Üdv!
Először is köszönet Vologyának a szervezésért, nem túl sokan gyűltünk össze a Csiliben, de Warheart személyében egy újonccal gazdagodtunk.
Tekinek pedig köszönöm a szállást, örülök, hogy nem kellett vonatozni állandóan
Én javasoltam neki,hogy jöjjön, jól érezte magát
H5 Támadást gyakorlatilag végignéztem, pár dolgot ellestem, talán indulni fogok következő alkalommal...
H3 Támadásban ismét a Castle egységeire alapoztam(mint mindig)
Az első pár meccsen semmi sem jött be, (se earth, se tactics) az ellenfelek pedig fullon voltak, ezek után a tisztes eredményért küzdöttem.
HZsolt ellen 2 pontot buktam, mert nagyon elnéztem a csatákat, ami ha megvan, már kapok egy érmet, de ezen kívül is akad meccs, amiben elég gyatrán csatáztam, végül a dicsőséges 7.helyet csíptem el.
Legközelebb tesztelni is fogok, talán egy dobogós hely sem lehetetlen
Rt-nek pedig gratula, a griffekkel még nem próbálkoztam
1vs1
Számomra a főversenyszám, azonban nem úgy sikerült ahogy elterveztem.
Föld alatti háború
Első meccsen Rt ellen még elfogadhat teljesítményt nyújtottam, lényt alig buktam, középről enyém lett a relik, a gladiust pedig ki sem vettem (5all kard jobban kellett) így a magicre gyúró Gurnisson meteor varija, és a plusz 2 speed dungi vs dungiál eldöntötte a meccset.
Én vs Te
Másodszorra HZsolttal toltam egy partit, katasztrófális lépésekkel tarkítva (ezen az open mapon utópiát fosztottam, piros gömb 4ever) sőt a chaosra nem jutott kén, a főcsatában ice boltom sem volt, így a korrekt 190es magic arrowt lőttem
Ha nem utópiázok e mellett valami lvl2 vari is lett volna nálam, behúzom, de ennyi hiba után a viszonylag jól játszó ellenfelem megérdemelten vert el
Merlin próbatétele
A kezdés: fortress, 7 harcos hős, 3 ostoba varázsló, Gerwulfot bíztam meg fővezérnek, ami annyira nem volt vészes,csakhogy Tekit eddig még nem tudtam legyőzni, sőt ő Caitlin inferno párossal ment előre, ami igencsak csökkentette az esélyeimet ezen a pályán.
Mi még mindig játszottunk, a többiek már 1 órája leléptek, Dreegar odaült mellém és mondta hogy mit csináljak, amit én helyeseltem, de egyébként sem láttam más megoldást
1.3.1nél utópia fosztás, 5 chaos, hulladékok, elementál idézés, 8 12 5 6 értékekkel, sikerült kivenni, nincs red gömb, csak gladius meg sentinel
Reménykedtem, hogy átérek Teki utópiájába is, ő nem sietett, így is 1 lépésen múlt, hogy majdnem elért az utópiája előtt.
Itt már beadta a kívánt gömböt, mellé egy használható artit, majd megütöttem
Nálam offense, armorer, artillery, Caitlin nem a verekedésre apellált, végül le sem játszottuk, úgyis én nyertem volna meg.
Másnap Dreegarral hozott össze a sors, aki csak azért jött el a BB-re, hogy engem elverjen
Relikvia Őrző
Dekoncentráltan, fáradtan toltam végig, első héten alig maradt egységem a macin kívül, de kitartottam, mert a szürkékkel lehet keresnivalóm középen, de 1.1.7nél egy refu előtti lots archer megrépázott, 1 medve bukta
2.héten naga bankban még egy meghalt, 15 jött szembe, nekem ennyi is sok volt
Ez után már csak valamilyen varázslatban bíztam (nekrobol TP, frenzy) ami reménytelen így, a következtetéseket levonva nincs az a felállás ami esetén nyerhetnék, tehát módszeresen vittem mindent a gold sarik ellen 13 8 8 7es értékkel 3/3mas morál luck, nagy nehezen levertem őket, majd az arkokat is , de seregem a következő lett: 3 szürke, 7k.king, 11 ogre, 1 orc, 36 skeleton, 21 zombi
Így mentem főcsatázni, de legalább értékekben kis fölényem volt, a küklopszok viszont érvényesültek, mert 7 frenzyvel 65%archery bónusszal 2 chaost ledobot közelről
A meccs eldőlt, bár ha full sereggel jövök, akkor is kétséges, nyerhetek e, mert plusz 2 speed mass haste, ezekkel kezdett volna Dreegar, ami igencsak demoralizáló volt így is
Korábban végeztem, mint ahogy terveztem, de szeretnék gratulálni az első 4 helyezettenk, különösen HZsolt NG kettősnek, hiszen ki gondolta volna, hogy idáig jutnak majd
Nem nagy meglepetés a szereplésük azért, ennyi online meccs, tapasztalat után benne van, hogy elkapják a fonalat...
A táborban találkozunk
