Sziasztok!
Dreegar (Dungeon) vs.
Bogpista (Castle)
Random hősök az elején. Dreegarnak Aarlach jött, nekem Crag Hack.
Mindketten a föld alatti vár felé kezdtünk. 3. napra el is foglaltuk mindketten és mindkettőnknek stronghold volt. Dreegar el is kezdte felhúzni és össze is jött neki a maci + castle a hét végére. Ezzel nem épített sarit, hanem castléra ment. Ügyes húzás volt. Én nem húztam az első héten, az angyal mindenképpen kellett. Meg is lett, az 5. napon Crag már az angyallal taposott. Jól haladt, de sajnos nem kapott se slowot, se curet a váraiba. Ez később sokba került. Szépen következetesen haladtam a sivatag felé, ahol a +12-es kard várt rá greenek mögött. Sylvia talált 1 sentinel shieldet a vizen, amit el is juttatott közbe Cragnek. Pénz 7000 jöttt naponta mégis mindig kevés volt. Az arkokat felépítettem a második héten szépen csatárláncba ki is cseréltem a simákat arkokra. A strongholdot is felhúztam maci+madár+castle. Sajnos béna módon 1 angyal belegabalyodott a láncba és nem volt időm megvárni míg kiszabadul. ! arkkal elpusztítottam a greeneket, amiből 4 gold volt (a szemét

) nem vesztettem semmit, viszont sajnos megláttam, hogy ellenfelem sem tétlenkedik. A hillfortot ügyesen használta. Igaz a blackek előtte kicsit megtépázták a seregét medusa és egyszemű tekintetében, de a végeredmény és a pandora kárpótolta. Nekem is ez lett volna a tervem, de ő gyorsabb volt. Nem volt ezzel veszve még semmi, csak 1 nappal később. Red orb volt 21 devil mögött és nekem kellett nagyon. A 4 arkkal be is támadtam, reméltem, hogy csak egyet bukok. De 2-t buktam

2 arkom maradt, közbe láncon odahozattam a lövészeket+griffek+pikemanokat + az 1 arkot. Dreegar a sivatagba az átjáró mellett állt meg az upgradeletlen seregével. Ott volt mellette Aarlach is. A red orbbal betámadtam és leszedtem a redeket, meg a scorpicorékat a macira nem emlékszem. A hőse ekkor menekült el, viszont ott maradtam Aarlach mellett.
A következő nap meg is támadt. +3 speed, paff. Az öt szürke maci elérte az arkokat és 2-t le is szedett, sajna a mino is a marksmanokat, azokból se maradt talán csak 3. Mindegy gondoltam, 2 macit leszedtem és mielőtt a Black jött bolna fizettem. jelentős veszteség volt, de nem végzetes. A várban sértetlen volt a paci+crusader+macik+thunderek. Mivel elfutottam megvettem magam a macis várba és törtem az utópia felé. Eljött a hét eleje, kis utánpótlás, a lövészeket kiváltottam orkokkal+goblinokkal és attack az utópia. Fullos volt! A goblinok+orkok estek meg pár pikás. Az eredmény viszont siralmas volt. Megkaptam a +4 +5 all artikat, amelyek pont annit értek mint a másik két relicem azokon a slotokon. Ezen kívűl resist cipő, meg +4K+4S sisak. Az 50000 zseton volt az egyetlen pozitívuma a sárkányodúnak. Megvolt a terv, hogyan cselezem ki majd Aarlachot, aki még a sivatagba és az én alsó részemen kóborolt. Volt 1 idő, hogy majdnem feljött oldalt, ami miatt várnom kellett 1 napot. Közeledett a 2. hónap. Crag ott állt nem messze a középső blackek előtt, várva a hét első napját. Azonban itt elkövettem a végzetes hibát

Nem vettem ki a 7. napon a pacikat + a kereszteseket. És jött a pestis.

Lefelezte ezt a 2 fő egységet + a madarakat is a strongholdba (a macik nálam voltak már, kellettek az utópiához). A 3 fő egység kiesése meg, hogy nem jött új populáció véget is vetett a küzdelemnek. Nem volt értelme folytatni, csak az időt húztuk volna. Feladtam a partit. Gratulálok Dreegarnak, nagyon jól játszott.
Crag Hack lvl19
28 15 21 17
Aarlach lvl 18
15 21 9 15