Üdv!
Valóban tanulságos meccset vívtunk Shienék ellen, amely sokáig az elképzeléseim szerint alakult aztán pár kör alatt az egész átcsapott egy rémálomba.
Pálya kizárásoknál, már sikerült kicsit az árnyak útvesztője felé terelni őket, de mint kiderült Janny és Shien is szereti, így a várakozásomnak megfelelően azt választották.
A pályán felül baloldalt volt Shien (naga), jobboldalt Janny (kastély), alul baloldalt Dwalin (ork), jobboldalt pedig én (dungeon).
Dwalin még csak most kezdte a H6-ot, a pályát sem ismerte, várható volt, hogy Shien összecsomagolja ami meg is történt. Eközben nekem sikerült Janny seregét 3 orgyilkos veszteséggel leküzdenem, pedig Janny már kipróbált harcos, így örültem.

Aztán Shien elkalandozott az árnyfésűért, én közben így könnyedén elfoglaltam a középső várat is.
Ekkor ő volt 15-ös szintű és 2 vára volt, én voltam 17-es szintű és 3 váram volt.
Na azt gondoltam zsebben a meccs!!
És lehet túlságosan hátradőltem.
Van középen egy oszlop ahol 5000 aranyért újrarakhatod a képességeidet. Itt kezdődtek a bajok, kihagytam a gyötrelmet, a tömeges tisztítást (a naga hulláma után jól jön). De még így is akármi lehetett volna.
Láttam Shien indul a bal felső várból, teleportál a bal alsóba, és még ugyanabban a körben elér a déli határhoz. Na itt kicsit néztem!!!
A köv körben baloldalt összeszedett mindent, és elfoglalta az erődöt. Ekkor én hazateleportáltam és elindultam szembe vele mágia immunitással, ekkor már Shien is 17-es volt, de lénytöbletem miatt csak "komolynak" jelezte. Mivel közeledett a hétvége gondoltam inkább mégis visszafordulok, és amilyen okos vagyok közben betámadtam egy semleges lényt, ezzel ugrott a mágiaimmunitás, és olyan 6-7 lépésponttal a váram előtt álltam meg. Teljesen nyugodt voltam mert Shien a varázstárgy kereskedő előtt állt, az barátok között is 2 erős nap mire ideér. Ám Ő a köv nap odaért, újabb shock!!
Hogyan ment annyit azóta sem tudom, és a döbbenet még mindíg az arcomon ül!

Na jött a csata ahol már teljesen szétestem, csodálkozva figyeltem, hogy mekkorákat sebez, de azt nem vettem észre, hogy én nem használom a meditációt pedig volt(+20 varázserő vagy mennyi). Közelharcolni próbáltam, de nem használtam a jégpáncélt pedig volt. Nem regeneráltam, pedig volt, arról nem is beszélve, hogy az arctalan bábmester varázslata az elején nem is hatott rá. Nem volt mese menekültem.
Ekkor a kis hőse ami talán 6-os szintű volt, jól figyelj elindult a baloldali kristálybányától, elért a váramhoz, de észrevette, hogy egy sereg nélküli hős van benne, visszafordult átvett a főhőstől pár lényt és begyalogolt a váramba, de ezután még megvolt a lépéspontjainak majdnem a fele!!!!!!
Hát hogyan kérdezem én??
Tanulság, ha a váramban maradok előbb utóbb simán lefejlődöm, de én vagánykodni akartam, hát ráfaragtam.
Gratulációm a győzteseknek......
