Az értékek viszont annyira magasak voltak Pyrénél, hogy csak egy ArchDevilt tudott leszedni egész kör alatt - bár mindennel ütötte, amivel tudta, - utána fizettem és leléptem (szerencsére volt annyi pénzem). A +12-es pajzsos hőst is elkapta, de a tactic miatt azzal is leléptem. A következő napon Pyre max manával, a +12-es pajzzsal, új sereggel és varázslatokkal tért vissza...
2. Csoportmeccs, Lzo, Föld alatti hávorú
Ő Dungeon&Dace én Fortress&Tazar
Az egész pályán az egyetlen értelmes arti a középső sárkányoknál levő +5 all volt, amit sikerült egy hidra árán megszereznem, majd egy nagyon kemény főcsata jött. Neki egy brutál Chain-je volt, és vörös sárkány-ressurrect kombó. Szerencsére a legelső Chaint a Gorgonjaim resistelték, majd végül szorosan, de nyertem. Talán ha nincs az a nagyon fontos resist...
3. Csoportmeccs, Warlock, Nyugat vs Kelet
Ő Castle&Christian(v Sorcha?) én Rampart&Mephala
Nagyon jól fejlődőtt Mephala egész addig, amíg egy sárkánnyal együtt el nem buktam, úgy h vissza sem lehetett venni. Csupa jó skillje volt. Hiába vettem legalább 8 új hőst, nem volt köztük, és még a Castle-t is elfelejtettem megépíteni (még egy minusz sárkány), fel akartam adni... Annyi szólt mellettem, hogy a másik vár is Rampart volt, így folytattam. A First Aides lett az új főhősöm, aki sok felejthető skillt kapott, még jó, hogy egy Wishdomot összekapart. És ekkor jött a nagy mák, lett Implóm és egy Earh magices gömb. A végső csatában volt egy hét egységelőnye, de a 2600-as Implo túl sok volt. Várt az angyallal, így a következő pillanatban12-ből 10 meghalt. Volt ressurectje, de csak fele olyan erős, így felváltva tudtam implozni az Angyaljait és a többi egységét. Az elfek is jók voltak, volt egy csomó íjjas artim, és nem volt mivel üsse őket. Ez is mák volt.
4. 4 közé jutásért, Karesz, Nyugat vs Kelet
Karesz: Castle&Christian, én Dungeon&Arlach
Arlach nem követte el Mephala hibáját, elkerülte az Abandoned minet... Szintén csupa jó skill-t kapott, és lennt a kannát kaptam. Most nem volt Implom, csak egy 1100-as Chainem és Resurrectem. Sikerült mindent összeszedni, összes Quest, a +5 all fentről és a +6 all lentről, Karesz pont ekkor jött át lent, de Arlach dupla manával és full sereggel elérte (azért bement még a +2 all-ba előtte)
Miután hosszas kutatás és konzultáció után sem tudtam kideríteni, hogy az Anti-Magic leszedi-e a Berserket a Mino-mról, így az 1100-as Chaint használtam. Végül csak két Mino, és az Evil Eye fele halt meg a Berserk miatt, míg neki a fél serege, köztük 5 ArchDevil. A második Chain után már nem sok mindene maradt, így a Mák Faktor újból engem vitt előre.
5. elődöntő, Kady, Észak vs Dél
Mindketten Castle, de mivel az első ill második hősünk mindkettőnknek Christian ill Tyris volt, így végül ő a pénzest, én pedig Sorchat választottam.
Ő magkapta Gundulát az első napon, így ő lett az új főhőse, majd nagyon gyorsan (gondolom a 3-ik héten) kihozta az utópiát, majd átjött és most neki volt 2000-es Imploja és dupla vára, úgyhogy csúnyán legyalult.
6. Bronzmeccs, Adler, Észak vs Dél
Adler Castle&Christian, én Stronghold&Gundula
Adler piszkosul sietett haza, így már a negyedik hét elején nálam figyelt a főhőse, míg nekem Gundula elment épp a kannáért 5 behemacival, a másik artiért meg egy kis hőssel és 35 gold golemmel felszedtem, majd hazamenekítettem egy kisértet hajóban, de sajna a seregem és Gundula már csak a túlvilágon látták egymást viszont... úgyanúgy elkent, mint Kady, hasonló taktika, még nagyobb vereség...
Köszönök még egyszer mindekinek mindent, nagyon jól éreztem magam!
Üdv,
2much4me, aki SenSei (alias Luck, Mr. Luck

)