forum top

× Általános csevejfarm

emo Moviequiz

Több
2015 okt. 30 21:22 #18

Üdv Bátor Harcosok!

Itt folytathatjátok a régi fórumból a mozis feladványok kitalálásával foglalkozó játékot.

Röviden a szabályok és az eddigi feladványok listája:

Üdv!

Ez a topic arról szól, hogy egy-egy kép alapján felismerjük-e a filmet.

Egy vagy több képet is lehet közzétenni az adott filmből.
A feladvány kitalálója mondja meg a beérkező megfejtésekre hogy helyesek-e. Aki először kitalálja az adhatja a következő feladványt.


Fontos!

A képet és tagek közé célszerű tenni célszerű tenni, hogy egyből lehessen látni. Az URL címbe ne legyen menne a film címe, ezért érdemes külön feltölteni (pl.: http://www.kephost.com/ vagy http://noob.hu/ )

UPGRADE: 500×375 körüli kép bőven elég, a lényeg hogy ne essen miatta szét az oldal
NEM JAVASOLT: http://kepfeltoltes.hu/

UPDATE: Több részes filmeknél törekedjünk a tökéletes megoldásra, az aktuális rész számát is említsük meg, illetve csak azzal együtt fogadjuk el.

ÚJABB UP: Sorozatokat hagyjuk ki a pakliból, csak filmeket lehet feladni!

Elkészült azoknak a filmeknek a listája amik már voltak, tehát aki nem biztos hogy a következő filmfeladványa szerepel-e már, kérem keressen rá. Köszönöm.

1. Amerikai história X (American History X)
2. Kröd Mandoon és a tüzelő lángpallos (Kröd Mändoon and the Flaming Sword of Fire)
3. A szeretet szimfóniája (August Rush)
4. Ki vagy doki (Doctor Who)
5. Hidalgo - A tűz óceánja (Hidalgo)
6. Gorillák a ködben (Gorillas in the Mist)
7. Vágy és vezeklés (Atonement)
8. Stephen King: Halálsoron (The Green Mile)
9. Szerelem a kolera idején (Love in the Time of Cholera)
10. A remény rabjai (The Shawshank Redemption)
11. Másnaposok(The Hangover)
12. Kapd el a kölyköt! (Catch That Kid)
13. Apocalypto
14. Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries)
15. Az utolsó skót király (The Last King of Scotland)
16. Terminátor 2 - Az ítélet napja (Terminator 2: Judgement Day)
17. Konyec - Az utolsó csekk a pohárban
18. Keresd a nőt! (There's Something About Mary)
19. Golyóálló (Bulletproof)
20. A szív bajnokai (The Blind Side)
21. On-lány (Birthday Girl)
22. A kétszáz éves ember(Bicentennial Man)
23. A kabalapasi (Good Luck Chuck)
24. A Skorpiókirály (The Scorpion King)
25. 300
26. Star Wars IV. - Csillagok háborúja (Star Wars)
27. Pofa be! (Tais-toi!)
28. Kedvencek temetője (Pet Sematary)
29. Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream)
30. Ki a faszagyerek? (The Man)
31. Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)
32. Árvák hercege (The Cider House Rules)
33. Viharsziget (Shutter Island)
34. Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (How to Lose a Guy in 10 Days)
35. A Pogány Madonna
36. Életeken át (Taking Lives)
37. Derült égből Polly (Along Came Polly)
38. Stephen King: Langolierek - Az idő fogságában (Stephen King: The Langoliers)
39. Zombieland
40. Macska-jaj (Crna mačka, beli mačor)
41. Sárkányszív (Dragonheart)
42. Kedves ellenségem (Enemy Mine)
43. Alien vs. Ninja
44. Tökéletes bűnözők (Takers)
45. Elemi ösztön (Basic Instinct)
46. Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha)
47. Az utolsó akcióhős (Last Action Hero)
48. Gran Torino
49. Egértanya (Mouse Hunt)
50. Trópusi vihar (Tropic Thunder)
51. Gru (Despicable Me)
52. Dave
53. Parfüm: Egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer)
54. Örökkön-örökké (Ever After)
55. Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall)
56. Erin Brockovich - Zűrös természet (Erin Brockovich)
57. Trója (Troy)
58. Reszkess, Amerika! (Les visiteurs en Amérique)
59. Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries) [ismétlés]
60. Az arany iránytű (His Dark Materials: The Golden Compass)
61. Az olasz meló (The Italian Job)
62. Soul Kitchen
63. Beowulf - Legendák lovagja (Beowulf)
64. Vissza a jövőbe 2. (Back to the Future Part II)
65. Amerikai szépség (American Beauty)
66. Eredet (Inception)
67. Social Network - A közösségi háló (The Social Network)
68. Párbaj (Duel)
69. Hacsi - A leghűségesebb barát (Hachiko: A Dog's Story)
70. A fülke (Phone Booth)
71. Anna és a király (Anna and the King)
72. Kellékfeleség (Just Go with It)
73. Motel (Hostel)
74. A fiúk nem sírnak (Boys Don't Cry)
75. Rio
76. Állj, vagy jövök! (Blue Streak)
77. Rocksuli (The School of Rock)
78. Sejtcserés támadás (The Switch)
79. Forrest Gump
80. Maci Laci (Yogi Bear)
81. Hotel Ruanda (Hotel Rwanda)
82. A határ (Die Grenze)
83. Afrikai szeretők (Die Weisse Massai)
84. True Lies - Két tűz között (True Lies)
85. Mátrix - Újratöltve (The Matrix Reloaded)
86. Frequency
87. Kontroll
88. Viharsziget (Shutter Island) [ismétlés]
89. Bazi nagy görög lagzi (My Big Fat Greek Wedding)
90. Másnaposok(The Hangover) [ismétlés]
91. Ghost
92. Vissza a jövőbe (Back to the Future)
93. Dirty Dancing - Piszkos tánc (Dirty Dancing)
94. Doom
95. Elszakítva (Kasmír szívek) (Partition)
96. D.E.B.S. - Kémcsajok (D.E.B.S.)
97. Bridget Jones naplója (Bridget Jones's Diary)
98. Az időutazó felesége (The Time Traveler's Wife)
99. Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind)
100. Köntörfalak
101. X-Men - A kívülállók (X-Men)
102. Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother)
103. Utódomra ütök (Little Fockers)
104. Tolvajok városa (The Town)
105. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven)
106. Kommandó (Commando)
107. A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (The Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl)
108. Golfőrültek (Caddyshack)
109. A pap - Háború a vámpírok ellen (Priest)
110. A tizedik királyság (The 10th Kingdom)
111. Angyalok városa (City of Angels)
112. Men in Black - Sötét zsaruk 2. (Men in Black 2)
113. Mackótestvér (Brother Bear)
114. A tengeralattjáró (Das Boot)
115. Szétcsúszva (Sorted)
116. Az ígéret szép szó (Zavet)
117. A tanú
118. A mélység titka (The Abyss)
119. A pók hálójában (Along Came a Spider)
120. Fantasztikus négyes (Fantastic Four)
121. Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)
122. Koszorúslányok (Bridesmaids)
123. Carter edző (Coach Carter)
124. Forráskód (Source Code)
125. Superhero Movie
126. Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet (Naked Gun 33 1/3: The Final Insult)
127. Airplane!
128. Maverick
129. Rendőrakadémia 2. (Police Academy 2: Their First Assignment)
130. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (Lock, Stock & Two Smoking Barrels)
131. Zöld darázs (The Green Hornet)
132. Spárta 3. Spárta a köbön (Meet the Spartans)
133. Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (Borat: Cultural Learnings of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan)
134. Hellboy II - Az Aranyhadsereg (Hellboy II: The Golden Army)
135. Az ördög jobb és bal keze 2. (...continuavano a chiamario Trinitá)
136. Hanna - Gyilkos természet (Hanna)
137. Szellemkutya (Ghost Dog: The Way of the Samurai)
138. Közelebb (Closer)
139. Macska-jaj (Crna mačka, beli mačor) [ismétlés]
140. Alien 4.: Feltámad a halál (Alien: Resurrection)
141. Őrült szenvedély (Obsessed)
142. Kis tüzek (Foxfire)
143. Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma)
144. Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) [ismétlés]
145. Dr. Halál (You Don't Know Jack)
146. A Tégla (The Departed)
147. Chato földje (Chato's Land)
148. Két nap a völgyben (2 Days in the Valley)
149. A majmok bolygója (The Planet of the Apes, 1968)
150. Stalker
151. Szerelem és más drogok (Love and Other Drugs)
152. Kocka 2.: Hiperkocka (Cube 2: Hypercube)
153. Jurassic Park
154. Kutyám, Jerry Lee 2. (K-911)
155. Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise)
156. Blöff (Snatch)
157. Viasztestek (House of Wax)
158. Sárkányok háborúja (Dungeons & Dragons)
159. Ördög bújt beléd (Jennifer's Body)
160. A lény 2. (Species II)
161. Holt költők társasága (Dead Poets Society)
162. Ragadozó 2. (Predator 2)
163. Avatar
164. Gyorsabb a halálnál (The Quick and the Dead)
165. Rövidzárlat (Short Circuit)
166. Crank - Felpörögve (Crank)
167. A Keresztapa 3 (The Godfather: Part III)
168. Jackie Chan: Londoni csapás (Shanghai Knights)
169. A Sakál árnyéka (The Assignment)
170. A cápa (Jaws)
171. Kutyabajnok (Snow Dogs)
172. Sakáltanya (Coyote Ugly)
173. A hősök kora (Age of Heroes)
174. Sose halunk meg!
175. Az utolsó golyó (The Last Bullet)
176. Kobra (Cobra)
177. A legjobb barátom egy vámpír (My best friend is a vampire)
178. Apád-anyád idejöjjön! (The Parent Trap)
179. Elrabolva (Taken)
180. Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum)
181. Farkangyal (Switch)
182. Huckleberry Finn kalandjai (The Adventures of Huck Finn)
183. Die Hard 3. - Az élet mindig drága (Die Hard: With a Vengeance)
184. Kaméleon (Kameleon)
185. Frászkarika (Fright Night)
186. Jóvoltköszönömkérekmég (Happythankyoumoreplease)
187. Képlet (Knowing)
188. A 13-as (13)
189. Fekete Könyv (Zwartboek/Black Book)
190. Apócák a pácban (Nuns on the Run)
191. Beverly Hills-i zsaru 2. (Beverly Hills Cop II)
192. Svihákok (A nyúl viszi a puskát) (Slackers)
193. Agora
194. Kalandférgek (Harold & Kumar Go to White Castle)
195. Zuhanórepülés
196. A Bourne-rejtély (The Bourne Identity)
197. Színes fátyol (The Painted Veil)
198. A miniszter félrelép
199. Argo
200. A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége (The Lord of the Rings)
201. Az iskoláját! (Stealing Harvard)
202. 2012
203. Alkonyat (Twilight)
204. Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five)
205. Fehér Agyar (White Fang)
206. Bábel (Babel)
207. B13 - A bűnös negyed (Banlieue 13)
208. Elfújta a szél (Gone with the Wind)
209. Csak szex és más semmi
210. A katedrális (The Pillars of the Earth)
211. G. I. Joe: A kobra árnyéka (G.I. Joe: The Rise of Cobra)
212. Super 8
213. Karatés védőangyal (The Octagon)
214. Mamma Mia!
215. Penge: Szentháromság (Blade: Trinity)
216. Tolvajtempó (Gone in Sixty Seconds)
217. Trükkös halál (F/X)
218. A Föld inváziója - Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles)
219. DragonLance krónikák (Dragonlance: Dragons of Autumn Twilight)
220. Nyomás alatt (It's Kind of a Funny Story)
221. Az ötödik elem (The Fifth Element)
222. Káosz (Chaos)
223. Ponyvaregény - Pulp Fiction (Pulp Fiction)
224. Underworld: Evolúció (Underworld: Evolution)
225. Mission: Impossible III
226. Fekete Halál (Black Death)
227. Férfias játékok (Patriot Games)
228. A Főnix útja (Flight of the Phoenix)
229. Van Helsing
230. Superbad - avagy miért ciki a szex? (Superbad)
231. Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I. - The Phantom Menace)
232. Ping-Pong: Az ököl színre lép (Kung Pow: Enter the Fist)
233. Démonok (Demons/Démoni)
234. Az ördögűző: A kezdet (Exorcist: The Beginning)
235. Bérgyilkos a szomszédom (The Whole Nine Yards)
236. Szörfördög (Brice de Nice)
237. Cliffhanger - Függő játszma (Cliffhanger)
238. Ogre - Az elátkozott város titka (Ogre)
239. A dühöngő grizzli (Grizzly Rage)
240. Nyolc préda (Grizzly Park)
241. Hibrid (Splice)
242. 13 óra (13Hrs - 2010)
243. Félelem nélkül (Fearless)
244. Dorian Gray
245. Gyilkos cápa vs. óriáspolip (Mega Shark vs. Giant Octopus)
246. A zongorista (The Pianist)
247. A tökéletes trükk (The Prestige)
248. Ong Bak 2. - A sárkány bosszúja (Ong bak 2)
249. Aranyoskám (Tootsie)
250. A rettegés arénája (The Sum of All Fears)
251. Juno
252. A halál 50 órája (Battle of the Bulge)
253. Köszönjük, hogy rágyújtott! (Thank You for Smoking)
254. He-Man - A világ ura (Masters of the Universe)
255. Hamlet
256. Bichunmoo
257. Szárnyas fejvadász (Blade Runner)
258. Garfield és a Zűr Kommandó (Garfield's Pet Force)
259. District 9
260. Az oroszlánkirály (The Lion King)
261. A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet (The Texas Chainsaw Massacre: The Beginning)
262. Hosszú, forró nyár (The Long, Hot Summer)
263. Megáll az idő
264. Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan)
265. Ragadozók (Predators)
266. Freddy vs. Jason
267. Sugarlandi hajtóvadászat (The Sugarland Express)
268. Isten városa (Cidade de Deus)
269. Bunyó karácsonyig (Botte di Natale)
270. Szent Péter esernyője
271. A halál 50 órája (Battle of the Bulge) [ismétlés]
272. Hitman - A bérgyilkos (Hitman)
273. Katasztrófafilm (Disaster Movie)
274. Hannibál tanár úr
275. A mi házunk (A Home of Our Own)
276. Nekem 8 (Nothing to Lose)
277. Paul
278. Dellamorte Dellamore (Cemetery Man)
279. Az örökség (Dědictví aneb Kurvahošigutntag)
280. Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats)
281. Rocky IV
282. Háború és béke (War and Peace)
283. Péntek 13. - VII. rész: Friss vér (Friday the 13th Part VII: The New Blood)
284. Őrült szív (Crazy Heart)
285. A Büntető (The Punisher, 1989)
286. A bombák földjén (The Hurt Locker)
287. A hullám (Die Welle)
288. A szarvasvadász (The Deer Hunter)
289. Alkonyattól pirkadatig (From Dusk Till Dawn)
290. Halálos fegyver 3. (Lethal Weapon 3)
291. Nem írnek való vidék (Kill the Irishman)
292. Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter and the Prisoner of Azkaban)
293. A véres dinasztia: A Borgia-család története (Los Borgia)
294. Jurassic Park 2. - Az elveszett világ (The Lost Word: Jurassic Park)
295. A szellemlovas (Ghost Rider)
296. Pánikszoba (Panic Room)
297. Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit)
298. Két szerető (Two Lovers)
299. Oidipusz király (Edipo re)
300. Hellraiser
301. Erőszakos múlt (A History of Violence)
302. Harley Davidson és Marlboro Man (Harley Davidson and the Marlboro Man)
303. Trója - Háború egy asszony szerelméért (Helen of Troy)
304. Véres gyémánt (Blood Diamond)
305. A gyanú árnyékában (Before and After)
306. Maléna (Malena)
307. A kaktusz virága (Cactus Flower)
308. A nyelvtanárnő (The Sleeping Dictionary)
309. Pandakaland Kínában (The Amazing Panda Adventure)
310. Állatfogó kommandó (Hatari!)
311. A gyávaság tollai (The Four Feathers)
312. Dirty Sanchez - A film (Dirty Sanchez: The Movie)
313. Casablanca
314. A harcos (The Fighter, 2010)
315. A nagy zabálás (Le grande bouffe)
316. Herkulesfürdői emlék
317. Egy asszony illata / A nő illata (Profumo di donna)
318. 101 (1989)
319. Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds)
320. Bérgyilkosok (Assassins, 1995)
321. A tökös, a török, az őr meg a nő (Le Boulet)
322. Bánk bán
323. Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger)
324. A kísérlet (The Experiment, 2010)
325. Olivér és társai (Oliver & Company)
326. A repülő tőrök klánja (Shi mian mai fu)
327. Coraline és a titkos ajtó (Coraline)
328. 51-es bolygó (Planet 51)
329. Űrgolyhók (Spaceballs)
330. Dr. Moreau szigete (The Island of Dr. Moreau)
331. Transformers
332. Neuilly sa mère!
333. Ez a fiúk sorsa (This Boy's Life)
334. Több mint testőr (The Bodyguard)
335. Szebb holnap (Ying huang boon sik)
336. A 13. harcos (The 13th Warrior)
337. Tortúra (Misery)
338. Mr. Vengeance - A bosszú ura (Boksuneun naui geot)
339. Volt egyszer egy Amerika... (Once Upon a Time in America)
340. Fekete eső (Black Rain)
341. Könnyező harcos (Crying Freeman)
342. London Boulevard
343. A lé meg a Lola (Lola rennt)
344. Őfelsége pincére voltam (Obsluhoval jsem anglického krále)
345. Óriásláb esete Hendersonékkal (Harry and the Hendersons)
346. Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye (Johnny Mnemonic)
347. Fegyvernepper (Lord of War)
348. Tündér Lala
349. Ölve vagy halva (Hard to Kill)
350. Otthon, véres otthon (Grosse Pointe Blank)
351. Visszakézből (Ricochet)
352. Equilibrium - Gyilkos nyugalom (Equilibrium)
353. Az élet szép (La vita é bella)
354. Szörnyek keringője (Monster's Ball)
355. Minden héten háború (Any Given Sunday)
356. Lopott idő (In Time)
357. Vidocq
358. Nindzsagyilkos (Ninja Assassin)
359. Artúr király (King Arthur)
360. A Vörös Báró (Der Rote Baron)
361.Farkasok szövetsége (Le pacte des loups)
362. Ewok-kaland: Bátrak karavánja (The Ewok Adventure: Caravan of Courage)
363. Deja Vu (Déja vu)
364. Híd Terabithia földjére (Bridge to Terabithia)
365. Sasszem (Eagle Eye)
366. Zabriskie Point
367. Zűr az űrben (Space Jam)
368. Rossz tanár (Bad Teacher)
369. Utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi)
370. Millennium 3. - A kártyavár összedől (Luftslottet som sprängdes)
371. A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)
372. A medve (L' ours)
373. A Guardista (The Guard)
374. Nikita (1990)
375. Imposztor (Impostor)
376. Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson's War)
377. Gladiátor (Gladiator)
378. 10 dolog, amit utálok benned (10 Things I Hate About You)
379. Belphégor - A Louvre fantomja (Belphégor - Le fantôme du Louvre)
380. Wasabi - Mar, mint a mustár (Wasabi)
381. A jaguár (Le jaguar, 1996)
382. 22 lövés (L' immortel/22 Bullets)
383. Bíbor folyók (Les Rivieres pourpres)
384. Dante: Pokol / Dante pokla (Dante's Inferno: An Animated Epic)
385. Ip Man (Yip Man)
386. Perrier vérdíja / A vérdíj (Perrier's Bounty)
387. Bangkok Hilton
388. A Zodiákus (Zodiac)
389. Anna Frank naplója (The Diary of Anne Frank)
390. A nemzet aranya (National Treasure)
391. RRRrrrr!!!
392. A közellenség (Enemy of the State)
393. Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander: The Far Side of the World)
394. Con Air - A fegyencjárat (Con Air)
395. Nagy Hal (Big Fish)
396. Országút fantomja (The Hitcher)
397. Száguldó erőd (Under Siege 2: Dark Territory)
398. Holdkórosok (Moonstruck)
399. A bátrak igazsága (Courage Under Fire)
400. Nagy zűr Korzikán (L'Enquete corse)
401. Schmidt története (About Schmidt)
402. Támad a Mars! (Mars Attacks!)
403. Dogma
404. Adéle és a múmiák rejtélye (Les aventures extraordinaires d'Ade`le Blanc-Sec)
405. Nagy zűr kis Kínában (Big Trouble in Little China)
406. Vörös szikla (Chi bi)
407. Az Északi-tenger kalózai (Störtebeker)
408. A boldogság nyomában (The Pursuit of Happyness)
409. Király! (Your Highness)
410. A halál keresztútján (Miller's Crossing)
411. Hideghegy (Cold Mountain)
412. Vérszomj - A kezdet (Ginger Snaps)
413. V mint vérbosszú (V for Vendetta)
414. Kék villám (Blue Thunder)
415. Tapló Télapó (Bad Santa)
416. Doc West / Triggerman
417. Az utolsó esély (Crimson Tide)
418. Brian élete (Monty Python's Life of Brian)
419. Vaskabátok (Hot Fuzz)
420. 21 Jump Street - A kopasz osztag (21 Jump Street)
421. Kémkölykök (Spy Kids)
422. A bosszúállók (The Avengers, 2012)
423. Tizenkét dühös ember (Twelve Angry Men)
424. A halállista (Desu nôto / Death Note)
425. A mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate)
426. Gyerekjáték (Child's Play, 1988)
427. Trükkös fiúk (Matchstick Men)
428. New York bandái (Gangs of New York)
429. Megy a gőzös
430. Volt egyszer egy Vadnyugat (C'era una volta il West / Once upon a a time in the West)
431. Nico (Above the Law)
432. Torta (Layer Cake)
433. Nagymenők (Goodfellas)
434. A szökés (The Getaway)
435. Ameddig a lábam bírja (So weit die Füsse tragen)
436. A 13-as rendőrőrs ostroma (Assault on Precinct 13)
437. A keselyű három napja (Three Days of the Condor)
438. Négy szoba (Four Rooms)
439. A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk)
440. Vasököl (Real Steel)
441. Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
442. Ha eljön a holnap (If Tomorrow Comes)
443. Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz)
444. Halálos temetés (Death at a Funeral)
445. Világok arca: Baraka (Baraka)
446. A valami / A dolog (The Thing)
447. Pénzcsináló (Moneyball)
448. New York bandái (Gangs of New York) [ismétlés]
449. Véres játék (Bloodsport)
450. Mortal Kombat
451. A Fekete Kalóz (Il corsaro nero)
452. Psyché és Nárcisz
453. A nyolcadik utas: a Halál (Alien)
454. A rózsa neve (The Name of the Rose)
455. Korcs szerelmek (Amores perros)
456. A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs)
457. Trisztán és Izolda (Tristan & Isolde)
458. Titanic 2 (Titanic II)
459. A sötétség serege (Army of Darkness)
460. A Shaolin 36 próbatétele (Shao Lin san shi liu fang)
461. [Rec]
462. Jég és föld között (Vertical Limit)
463. A vadnyugat fiai 2. (Young Guns II)
464. A mások élete (Das Leben der Anderen)
465. 9
466. A harag napja (Day of Wrath)
467. Veszett a világ (Wild at Heart)
468. Final Fantasy - A harc szelleme (Final Fantasy: The Spirits Within)
469. Appleseed - A jövő harcosai (Appleseed)
470. A három amigó (Three Amigos)
471. Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (The Imaginarium of Doctor Parnassus)
472. X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)
473. The Hobbit (1977 animated film)
474. A légy (The Fly)
475. Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part II)
476. Kelly hősei (Kelly's Heroes)
477. A maszk (The Mask)
478. John Rambo
479. Halhatatlanok (Immortals)
480. Project X - A buli elszabadul (Project X)
481. Száguldó bosszú / A kísértet (The Wraith)
482. Zack és Miri pornót forgat (Zack and Miri Make a Porno)
483. Fifti-fifti (50/50)
484. Hét élet (Seven Pounds)
485. A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides)
486. 1492 - A Paradicsom meghódítása (1492: Conquest of Paradise)
487. Robin Hood, a tolvajok fejedelme (Robin Hood: Prince of Thieves)
488. A köd (The Mist), 2007
489. Halálkeringő
490. Koktél (Cocktail)
491. Bagger Vance legendája (The Legend of Bagger Vance)
492. Ó, testvér, merre visz az utad? (O Brother, Where Art Thou?)
493. Csokoládé (Chocolat)
494. Sólyomasszony (Ladyhawke)
495. Hondo
496. A Pusztító (Demolition Man)
497. A bolygó neve: Halál (Aliens)
498. FEKETEország
499. Az esemény (The Happening)
500. Ne szórakozz Zohannal (You Don't Mess with the Zohan)
501. Jelek (Signs, 2002)
502. Tőzsdecápák (Wall Street, 1987)
503. Ultraviola (Ultraviolet, 2006)
504. Hold (Moon, 2009)
505. LOL (2012)
506. A felolvasó (The Reader, 2008)
507. Batman: Kezdődik (Batman Begins, 2005)
508. A hazafi (The Patriot, 2000)
509. Volt egyszer egy Mexikó (Once Upon a Time in Mexico, 2003)
510. Hipervándor (Jumper, 2008)
511. Harcosok klubja (Fight Club, 1999)
512. Az elektromos ködben (In the Electric Mist, 2009)
513. Bor, mámor, Provence (A Good Year, 2006)
514. Kémes hármas (This Means War, 2012)
515. Good Will Hunting (1997)
516. Hallgass a szívedre! (Listen to Your Heart, 2010)
517. A jel (The Signal, 2007)
518. John Carter (2012)
519. A lény (Species, 1995)
520. Sziklák szeme (The Hills Have Eyes, 2006)
521. Moby Dick, a fehér bálna (Moby Dick, 1956)
522. Halálos kitérő (Wrong Turn, 2003)
523. Hasonmás (Surrogates, 2009)
524. Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet, 1996)
525. Gattaca (1997)
526. King Kong (2005)
527. Az igenember (Yes Man, 2008)
528. Sületlen paradicsom (Club Dread, 2004)
529. Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled, 2010)
530. Ördög (Devil) 2010
531. Éjféli etetés (Midnight Meat Train, 2008)
532. Kóma (Coma, 1978)
533. Hidalgo - A tűz óceánja (Hidalgo, 2004) [ismétlés]
534. Sziklák szeme 2. (The Hills Have Eyes II, 2007)
535. Dredd bíró (Judge Dredd, 1995)
536. Tango és Cash (Tango & Cash, 1989)
537. Logan futása (Logan's Run, 1976)
538. Bruges (Erőszakik, 2008)
539. Gengszterek fogadója (Blinkende lygter, 2000)
540. Őrült szív (Crazy Heart, 2009) [ismétlés]
541. Szigorúan bizalmas (L. A. Confidential, 1997)
542. Kickboxer (1989)
543. Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001)
544. Egy húron (A Mighty Wind, 2003)
545. Piaf (La Môme, 2007)
546. Delicatessen (1991)
547. Hullajó (Braindead, 1992)
548. A gazdatest (Gwoemul, 2006)
549. Az éhezők viadala (The Hunger Games, 2012)
550. Halálhajó (Event Horizon, 1997)
551. A tetovált lány (Män som hatar kvinnor, 2009)
552. A szív dallamai (Music of the Heart, 1999)
553. Elveszett jelentés (Lost in Translation, 2003)
554. Hadak útján (War Horse, 2011)
555. Larry Crowne (2011)
556. Elhurcolva (Abduction, 2011)
557. Taxisofőr (Taxi Driver, 1976)
558. Stanley, a szerencse fia (Holes, 2003)
559. Disturbia (2007)
560. Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994)
561. Hűség (La fidélité, 2000)
562. Az emlékmás (Total Recall, 2012)
563. Betörő az albérlőm (The Ladykillers, 2004)
564. Változó szerelem (Flipped, 2010)
565. Micsoda srác ez a lány (She's the Man, 2006)
566. A Spiderwick krónikák (The Spiderwick Chronicles, 2008)
567. Tombstone - Halott város (Tombstone, 1993)
568. Moulin Rouge (2001)
569. A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine, 2006)
570. Dreamgirls (2006)
571. Rémségek könyve (Urban Legend, 1998)
572. Eredendő bűn (Original Sin, 2001)
573. A nagy fehérség (The Big White, 2005)
574. Aviátor (The Aviator, 2004)
575. Philadelphia - Az érinthetetlen (Philadelphia, 1993)
576. Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men, 2007)
577. 12 majom (Twelve Monkeys, 1995)
578. Az ifjú Frankenstein (Young Frankenstein, 1974)
579. Hannibál ébredése (Hannibal Rising, 2007)
580. Állj mellém! (Stand by Me, 1986)
581. Az árvaház (El orfanato, 2007)
582. A terror iskolája (Toy Soldiers, 1991)
583. Ómen (The Omen, 1976)
584. 48 óra (48 Hrs., 1982)
585. Huncutka (Curly Sue, 1991)
586. A part (The Beach, 2000)
587. Acélmagnóliák (Steel Magnolias, 1989)
588. Szállítmány (Armored, 2009)
589. Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman, 2012)
590. Újraszámlálás (Recount, 2008)
591. Túl a barátságon (Brokeback Mountain, 2005)
592. Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás (Micmacs a tire-larigot, 2009)
593. Szellemlovas - A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance, 2012)
594. A bal lábam: Christy Brown története (My Left Foot: The Story of Christy Brown, 1989)
595. Komfortos mennyország (The Lovely Bones, 2009)
596. Jackie Brown (1997)
597. Trancsírák (Tucker & Dale vs Evil, 2010)
598. Izlésficam (Bad Taste, 1987)
599. Ház az erdő mélyén (The Cabin in the Woods, 2011)
600. Beethoven (1992)
601. Megint 17 (17 Again, 2009)
602. Isten nem ver Bobbal (What About Bob?, 1991)
603. 30 nap éjszaka (30 Days of Night, 2007)
604. Fűbenjáró bűn (Saving Grace, 2000)
605. Alice Csodaországban (Alice in Wonderland, 2010)
606. Az igazság ára (The Lincoln Lawyer, 2011)
607. Evil Dead - Gonosz halott (The Evil Dead, 1981)
608. Conan, a barbár (Conan the Barbarian, 2011)
609. Angyalok és démonok (Angels & Demons, 2009)
610. Én, a robot (I, Robot, 2004)
611. Egy maréknyi dollárért (Per un Pugno di Dollari, 1964
612. Náci zombik (Dod sno, 2009) [N˙áci zombik]
613. Prometheus (2012)
614. Az embervadász (Manhunter, 1986)
615. A postás mindig kétszer csenget (The Postman Always Ring Twice, 1981)
616. A felhők fölött három méterrel (Tres Metros Sobre el Cielo, 2010)
617. A fantom (The Wraith, 1986)
618. Az árva gyilkos (The Orphan Killer, 2011)
619. Életrevalók (Intouchables, 2011)
620. Megszólít az éjszaka (The Mothman Prophecies, 2002)
621. 16 utca (16 Blocks, 2006)
622. Csak szexre kellesz (No Strings Attached, 2011)
623. Crank 2. - Magasfeszültség (Crank: High Voltage, 2009)
624. Amerika kommandó: Világrendőrség (Team America: World Police, 2004)
625. Star Trek (2009)
626. Pearl Harbor - Égi háború (Pearl Harbor, 2001)
627. Napóleon (Napoléon, 2002)
628. Cseresznyevirágzás (Kirschblüten - Hanami, 2008)
629. Holdfény királyság (Moonrise Kingdom, 2012)
630. Vizet az elefántnak (Water for Elephants, 2011)
631. Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark, 1981)
632. A hobbit - Egy váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey, 2012)
633. Az elnök különgépe (Air Force One, 1997)
634. Szelíd motorosok (Easy Rider, 1969)
635. Anakonda (Anaconda, 1997)
636. Az utca királyai (Street Kings, 2008)
637. Hannah Montana - A film (Hannah Montana: The Movie, 2009)
638. Különvélemény (Minority Report, 2002)
639. PIROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi (Hoodwinked!, 2005)
640. Kalandpark (Adventureland, 2009)
641. Apácashow (Sister Act, 1992)
642. A tao harcosai (Warriors of Virtue, 1997)
643. Sinister (2012)
644. Az angliai csata (Battle of Britain, 1969)
645. Twister (1996)
646. Wall-E (WALL-E, 2008)
647. Piranha (1978)
648. Leharcolt oroszlánok (Secondhand Lions, 2003)
649. Micsoda nő! (Pretty Woman, 1990)
650. Re-Animator - Az Újraélesztő (1985)
651. ParaNorman (2012)
652. Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia, 1962)
653. Gettó milliomos (Slumdog Millionaire, 2008)
654. Faterok motoron (Wild Hogs, 2007)
655. Taxi (1998)
656. Alul semmi (The Full Monty, 1997)
657. Elah völgyében (In the Valley of Elah, 2007)
658. Farkasok völgye: Irak (Kurtlar vadisi - Irak, 2006)
659. Szerb film (Srpski film, 2010)
660. A kis áruló (The Little Traitor, 2007)
661. A sivatagi hold titka (Mojave Moon, 1996)
662. Napos oldal (The Silver Linings Playbook, 2012)
663. A muzsika hangja (The Sound of Music, 1965)
664. Underworld (2003)
665. Szegény gazdagok (1959)
666. Taxidermia (2005)
667. K-Pax - A belső bolygó (K-Pax, 2001)
668. Csillagközi invázió (Starship Troopers, 1997)
669. A Barbár - Legenda a szellemharcosról (Pathfinder, 2007)
670. Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012)
671. A sziget (Seom, 2000)
672. Odalenn (Dark Floors, 2008)
673. Vágta (Seabiscuit, 2003)
674. Looper - A jövő gyilkosa (Looper, 2012)
675. Sörgyári capriccio (Postřižiny, 1980)
676. A kenguru (1975)
677. Grind House - Terrorbolygó (Grindhouse, 2007)
678. Engedj be! (Lat den rätte komma in, 2008)
679. Fél-profi (Semi-Pro, 2008)
680. Eldorádó(1988)
681. Legyetek jók, ha tudtok! (State buoni... se potete, 1983)
682. Top Gun (1986)
683. Nincs kiút (No Way Out, 1987)
684. ZseniKém - Az ügynök haláli (Get Smart, 2008)
685. Özönvíz (La prophétie des grenouilles, 2003)
686. A romok (The Ruins, 2008)
687. Casanova (2005)
688. Nem férek a bőrödbe (Freaky Friday, 2003)
689. Tűz és jég(Fire and Ice, 1983)
690. A tiltott királyság (The Forbidden Kingdom, 2008)
691. Holnap történt – A nagy bulvárfilm (2009)
692. A kulcsfigura (The Lookout, 2007)
693. Az utolsó légió (The Last Legion, 2007)
694. A diktátor(The Dictator, 2012)
695. Csajok szabadon(Spring Breakers, 2012)
696. Eastern Promises - Gyilkos ígéretek (Eastern Promises, 2007)
697. A kilencedik légió (Centurion, 2010)
698. 2020: A tűz birodalma (Reign of Fire, 2002)
699. Gyöngyvirágtól lombhullásig (1953)
700. Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street, 2007)
701. Konyec - Az utolsó csekk a pohárban (2006) [ismétlés]
702. A smaragd románca (Romancing the Stone, 1984)
703. Periféria (La marge, 1976)
704. Nagy hal (Big Fish, 2003)
705. Jégmezők lovagja (Alekszandr Nyevszkij, 1938)
706. A Szem (The Eye, 2008)
707. Sinister (2012) [ismétlés]
708. Dobermann (Le Dobermann, 1997)
709. Mennyei királyság (Kingdom of Heaven, 2005)
710. Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen, 2013)
711. Bolondok aranya (Fool's Gold, 2008)
712. John F. Kennedy - A nyitott dosszié (JFK, 1991)
713. Wanted (2008)
714. Beverly Hills-i zsaru 3. (Beverly Hills Cop III, 1994)
715. Anna Karenina (2012)
716. Django elszabadul (Django Unchained, 2012)
717. Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can, 2002)
718. Tökéletes katona (Universal Soldier, 1992)
719. Szuper felsőtagozat (Sky High, 2005)
720. Eragon (2006)
721. Piszkos Harry (Dirty Harry, 1971)
722. Az Argo-akció (Argo, 2012)
723. Dredd (2012)
724. Vasember 3. (Iron Man 3, 2013)
725. Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button, 2008)
726. Rajzás (The Swarm, 1978)
727. Kiki, a boszorkányfutár Majo no takkyubin (1989)
728. Speed Racer - Totál turbó (Speed Racer, 2008)
729. A karate kölyök (The Karate Kid, 2010)
730. Sorstalanság (2005)
731. Lopott szavak (The Words, 2012)
732. Amikor megállt a Föld (The Day the Earth Stood Still, 2008)
733. Ünneprontók ünnepe (The Wedding Crashers, 2005)
734. Invázió (The Invasion, 2007)
735. Gengszterosztag (Gangster Squad, 2013)
736. Én kicsi szörnyem - A mélység legendája (The Water Horse: Legend of the Deep, 2007)
737. Nejem, nőm, csajom (2012)
738. Nyolc tanú (Vantage Point, 2008)
739. A hívás (The call, 2013)
740. A Kaptár (Resident Evil, 2002)
741. Erőnek erejével (The Last Stand, 2013)
742. Serenity (2005)
743. Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték (Sherlock Holmes: A Game of Shadows, 2011)
744. A Káosz birodalma (Southland Tales, 2006)
745. Pitch Black - 22 évente sötétség (Pitch Black, 2000)
746. Ausztrália (Australia, 2008)
747. Üldözési mánia (Rat Race, 2001)
748. A kör (The ring, 2002)
749. A szövetség (The League of Extraordinary Gentlemen, 2003)
750. Mission: Impossible - Fantom protokoll(Mission: Impossible - Ghost Protocol, 2011)
751. A szállító 3. (Transporter 3, 2008)
752. Marley meg én (Marley & Me, 2008)
753. A Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down, 2001)
754. Ó, testvér, merre visz az utad? (O Brother, Where Art Thou?, 2000) [ismétlés]
755. Az ember gyermeke (Children of Men, 2006)
756. Sivatagi cápák (Three Kings, 1999)
757. The Doors (1991)
758. Aludj csak, én álmodom (While You Were Sleeping, 1995)
759. Égető bizonyíték (Burn After Reading, 2008)
760. A minden6ó (Bruce Almighty, 2003)
761. A 109. utas (Passengers, 2008)
762. Ha a férfi igazán szeret (When a Man Loves a Woman, 1994)
763. Szörnyecskék (Gremlins, 1984)
764. Halálra szóló barátság (New Best Friend, 2002)
765. Ikó, a bátor lovacska (Ico, el caballito valiente, 1981)
766. Spirit - A sikító város (The Spirit, 2008)
767. Országúton (La strada, 1954)
768. Gyaloggalopp (Monty Python and the Holy Grail, 1975)
769. Napsütötte Toszkána (Under the Tuscan Sun, 2003)
770. X-Men - Az ellenállás vége (X-Men - The Last Stand, 2006)
771. DOA: Élve vagy halva (DOA: Dead or Alive, 2006)
772. A pankrátor (The Wrestler, 2008)
773. Mephisto 1981
774. A csajok háborúja (Bride Wars, 2009)
775. Hegedűs a háztetőn (Fiddler on the Roof, 1971)
776. Koldus puskával (Hobo with a Shotgun, 2011)
777. Végső állomás 3.(Final Destination 3, 2006)
778. Az ördög játszótere (Devil's Playground, 2010)
779. Eleven testek (Warm Bodies, 2012)
780. Perlasca - Egy igaz ember története (Perlasca: Un eroe italiano, 2002)
781. Faculty - Az invázium (The Faculty, 1998)
782. A békakirályfi (Prince Charming, 2001)
783. Hitler - A Sátán felemelkedése (Hitler: The Rise of Evil, 2003) [H˙itler - A Sátán felemelkedése]
784. Lánybúcsú (Bachelorette, 2012)
785. A futball faktor (The Football Factory, 2004)
786. Mad Max 3 (Mad Max - Az Igazság Csarnokán innen és túl, 1985)
787. Közös kutya (1983)
788. A kukorica gyermekei (Children of the Corn, 1984)
789. Drive - Gázt! (Drive, 2011)
790. Rubber (2010)
791. Az én kis falum (Vesnicko má stredisková, 1985)
792. A nyomorultak (Les Misérables, 2012)
793. Bunraku (2010)
794. Transz (Trance 2013)
795. Az operaház fantomja (The Phantom of the Opera, 2004)
796. Napola - A Führer elit csapata (Napola - Elite für den Führer) 2004
797. Amarcord (1973)
798. Este (Evening, 2007)
799. Fekete hattyú (Black Swan, 2010)
800. Vadölő (Chingachcook, die große Schlange, 1967)
801. Arizonai ördögfióka (Raising Arizona, 1987)
802. Hair (1979)
803. A sebhelyesarcú (Scarface, 1983)
804. A káprázatos (Le magnifique, 1973)
805. A kaptár - Túlvilág (Resident Evil: Afterlife, 2010)
806. A nagy Gatsby (The Great Gatsby, 1974)
807. A kőszívű ember fiai (1964)
808. Kifutó a semmibe (Gia, 1998)
809. Pillangó (Papillon, 1973)
810. Túl a csúcson (Over the top) 1987
811. A fekete ruhás nő (The Woman in Black, 2012)
812. Szemfényvesztők (Now You See Me) 2013
813. Feledés (Oblivion, 2013)
814. Hyppolit(1999)
815. Vámpíros film (2010) Vampires Suck
816. Jégvihar (The Ice Storm, 1997)
817. A macska (Le Chat, 1970)
818. Francia kapcsolat (1971) The French Connection
819. Kínai negyed (Chinatown, 1974)
820. Jeanne d'Arc, az orléans-i szűz 1999
821. Ginger és Fred (Ginger e Fred, 1986)
822. Túl a fenyvesen (2012) The Place Beyond the Pines
823. Suck (2009)
824. Amerikai história X
825. Adatrablók (1995)Hackers
826. A Quantum csendje (Quantum of Solace, 2008)
827. Határok nélkül (2003) Beyond Borders
828. A csontember (The Bone Collector, 1999)
829. Jessie Lee bosszúja (1993) Posse
830. Willow (1988)
831. A legveszélyesebb játék (1932)"The Most Dangerous Game"
832. Star crash 1978
833. Fegyencjátszma (Con Games, 2001)
834. A 42-es (2013)
835. Jákob lajtorjája(Jacob's Ladder, 1990)
836. Yamakasi 2001
837. Egy egyedülálló férfi (A Single Man, 2009)
838. Mellékhatások Side Effects (2013)
839. Ragadozó (Predator, 1987)
840. Red (2010)
841. A hívás (The Call, 2013)
842. Köpök a sírodra (I Spit On Your Grave, 2010)
843. Életem a szörf (Soul Surfer, 2011)
844. Ház a tónál (The Lake House) 2006
845. A szikla (The Rock, 1996)
846. Riddick (2013)
847. A nagy Gatsby (The Great Gatsby, 2013)
848. Félénk vagyok, de hódítani akarok (Je suis timide... mais je me soigne)1978
849. Gyilkos vágyak(Passion, 2012)
850. Bosszútól fűtve (2013)Dead Man Down
851. Tébolyultak(The Crazies, 2010)
852. Croodék (The Croods, 2013)
853. Mennydörgő robaj (2005) A Sound of Thunder
854. Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen, 2013)
855. Védhetetlen (Safe House) 2012
856. Pokoli egyezség (Dead in Tombstone, 2013)
857. A nyomozó 2008
858. Hogyan lopjunk felhőkarcolót (Tower Heist, 2011)
859. R.I.P.D. Szellemzsaruk (2013)
860. Győzni fogunk (Drommen/We Shall Overcome) 2006
861. Megtört ölelések (Los abrazos rotos, 2009)
862. Jud Süss (1940)
863. San Franciscó-i zsaru (Bullitt, 1968)
864. Az utolsó műszak (2012) End of Watch
865. A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice, 2010)
866. Rablótámadás (2013)
867. Fantasztikus labirintus (Labyrinth, 1986)
868. Turbó (2013)
869. Nincs bocsánat (Unforgiven, 1992)
870. Fennsíkok csavargója (High Plains Drifter, 1973)
871. Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon, 2010)
872. Elcserélt életek (Changeling, 2008)
873. Édentől keletre (1955) East of Eden
874. The Master (2012)
875. Ha/Ver (2010) Kick-Ass
876. Jack Reacher (2012)
877. A feláldozhatók 2 (The Expendables 2) 2012
878. Tűzgyűrű (Pacific Rim, 2013)
879. Borotvaélen(Man on a Ledge) 2012
880. A herceg menyasszonya (The Princess Bride, 1987)
881. A lánc (2006) Black Snake Moan
882. Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow, 1999)
883. Pokoli torony (The Towering Inferno) 1974
884. Ghost in the Shell - Páncélba zárt szellem (Kokaku kidotai, 1995)
885. Amerikai nindzsa (1985) American Ninja
886. Hívatlan vendég (The Uninvited, 2009)
887. Minden kút Rómába vezet (2010) When in Rome
888. A. I. - Mesterséges értelem (Artificial Intelligence: AI, 2001)
889. A zöld urai (Epic) 2013
890. Machete (2010)
891. A rítus 2011 The Rite
892. Életerő (Lifeforce, 1985)
893. Papírsárkányok (2007) The Kite Runner
894. Rambo - Első vér (First Blood, 1982)
895. 2 kaliber (2013) 2 Guns
896. Szellemirtók (Ghost Busters, 1984)
897. Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988) Women On the Verge of a Nervous Breakdown
898. Az 54. hadtest (Glory, 1989)
899. Tök alsó (Deuce Bigalow: Male Gigolo) 1999
900. Tombstone - Halott város (Tombstone, 1993)
901. Gyilkos bolygó (1981) Outland
902. Vinny, az 1ügyű (My Cousin Vinny, 1992)
903. Pio atya - A csodák embere (2000) Padre Pio
904. A kórterem (The Ward, 2010)
905. A kéz, amely a bölcsőt ringatja (The Hand that Rocks the Cradle) 1992
906. Chloe - A kísértés iskolája (Chloe, 2009)
907. Tina (1993) What's Love Got to Do with It
908. Thx 1138 (THX 1138, 1971)
909. Kolibri kód (Hummingbird) 2013
910. Vírusháború (Jik zin, 2012)
911. Jenki Zulu (Yankee Zulu) 1993
912. Hetedik (Se7en, 1995)
913. Az acélember (2013) Man of Steel
914. Nem kutya (Best in Show) 2000
915. Végjáték (Ender's Game, 2013)
916. Zuhanás a csendbe (2003) Touching the Void
917. A nagy csapat (Major League, 1989)
918. A kismadár (2000) The Miracle Worker
919. Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time, 2010)
920. Halálos futam 2000 (Death Race 2000), 1975
921. Belle és Sébastien (Belle et Sébastien, 2013)
922. Álmok útján (Crossroads) 2002
923. Eyeborgs (2009)
924. Mongol (2007)
925. Sky Kapitány és a holnap világa (Sky Captain and the World of Tomorrow, 2004)
926. Rejtekhely (1995) Hideaway
927. Halloween - A rémület éjszakája (Halloween, 1978)
928. A menekülő ember (1987) The Running Man
929. Truman Show (The Truman Show, 1998)
930. Tekken (2010)
931. Mondhatsz akármit (Say Anything..., 1989)
932. Az adósság (2010) The Debt
933. Leon, a profi (Léon, 1994)
934. Asterix az olimpián (Astérix aux jeux olympiques, 2008)
935. A fekete város, 1971
936. Az oroszlán ugrani készül (1969)
937. Repcsik 2013 Planes
938. Spíler (Rocknrolla, 2008)
939. A csipkeverőnő (1977) La dentellière
940. Gyűrűk ura 2. A két Torony (The Lord of the Rings: The Two Towers) 2002
941. 300 (2006)
942. Drakula (Dracula, 1992)
943. Aeon Flux 2005
944. Ragyogás (The Shining, 1980)
945. Atlantic City (1980)
946. A bőr, amelyben élek (La piel que habito, 2011)
947. Elsodorva (1996) Carried Away
948. Jack Reacher (2012)
949. Kill Bill 2. (2004) Kill Bill: Vol. 2
950. The Last Rites of Ransom Pride (2010)
951. Lincoln (2012)
952. A hatalom árnyékában (The Ides of March, 2011)
953. Szegénylegények 1965
954. Az utolsó csillagharcos (The Last Starfighter, 1984)
955. Diszkópatkányok (1998) A Night at the Roxbury
956. Carrie (1976)
957. A Gyújtogató (Firestarter) 1984
958. Az Európa-rejtély (Europa Report) 2013
959. Elysium - Zárt világ (Elysium) 2013
960. A Birodalom visszavág (1980) Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back
961. A könyvtolvaj (The Book Thief) 2013
962. Rémes egy éjszaka (Night of the Creeps, 1986)
963. Puszta formalitás (1994) Una pura formalità
964. Melankólia (Melancholia, 2011)
965. Kötözz meg és ölelj! (1989) Átame!
966. Red 2 (2013)
967. Őslények országa The Land Before Time, 1988
968. The Muppets Take Manhattan, 1984
969. Eredet (Inception, 2010)
970. Haggyállógva Vászka (1996)
971. Tűzróka (1982) Firefox
972. Varázsgomba - Készen állsz a végső utazásra? (Shrooms, 2006)
973. A félelem bére (1953) Le salaire de la peur AKA The Wages of Fear
974. Exek és szeretők (Enough Said, 2013)
975. Egyszer (2006) Once
976. Galaktikus támadás (The Arrival, 1996)
977. A nagy Lebowski (The Big Lebowski, 1998)
978. A vizsga (Exam) 2009
979. Pokoli futam (Vehicle 19, 2013)
980. Terminátor 3 - A gépek lázadása (2003)
981. A pénznyelő (The Money Pit, 1986)
982. Robotzsaru (Robocop) 1987
983. Ellopták Jupiter fenekét (On a vole la cuisse de Jupiter, 1979)
984. Q - Érzékek birodalma (Q, 2011)
985. Démonok között (2013) The Conjuring
986. A hallgatás törvénye (Winter's Bone, 2010)
987. Movie 43: Botrányfilm (2013) Movie 43
988. Mary and Max (2009)
989. Gru (2010) Despicable Me
990. The Way Back (2010)
991. Felkavar a szél (2006) The Wind That Shakes the Barley
992. Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic, 2009)
993. A következő három nap (2010) The Next Three Days
994. Hálózat (Network, 1976)
995. Fargo (1996)
996. Warrior - A végső menet (2011) Warrior
997. Django (1966)
998. Harcban élve (2013) Homefront
999. Boszorkányvadászok (2013) Hansel and Gretel: Witch Hunters
1000. Körhinta (1955)
1001. Bagger Vance legendája (2000) The Legend of Bagger Vance
1002. Óz, a hatalmas (2013)
1003. Ádám almái (2005) Adams æbler
1004. Buster Keaton: A Generális (1926) The General
1005. Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, 2011)
1006. A gyönyör rabjai (1990) White Palace
1007. Néma futás (Silent Running, 1971)
1008. A komornyik (2013) The Butler
1009. Thor: Sötét világ 2013 (Thor: The Dark World)
1010. Halálfutam (Death Race, 2008)
1011. Colombiana (2011)
1012. Mad Max 2. (Mad Max II, 1981)
1013. A kívánság fája (The Wishing Tree, 2000)
1014. A Sziget (The Island) 2005
1015. Die Hard 4. - Legdrágább az életed (Live Free or Die Hard, 2007)
1016. Leány gyöngy fülbevalóval (Girl with a Pearl Earring) 2003
1017. Halálos nyugalom(Dead Calm, 1988)
1018. Nagy Durranás (Hot Shots: An Impertant Movie) 1991
1019. A Kilimandzsáró hava (1952) The Snows of Kilimanjaro
1020. John a végén padlót fog (John Dies at the End, 2012)
1021. Minden odavan (2013) All Is Lost
1022. A vad bolygó 1973 (La planète sauvage)
1023. Éli könyve (2010) The Book of Eli
1024. Majd újra lesz nyár (How I Live Now, 2013)
1025. A sárkány árnyéka (1993) Tai ji: Zhang San Feng
1026. Amerikai botrány (American Hustle, 2013)
1027. 47 Ronin (2013)
1028. Kicsorbult tőr (1985) Jagged Edge
1029. A nap szépe (Belle de jour, 1967)
1030. Topmodell a barátnőm (2006) La doublure
1031. Silverado (1985)
1032. Venuto al mondo (2012) AKA Twice Born
1033. Don Jon (2013)
1034. Kutyaszorítóban (1992) Reservoir Dogs
1035. Alien Trespass (2009)
1036. A Tai Chi harcosa (2013) Man of Tai Chi
1037. Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club, 2013)
1038. Az orvvadász (2011) The Hunter
1039. Graviráció (Gravity) 2013
1040. Az ígéret (1996) La promesse
1041. Halálos szerelem (The Necessary Death of Charlie Countryman, 2013)
1042. Égigérő fű (1979)
1043. Illatos út a semmibe (1973)
1044. Kapitalizmus: Szeretem! (Capitalism: A Love Story) 2009
1045. Gázos (Wrong, 2012)
1046. Annie Hall 1977
1047. A cigányok ideje 1989
1048. Patrick (2013)
1049. A kincses bolygó (2002)
1050. Birdemic: Shock and Terror (2010)
1051. Hajsza a győzelemért (Rush, 2013)
1052. Flicka (2006)
1053. Világvége (The World's End) 2013
1054. Én, Frankenstein (2013) I, Frankenstein
1055. 300: A birodalom hajnala (2014) 300: Rise of an Empire
1056. Tükröm, tükröm (Mirror, Mirror, 2012)
1057. A nő (Her) 2013
1058. You're Next (2011)
1059. A Lego-kaland (2014) The Lego Movie
1060. A hét szamuráj (1954) Shichinin no samurai
1061. Isteni műszak 2013
1062. Külön banda (Bande á part, 1964)
1063. Pompeji (Pompeii) 2014
1064. Nagy üzlet (Big Business, 1988)
1065. Az ajánlat (2005) The Proposition
1066. American Mary (2012)
1067. Hellraiser - A pokol démonjai (Hellraiser: Inferno, 2000)
1068. Demóna (2014) Maleficent
1069. Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures, 2013)
1070. Csodálatos Júlia (2004) Being Julia
1071. The Awakening (2011)
1072. A piros cipők (The Red Shoes, 1948)
1073. A Wall Street farkasa (2013) "The Wolf of Wall Street
1074. A hetedik pecsét (Det Sjunde Inseglet, 1956)
1075. A végzet ereklyéi: Csontváros (2013) The Mortal Instruments: City of Bones
1076. Bigger Than Life (1956)
1077. Lakótársat keresünk (L' auberge espagnole) 2002
1078. Nulladik óra (Breakfast Club, 1985)
1079. Hogyan rohanj a veszTEDbe (2014) A Million Ways to Die in the West
1080. Szökőhév (Leap Year, 2010)
1081. Bűnök és vétkek (1989) Crimes and Misdemeanors
1082. Farkasokkal Táncoló (Dances With Wolves) 1990
1083. Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark) 1981
1084. Kegyenc fegyenc (2007) Big Stan
1085. Az illuzionista (L'illusionniste, 2010)
1086. Míg a jackpot el nem választ (2008) What Happens in Vegas
1087. Spancserek (I Love You, Man, 2009)
1088. A holnap határa (2014) Edge of Tomorrow
1089. A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain, 2009)
1090. Pofázunk és végünk (2014) Ride Along
1091. Párizs, Texas (Paris, Texas, 1984)
1092. Testvérek (2009) Brothers
1093. Hausu (1977)
1094. Amerika kapitány - a tél katonája 2014
1095. A beavatott (Divergent) 2014
1096. Goon (2011)
1097. Csapda (2013) Snitch
1098. A jövő hírnöke (The Postman, 1997)
1099. Gyönyörű harcos (2004) Beautiful Boxer
1100. Pomponsrácok (Fired Up, 2009)
1101. Top Secret (1984) Top Secret!
1102. Kétely (Doubt, 2008)
1103. Schindler listája (Schindler's List) 1993
1104. Holy Motors (2012)
1105. Noé (2014) Noah
1106. It Came From Beneath the Sea (1955)
1107. Amistad (1997)
1108. A földre pottyant férfi (The Man Who Fell to Earth, 1976)
1109. Láncreakció (Chain Reaction) 1996
1110. Petárda (Bottle Rocket, 1996)
1111. Farkas (2013) The Wolverine
1112. Őstehetség(The Natural, 1984)
1113. Inuyasha 4. - A vörösen lángoló Haurai sziget (2004)
Inuyasha - Guren no Houraijima
1114. A szupercsapat (The A-Team, 2010)
1115. Need for speed 2014
1116. Tágra nyílt elme (From Beyond, 1986)
1117. Seraphim Falls - A múlt szökevénye (Seraphim Falls, 2006)
1118. Tom és Jerry: Robin Hood és hű egere
"Tom and Jerry: Robin Hood and His Merry Mouse" (2012)
1119. Oculus (2013)
1120. A Jedi visszatér (Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi, 1983)
1121. Mass Effect: Paragon Lost (2012)
1122. A mélység (The Deep, 1977)
1123. Egy nap alatt (2006) In a Day
1124. Gyilkos játékok (Heathers, 1989)
1125. Villámcsapás (Struck By Lightning, 2012)
1126. Herkules (Hercules, 2014)
1127. A varázsló és a fehér kígyó (2011) Bai she chuan shuo
1128. Asterix és Cézár ajándéka (Astérix et la surprise de César, 1985)
1129. Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars, 2014
1130. Totally Spies! The Movie (2009)
1131. A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas) 2008
1132. Evangelion 1.0 (Nem) vagy egyedül (2007)
1133. Egy gyilkos agya (2004) Mindhunters
1134. Karatekölyök (The Karate Kid, 1984)
1135. A házban (2012) Dans la maison
1136. Superman (1978)
1137. Joe (2013)
1138. MacGruber (2010)
1139. Shop-show (Mallrats, 1995)
1140. The Signal (2014)
1141. Rare Exports (2010)
1142. Szerelem a felhők felett (2013) Amour & turbulences
1143. Barbarella (1968)
1144. Cowboy az aranyásók között (The Far Country, 1955)
1145. Omar (2013)
1146. A sötétség után (2013) The Philosophers
1147. Excalibur (1981)
1148. Lucy (2014)
1149. Halo 4 – Kezdetek Halo 4: Forward Unto Dawn 2012
1150. A túlélő (Lone Survivor) 2013
1151. Keresztapa (The Godfather, 1972)
1152. A séf (Chef, 2014)
1153. A Föld után: Apokalipszis (AE: Apocalypse Earth, 2013)
1154. Azumi (2003)
1155. 22 Jump Street - A túlkoros osztag (22 Jump Street, 2014)
1156. A rajtaütés (Serbuan maut / The Raid)2011
1157. Valhalla - A vikingek felemelkedése (Valhalla Rising, 2009)
1158. Az orvosdoktor (2013) The Physician
1159. Ének az esőben (Singin' in the Rain, 1952)
1160. Nyomtalanul (2013) "Kvinden i buret"
1161. Mesék a folyópartról (Tales of the Riverbank, 2008)
1162. Sarah kulcsa (2010) Elle s'appelait Sarah
1163. Zorba, a görög (Alexis Zorbas, 1964)
1164. 3 nap a halálig (2014) 3 Days to Kill
1165. A félelem játéka (2014) "Reasonable Doubt"
1166. Az útvesztő (The Maze Runner) 2014
1167. Körberajzolva (Je fais le mort, 2013)
1168. Barátság extrákkal (2011) Friends with Benefits
1169. A csodálatos Pókember 2. (The Amazing Spider-Man 2, 2014)
1170. Villanás az egész (1998) Kurz und schmerzlos
1171. Bilincs és mosoly (Cool Hand Luke, 1967)
1172. Halálos tézis (1996) Tesis
1173. A Szépség és a Szörnyeteg (La belle et la béte, 2014)
1174. A vihar magja (2014) Into the Storm
1175. Alfa és Omega (Alpha and Omega, 2010)
1176. Straight story - Az igaz történet (1999) The Straight Story"
1177. Metropolis (1926)
1178. Időhurok (2014) Predestination
1179. Street Fighter: Chun-Li legendája (Street Fighter: The Legend of Chun-Li, 2009)
1180. Belle és Sébastien (Belle et Sébastien) 2013
1181. Herkules (Hercules, 2014)
1182. A sziúk fogságában (1970) A Man Called Horse
1183. Keresztapa 2. (The Godfather: Part II, 1974)
1184. Csapatjáték (When the Game Stands Tall, 2014)
1185. A majmok bolygója – Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes, 2014)
1186. Shaolin (2011) San Siu Lam Zi
1187. A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy, 2014)
1188. Távozz tőlem, Sátán! (2014) Deliver Us from Evil
1189. A tini nindzsa teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles, 2014)
1190. Fejvadászok (2011)Hodejegerne AKA: Headhunters
1191. Tron – Örökség (TRON: Legacy, 2010)
1192. Sötét völgy (2014) Das finstere Tal
1193. A Védelmező (The Equalizer, 2014)
1194. Esküvő monszun idején (2001) Monsoon Wedding
1195. The Expendables 3. - A feláldozhatók 3.(The Expendables 3, 2014)
1196. Antikrisztus (2009) Antichrist
1197. Gyémántpiramis (1985)
1198. Tranzit a Mindenhatóhoz (Defending Your Life, 1991)
1199. The Gamers: Dorkness Rising (2008)
1200. A siker ára (2013)
1201. A Pogány Madonna(1980)
1202. Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey, 2014)
1203. X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine, 2009)
1204. Kelepce (Deadfall) 2012
1205. Liza, a rókatündér (2014)
1206. Exodus: Istenek és királyok(Exodus: Gods and Kings, 2014)
1207. A csajok bosszúja (The Other Woman, 2014)
1208. Kingsman - A titkos szolgálat(Kingsman: The Secret Service, 2014)
1209. Beszélj hozzá (Talk to her) 2002
1210. Éjjeli féreg (Nightcrawler, 2014)
1211. Elemi szerelem (Une rencontre, 2015)
1212. A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey, 2015)
1213. Szerelemre hangszerelve (Begin Again) 2013
1214. Az emberi százlábú (The Human Centipede (First Sequence)) 2009
1215. Sráckor (Boyhood) 2015
1216. Nagyfiúk 2 (Grown Ups 2) 2013
1217. Legyőzhetetlen (Invincible) 2006
1218. Joker (Wild Card) 2014
1219. Fácángyilkosok (Fasandraberne) 2014
1220. A biztonság záloga (Safe) 2012
1221. Zulu (2013)
1222. Jay és Néma Bob visszavág (Jay and Silent Bob Strike Back) 2001
1223. Rendíthetetlen (Unbroken) 2014
1224. G.I. Joe - Megtorlás (G.I. Joe 2: Retaliation) 2013
1225. Serena (2014)
1226. Mad Max - A harag útja (Mad Max: Fury Road) 2015
1227. Ex Machina 2015
1228. Amnézia (Before I Go To Sleep) 2014
1229. A hetedik fiú (The Seventh Son) 2014
1230. Kingsman - A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service) 2014
1231. Jurassic World (2015)
1232. Lazacfogás Jemenben (Salmon Fishing in the Yemen) 2011

(Folytatás 2 hozzászólással lejjebb Merlin bejegyzésében!)


Vologya Mester
A Heroes Team vezetője
Utolsó szerkesztés: 2016 szept. 22 16:05 Írta: Vologya.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 07 13:11 #47

1233. A koszorúslányok bosszúja (Revenge of the Bridesmaids, 2010)
1234. Eszeveszett mesék (Relatos salvajes) 2014 AKA: Wild Tales
1235. Amerikai mesterlövész (2014)
1236. Evan, a minden6ó (Evan Almighty, 2007)
1237. Hosszú utazás (The Longest Ride, 2015)
1238. Poltergeist - Kopogó szellem (Poltergeist, 2015)
1239. Távol a világ zajától (Far from the Madding Crowd) 2015
1240. Last Knights (2015)
1241. Fogadom (2012) (The Vow)
1242. Rendőrautó (Cop Car, 2015)
1243. Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz (Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom) 2003
1244. Szívem csücskei (Fever Pitch, 2005)
1245. Ghadi - A család angyala (2013) "Ghadi"
1246. A kelletlen útitárs (The Homesman, 2014)
1247. Gunman (2015) "The Gunman"
1248. Izomagyak (Pain & Gain, 2013)
1249. Parkoló 2014
1250. The Final Girls (2015)
1251. Habermann (2010)
1252. Hamupipőke (Cinderella, 2015)
1253. Lisa, a rókatündér 2015
1254. Legenda (Legend, 1985)
1255. 40 és annyi (2012) This Is 40
1256. Az utolsó cserkész (The Last Boy Scout, 1991)
1257. A rejtőzködő (The Hidden, 1987)
1258. Hart háborúja (2002) "Hart's War"
1259. Az otthagyottak (Left Behind, 2014)
1260. Escobar: Paradise Lost (2014)
1261. A kém (Spy, 2015)
1262. Miénk a világ (2015) We Are Your Friends
1263. Holnapolisz (Tomorrowland) - 2015
1264. Fehér isten 2014
1265. Szabadesés(2014)
1266. Ulzana (1974)
1267. Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold, 2014)
1268. Danny Collins (2015)
1269. Törésvonal (San Andreas, 2015)
1270. Esélylesők (2013) "Il capitale umano"
1271. Hangya (Ant-Man, 2015)
1272. Philomena - Határtalan szeretet (2013) (Philomena)
1273. Valami követ (It Follows, 2014)
1274. Samba (2014)
1275. Cooties (2014)
1276. Minyonok Minions (2015
1277. A célkereszten túl (Beyond the Reach, 2014)
1278. A mintatanár (Detachment) 2011
1279. Vakáció (2015)
1280. Vad kanok (Tomcats, 2001)
1281. Ted 2 (2015)
1282. Torrente 5. - A kezdő tizenegy (Torrente V: Misión Eurovegas, 2014)
1283. Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak 2012 (Hotel Transylvania)
1284. Felvéve (Accepted, 2006)
1285. Maggie (2015)
1286. A hamisító (The Forger, 2014)
1287. Előzés (1962) Il sorpasso
1288. Reszkessetek, kutyaütők! (Alone for Christmas, 2013)
1289. A hang ereje (2013) One Chance
1290. Marmaduke - A kutyakomédia (Marmaduke, 2010)
1291. Renoir (2012)
1292. Niko - Kistesó nagy bajban (Niko 2: Lentäjäveljekset, 2012)
1293. A Bélier család (2014) "La famille Bélier"
1294. Everest (2015)
1295. Dínó tesó (The Good Dinosaur) 2015
1296. Constantine, a démonvadász (Constantine, 2005)
1297. Flört (1991) Flirting
1298. Pixel (Pixels, 2015)
1299. A koncert (2009) "Le concert"
1300. Paddington (2014)
1301. A túlélő (2015) Survivor
1302. Asterix - Az istenek otthona (Astérix: Le domaine des dieux, 2014)
1303. Legenda 2015 (Legend)
1304. Rio 2. (Rio 2, 2014)
1305. Ifjúság (2015) Youth
1306. Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill For, 2014)
1307. Star Wars - Az ébredő Erő (2015) Star Wars: The Force Awakens
1308. Julie & Julia - Két nő, egy recept (2009)
1309. Elefánt dal (2014) Elephant Song
1310. A hobbit - Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies, 2014)
1311. Kerülőút (2013) Scenic Route
1312. A bíró (The Judge, 2014)
1313. Hárman az örökkévalóságnak (1998) Tre per sempre
1314. Álljon meg a nászmenet! (My Best Friend's Wedding, 1997)
1315. Abszurd alak (2015) Irrational Man
1316. Gengszterek klubja (1984) The Cotton Club
1317. Srác a biciklivel (2011) Le gamin au vélo AKA: The Kid with a Bike
1318. Féltékenység (1986) Full Cast & Crew
1319. Pán (2015) Pan
1320. Péntek Barcelonában (Una pistola en cada mano, 2012)
1321. Indul a bakterház 1979
1322. Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen, 2013)
1323. Romper Stomper (1992)
1324. Barney és a nők (Barney's Version, 2010)
1325. A Stonehearst Elmegyógyintézet (2014) Eliza Graves AKA: Stonehearst Asylum
1326. A sárkány csókja (Kiss of the Dragon, 2001)
1327. Álmaimban (2014) In My Dreams
1328. Tévedések pápája (The Pope Must Die, 1991)
1329. Egyenesen Comptonból (2015) Straight Outta Compton
1330. Egy cipőben (In Her Shoes, 2005)
1331. Pi élete (2012) Life of Pi
1332. Pénzhamisítók (Die Fälscher, 2007)
1333. Rozsda és csont (2012) De rouille et d'os
1334. 007 Spectre - A Fantom visszatér (Spectre, 2015)
1335. Az ötödik hullám (2016) The 5th Wave
1336. Kis Nagy Ember (Little Big Man, 1970)
1337. Fekete mise (2015) Black Mass
1338. Christine (1958)
1339. Kétéjszakás kaland (2014) Two Night Stand
1340. Daredevil, a fenegyerek (Daredevil, 2003)
1341. Monte Wildhorn csodálatos nyara (2012) The Magic of Belle Isle
1342. Az útvesztő: Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials, 2015)
1343. A békés harcos útja (2006) Peaceful Warrior
1344. Vámpírakadémia (Vampire Academy, 2014)
1345. Kötéltánc (2015) The Walk
1346. Delta Kommandó (The Delta Force, 1986)
1347. Titkos gyilkos mama (1994) Serial Mom
1348. Igazából szerelem (Love Actually, 2003)
1349. A szüfrazsett (2015) Suffragette
1350. Égő érzés (That Burning Feeling, 2013)
1351. Victor Frankenstein (2015)
1352. Rocky 3. (Rocky III, 1982)
1353. Általános iskola (1991) Obecná skola
1354. Matilda, a kiskorú boszorkány (Matilda, 1996)
1355. Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma (2016) London Has Fallen
1356. Furcsa pár (The Odd Couple, 1968)
1357. A mindenség elmélete (2014) The Theory of Everything
1358. Batman és Robin (Batman & Robin, 1997)
1359. A ruhakészítő (2015) The Dressmaker
1360. Titkárnő (Secretary, 2002)
1361. Micmacs - (N)agyban megy a kavarás (2009) Micmacs à tire-larigot
1362. SImOne (S1mone, 2002)
1363. A 17-es fogolytábor (1953) Stalag 17
1364. A sárkány szeme (Dragon Eyes, 2012)
1365. Donnie Darko (2001)
1366. A fogoly (Lockdown, 2000)
1367. W.E. - Országomat egy nőért W.E. (2011)
1368. Krízispont (Margin Call, 2011)
1369. Míg a halál el nem választ The Greatest (2009)
1370. Óvszerháború (Trojan War, 1997)
1371. Vadon (2014) Wild
1372. Agyatlan ágyasok 2. (Dorm Daze 2, 2006)
1373. A tenger szívében (2015) In the Heart of the Sea
1374. Terhes társaság (Due Date, 2010)
1375. Eső előtt (1994) Before the Rain
1376. Fék nélkül (Premium Rush, 2012)
1377. A hosszúsági fok (2000) Longitude
1378. Miss Senki (Miss Nobody, 2010)
1379. Sírok között (2014) A Walk Among the Tombstones
1380. S.W.A.T.: Tűzveszély (2011)
1381. Igaz történet (2015) True Story
1382. Elárulva (2012) Stolen
1383. Mélyütés (2015) Southpaw
1384. A Bannen-módszer (The Bannen Way, 2010)
1385. A visszatérő (2015) The Revenant
1386. A vasmacska kölykei (Overboard, 1987)
1387. Colonia (2015)
1388. Nagyon vadon - Bolondos vadászidény (Open Season: Scared Silly, 2015)
1389. Creed: Apollo fia (2015) Creed
1390. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1, 2014)
1391. Tamara Drewe (2010)
1392. Boszorkányvadászat (Season of the Witch, 2010)
1393. Szarvak (2013) Horns
1394. Találmány (Primer, 2004)
1395. Aljas nyolcas (2015) The Hateful Eight
1396. Gyilkos ösztön (Solace, 2015)
1397. Gyilkos páros (2015) Mr. Right
1398. Démoni játék (Witchboard, 1985)
1399. Deadpool (2016)
1400. Két hét múlva örökké (Two Weeks Notice, 2002)
1401. Saul fia (2015)
1402. A végzős buli (Prom, 2011)
1403. Zootropolis - Állati nagy balhé (2016) Zootopia
1404. Beowulf - A sötétség harcosa (Beowulf, 1999)
1405. A harminchármak (2015) The 33
1406. Babylon A.D. (2008)
1407. Eddie, a sas (2016) Eddie the Eagle
1408. Karate tigris 3. - Extrakemény kickboxer (1990)
1409. Warcraft: A kezdetek (2016) Warcraft
1410. A balta (2006) Hatchet
1411. Amerika kapitány: Polgárháború (2016) Captain America: Civil War
1412. 30 nap éjszaka - Sötét napok (30 Days of Night: Dark Days, 2010)
1413. Hardcore Henry (2015)
1414. A fehér pokol (The Grey, 2012)
1415. Ballada a katonáról (1959) Ballada o soldate
1416. Grizzly (1976)
1417. A dzsungel könyve (2016) The Jungle Book
1418. Charlie angyalai (2000)
1419. Don 2 (2011)
1420. Amityville Horror - A rettegés háza (The Amityville Horror, 2005)
1421. A nagy Santini (1979) The Great Santini
1422. Flashdance (1983)
1423. Marguerite - A tökéletlen hang (2015) Marguerite
1424. Ezüst pisztolygolyók (Silver Bullet, 1985)
1425. Sötét helyek (2015) Dark Places
1426. Nick Fury - Zűrös csodaügynök (Nick Fury: Agent of Shield, 1998)
1427. Társkeresés No. 1463 (1982)
1428. A horda (La horde, 2009)
1429. Apák és lányaik (2015) Fathers and Daughters
1430. Támadás a Krull bolygó ellen (Krull, 1982)
1431. Max (2015)
1432. A csodacsapat (Les seigneurs, 2012)
1433. Wong Foo, kösz mindent! Julie Newmar (1995) To Wong Foo Thanks for Everything, Julie Newmar
1434. A zsaru szava (Parole de Flic, 1985)
1435. Sérülés (2015) Concussion
1436. Rocky Balboa (2006)
1437. Beépített tudat (2016) Criminal
1438. Sose hátrálj meg (Never Back Down, 2008)
1439. Északnyugati átjáró (1940) Northwest Passage
1440. Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice, 2016)
1441. A legénylakás (1960) The Apartment
1442. Kincs, ami nincs (Chi trova un amico, trova un tesoro, 1981)
1443. Kémek hídja (2015) Bridge of Spies
1444. St. Vincent (2014)
1445. Kálvária (2014) Calvary
1446. Tűzgolyó (Thunderball, 1965)
1447. Víkend (2015)
1448. Evolúció (2001) Evolution
1449. Alpha Dog (2006)
1450. Az élet könyve (2014) The Book of Life
1451. Robbanékony tinédzser (2002) Bang Bang You're Dead
1452. Risen (2016)
1453. A dög (2005) Feast
1454. Vuk (1981)
1455. A zátony (2016) The Shallows
1456. Pókerarcok (Rounders, 1998)
1457. Az élet ára (2015) Eye in the Sky
1458. Átnevelő tábor (Boot Camp, 2007)
1459. Suicide Squad - Öngyilkos osztag (2016)
1460. Büszkeség és balítélet meg a zombik (Pride and Prejudice and Zombies, 2016)
1461. Haverok fegyverben (2016) War Dogs
1462. Keanu – Macskaland (Keanu, 2016)
1463. Szeméttelep (2014) Trash
1464. Bosszúvágy (Death Wish, 1974)
1465. Börtönregény (2012) Get the Gringo
1466. Pénzes cápa (2016) Money Monster
1467. Mezítlábas szerelem (2005) Barfuss
1468. X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse, 2016)
1469. A Nap birodalma (1987) Empire of the Sun
1470. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows, 2016)
1471. Kék Valentin (2010) Blue Valentine
1472. Szerelem utolsó vérig (2001)
1473. Hideg nyomon (2007) Gone Baby Gone
1474. Angry Birds: A film (The Angry Birds Movie, 2016)
1475. 13 óra: Bengázi titkos katonái (2016) 13 Hours : The Secret Soldiers of Benghazi
1476. Dad's Army (2016)
1477. Gwendoline (1984)
1478. Egyiptom istenei (Gods of Egypt, 2016)
1479. Swiss Army Man (2016)
1480. Vadászat életre-halálra (Death Hunt, 1981)
1481. A legkúlabb nap (2016) Der geilste Tag
1482. Démonok között 2. (The Conjuring 2, 2016)
1483. Az ember, aki ismerte a végtelent (2015) The Man Who Knew Infinity
1484. Amerika kapitány (Captain America, 1990)
1485. Viharlovagok (2016) The Finest Hours
1486. Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (Night at the Museum: Secret of the Tomb, 2014)
1487. Kiút nélkül (2015) No Escape
1488. Tarzan legendája (The Legend of Tarzan, 2016)
1489. Mélytengeri pokol (2016) Deepwater Horizon
1490. Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond, 2016)
1491. A könyvelő (2016) The Accountant
1492. Edge of Winter(2016)
1493. Csokoládé (2016) Chocolat
1494. Zambézia (Zambezia, 2012)
1495. A lány a vonaton (2016) The Girl on the Train
1496. Zsaruk a pácban (Stiletto Dance, 2001)
1497. Doctor Strange (2016)
1498. Gyilkos donor (Desperate Measures, 1998)
1499. Az ősök gyűrűje: Final Fantasy XV (2016) Kingsglaive: Final Fantasy XV
1500. Szexragadozó (Sexual Predator, 2001)
1501. Acélizom (1977) Pumping Iron
1502. Psycho 2. (Psycho II, 1983)
1503. Gernika (2016) AKA: Guernica
1504. Bűnösök és szentek (Sinners and Saints, 2010)
1505. Emlékbúvár (2013) Mindscape
1506. Gengszterek sofőrje (The Driver, 1978)
1507. Félbetépve (1998) Half Baked
1508. Karatetigris (No Retreat, No Surrender, 1985)
1509. Pszichoszingli (2011) Young Adult
1510. Vörös sarok (Red Corner, 1997)
1511. Mielőtt megismertelek (2016) Me Before You
1512. Bűnhődjenek az ártatlanok 2. (Scorned 2, 1997)
1513. Memo (2016)
1514. Gyulladáspont (Flashpoint, 1984)
1515. A szoba (2015) Room
1516. Breakdance (1984)
1517. A vívó (2015)Miekkailija AKA: The Fencer
1518. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 2016)
1519. Brooklyn (2015)
1520. Az ember, akit Ovénak hívnak (2015)
1521. Éjszakai járat (2005) Red Eye
1522. Csontok és skalpok (Bone Tomahawk, 2015)
1523. A fegyvertelen katona (2016) Hacksaw Ridge
1524. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregrine's Home for Peculiar Children, 2016)
1525. A legjobb dobás (1986)Hoosiers
1526. Vérben ázva (In the Blood, 2014)
1527. Manon és a pokol (1986) Manon des sources
1528. A Paradicsom...(Jean de Florette, 1986)
1529. Utazók (2016) Passengers
1530. Elliott, a sárkány (Pete's Dragon, 2016)
1531. Szürke senkik (2016)
1532. Gyilkos Páros (Mr. Right, 2015)
1533. Nincs bocsánat (2010)Yongseoneun eupda AKA: No Mercy
1534. Boldog születésnapot!(2003)
1535. Szövetségesek (2016) Allied
1536. Ben-Hur(2016)
1537. Kaliforniai álom (2016)La La Land
1538. Palackposta (Flaskepost fra P, 2016)
1539. Máris hiányzol (2015) Miss You Already
1540. A függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence, 2016)
1541. A Jackass bemutatja: Rossz nagyapó (2013) Bad Grandpa
1542. 400 nap (400 Days, 2015)
1543. Az utolsó király (2016) Birkebeinerne
1544. Kivégzési parancs (Kill Command, 2016)
1545. Levelek Júliának (2010) Letters to Juliet
1546. Hurok (2016)
1547. Race - A legendák ideje (2016)Race
1548. Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings, 2016)
1549. Vaksötét (2016) Don't Breathe
1550. Gólyák (Storks, 2016)
1551. Az éjszaka törvénye (2016) Live by Night
1552. Behálózva (I.T., 2016)
1553. Inferno (2016)
1554. Párbaj (The Duel 2016)
1555. Holiday (2006) The Holiday
1556. Bridget Jones babát vár (Bridget Jones's Baby, 2016)
1557. Szomszéd szeretők (1981) La femme d'à côté
1558. Tökös ötös (Five, 2016)
1559. Álmodozók (2003) The Dreamers
1560. Harc a szabadságért (Free State of Jones, 2016)
1561. Mars - Az utolsó napok (2013) The Last Days on Mars
1562. Maigret csapdát állít (Maigret Sets a Trap, 2016)
1563. A forradalom napján 2016 Bastille Day
1564. A háború démonjai (The Railway Man, 2013)
1565. 8 nő (2002) 8 femmes
1566. Kémek a szomszédban (Keeping Up with the Joneses, 2016)
1567. Félvilág 2015
1568. Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals, 2016)
1569. Arany (2016) Gold
1570. Jack Reacher: Nincs visszaút (Jack Reacher: Never Go Back, 2016)
1571. Fekete vidék (1991) Boyz n the Hood
1572. Ütközés (Collide, 2016)
1573. Logan - Farkas (2017) Logan
1574. Porsche-tolvajok (No Man's Land, 1987)
1575. Tiszta szívvel 2016
1576. Éjféli leszámolás (10 to Midnight, 1983)
1577. Emma (1996)
1578. A cserecsapat (2000) The Replacements
1579. A Bűbájos (2008) The Good Witch
1580. Szexi party (National Lampoon's Barely Legal, 2003)
1581. Miss Daisy sofőrje (1989) Driving Miss Daisy
1582. Egy magányos tinédzser (2016) The Edge of Seventeen
1583. Az ember, aki tudta a jövőt (1981) The Man Who Saw Tomorrow
1584. Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople, 2016)
1585. A számolás joga (2016) Hidden Figures
1586. Underworld – Vérözön (Underworld: Blood Wars, 2016)
1587. Az új kezdet útjai (100 Streets, 2016)
1588. Beavatás (Goat, 2016)
1589. Élet (2017) Life
1590. Assassin's Creed(2016)
1591. A préri urai (2016) Hell or High Water
1592. Szexkemping (Renesse, 2016)

Utolsó szerkesztés: 2017 ápr. 26 19:47 Írta: Merlin.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 09 21:34 #57

1593. Elle (2016)
1594. Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet (Rogue One: A Star Wars Story, 2016)
1595. A megváltás (2014) (The Salvation)
1596. Angyalszív (Angel Heart, 1987)
1597. A dárda vége (2005) End of the Spear
1598. Ave, Cézár! (Hail, Caesar!, 2016)
1599. Jadviga párnája (2000)
1600. Fanny utazása (Le voyage de Fanny, 2016)
1601. Kémnők (2008) Les femmes de l'ombre
1602. Vaiana (Moana, 2016)
1603. Jeeg robot vagyok (2015) Lo chiamavano Jeeg Robot
1604. A Kaptár: Utolsó fejezet (Resident Evil: The Final Chapter, 2016)
1605. Csandra szekere (2016)
1606. A boncolás (The Autopsy of Jane Doe, 2016)
1607. Alien: Covenant (2017)
1608. Meglopni egy tolvajt (Cien anos de perdón, 2016)
1609. Boncasztal (2008) Pathology
1610. Hivatali karácsony (Office Christmas Party, 2016)
1611. Védd magad! (2006) Find Me Guilty
1612. Paul Sneijder új élete (La nouvelle vie de Paul Sneijder, 2016)
1613. Anna Karenina (1997)
1614. Billy Lynn hosszú, félidei sétája (Billy Lynn's Long Halftime Walk, 2016)
1615. Yves Saint Laurent (2014)
1616. Soha ne felejts (Kill'em All, 2017)
1617. Halálos közellenség (2008) L'instinct de mort
1618. Veszélyes meló (Larceny, 2016)
1619. Vörös kutya (2011) Red Dog
1620. Egy kutya négy élete /A Dog's Purpose/ 2017
1621. Suburra (2015)
1622. Végtelen hit (Facing the Giants, 2006)
1623. Átok és szerelem 1985
1624. Vatel (2000)
1625. Lángoló agy (2016) Brain on Fire
1626. John Wick - 2. felvonás (John Wick: Chapter Two, 2017)
1627. Sötétkékmajdnemfekete (2006) Azuloscurocasinegro
1628. A bátrak háborúja (USS Indianapolis: Men of Courage, 2016)
1629. Rossz álmok (2000)The Gift
1630. Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island, 2017)
1631. A kör (2017) The Circle
1632. Middle School: The Worst Years of My Life(2016)
1633. Lore (2012)
1634. Max Steel(2016)
1635. Törés (2007) Fracture
1636. Power Rangers(2017)
1637. Maraton életre-halálra (1976)Marathon Man
1638. Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword, 2017)
1639. A martfűi rém 2016
1640. Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious, 2017)
1641. Minden, minden (2017) Everything, Everything
1642. Fülledtség (Bound, 1996)
1643. Kizárólag öttől hétig (2014) 5 to 7
1644. Védelmezők (2017)Zashchitniki
1645. Az ígéret (2016) The Promise
1646. Alien: Covenant (2017)
1647. Hontalanul Afrikában (2001)Nirgendwo in Afrika AKA Nowhere in Africa
1648. Monster Trucks(2016)
1649. Sodródva (2014) Rudderless
1650. Kalandos hétvége (The Confirmation, 2016)
1651. Valerian és az ezer bolygó városa (2017) Valerian and the City of a Thousand Planets
1652. Kút (2016)
1653. Kipörgetve (2017) Overdrive
1654. A múmia (The Mummy, 2017)
1655. Kerítések (2016)Fences
1656. Baywatch(2017)
1657. Tűnj el! (2017)Get Out
1658. Csillagközi invázió: Mars invázió (Starship Troopers: Traitor of Mars, 2017)
1659. Unokatestvérem, Rachel (2017) My Cousin Rachel
1660. A Kings Bay-eset (Kings Bay, 2017)
1661. Adidas vagy Puma - Két testvér története (2016)
Duell der Brüder - Die Geschichte von Adidas und Puma
1662. Ördögi kör 2016
1663. Wonder Woman (2017)
1664. Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight, 2017)
1665. HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják (2017) HHhH AKA: The Man with the Iron Heart
1666. A majmok bolygója: Háború (2017) War for the Planet of the Apes
1667. Bukott angyalkák (1995)Do lok tin si AKA: Fallen Angels
1668. Jackie (2016)
1669. Fény az ócean felett (2016) The Light Between Oceans
1670. Az utolsó sárkányölő (The Last Dragonslayer, 2016)
1671. Brazilok (2017)
1672. Kódjátszma (The Imitation Game, 2014)
1673. Szárnyas fejvadász 2049 (2017) Blade Runner 2049
1674. Csak tudnám, hogy csinálja (I Don't Know How She Does It, 2011)
1675. Amerikai bérgyilkos (2017)American Assassin
1676. A kolosszus (2016) Colossal
1677. A homok alatt (2015) Under sandet
1678. A góré (2017) Shot Caller
1679. Choi-jong-byeong-gi hwal (2011)A nyilak háborúja (War of the Arrows)
1680. Árulók 2017
1681. Barry Seal: A beszállító (2017)American Made
1682. A játszma - The Call Up (2016)
1683. Spinédzserek (1995) Clueless
1684. Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver, 2017)
1685. Kincsem 2016
1686. A tökéletes gyilkos (2017)
1687. Az alapító (2016) The Founder
1688. A látogatók (The Recall, 2017)
1689. A legsötétebb óra (2017)Darkest Hour
1690. Egyenesen át (Flatliners, 2017)
1691. Kőkezű (2016) Hands of Stone
1692. Dance to Death 2017
1693. Hétköznapi pár (2011)Perfect Sense



1249.





Utolsó szerkesztés: 2018 febr. 24 22:42 Írta: Merlin.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 08:09 #60

Parkoló 2014


__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 08:19 #61

soci beküldte:

Parkoló 2014

Jó válasz.
Láttad a filmet ugye? Csak a képek alapján elég nehéz lett volna a megfejtés(szerintem). :)

Utolsó szerkesztés: 2015 nov. 10 08:22 Írta: Merlin.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 08:57 #62

Igen, láttam a filmet. Így nem volt nehéz. :-)

1250.






__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 09:40 #63

The Final Girls
(2015)

Jó kis horrorfilm lehet a trailere alapján. :)
A filmkatalógus szavazói viszont elég alacsonyra pontozták.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 12:22 #64

Jó megoldás.

Inkább "vígjáték" mint horror. :-)
Nem szabad komolyan venni.
Egy karaktert leszámítva nekem tetszett. :-)


__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 10 22:16 #66

1251.





Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 11 06:44 #68

Nekem biztos szükségem van egy kis segítségre.


__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 11 07:33 #69

A feladvány német, cseh film.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 11 09:38 #71

Tipp:
Habermann (2010)


__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 11 17:17 #76

soci beküldte:

Tipp:
Habermann (2010)

Jó tipp. :)

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

Több
2015 nov. 12 06:13 #79

1252.






__________________________
Soci

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!