Hello,
Szeretnék köszöntet mondani mindenkinek, aki segített a 9. HBB lebonyolításában és hozzátett valamit a jó hangulathoz és a színvonalas versenyhez. Ide sorolnám GJodiet, aki gondoskodott arról, hogy ne maradjunk éhen (hálás köszönet, nagy ötlet volt!), Vologyát, Muggert a szervezésben való közreműködésükben, Süninek és Bozsonak az 1v1 mapok átnézésében, valamint Jounak, Dragonnak és Titinek a támadás versenyekben való segédkezésükben. A többieknek pedig hogy eljöttek és eltölthettünk együtt jónéhány kellemes órát. Bízom benne, hogy Syoke és Kaylamoy, mint debütáns emberek jól érezték magukat és legközelebb is megtisztelnek részvételükkel!
A támadás versenyekről:
H5 támadásban csak a létszám megléte miatt indultam, az eredményemen ez meg is látszik. Jól indult a versenyszám, Vologyát azonnal megvertem és kis szerencsével 2-0 is lehetett volna, de az 1 állva maradt griff hozott neki egy pontot. Az általam tesztelt Zealotokon látszik, hogy kicsit drágák, az árukat majd kéretik lejjebb szállítani

Jó móka volt a H5, és egy mindenki számára nyitott verseny, hiszen igazán senki sem ért hozzá, így mindig vannak olyan opciók, hiányosságok, amikre építve nyerni lehet. Szerintem ez a következő versenyekre is igaz lehet, és ennek köszönhetően született új BAJNOKunk Patrik személyében, akinek külön gratula.
H3 támadásban már jobban szerepeltem, bízom benne, ha több időt szentelek majd a csapatépítésre, akkor visszatérek a top3-ba ismét, ahol tartósan voltam 1 éve versenyről versenyre. Az előző BB-n utolsó lettem, táborban nem voltam, így a mostani helyezésem előrelépésnek mondható (hátrafelé nem volt már út). Sok meccsem azért ment el, mert a geniek csak 12-vel mentek, a +1 speed meggyőződésem szerint minimum a top 5-be repített volna, de ezt már sosem tudjuk meg (az íjászokat éppen nem értem el, és 2much is +1 speed fölényben volt).
1v1
Karesz és Jou erős ellenfelek voltak. Jou ismét nem panaszkodhatott a szerencséjére és egy jó játékkal megspékelve, a jobb utopia és hős skillek (****** Torosarnek semmi might skill nem jött, talán Clancy jobb lett volna..) az ő javára döntötték el a meccset. Megítélésem szerint, ha előbb török be középre, és más a hősöm, akkor is simán kikapok, mert a középső resist csizma és titán mellvért nem váltotta meg volna a világot. A hatalmas attack és defense fölénye Jounak hamar lerendezte a meccset, hiába vettem számításba a lehetőségeimet a főcsatában. Esélyem sem volt.
Úgy gondolom annak ellenére, hogy Karesz esett ki a csoportból, rég nem látott jó formáját mutatta. Szerintem nagyon régen nem játszott olyan jól, mint most, de elég volt 1-1 szarvashiba, hogy elveszítse mind2 meccset. AZért mondom, hogy jól játszott, mert volt egy nagyon jó elképzelése, amit véghez akart vinni, és nagyon kicsin múlt, h nem sikerült. Ez főként igaz az ellenem vívott meccsére. Én gyorsan húztam capitolt, bízván abban, hogy dől majd a lé és mindent ki tudok venni időben. Ehhez képest Karesz napi 1000 aranyból tengődött és előbb ki tudta venni lényeit, mint én. Így előbb tört be középre és kis híján elvitte a +5 to all relicet is. Ha bölcsebb és kivár (mert látta h nem törtem be), akkor másképp alakulhatott volna a meccs. Így a 30 war uninál elbukta hősét és nekem gyerekjáték volt befejezni. Mondhatni kikaparta nekem a gesztenyét. De az elképzelés és a véghezvitel majdnem tökéletes, kevesen múlt. Ha türelmesebb és nem kapkod, akkor megvan. De nem így történt, és fű alatt továbbjutottam a csoportból, ahol az addig jó formát mutató és veretlen Titivel kerültem össze.
1/4 final
A BB-n mutatott addigi formám és nem túl szerencsés leosztásaim fényében nem vártam sokat Titi elleni meccstől. De nem mentem ki feltartott kezekkel, megpróbáltam mindent. Végre kaptam egy jobb hőst is Tyris személyében, aki persze nem tündökölt most sem a might skillekben. Nekem valahogy nem kínálja fel a gép az offense, tactics, armorer triót sohasem, pedig kúrva sokat számítana. Tactics szerencsére volt alapból, Offense meg jött az universityből. A tengeren Golden Bowom volt, random relic a DSA, szóval úgy festett végre egy kis szerencsém is van hosszú idő után. Ezen a meccsen több faktor volt, ami bármelyikünk javára dönthetett volna.
1.) Ha Titi nem bukja el azt a 2 angelt, amit vért pisilve épített fel az első héten;
2.) Ha kimegy a Sentinel Shieldjéért a szigetre;
3) Ha nem kapok town portalt, nincs golden bowom és talán DSA-m sem, mert akkor mentem ki, amikor Titi áttört;
4.) Ha nem marad le Titi 1 lépéssel a Librarytól;
5.) Ha a csata elején mass hastet nyom és nem waitel az arkkal;
6.) Ha nincs +1 speedem, mert mass haste miatt a grenyó is ütött majdnem 1k-t a lovasokba;
7.) Ha a Titánom nem kap morált az első körben;
Ezekből ha az egyik nem érvényesül, akkor Titi jut tovább. Ritka az olyan meccs, amin ennyi befolyásoló tényező van. És ezek közül 2 dolog a szerencsén múlt szerintem, a többi Titi kezében volt. De még ígyis egy rendkívül élvezetes főcsatát nyomtunk. Az ütközet elején Archangel waitelt, mire én nyomtam egy mass hastet és minden lényem előbb jött, mint Titi bármelyik lénye. Titán lő messziről az arkba, majd morál és még egyet. 7 arkból maradt 2. A 14 championból maradt 4, marksmenek elintézve. Titi 2 várból táplálkozott, így a 103 royal és 60 crusi elég csúnya volt és a majdnem 200 halberdier sem volt egy szép látvány. A legvégére 80 halberdier és 20 golem maradt. Titi 45%-os resistje 1x jött be a 4 alkalomból. A csata legvégére 10 golemem valahogy állva maradt, a szentlélek tartotta már csak őket. Az első kör után úgy festett simán nyerek, a 2. kör végén pedig Titi került előnyösebb helyzetbe. Majd visszahoztam a meccset és éppen nyertem. Ilyen hullámzó és izgalmas, végletekig kiélezett meccset nagyon régen nem játszottam. A mérleg nyelve hol itt, hol ott volt.
Szerencsésen bemasíroztam a legjobb 4-be, ahol ismét Jou várt rám.
1/2 final
Jou nagyon boldog volt, hogy ismét velem játszhat (elmúlt 2 meccsünket megnyerte a BB-n) és még jobban örült, amikor Castlet kapott Orrinnal. Kicsit szemügyre vette a mapot és szomorúan konstatálta, hogy ez már nem az az OK-s map, amin ő játszott: nyersanyagban és aranyban sokkal szegényebb annál. Így a castle nem is tűnt olyan jó választásnak. Én ott folytattam, ahol Titi ellen abbahagytam: artifactok jók voltak, +6 pajzs, szigeten relic az SS. 2. héten megjött CH és pár nap alatt olyan izmos lett, hogy Jou is csak pislogott. Lett cyclopsom és 1-3-1nél ancient is, másnap kiszedtem a dobozt, majd indultam át Jouhoz. Éppen nem bírtam kivenni az ő dobozát, 1 nappal megelőzött. Ekkor megtámadtam őt, egy mass haste és 3 angel fekszik. A marksmeneket is megtépáztam, de végül Jou elmenekült. Ekkor úgy éreztem, h megvan a meccs, és mentem is előre. Olyan hibát követtem el azonban, amit szerintem 2 éve nem. Átadtam a sereget egy droidnak, CHnál a leggyorsabb lény maradt a madár. Erre a lépésre azért szántam el magam, mert 7. nap volt, tudtam hogy Jounak nincs serege és hogy sok pénze van, vagyis 1. nap ki tudna venni mindent, én meg nem, mert napi 3kból éltem kb, ő meg 8kból. Várban talán betámadtam volna 7. nap ha elérem, de 1. nap biztosan nem. Szóval nem akartam húzni az időt és beverni, mielőtt késő lesz. View airrel nem láttam hősét a felszínen, az alvilágot meg nem néztem

Onnan feltört Orrin és elkapta a hősöket, tulajdonképpen mészárlás volt. Itt elúszott a döntő sajnos, de 100%-ban magamat okolhatom, egy gyermeteg hiba miatt.
3. place
Ssth-val tolam, aminek nem örültem, mivel elég mákos volt ezen a BB-n. A Jeddite vagy Alamar hőspár közül valamelyik mindig nála fityegett, nem is értem hogyan. Ez ellenem is így történt, de végül nem ez döntött, de dönthetett volna. A meccset erőteljesen funra vettem (Teki a megmondhatója, aki mellettem ült és láttam mit marháskodom össze) és a középső 2 arany bányára összpontosítottam mindent. Tök jókat vívtunk itt, TH még dendrokat is behozott, meg elvest, pegasit, mind meghalt, mert a +3 mellvérttel 60as MA-val lebontottam őket. Hosszú és nehézkes csatározások árán megszereztem a 2 bánya fölötti uralmat. Úgy gondoltam, hogy napi 500-ból TH nem fog megélni és mivel én vagyok a kék, enyém az előny a bányákat illetően: a kör végén kapok érte lét, ő meg nem. Valahogy mégis túlélte, és szerintem ebben nagy szerepe van az unicornnak és Alagarnak, amivel jól lehetett haladni. Nekem a cavalrier nem jöhetett szóba első héten, én nem tudtam megoldani, hogy egyszerre csatározzak középen és közben haladjak is a pályán. TH-nak sikerült és amikor Tekiék befejezték a meccset, feladtam, nem akartam tovább húzni. Castle voltam és 3. héten a refu megdobott egy arkkal is, amivel tudtam haladni. De volt 4-5 nap hátrányom és jelentős lényhátrányom is. Alagarnak meg volt earth magic és resu, szóval ez döntött volna talán. Úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy ez a hajó elment és nincs értelme egymás idejét tovább rabolni.
Jou elleni meccs nagyon letört, az ostoba hiba amit elkövettem még bennem volt a következő meccsen is, mint egy bokszolóban az ütés. Pedig az egyenes kieséses meccseken a szerencse végre visszatért hozzám és volt értelme játszani. De nem tudtam élni a lehetőséggel, így csak 4. lettem, ami még mindig jobb teljesítmény, mint amit vártam azok után, hogy ember pótlék voltam, nem akartam már versenyezni a BB-n.
Örültem, hogy ismét összejött a csapat és bízom benne, hogy a jubíleumi BB-re megtisztelnek részvételükkel a "nagy öregek" is. Gondolok itt pl. Nimbusra, aki mindig el akar jönni az elmúlt 2-3 BB-re, de valami miatt sajnos nem jön össze.
Üdv
Csizu