Sziasztok!
Kezdésként ezúton szeretném megköszönni Vologyának a szervezést, Atinak és Catnek is, hogy segítettek nekünk.
Néhány arc hiányzott idén a táborból, jó lett volna, ha ők is részt tudnak venni az 1v1 küzdelmeiben is. A hangulat most is nagyon a toppon volt, jólé reztem magam igazán.
2 vs 2
A sors összehozott Ssth-val, és páran már a sorsolást követően megelőlegezték nekünk a végső győzelmet. Azt azonban meg kell említeni, hogy gyenge páros idén nem volt. Mindenki nyert legalább 1 meccset, a csoportok szorosak voltak. Ami minket illet, könnyű meccsünk nem volt, egyedül a döntő lóg ki talán, később még visszatérek ide.
A Háború
Jou&
Patrik párosa ellen vívtuk első meccsünket. A mapban maradt egy hiba, miszerint a 2. várban a zöld szín (ami persze én voltam) nem tudott town hallt sem húzni, 130%on ez a pálya pedig elég csöves volt. Ennek köszönhetően 2. héttől pénz szűkében voltam, s partnerem támogatott. Ssth betört középre, ahol Jou már kivette a reliket, de nem rakta fel a korábban megszerzett red orbját, így nagy veszteségeket könyvelhetett el Ssth ellenében, de elmenekült. Patriknak színét sem láttuk végig, csak a főcsata előtt jelent meg középen. Ssth megvívott Patrikkal (aki érthetetlen okokból a hillforton állt és nem fejlesztette fel az angeleket) és le is verte Patrikot ahogy kell. Jou ezután megtámadta Ssth-t, és győzőtt is. Ekkor lvl7 már nem volt Jou seregében, unicorn is kevés. Ennek köszönhetően simán daráltam be, és szereztük meg győzelmünket.
Homokóra
Titi &
Pumpás nagyobb gondot okoztak nekünk. 3 refugee van a pályán, kaptam gargoylet, walking deadet és 2 wyvernt is. Elég szegényes felhoztalal, de bevertem a blekkeket és kiszedtem a kannát is (ssth tiltakozása ellen
) utópiát és a reliket, libraryt is, így 1-2-3 körül már középen voltam brutális skillekkel. Készültem Titihez betörni, de a betörés előtt megnéztem a tavernát, és Neela hőse értékei az égbe szöktek. Ekkor döntöttünk úgy, hogy Pumpás felé megyek. Kiszedtem a TG-t (nehogy Titié legyen) és megindultam. 7. nap értem oda, s betámadtam a várában. Főhőse Alkin, akinek elég gyengus értékei voltak hozzám képest, de volt chainje, ami a 2. heti relatíve kis sereget 1 csapással megritkította. Nekem csak shower jött, de ekkor még nem tanulta meg a hősöm, nem is mentem volna vele semmire a chain ellenében. Menekülnöm kellett. Ssth szépen gyűjtötte a démonokat, a szerencse nem volt hozzá kegyes, elég gyér artikat kapott. Így amikor Titi betámadta őt, skill fölényben volt, de volt kb 130 horned démon és red orb! Az izgalmas csata végére, ahol Titi többször is hibázott, megnyerte Ssth a csatát, 5 ADje maradt a végére. Ha első szándékből átmegy Titi Ssth-hoz és nem fütyizik el 2-3 napot, akkor megveri őt. Ezt követően simán vertem Pumpást immár a cursed groundi ütközetben.
Vértestvérek
Kady &
Süni
Ahogy az elején említettem, nem votl nyeretlen csapat, de 100%-os sem. A meccs előtt eldőlt, hogy döntőt fogunk játszani, egyedül az ellenfél kiléte volt kérdéses. Ssth hozta a kötelező mákját és 3 necro várral rendelkezett és átengedtem neki mégegy várat, hogy minél több csontija legyen. Számtalan olyan hibát követtünk el, amit sem előtte sem utána nem tettünk. Pl. a hős az átjáró előtt ragadt, a másik útját blokkolva; nem mentünk be középre idejében; Ssth fél serege a várban maradt, másik fél a főhősénél,így Kady könnyedén verte be. Összességében a Kady&Süni páros teljesen megérdemelten győzőtt ellenünk, nem tettük oda magunkat, fejben már a döntő meccsén járt az agyunk.
Döntő -
Nemzetek Csatája
Nimbus &
Vologya lett végül az ellenfelünk. Számos apróság vezetett el oda, hogy Nimbus kezet fogjon velünk és feladja a további küzdelmet.
Ssth nagyszerűen ráérzett arra a taktikára, hogy Sylvia mint főhős sokat tehet a győzelemért, be is választotta azt. Nem értek Nimbusszal egyet abban, hogy feltétlen ez, vagy csak ez döntött volna. Ellenfelünk megkapta az esélyt, hogy hamarabb betörjenek és kiszedjék a reliket. Beállt hozzájuk kb 20 ogre aminek a közreműködésével beverték a bone dragonokat már az 1. hét 5. napja körül és vízre szálltak. Véleményem szerint így is kivehették volna a kardot, mert Sylvia csak 1-2-2nél kezdte el szelni a tengereket. Szerintem Nimbus ott szúrta el, (de lehet nincs igazam) hogy nem állított fel láncot a tengeren, 1 hőssel akarta kihozni a kardot, ami halott ötlet, mert Sylvia 2x körbehajózza, mire hazaérne, ezt ők is tudták.
Gurnissonnal voltam, és volt view air varim. Amikor szintlépéskor beajánlotta a gép az air magicet, nem haboztam. Hamar felgyúrtam, s láttam, hogy Vologya és Nimbus merre mozognak a tengeren. Sylvia ennek megfelelően indult el, hogy elkapja a droidokat. 7. nap összekapartam 20-25K goldot Ssth-nak, hogy legyen arkja és azzal szálljon hajóba. Ez sikerült is, s végig figyeltük hőseik mozgását, s némi szerencsével - hogy Sylvia earth-öt kapott - mass slow-val sikerült elkapni Nimbus hősét. 1 ark 2 HP-val nagyobbat ütött, mint amennyi a gogok összHP-ja volt. Megszereztük az ellenfél kardját, s Nimbus ekkor gratulált. Az utopia nekik kedvezett volna, mert kannát is kaptak, de nekünk 2 tép hősünk lett volna, míg nekik egy.
Süniék elleni meccs kivételével jól dolgoztunk össze Ssth-val, megvolt az összhang. Próbáltunk úgy választani várakat és skilleket, amivel az ellenfelet (tudva mivel és kivel vannak) megverhetjük. A 2v2 győzelem után az 1v1 mezőnyét is uraltuk valamennyire, köszönhetően néhány nagy név távollétének.
1 vs 1
Ssth ellen kezdtem az Át a sivatagon c. mapon. Ő Gretchinnal volt én Crag Hack-kel. Ellenfelem 1 HP híján bebukta főhősét a sultánok ellen. De sikerült elmenekülnie. Egyszerre törtünk be középre, de a pathfinding miatt gyorsabban mozgott és elhozta a +3to all artit. Ami nem is lett volna baj, de az utopiám nagyon gyenge volt, és így skill fölénybe került a végcsatára… Amit megnyerhettem volna, ha az 50+ törpe helyére nem teszem be a 2 ancientet amit a refugee dobott. Chainnel és implóval nyert Ssth, resist nem nekem nem működött A csata végén elmenekülhettem volna 2 golddal és a törpökkel kiegészülve csapást mérni a megmaradt az 5 ogre, 1 wolf és 1 chieftainból álló megmaradt seregére, mert a váram előtt állt nem sokkal. Nem ezt tettem, hanem ice bolt az ogrekra, a wolfok már vakok voltak, de a chieftaonok még álltak. Ezt követte az impló, amivel nyert Ssth.
Jou következett a kicsit furcsán fordított Sárkány Birodalom c. mapon. Inferno voltam és Pyret kaptam. 2. hét végére üres volt a pálya, minden skill növelőt meglátogattam. 1-3-2 körül betörtem középre, és átmentem 3*16 black dragonon, kiszedtem ellenfelem relicjeit. Resurrectem nem volt, cure-val operáltam. Jou castleval volt, nem bírta felhúzni 3. hétre az arkot és kivenni a fullos utopiáját, s látván h középen vagyok és kiszedtem a relicjeit (view airrel látta) feladta a játékot.
Dragon volt a következő ellenfelem a Labirintus háborún. Hamar húztam arkot 1-2-1nél és indultam a mocsárba, a pandorát nem nyitogattam ekkor még. Ellenfelem igen, be is bukta magát, így nyertem. Sokan bukták be főhősüket ezen a mapon, sokan akik fix pályán „nevelődtek”, vagy rutintalanok, nincsenek hozzászokva ezekhez a blokkokhoz, és nem tudtak megbírkózni a feladattal.
Süni a Homokórán. Ő inferno és Terek, míg én Tower és Orrin. 2 erős párosítás, és tartottam is attól, hogy sok démonja lesz. 110+ körüli lett a végső szám, cerberiket és gogokat nem darálta be, ha jól emlékszem, talán kellett volna. Nagy nehezen kaptam tacticot és ez volt a kulcs. Ami az értékeket illeti, Terek 15 körüli attackja volt, míg nekem 28as def talán. Cursed groundon volt a főcsata, amit szerintem Süni elrontott. Az arti merchantból kivásároltam a 2 speedet, kompenzálva ezzel valamelyest a 2 vár közötti sebességet. Mass Hastevel indított Süni, de a devilekkel és a sultánokkal waitelt, ami végzetes hiba volt. A titánt így be tudtam védeni, és gyorsan lebontani a démonokat. Ha már egyszer hastezol, akkor miért kell waitelni? Kaphatsz mass slowot is, és akkor 2 körig én vagyok a kezdeményezett. Ha beáll a titánok elé, akkor gyanítom, hogy szoros végcsata lett volna, így azonban sima volt. Gratula a sok démonhoz, elsőre ez nagyon jó.
Karesz – Sivatagi elválasztó. Mindketten necro voltunk, ő Isra én Galthran. Előbb törtem be középre, elhoztam a library-t. Az artikat nem szedtem ki, nem láttam értelmét, volt +6 kard helyett pl. +5 stb. Karesz kapott animatet én nem Ideje lejárt, a celestialt elfelejtette felrakni. Animate nagy előny, ezért mass hasteztem és közelharcra kényszerítettem, hogy érvényre juttassam a skill fölényemet. Így sikerült nyernem végül.
Bogpista – MM3. Mindketten Dungeon, ő Geon és Sephinroth. Támadó varim nem jött, utopiám ismét csapnivaló. Egyetlen használható cucc a red orb lett (amit Bogpista tettetett vissza a mapokra
) és kivásároltam Pista elöl a +2 speed köpenyt. Universityből megvásároltam az offenset, amit expertre gyúrtam. Segítség volt számomra a town portal, amivel gyorsabb tudtam lenni. A +2 speed és a red orb megtette hatását, elég volt az eddig 100%-os teljesítményt nyújtó Bogpista ellenében.
Cat – Erők Csatája. Strongholddal voltam, míg ő necro. 3. hétre nagy megdöbbenésemre 300+ csontival rendelkezett. Kiszedtem hamar a szandált, és volt +6A kard is, így jelentős skill fölényre tettem szert. A sivatagban Septiennával gyorsabban száguldott mint én Korbács-csal. Pontosabban én gyorsabb voltam, de 1-2 lépés hiányzott h elérjem. A fűre kiérve ő már gyorsabb volt. A váram felé vette az irányt, de nem vette be, mert elnézte, azt hitte a főhőssel mentem a váramba, miközben az mögötte állt. Így meg tudtam támadni és nyerni.
Titi – A nagy menetelés. Minden versenyen eljön az a meccs, ahol mindent megtehetsz a győzelemért, de nincs esélyed. Ez pont ilyen volt. Titi necroval volt + Sandro, míg én fortress és Nymus :S Nem jött nekem earth magic, a MG-ben inferno és Clone. Utopia adott thunder helmetet, resist csizmát, és blind elleni nyakéket (Pendant of second sight). Így hiába látogattam meg minden skill növelő „intézményt”, varik és skill (earth magic) hiányában nem tudtam átmenni a garrisonon, bebuktam volna szinte mindent. Így elegendő ideje volt Titinek, hogy 900+ csontiot szedjen össze 9es HP-val, és az utopiája +4to allt és TG-t adott. A főcsata így nagyon sima lett volna, fel is adtam.
Pumpás – Föld alatti Háború. Örültem, hogy játszhattam vele. Archangel jött a refugeeban, így hamar felszántottam a pályát és törtem át a titánokon, kiszedve a felszínen lévő +3 to allt. 2 nappal később Malekith is megjött, 3 reddel, de a 3 bleckem és a bilincsem, valamint a meteor shower birtokában Pumpás csak a kezét nyújthatta.
HZsolt – Észak vs Dél. Ellenfelem sokáig igen előkelő helyen állt az összetettben, kicsit tartottam is tőle, különösképp, hogy inferno volt. Én pedig a towerral voltam, így megismétlődőtt e két vár közötti harc ismét. Megpróbáltam kiszedni a relicjét, de megelőzőtt, nem voltam elég gyors. Így elhúzódott a game, kiszedtünk mindketten mindent, de Fafner-rel 39es defre tettem szert, így alig sebzett az ellenfél. Ez volt az első – és utolsó alkalom – hogy az utopia jó reliceket adott nekem. A végcsatában a titán ismét hozta a kötelezőt, így nyertem. HZsolt is sok démont csinált, gratula érte.
GJodie – Végső csata. Castleval voltam, GJodie pedig tower. Lenti relicem csapnivaló volt, azért nem is mentem el. 1-3-1nél bementem középre, kiszedtem az ismét fos utopiát – de lett pénzem legalább – és átmentem GJ-hoz. Ő ekkor Gundulával a kannát szedte ki, így elfoglaltam a várát. Hoztam az új populációt is, így a 4. heti csata könnyedére sikerült. Jodie sokat fejlődött, meggyőződésem, hogy a legközelebbi táborban még jobb lesz.
Kady – Relikvia Őrzői. Az egész tábor legizgalmasabb gameja volt ez számomra. Castlet sajnos előttem, így kénytelen voltam Infernoval lenni, Kady persze Castle volt és Caitlin. Nagyon kemény kombó ide. Adler mellett ültem, ő is a piros színnel volt és infrnoval. 1. nap kaptam Arch Devilt a refugeeban, amiről elmondható, hogy a legnagyobb mákom volt a tábor idején. Azt kihasználva mindent beütöttem, library is megvolt, a MG showert és fire shieldet adott. View airrel láttam, hogy Kady láncba állt a hőseivel és készül beverni a kannát védő arkokat. Mivel én voltam a piros színnel, ezt hamarabb meg tudtam tenni, s miután kiszedtem a kannát ő megtámadott. Rashka magasabb értékekkel és több lénnyel rendelkezett, így nem volt esélye Kadynak. Kösz a gamet ezúton is, nagyon jó meccs volt.
Adler – Ellenséges szomszédok. Necroval voltam és nagash-sal, ellenfelem Rampart. 700 csontit szedtem össze a 4. hét végére +2 healt-tel. Értékekben Adler hőse – Gurnisson – jobb volt, utopiája, annak ellenére, hogy csapnivaló, erősebb AD-ben. Kapott azonban red orbot, ami jól jött neki. Az én utopiám a hagyományoknak megfelelően elég gyér volt, a resist csizma most sem maradhatott el. Szerencsém, hogy Vologya mellett ültem ezen a meccsen, és ő +5 to all kardot talált a vízen, 5 percre rá én is megtaláltam a relicet .
Alig sebeztem valamit a főcsatában, így elkelt ez a kard. Ez a mérkőzés is meglett, így következhetett a döntő
The Final
Ssth – Nyugat vs Kelet. Bejött nekem Sephinroth, de nem lehettem vele, mert már „elhasználtam”. Így került sor jabarkasra. Délnek vettem az irányt, kiszedtem a küldetés artit, bevertem a skill növelőket és a trogi bányát. Visszavonultam és északon is kiszedtem a quest artit, lvl 10 lettem 6. napra, irány a library. 7. napra vissza a várba, macikat felfejleszteni stb. Nem volt elég pénz, így 1-2-2nél vettem ki egy droiddal, a +5 to all kardot. A másik relicem a resist csizma volt, sultánok őrizték Amikor megláttam, tudtam, hogy ellenfelem ennél csak jobbat kaphat, és ezzel elúszott ez a meccs. 1-2-4 körül áttörtem, cursed groundon megálltam, Ssth megtámadott. Nem voltak nálam az orcsok és a kutyák, de nem ez döntött. Andra 24-es powerral + gömbbel 445-ös magic arrowokat dobált, és a tudatosan beválasztott és expertre felhúzott resistancem is csak egyszer hárított. Emellett Celestialt is talált a vízen Ssth, így hiába Jabarkas magas (16-16-10-10) értékei a 2. hét közepén, simán kikaptam. Gratula Ssth-nak a győzelemhez, nagyon sajnálom, hogy a luck döntötte el ezt a küzdelmet, és nem játszhattunk egy kiegyenlített, szoros meccset. Amit tudtam, megtettem ezen a partin.
Összességében elmondható, hogy Ssth ellen az első meccsen volt szerencsém az arkkal és a 2 ancienttel, az utóbbi ha nincs, akkor másképp alakult volna a meccs. Kady ellen az AD sokat segített, Adler ellen pedig a tengeren talált relic. A többi meccsen a refugee-eimet és az utopiáimat sokan megmosolyogták, már-már szánalmas kategória volt. Ennek fényében a 2. hely nem rossz, de bárki is nyer egy tornát, több szerencsével lehet csak megtenni azt.
Végezetül a h3 támadás csapatomból a maximumot hoztam ki, 2 meccset szúrtam el kb, amit ha meg is nyerek, akkor is a 7. helyen zárok. Ismét szoros és körbeverésektől nem mentes végeredmény született h3 támadásban, ami Jou és jómagam munkáját dicséri, és ösztökél arra, hogy méginkább tökéletesítsük az árlistát a következő versenyekre.
H5 támadás kevésbé volt sikeres számomra, de aki ismeri a játékot, beláthatja, hogy mennyi múlik itt a szerencsén. Jó volna – bármennyire is gyerek cipőben jár még a H5 támadás – ha páran összefognának és kijavítanák a hibáktól hemzsegő H5 árlistát és az árakat valami rendszer szerint növelnék és csökkentenék a köv. BB-re, hogy indulhasson ez a verseny is.
Köszönöm még egyszer mindenkinek aki részt vett valamilyen a tábor szervezésében, remélem lesz jövőre is.
Üdv