Sziasztok!
Kicsit megkésve bár, de én is írnék egy rövid élmény beszámolót. Elég sűrű lett az augusztus sajnos, ezért csúsztam.
Először is köszönet Vogyinak a szervezésért és minden lebonyolítással kapcsolatos teendőért. Idén is jó hangulatú tábornak lehettünk a részesei.
H3 támadásban már egy ideje csak funból indulok. Mindig próbálok valami olyan csapatot létrehozni, ami ritkásan fordul elő. Így minden győzelemnek és pontnak örültem. Itt csak ennyi volt a cél, amit sikerült is elérnem
2vs2-ben ismét Vologyával kerültem össze. Láttam rajta, hogy koncentrál nagyon, így én is megpróbáltam komolyan venni a dolgokat. Úgy érzem kiváló párost sikerült alkotni és külön szeretném kiemelni, hogy Vogyi verte el Dreegart meg Davet is. Félek belegondolni mi lett volna, ha 1v1-ben is elindulna
Egyedül a Titi - Pumpás meccsen nem volt meg az igazi összhang közöttünk, ahol a korai betörésem és a vele járó veszteségek talán kicsit letörték Vologya harci kedvét. Ez tetézve a fáradsággal és az elhúzódó játékkal sajnos egyetlen vereségünkhöz vezetett. A többi meccsen viszont sikerült odafigyelni és ezzel a trófeát is elhódítani.
1vs1-ben kicsit elvette a kedvemet, hogy rögtön egy vereséggel fogadtak; hisz időhiányban nem nagyon tudtam olvasni a fórumot így azt sem néztem, hogy egy meccs már korábbra ki van írva. Ennek hála rögtön Pista ellen nem megfelelően koncentráltam, amit ellenfelem kegyetlenül ki is használt. Szerintem ez a visszavágós ötlet hosszútávon nem az igazi. Nekem például semmi kedvem nem volt Pista ellen még egyszer játszani azon a mapon. Így ott is elég össze-vissza lépegettem, ami szintén vereséghez vezetett. A három vereség után így is csoda, hogy a harmadik helyre odaértem.
A visszavágónak talán a randomon volt haszna. Például Dave ellen mind a két meccset nagyon élveztem és igazságosnak érzem az 1:1-et. Mindenesetre kipróbálni jó ötlet volt ezt az oda-visszavágós rendszert is egyszer.
Szerintem amin változtatni kéne az viszont, hogy az 1v1 ne legyen így szétszórva. Az egyik legnagyobb kaliberű versenyszám és biztos vannak, akik csak arra jönnének. Így viszont ez nem megvalósítható, mert nagyon szétdaraboltuk. 3 meccs még limit és odafigyelés nélkül is belefér egy napba, a két meccs nagyon túlzó volt. Mondjuk így legalább tudtam jó sokat csúszdázni meg fürödni
Remélem jövőre ugyanitt találkozunk!
