Szevasztok!
Hát, elég fura helyzetben vagyok, amikor ide írok.
Személyeskedni nem akarok, de asszem, elfogadjátok a véleményemet a pályás ügyekben többé-kevésbé
Amikor én kezdtem (magam jelentkeztem Menyusnál, amikor leteszteltem úgy 15 térképet, amiről pár mondatos véleményeket írtam, tehát szent őrültként Copyright by Beorn:)), az volt az elképzelésem, hogy első a SZÍNVONAL. Ennek szellemében gyenge térképek nem kerülhettek fel a honlapra, Mugger és én voltunk a szigorú cerberusok! Néha nem volt könnyű elmondani, hogy cimbora, ez kevés ide, stb. Volt, akinek az anyukája írt vissza, hogy igazán elfogadhattuk volna a kisfia térképét!
Amikor szétváltunk Muggerrel, a H4 ugyanezen szellemben folytatódott tovább, látható is az eredmény, a H4-es térképek mind klasszak és szépen teszteltek. A H2-nél már nem ment ilyen simán a dolog, későn indult el a pályafeltevés, kevés térképpel és akkoriban tűnt el Menyus...
Amikor én egy időre átadtam a stafétabotot Papesznek, nem nagyon csorbult a H3-tesztelés, csak lassult

! Később Papesz eltűnt, visszaálltam a kerékvágásba én, de aztán Menyus is eltűnt és betelt a pohár.
Pedig ha hiszitek, ha nem, igen szépen fejlődő pályakészítőink voltak-vannak, akik zöme megfogadta a tanácsainkat. Így lettek a szépen kidolgozott, sztorival bíró, azt helyesen leíró, kiegyensúlyozott térképek és a játékosok szavazása jól egybecsengett az én értékelésemmel.
Az egész régmúlt-idézés célja csupán az volt, hogy éreztessem, szerintem akkor lesz újra tesztelés, ha egy, azaz egy ember vállalja magára legalább Heroes-részenként az összes tesztelés koordinálását! Minden más esetben elvész a sok bába közt a gyerek, lásd Hellbloodnál is van 10 felhalmozódott pálya, mégsem történt semmi! Hozzám befutott pár térkép a régi pályabeküldős link miatt, ezekből időnként szemezgettem, ha volt időm, és a szerkesztővel mindig meg is beszéltük, mit hogyan lehetnek javítgatni.
Én azt vallom, hogy nincs dühítőbb, mintha egy térképet szerkesztési hibából a 3/4-énél abba kell hagyni! Egy ilyet újra nem kezdenék...
Na, ilyenek lennének, ne kerteljünk, mert most mindenki beküldi a mindenféle állapotban leledző pályáját, csak hogy felkerüljön a neve.
Mégiscsak kellene valami rendszert vinni ebbe, nem?
A jelentkezőnek szívesen adok tanácsot, ha megkér rá, mit hogyan kell csinálni, ahogy ezt GJodie-nak is felajánlottam.
Azért valaki 20 éven felül kellene

, aki már érett a felelősségteljes melóhoz!
Na, bocs, ha megint nagyon elmerengtem volna, öregember lévén megtehetem (éppen átestem a 30-on!)

!
Jóccakát, Krityó