Üdv Mindenkinek!
Ha már eljutni nem tudtam, legalább készítek egy H5 elemzést így szombat reggel, a reggeli mellett ülve. Enjoy!
Alyr: Ezt a feltámasztós Fortress csapatot a blackbear riderek után magam is próbálgattam, Ingvarral a Defenderek rémesen erősek + minimum 4 feltámasztás lesz belőle (skillel akár több is), de a véleményem az, hogy 1k Defender nem elég erő önmagában, mivel azzal a kis csákánnyal a fiúk nem vágnák valami nagyot, az egész törpe konkrétan egy pajzs, if u know what I mean
Chris: Sikernek könyvelem el, hogy unikornisok tűnnek fel a támadásban, ezek szerint sikerült addig csökkenteniük az árát, míg valaki meg nem próbál velük támadni!

A csapat összetétele tetszik, Haste + Div. Strength az ütős kombináció az előre bebiztosított luckkal meg a talajjal, problémát abban látok, hogy ez a csapat "1 hit jellegű". Azaz ha egyben van tartva az ellenfél a főstack ellen azonnal luckolnia kell, ha szétvan az ellen szedve megint bonyolult a helyzet. Keveslem az unicornok számát, de erről nem a játékos tehet, máskülönben kombó nem lenne, sztem ez egy jó csapat
Hahakocka: Ahogy le elemeztem az előző csapatot, még 1 unikornis team!

A lényege ugyanaz csak extrák nélkül, a luck és a Div. Strength hiánya az, ami szerintem ezt a csapatot a másik unikornisos alá helyezi, itt ugyan nagyobb a mennyiség, ami akkor döntő lehet, ha Chris peches és az ő pacijai nem szeretnének luckolni.
Jou: Jou ezúttal egy Vologya sereg reinkarnációt vetett be, mint a Ballista nevéből is látszódik

Ez a sereg jól támogatott és elég erős, de félek, ebben a mezőnyben nem fog jól muzsikálni, pont most éli a Haste a fénykorát, ami a lerohanós alapjáraton is gyors csapatok mellett igen pusztító lesz. A sereg előnye az őket irányító tapasztalata, a ballista effektív halhatatlansága és hogy 1k gremlin arcba iszonyat nagyot lő.
LordShaba: Vazz ezt a sereget nem lehet eléggé megdrágítani, hogy Csaba mester ne ezzel induljon el...

Ebbe a mezőnybe ez a sereg hatékony lesz, a magic resist nem túl gyakori és jókat lehet chainelni, valamint Shaba már a talán 5-6-7. alkalommal van ezzel a sereggel, így a sereg elosztáson és a repkedésen kívűl a mester dolga a chainek nyomogatása hátradőlve a székből... Mit mondhatnék, klasszikus LordShaba team
Magix: Uhh ez a sereg tetszik!

Az a 20 angyalka Maeve-vel nagyon gyorsan és rondát fog sebezni, ha eléri a csapat a harc holtpontját (értsd: a HP szívásból annyit tud legalább visszaszedni ütésenként, mint amennyit rajta sebeznek) akkor a win az garantált és szerintem lesz pár sereg, amiknél egy csúnyán befog jönni
Pukkandur: Irina és a speckós griffek, ezt az ötletet is feldobtuk már páran, számomra mindig kedves lesz ez a fajta ötlet, mert ez volt az egyetlen sereg amivel 1. tudtam lenni eddig...

Viszont már próbáltam meg belőle reinkarnációt alkotni, aminél a 20% init bonus már nem volt elég, ahogy a létszám sem, így körülbelül ennél a seregnél is ugyanazt jósolom, top 6 közelébe juthat, de tovább nem hiszem. Ennek ellenére én szurkolok neki!
rt: Érdekes ötlet mindenképpen! Rengeteg dzsinn van itt, amiknek a támadó ereje iszonyatosan magas lvl 5-höz képest (megkockáztatnám egyébiránt, hogy ez a legnagyobbat sebző lvl 5 lény). Confusionnal nem lesz probléma a visszaütés, az ice bolt gondolom a fagyasztás célját szolgálja, további bővítmény még a decay, amit ellőhet Lethos speckóból adódóan a csata elején, de ez vagy bejön vagy nem, spellként azonban még mindig ottlesz

A sereg tetszik, ennek ellenére nem tudom, hogy fog muzsikálni, óriási sebzése van, de rengeteg lerohanó csapat van + a casterek, így szerintem ez egy jó ötlet, de nagy küzdelmekkel juthat el a top 6-ig.
Teki1986: Hasonló az ötlet Rt-éhez, morál és lucknullázó Deidrevel. A spectral dragon ilyen létszámban nem sebez olyan rosszat, a támogató spellekkel pedig csak még jobb lehet. A luck skill még jobbá teszi a sárkányokat. A kérdés az, hogy mennyire vannak mákos hangulatukban a sárkányok, illetve milyen gyorsan fognak fogyni. Helyezés terén szerintem az Rt-hez közel lesz, hogy melyik sereg jobb a kettőből majd a helyszínen eldől.
Titi: Agyatlan attack team, mely szerintem HP és dmg terén messze felülmúlja a többit, Titi nevéhez méltóan vicces csapat

Egyszerű minden mint a faék, hasteval belerohan az ellen arcába a sereg, elképesztően nagyot sebez, aztán meglátjuk ki fogy el előbb

Szerintem ez az egyszerűsége ellenére egy nagyon erős sereg, elől végezhet könnyedén!
Trunks: Csapata hasonlít LordShabá-éhoz, csak itt a fireballon és a fire trappon van a hangsúly. Hasonló eredményt várok a csapattól, mint a chainestől, az összetétel majdnem ugyanaz, bár a chainest egyértelműen verni fogja, tekintve, hogy a gargókra a villám nem hat, a fireball meg igen. Szerintem ez is egy igen jó csapat lett, előre várom, talán 3.-4. hely, ha összejön Trunksnak minden és jól játszik a seregével!
Vologya: Nosztalgia csapat ismét, pont említettem már korábban a resus macis csapatot, nos ez itt az életnagyságban, drasztikusan kisebb létszámmal (hála a nerfeknek), de a lényege ugyanaz, a macik sokszor fognak fölkelni a földről! Szerintem ennek a seregnek az fog betenni, hogy nem kedvez neki a mezőny, a haste egyértelmű uralmával a macik nem lesznek túl gyorsak a paw strike ellenére sem. Nem tudom hol végezhet, az elgondolás és a tapasztalat sokat jelent, ennek ellenére szerintem ez ezúttal nem lesz elég, mert a mezőny csúnyán ellene szól.
Zsee: Az utóbbi időben rengeteget King's Bounty-ztam, így már herótom van a sárkányoktól

Ezt leszámítva, nekem tetszik az ötlet, bár az init csökkentő club nem volt a legjobb ötlet szerintem a mezőny szempontjából. A luck itt is sok mindent eldönthet, mákfüggő a csapat helyezése.
És ennyi lett volna, a top 6-ra nem nagyon merek tippelni, mert igen jó és erős a mezőny, mindenki szedett fel tapasztalatot is a kezdetek óta, már nem lehet senkire azt mondani, hogy frissen jött újonc, aki próbálgatja, hogyan is működik a támadás. Szerintem igen izgalmas torna elé néztek, én pedig mindenkinek sok szerencsét és jó szórakozást kívánok!
Üdv! Dragon