Sziasztok!
Egy kis szabályismertetés azoknak akik nem tudják mit is jelentenek amit leírtam, mert sok csak a random mapokon érvényes:
FMG: Fight Missplaced Guards
Tudni kell, hogy a random mapok generálásánál zónák vannak.Templatétól függ, illetve templatén belül is változhat, van hogy az XL-es méretnél több van. Az is meg van határozva, hogy melyik zóna melyikkel érintkezik. Az érintkező zónákat Monstrák határolják. Néha előfordul, hogy ezen határoló monstra mellett át lehet menni a másik zónába. Ez a szabály arra vonatkozik, hogy ilyen esetben le kell verned a szörnyet akkor is, ha el tudnál férni mellette.
No Joiners:
Random mapokon a lények HOSTILE beállításúak, ami azt jelenti, hogy alapból nem csatlakoznak, de Diplomácia képesség birtokában előfordulhat a csatlakozás. De a no joinersnél nem csak a diplo által csatlakozó lények tilosak, hanem a többi is. 1.4.7. után előfordul, hogy valaminek a hava van (lizard, wolf rider, centaur, pegasus, harpia, gremlin, serpent fly szokott lenni) Ezek Agressive-ként jönnek a mapra, tehát előfordulna, hogy diplo nélkül is csatlakozna. Ez is tiltott. Egyszerűen megfogalmazva a mapon lévő monszterek közül nem állhat be hozzád senki. Használható a várból, dwellingből jövő lények, valamint a pandora box-ból érkező lények is, illetve a refuge camp, valamint a Dragon fly hive-ból és a Griffin conservatory-ból származó Wyvern és Angel, és ezeket upgradelni is lehet.
No First Day (Red) Rush: (RR)
Egyszerű képlet, első nap nem lehet plusz lényt magadhoz venni és ezzel a hendikeppel visszaélni. Vagyis a piros nem támadhat meg az ellenfél által birtokolt dolgot az új sereggel (hőst, várat, bányát, semmit!) Pandorát viszont nézhet és ha abban lény van, akkor azt használhatja, valamint a Hive és Conservatory is nézhető és használható.
Forbidden Heroes:
Tiltott hősök. Nem egységes. A jelenleg futó World Cup-on az a szabály van, hogy: Sir Mullich, Logistic Specialisták: Ha ezek a hősök lvl5-nél nagyobb szintűek, akkor a csatába amibe keveredtek el kell menekülniük(Flee or Surrender!) LVL4 Specialisták: Ha csatába keverednek, akkor nem használhatják a specialitásukat! (vagyis Solmyr nem használhat Chaint, Jeddite resut stb.) Egyedül Coronius használhatja a Slayert.
No DD/FLY
Tiltott a Dimension Door és a FLY varázslatok használata, beleértve az Angel Wings artifaktot is. (Van ahol tiltják a Town portalt is)
No Hit & Run
Ha több sérülést okozol az ellenfélnek mint ő neked, akkor nem menekülhetsz el abban a körben. Az első 3 körre vonatkozik. (WCL)
Szokták tiltani a CARTOGRAFER meglátogatását a mapon (láthatóvá válik ugye a térkép), a HILL FORT-ot, valamint a GRAIL kiásását is. Ezenkívül a lvl4-5 scrollok sem használhatók!