Nem nagyon akarok belepofázni, egyrészt mivel sajnos nem tudok menni, másrészt meló+kényszerköltözés kombo miatt elemzés se biztos hogy lesz, de az adatlapokat nézegetve vettem észre, hogy Magix nem számolta fel a rúnamágus felárat a Láng rúna tárgyért.
Ha e mögött is valami hasonló van, mint a legutóbbi offline támadás bajnokságos benyögésem esetében, akkor elnézést, hogy terheltem a topikot.
Üdv,
FP
Edit: Remélem, a maradék négy csapatot legalább meg tudom oldani.
Edit2: Ennyi biztos megvan
Ati: Nem tétovázott sokat, mindent egy lapra feltéve menetel előre fekete serege élén. A csapat ugyan valóban egysíkú lehet (sok kifizetett stack felár és ennek következtében relatíve alacsony HP, láma hős), ettől függetlenül még könnyen lehet sikeres, hiszen a nagy számok törvénye (főleg szerencsével) és a felezés mellette szól.
Coradiel: Most úgy tűnik, sötét elf barátaink a verseny sztárjai. Coradiel serege érdekes keverék, a low-level seregek szokásos támogató artijaival, de a legerősebb és legdrágább első szintű lényből, ennek következében relatíve alacsony számban. Szerencséjére sok az élő, és ekkora méreg adag jó pár embernek sok lehet.
Dragon: Tipikus elf sereg. Über gyors (hájsztolva még inkább), szerencsével és támadással kegyetlenül csépel, a beépített védekezés képesség pedig adott esetben a druidákkal megtámogatva egész korrekt ütésállóságot biztosít az általában gyorsan hulló táncosoknak. Ráadásul mágiával se nagyon lehet őket lelövöldözni. Okos.
Dreegar: A másik megfigyelhető tendencia, hogy amolyan H3as vénával sokan elmentek a mightos hősök felé, még ha varázslókról is van szó. Dreegar csapata is ilyen. A hős speckója miatt itt is jó magas lesz a támadás és a védelem, a HP is jól fel van töltve, ráadásul a ballista is szépet tud ütni, ha arról van szó. Kérdés csak az, hogy a rengeteg morál- és mázlihuszár ellen mit tud majd kezdeni.
Kaylamoy: Durrbele. A gyalogos ugyan alapvetően a csigát sem előzi meg, de Maeve vezérletével és egy kis teleporttal egy pillanat alatt az ellenség orra előtt van, ütni meg jót tud, ráadásul kezdeményt is nulláz vele. Talán csak a nagyon erős pusztító mágia az, ami jelentősen növeli az esélyeket ellenük.
LordShaba: No, igen, ezt már ismerjük, akkor picit más volt a felállás, de változnak az idők. A villámmal üthetetlen és amúgy is ütésálló gargók viszont maradnak. Melléjük pedig egy hős, aki sokszor jön, intelligens és sose fogy ki a manából. A támogató ereklyékből azt hiszem, nyilvánvaló az elérni kívánt hatás. Ismét könnyen az élmezőnybe kerülhet.
Magix: Miután elhagyta a pokolbolhákat, Magix ezúttal expert piromániával készült a versenyre. A lényeg a jó sok tűzjelző rúnapapon van, a többi fal a javából. Ráadásul sokszor tud varázsolni a hős, könnyen gyújtogat, és szinte minden létező mágia tápoló cuccot felpakolt magára.
Sorceress: Sorcy igen érdekes kombóval kísérletezik – vérfúriázás vérleányokkal. A confu szépen eltünteti a retalt, az elf csajócák pedig akkorát ütnek, hogy csak na, ráadásul a lehető legtöbbször. Csak győzzék lábbal, és ami még fontosabb, életerővel. Ugyanis ha egy hős elkezdi őket amortizálni, akkor gyorsan is tudnak fogyni.
Syoke: Másik piromániásunk is játékra jelentkezik, szintén szépen felöltöztetve forró varázstárgyakkal. Serege magjául pedig a dungeon egyik legsokoldalúbb (értsd, magas támadás és kulturált védelem) lényét választotta, csak érjen oda, hogy ütni is tudjanak, ugyanis nem épp sprintre tervezték őket. A boszorkánymester hősöket ellenben igen, úgyhogy kíváncsi leszek, milyen kombináció sül ki ebből.
Teki1986: Nem meglepő módon Teki ismét nagyon komoly csapatot állított össze. A sniperek sokszor lőnek, nagyot (nagyon nagyot), nincsen távolsági büntetésük, és ha még meg is vannak áldva, akkor semmi sem menti meg a lassú seregeket. Aki képes arra, hogy blokkolja vagy valami mást kitaláljon (pl. confu), csak annak lehet esélye ellene.
Titi: Jó kis mightos csapatával keményen készült az íjászok ellen, akik szabályos sündisznó alakulatban fognak ellenfeleik felé masírozni, és ha elérik őket, akkor lesz ám nemulass áldott szerencsével. HP-vel jól fel vannak szerelve ők is, a harci értékekről pedig ne beszéljünk, a nehézgyalogos a játék egyik legnehezebben elpusztítható lénye a maga szintjén. A kérdés csupán annyi, hogy a morál és a gyorsítás elég lesz-e, mielőtt az ellenséges hősök elkezdik levadászni őket.
Vologya: A szokásos Vogyi-féle recept. Mit érdekel bárkit, hogy milyen varázslatokkal jön az ellen, ha van 300 vadászunk, akik kíméletlenül szitává lőnek akármit, ráadásul minden második támadásuk duplát üt, és a moráljuk is hatalmas, a pixik pedig addig lassítják az esetleges életben maradókat. Csak a resist jöjjön be, mert vannak azért páran, akik kellemetlen varázslatokkal készültek erre a versenyre.
Warheart: Warheart barátunk kihozza Sorgalból, amit csak lehet. Nem is kell nagyot sóznia a vérfúriáknak, csak üssenek, amennyit tudnak, majd a gyíkharapások elintézik az ellent, a háttérből pedig a boszik fűszerezik az ellent varázslatokkal. Van a versenyen szinte nélkülözhetetlen vezetés, szerencse, hordázás kőkeményen, csak HP-vel bírja.
Zsombi: Fejnehéz csapatok, vigyázat! Übertáp, felerősített implo közeleg. A gargóknak csupán annyi a dolguk, hogy állják a sarat... mindaddig, amíg Yrbeth húzza manával, ami a sityak ellenére is kulcsfontosságú kérdés lehet fiatal versenyezőnk csapatánál. A másik kérdés, hogyan mennyire lesz hatásos ellene a sok stackes felállás (ahol megengedett), mert hogy a gargók sok embert nem fognak leütni, az szinte borítékolható.