Hatodik fejezet: A Dühös Hosszú Fülű
Pár óra gyaloglás után a Nap már lemenőben volt, így hőseink úgy döntöttek, hogy a sűrű dzsungelben töltik az éjszakát. Hőseink nem tudták, de a dzsungel pont azon részén vertek tábort, ahol a Mocsári Hidrák éltek, akik utálják, ha zavarják őket. Khabtikhiti furcsa neszekre lett figyelmes, majd ezután egy sziszegésre, böfögésre. Megfogta kardjának markolatát. - Társaságunk érkezett! Ám megdöbbenésére, az illúzionista ekkor így szólt: - Igen. Nos, valamit nem mondtam el neked eddig, nos drága barátom az a helyzet, hogy lepaktáltam a démonokkal. Ám ekkor megjelent a hátuk mögött 2 hidra egyik 6 fejű legalább 4 méter magas nyálkás bőrű dög volt fején gallérokkal. Másik 4 fejű társánál jóval kisebb és fején hatalmas szarvak meredeztek az égnek. Az egyik fej az Ioris felé kapott, hogy egészbe lenyelje másik négy pedig Khabtikhiti akarta széttépni. Ekkor megjelent egy tűzgyűrű az égen és kis időn belül portállá változott. - Ég veled Khabtikhiti - Nevetett Ioris és átlépett a portálon, amit valószínűleg a démonok nyitottak meg neki. - Átkozott! Ezért még elkaplak! - Kiáltotta utána Khabtikhiti. A portál bezárult és Khabtikhiti ott maradt egyedül a két hidrával szemben. -Látom... Átvertek tégeg, kisssz barátom!- szólalt meg a hidravezér.- Nem kell félned tőlünk, mi ide csak azért jöttünk, hogy átalakuljunk Vérhidrákká, nincs ellene kifogássszunk, hogy itt alssszol. Khabtikhiti erősen elgondolkodott azon, hogy megbízzon-e a hidrák szavában, de végül arra jutott, hogy rosszabb helyzetbe már úgyse kerülhet, tehát leült egy fa tövébe és pár órán belül elnyomta az álom. Mire felébredt elkezdődött a szertartás melyet vérpapnők vezettek a sötét elfek egyik klánjából. Khabtikhiti pedig oda lopózott melléjük hogy hallja mit beszélnek. - A mai napon megérkezik Sillon városából a vezetőnk: Linerra! Örvendjetek nővéreim! - a vérpapnők hatalmas éljenzésbe kezdtek - A mai napon eljön az idő, hogy a Sötét Elfek felemelkedjenek! De ehhez szükségünk van Linerrára és a Vérhidrák erejére! Ekkor Khabtikhiti mellett megjelent egy árny. Nem is árny volt. Egy Warlock. - Látom bajba keveredtél, barátom. Bajban vagy te és az egész Griff-birodalom, az önfejű húgom és az ő nyamvadt hidrái miatt. A sötét elfek nem emiatt fognak felemelkedni. Milyen illetlen vagyok, hagy mutatkozzam be, a nevem Raelag! - Csak nem az a Raelag, akire gondolok?!? - De pontosan az a Raelag vagyok, akire gondolsz. - E...ezt, ne....n...nem hiszem el!- Kiáltott fel Khabtikhiti. - Pszt! Még meghallanak! Készen állsz? Nos, akkor kalandra fel! Utána a Hidrák egy meteorzápor áldozataivá váltak, majd Khabtikhiti és Raelag eltűnt a sötétben. Eközben egy távoli létsíkon Troinon Ioris éppen a Démon Fejedelemmel tanácskozik: - Illuzionista! Megölted a célpontot? - Nem, nem öltem meg a bukott királyt, nem mocskolom be a kezem a vérével. De nyugodt lehetsz abban, hogy már nincs az élők között. Hátrahagytam a hidráknak! - Remélem nem kell csalódnom benned. Ez a te érdeked is! De a Démon Fejedelem tudta az igazságot, de nem akart elveszíteni egy ilyen hasznos és veszélyes szövetségest. - Menj vissza a dzsungelbe Illuzionista! Ott majd találkozol az egyik szövetségesemmel Linerrával! Ő majd átadja az üzenetem második felét. -Igen, uram. - Azzal elteleportált. Mindeközben Khabtikhiti és Raelag éppen alváshoz készülődtek egy fán. Váratlanul megszólalt Raelag. - Frissen megismert barátom adok neked egy pár tanácsot amit jó lenne ha megfogadnál: 1.Ne bízzál meg senkiben se csak saját magadba. Ne legyen olyan hogy legjobb barát . Másodszor becsület és az igazság erejében ne bízz, volt egy barátom aki bízott bennünk most egy fejjel kisebb. Ha ezeket betartod a kalandunk során talán életbe maradsz. Most pedig fel, felpattanunk a gyíkom hátára és meg sem állunk sötét kazamatákig ahol barátságos és jóságos kis minotauruszok, gyíkok, sárkányok és minden egyéb sötétség teremtette lény él. Khabtikhiti csak annyit gondolt magába lehet jobban járt volna ha egy bordély házba megy és nem egy kocsmába. Így végül megkérdezte: - Nem tudod, merre van a legközelebbi bordélyház? Raelag reakciója erre annyi volt hogy hátranézett a gyíkjáról, majd visszanézett előre és megszólalt : - Ne hülyéskedj! Tudod egyáltalán ki vagy?! - Hát a Griff Birodalom száműzött királya. - felet Khabtikhiti, bár már nem volt benne biztos. - Szóval nem tudod... - sóhajtott a boszorkánymester. - Miért ki vagyok, kedves mágus barátom? - A Hetedik Sárkány utolsó leszármazottja, ezért akarnak megölni a Démonok!!! Khabthikitinek nem mondott sokat ez a név, így ezt felelte: - És annak mi köze a bordélyházakhoz? Azzal Raelagnál betelt a pohár és botjával úgy fejbe vágta Khabtikhitit hogy az ájultan feküdt a gyík hátán, míg el nem érték a Kazamatákat. -Ezt most miért kellett?- kérdezte magából kikelve Khabtikhiti. - Miattad feltűnt lelki szemeim előtt az a ronda szelek szárnyán szálló ogre. Ki is rázott a hideg miatta. - Komolyodj már meg! - szólt mérgesen Raelag. - Mi tiszteljük a hetedik Sárkányt és leszármazottjait, de egy ilyen takony kis királyt inkább magam fojtanék meg! Khabtikhiti azonnal kihúzta magát és csöndbe maradt, de nem a "dühös hosszú fülűtől" ahogyan magában hívta, hanem egy fenséges és hatalmas lénytől, egy Fekete Sárkánytól. - Dühös hosz.....akarom mondani, Raelag nézz a hátad mögé! Raelag megfordult és elmosolyodott a sárkány láttán. - Öreg Dhesk'Har, hát itt vagy? - Eljöttem Árnytünde, mivel óriási veszély közeleg feléd és idióta barátod felé. - Igen, tudunk a démonokról... - Cəhən'nəm Demons rel opponent'lər...A démonok szövetkeztek a nekromantákkal. Ha megtudják hol vagytok, az élőholtak és démonok egyesült erővel fognak támadni! - Ez nagy probléma. A törpökkel folytatott háború kimerítette seregeinket. Hmm...Talán ha... - Várjunk! Szólok Zehirnek! Majd vele megoldjuk.... Khab, te pedig csak menj be a kocsmába... - Kocsma?! Ééén köszönöm de kihagynám!!! - Ne vitatkozz! Rosalinda, foglald le a vendégünk. Azzal egy gyönyörű Sötét elf lány ragadta karon Khabtikhitit és el is tűntek a katakombák sötétjében. - Raelag ülj fel a hátamra! Sietnünk kell, mert Zehir messze jár. Meg kell találnunk! Keresd meg a félkegyelmű barátod és indulhatunk. - mondta Öreg Dhesk'Har. - Semmi szükség megkeresni Khabtikhitit. Zehir keresése közben valószínűleg csak kitörné a nyakát, vagy beleesne egy árokba. Szórakozzon csak a kocsmában. Induljunk most! - Ahogy akarod. Ezzel Raelag felugrott Öreg Dhesk'Har hátára és elrepültek a naplementében.
Hetedik fejezet: Fuszamusza
Zehirt utoljára akkor láttak, amikor elhagyta Al-Safir kapuit. Két nap múlva pedig kereskedők mondták el hogyan rombolt le egyedül egy nagyobb nekromanta várost. Így hát Raelag és az öreg Dhesk'Har elindult Heresh, a nekromanták földje felé. - Lassan megérkezünk, öreg barátom! - mondta Raelag. Az égen zöld felhők úsztak, és fekete füst szállt fel a messzeségben. - Igen, ez már a Nekromanták Földje! Vigyáznunk kell mert még belebotlunk egy Dracolich-be... - Ott is van, a hátad mögött! Ebben a pillanatban elrepült mellettük egy Főnix, ami megölte a Dracolich-t, ebből Raelag tudta, hogy ez barátja, Zehir megidézett seregének egy tagja lesz. - Már közel járunk! Amire azt mondta, hogy közel van. Az nem volt közel. Közel 1 mérföldet tettek meg, mire eljutottak egy kriptához, melyen egy hatalmas pók háló volt. Raelag egy meteorit esőt zúdított a kriptára. - Nincs időm most holmi pókasszonyságokra. Zehirt meg kell találnom minél előbb !!! Barátja megszólalt: - Valami jobban aggaszt annál hogy Zehirt nem találjuk mi az ???? - Sandro!!! Több mint egy éve nem láttak, nagy csata után eltűnt. De ami ennél is jobban aggaszt az hogy miként támadt fel hisz 435-évvel ezelőtt a lovagok kastélyával együtt elégették és szent fény erejével örökre megöltek, most pedig újra itt van. Mi vagy ki tudta visszahozni őt ??? - Démonok ??? - Nem erre még ők se képesek, ismerem őket hisz egy ideig én is az voltam. Valami nagyobb erő tette ezt érzem. A társalgást megszakította egy, az égből lezuhanó Dracolich. Egyre közeledett a föld felé, de hirtelen egy vízburok vette körül és megfogta a levegőben, pontosan Raelag-ék felett. A burkot egy vízelementál hozta létre. Az elementált pedig Zehir, aki ott állt pontosan mellette. -Üdv drága Raelag. Látom ismételten nyúzott vagy és egyre több a ránc rajtad, megint túlórázol barátom. Jobb lenne egy kiadós fürdés és egy kis arcpakolás. Borzalmasan festesz. És benned kit tisztelhetek nagyra nőtt gyík barátom ha egyáltalán képes vagy beszélni a közös nyelven vagy egyáltalán bármi nyelven is. Amúgy miben segíthetek neked Raelag mert biztos a segítségemért jöttél erre a csodásan rothadó földre melynek szaga felér egy egy egy áááá erre nincs szó. Tehát mért bújtál ki az üregi vackodból ??? - Szükségünk van a segítségedre, Zehir! A Sötétség Erői szövetségre léptek! Démonok,nekromanták,illuzionisták,sőt még a saját népemből is-a Vérpapnők és Linerra! Mind ellenünk van! El akarják pusztítani a világot. És ilyen lesz minden, mint ez a hely, ha nem segítesz! - Úgy tűnik tényleg nagy a gond. Nos, legyen hát! Mentsük meg a világot Raelag! - Ne olyan sietősen Zehir. Előbb tervet kell készítenünk, és még van valami amit nem mondtam el neked. Ismered a Griffek királyát Khabtikhiti-t? - Hallottam már róla. Miért, olyan jól harcol? Akkor hol van most? - Fogalmam sincs, hogy harcol, és most éppen egy örömlánnyal Khm...Éli ki eltitkolt vágyait. De van valami fontosabb. Ő a Hetedik Sárkány leszármazottja !!! Zehir egy kicsit zavartnak tűnt: - Ezzel van egy kis gond a Hetedik Sárkánynak nem volt gyermeke. Két rend alakult akik őt követték az egyik az Ezüst városok lettek a másik pedig a sárkány lovagok amelynek te is tagja vagy. Én pedig Ezüst városok királya vagyok és tudnék erről. Honnan szedted ezt??? Remélem nem szoktál rá az ivásra a törpök elleni háború során vagy Izabell a gond megint ??? - Isabellt ne hozd fel! Tudod jól mi van köztünk! - Jól van, na. De honnan szedsz ilyen sületlenségeket! - Olyan bizonyítékom van, ami feldönti a történelmet! - Mond, mi az a bizonyíték! - Tudod, kalandjai során végig követtem Khabtikhiti-t, egy árnyékként. Észrevettem, hogy van egy különösen undorító anyajegy a fültövénél. De ami ennél is furcsább: NEM. LEHET. MEGÖLNI. És valami fura aura veszi körül. Szerinted ez mi mást jelenthet, hogy valamelyik sárkány gyermeke? -Ohh Raelag...Amit elmondtál nagy nyomatékkal bír. Ő nem egy sárkány gyermeke. Sem a Hetediké, sem egyéb sárkányé. Ő maga egy sárkány, csak emberi formában. -Te jó ég! Igazad van! De ha ez így van..... -Akkor a benne szunnyadó erő képes elpusztítani mindent a katakombákban! - fejezte be a mondatot Zehir. -Akkor mire várunk még?!?! Ezzel felugrottak az öreg sárkány hátára és már suhantak is vissza felé. Zehir közben felvetette elméletét: Vagyis anya hált egy sárkánnyál és így fél vér lett. Sokkal erősebb mint egy sima sárkány, de azért meglehet ölni igaz nem vasfegyverekkel. Tehát még egy gyíkunk lesz ez legalább tud majd beszélni is. Ezt már nem tűrte szó nélkül az öreg sárkány: - Tán valami bajod van a fajtámmal??? Kis ember. - Nekem aztán semmi csak nem értem mért kell tisztelni egy nagyra nőtt mocsári füles gyíkot aki megtanult tüzet okádni és némelyik beszélni is. - Varázshatalmunk van te kis piperkőc kölyök. - Nekem is van. Lehet, hogy nagyobb mint a tiéd. Engem is tisztelhetnének nem gondolod. Sárkánynak ez már sok volt. Ordítva ott hagyta őket. Raelag csak a fejét fogta az eséstől. Zehir megszólalt: - Drága barátom fel kellene keresni ezt a Khala...Klabatki vagy kit minél előbb. Jézusom ki ad ilyen a nevet a fiának. Golyófogónak is jól jöhet még. Ezzel elindultak Zehír lebegő városa felé mely egy élőhalott romváros felett lebegett. - Jó a kéród öcsém!!! Akarom mondani csodálatos varázslat, ami palotádat fenntartja. - Nagyon sok erőt emészt fel, ha ide-oda akarom vinni. Egyszer, amikor megidéztem a Griff-Birodalomban, elfelejtettem Főnixet idézni! El tudod képzelni milyen érzés úgy állni a csatatéren? - Hát, még jó hogy akkor ott voltam veled... - Igen, az a híres Raelag és Meteorzápor. Még mindig félnek tőled... Szegény Elrath, kik imádkoznak hozzá. -Meg amikor kipurcantottam Nyikolájt az se volt semmi heehehe meg jó pár griff katonával végeztem, ja és mikor felperzseltem elfek erdeit. Milyen szép is volt. -Néha az az érzésem van, hogy még egy kicsi démon van benned. Na de mindegy akkor kazamaták és egy bordély. Akkor megyünk is. -Zehir neeeeee a városodnak nincs elég hely a kazamatákba. De már késő volt elteleportáltak. Óriási csattanással érkeztek meg a kazamatákba. Amikor eloszlott a por, akkor látták, hogy a környéken szinte minden rommá vált, szinte mindenki meghalt. Egy embert kivéve. Khabtikhiti éppen a kocsma romjaiból botorkált ki. - Gratulálok Zehir! Te és a teleportáló ötleteid! - mondta dühösen Raelag. - Nézd a jó oldalát, megtudtuk, hogy a kimondhatatlan nevű sárkányfi még egy város becsapódását is túléli! - nevetett Zehir. - Te meg kivagy? - kérdezte Khabtikhiti, de inkább kiáltotta. - Hogy én ki vagyok? Sar-Issus ereklyéire, nem tudod, hogy ki vagyok?! - Valami fuszamusza, az öltözékedből ítélve. - Fusza.......musza?????!!!?!? - sápadozott elhűlve Zehir. - Ezt most megkaptad. - Mondta cinikusan Raelag. - Khabtikhiti, Ő itt Zehir. Jó barátom, és megbízható varázsló. Legyen elég ennyi. - Akkor nem fuszamusza? - Kérdezte Khabtikhiti továbbra is értetlen arckifejezéssel. - És nekünk ez az idióta, a titkos fegyverünk a démonok ellen? - sápadozott tovább Zehir. - Na mind egy. Dühös Hosszú Fülű és Fuszamusza, miért kellett felrobbantani a kocsmát? Ekkor végkép betelt a pohár és Khabtikhiti újra találkozott Raelag botjával... Másnap arra ébredt, hogy Raelag és Zehir beszélgetnek... - Nézd meg ezt Zehir! Ez bizony Urgash mágiája! - mondta, miközben egy vörös követ mutatott "fuszamuszának". - Hát de ez lehetetlen. Sheogh kapunyitó köveit már rég megsemmisítették! - hitetlenkedett Zehir - Persze... - és Raelag arckifejezése mindent elárult arról, hogy mi vár rájuk. Ekkor észrevették,hogy Khabtikhiti felébredt. - Jó reggelt, jó madár! - üdvözölte hősünket Raelag. - Ki aludtad magad? - Áruld már el nekem, hogy mért kell engem mindig leütni?!?!? - Ez egyszerű, mert idióta vagy, ettől talán megkomolyodsz. - Egy bot kevés lesz ahhoz, hogy megváltoztass! - Az lehet, de ideiglenes megoldásnak megfelel, nemde? - De többet elő ne forduljon, mert... De még mielőtt Raelag meggondolatlan dolgot tesz, Zehir közbevágott. Suhintott varázspálcájával és Khabtikhiti azonnal visszaaludt. - Nah, így már jó lesz. Bár lehet ha felébred, kicsit mérges lesz. - Bár ezt Zehir biztosra vette...
Nyolcadik fejezet: Élet és Halál között
Eközben a dzsungel mélyén összegyűltek a Sötét Erők: Itt volt az Illuzionista:Troinon Ioris, a Démon Fejedelem, Linerra és a Vérpapnők, még a hidrák is összegyűltek. Már csak egy valakit vártak. De ő sem késlekedett. Rövid időn belül megnyílt egy éjsötét peremű portál, amin nem más lépett át, mint akire az összes egybegyűlt rossz arcú várt: Sandro. És Sandro nem jött egyedül. Félig csont és sötétség, félig gyötrelem és láng... Senki sem tudja miként vagy hogyan, de sikerült egy hibrid sereget létrehoznia Élőholtakból és Démonokból. És e seregnek nincs más célja, mint Ashan szabad népeinek kiirtása, s Urgash kiszabadítása Sheoghból... - Eljött a győzelem ideje! Eljött az idő, hogy eltöröljük az összes idegesítő, vidáman szaladgáló, hiperaktív majmot a világról! Eljött a mi időnk! Készüljetek! A Vérző Sebek Napján elbuktunk, de most nem fogunk! Eközben Raelag és Zehir tovább kovácsolták tervüket. Mikor hőseink felkeltek reggel Raelag szokásból megnézte melyikük van életben. Mivel ő felkelt ő élt. Khabtikhiti horkolását nem lehetett nem észre venni, szóval ő is élt. Zehir pedig... Zehir nem volt sehol. - Zehir! Hol a fenében van ez már megint, pláne ilyenkor!
Zehir közben úton volt a Pao-Szigetekre, ahol Asha utolsó elveszett könnyei találhatóak. Még a partra szállás előtt észrevette, hogy füstölög valami a távolban! Ha füst, akkor civilizáció. Körbe kell kérdezősködnöm a bennszülöttek között - gondolta Zehir - de amikor a falucska határába ért, látta, hogy az valójában egy démoni erőd-tákolmány. A démonok egy szép nagy gödröt ástak, jó mélyet... Kérdés sem volt. Zehir tudta hogy Asha könnyét keresik és valószínűleg ez a pontos helye.. - Hát akkor csapjunk a lecsóba! - kiáltott Zehir és megidézett egy tucat elementált és négy főnixet. - Támadás! A démonokat váratlanul érte a támadás. Ennek köszönhetően nem tudtak erősítést hívni és könnyen elhullottak. Ám amikor Zehir visszahívta elementáljait és főnixeit meglátta, hogy egy "ember" még talpon van. Az ásatás vezetője, és egyben a Démon Fejedelem kedvenc succubusa: Delaniara. - Zehir. - szólt utálatos hangon - Neked itt nincs semmi keresnivalód. Itt nincs semmi, csak a kalózok kincsét akartuk kiásni. - Persze én meg troll parfümöt használok fürdés előtt. - Nem hiszel egy hölgynek??? Ezzel mondattal egyetembe ostorát meglengette Zehir fele. - De hogy is nem. És már küldte is a jégcsapást a démon hölgy felé. Az ügyesen kitért előle és ostorával arcon csapta Zehirt akinek egy vágás keletkezett ott. Zehir ekkor megidézett egy hatalmas falat maga elé és onnan szórta igéit. Delaniara ügyesen kitért előlük majd egyszer csak elteleportált. Zehir vigyorogva mondta:- Ennyit a démoni hölgy..... Ám a szó benne ragadt mert hátából egy kés állt ki. Succubusunk mögé teleportált és belemélyítette a tőrét majd egy határozott mozdulattal tengerbe dobta egy tűzlabda kíséretében. Raelag épp azon gondolkozott, hova mehetett Zehir. Egyszer csak fejébe nyílalt a fájdalom és zavaros képeket tárt elé... Zehir... tenger... tűz... - Neeeeeeeee! Azzal karon fogta Khabtikhitit és teleportáltak. Egy gyönyörű helyen találták magukat, felhők között. Khabtikhiti épp hogy csak kinyitotta a szemét : - Hol vagyunk? Ez a mennyország? Mit keresünk itt?! - Arkangyalokat. - De miért? - Látomásom volt. Zehir...Meghalt. Siess! - De az Angyalok miért segítenének? - Mert ha nem, akkor a Palotáik meteorok martalékaivá válnak... Miközben Raelag és Khabtikhiti Arkangyalokat keresett, Zehir az élet és halál közti létsíkon tengődött. Csak lebegett a semmiben, tehetetlenül, mint egy darab kő az óceánban. Mozdulni nem tudott, de az elméje ébren volt. Tudta, hogy hol van, ahogyan azt is hogy innen csak egyféleképpen tud innen kiszabadulni, igen, csak egy lehetősége volt! Így hát elővette zsebéből azt a talizmánt, amit még egy Seraph-tól kapott. Hogy miért kapott egy ekkora erejű relikviát, azt soha senkinek nem mondta el, de eljött az idő, hogy használja. Elmondta magában a varázsigét, ekkor a talizmán felizzott. Khabtikhiti és Raelag eközben elkeseredetten kereste a megfelelő Arkangyalt Zehir megmentésére, de nem találtak senkit. Ám ekkor megjelent előttük egy Seraph és tizenkét Arangyal. – Tartozom Zehirnek egy szívességgel, eljött az idő, hogy viszonozzam. - Szólt a Seraph. *Fuszamusza, kemény spanjaid vannak!* - gondolta magában Khabtikhiti. Eközben mélységek mélyen tanácskozás volt. - Azt már nem, én leszek fősereg parancsnoka első sorban fogok vágtatni a démonjaimmal és démon orkokkal. - üvöltötte a Démonok fejedelme. - Egyszerűbb lenne ha te a seregeddel megkerülnéd a hágót és fennsíkon lévő várakat elpusztítanád. Míg én az élőhalott seregemmel és a tartalék sereggel megütköznék Silveronnal. - felelte Sandro nyugodtan. - Persze utána pedig a halottakból nagyobb sereget kovácsolsz. - Így is úgyis nagyobb lesz a seregem. De az ostromokba nem vagyok jó, csontvázaim nem birkóznak meg az elfek váraival. Míg a démonok igen. Gyors győzelmet akarsz vagy inkább hosszadalmast hogy beugorjanak az emberek és sötét elfek is ??? - Rendben van enyémek a várak tiéd a elf fősereg. Csak ki kell csalni az öreget az erdőjéből. - Elintéztem. Remélem a hidrákból és vérnővérekből álló tartalék hadtest tartani fogja magát a balszárnyon !!! - Vérre szomjazunk !!!!!!!!!!! - sziszegte a főhidra. - Akkor kezdődjék a tánc !!! - zárta le a tanácskozást a Démon Fejedelem. Miközben a Sötétség Erői rendezték soraikat, a mentőakció is elkészült. Hatalmas villanás történt a tenger mélyén, ahol Zehir süllyedt lefele, megjelent a Szeráf és az Angyalai és egy pillanat alatt kivitték Zehirt a partra, ahol gyógyító erejükkel visszahozták az életbe. -Kö...köszönöm b..ba..barátom. - nyögte ki nagy nehezen Zehir. -Ne erőlködj még! Pihenned kell egy ideig. Amúgy se nekem jár a köszönet! Nézd meg a barátaidat! Végig kitartottak melletted!- és ezzel Raelagra és Khabtikhiti - re mutatott. Hőseink a Mennyei-Királyságban maradtak pár napig, amíg Zehir gyengélkedett. Khabtikhiti nem mert bemenni Zehirhez, tartott tőle hogyan reagál rá a varázsló, hogy ő valójában tiszteli és felnéz rá. Raelagot pedig elvitték az angyalok Elrath színe elé, ahol kiűzték belőle a Démoni mágia utolsó cseppjét is, épp indulni készültek, amikor követ érkezett. - Silveront megtámadták! - Az, hogy lehetséges?! - kérdezte a Seraph. - Sandro, a nekromanta visszatért és szövetséget kötött a démonokkal! Az elfeknek semmi esélyük sincs! - Segítenünk kell! - mondta Zehir. -Igaz, - Helyeselt Raelag - de hadsereg nélkül még mi sem megyünk sokra Sandro ellen. -Nincs időnk - Szólt Khabtikhiti, miközben arra gondolt, hogy itt a bosszú ideje - Képtelenek leszünk magunkra, és a várban tartózkodóakra hagyatkozni. És már van is egy tervem. - Mi lenne az? - kérezte kórusban Raelag és Zehir. - Majd elmondom, ha odaértünk, bízzatok bennem, legalább csak most az egyszer! - mondta Khabtikhiti. - Nem tetszik ez nekem. - jelentette ki Zehir. - Nekem viszont igen. - mondta Raelag. - Mi?!?!? Hogyan tetszhet neked egy ilyen terv?!?! Elment az eszed, drága barátom? - Dehogy. De nem vetted észre? Khabtikhiti végre elkezdte használni az eszét! Ebből csak jó sülhet ki! - Nálad megfontoltabb elfet nem ismerek, kénytelen leszek benned bízni. - mondta Zehir, bár inkább mást gondolt... - Drága barátaim, volt valaha egy hatalmas erejű varázstárgy a családom birtokában. Most a Szarvas-hercegségben őrzik... - Khabtikhiti, nem azt mondtad, hogy csak akkor mondod el, amikor odaérünk? - értetlenkedett Zehir. - Ááá, bocs Fuszamusza., túl gyorsan jár az agyam, nem tudtam magamban tartani. Tehát ez a varázstárgy...
Kilencedik fejezet: Bosszú
Az elfek egy dombra vonultak vissza ahonnan az íjászaik és druidáik áldásokat osztogattak az élőhalottakra. Mindez nem sokat számított hisz saját testvéreik keltek fel a földről élőholtként, hogy végezzenek velük. Csontsárkányok és szellem sárkányok hada a levegőben harcolt a zöld sárkányok ellen. Egy egy hatalmas tetem mindig belecsapódott a harctérre. Élőholtak csak meneteltek előre. Csak hogy a balszárny megtört a hidrák és vérnővérek pedig egy folyó fele hátráltak. Silveron ekkor a lovasságával és zászlóhordozóival megrohant a balszárnyat. Lovasság egyszarvúakból álltak akiknek hátán elf vadászok volta. Egy egy oszlopot pedig szabad lovasok alkottak akiket már át járt a félelem. Elérték a balszárnyát és megsemmisítették azt . Silveront ekkor elkiáltotta magát: - Gyerünk harcosaim az erdőkért a folyókért... De ekkor egy penge villant és Silveront torkából már vér szivárgott. Mikor felnézett jobb kezét látta maga előtt Thumdert aki csak röhögött a kezében a véres tőrrel. Sandro ekkor megjelent és Thumdert felkiáltott neki: - Én betartottam az egyesség rám eső részét. Most rajtad a sor add ide trónt. - Tiéd lehet a trón áruló elf barátom ha Silveron kastélya és családja már elpusztul. - Katonáim gondoskodtak róla mostanra halottakra. Így is volt mire Zehirék elérték az elf kastélyt csak egy romot találtak és lemészárolt elfeket köztük Silveron gyerekeit is. - Ez borzasztó! - szörnyülködött Raelag. - És még csak most, jön a java. - mondta Zehir. - Most minden Khabtikhiti-n áll vagy bukik. Ha nem szerzi meg a régi, családi ereklyéjét a Szarvas-hercegségből akkor végünk! - Addig is időt kell nyernünk neki - Zehir hátra nézett, ahol felsorakozott az Arkangyalok serege élükön a Szeráffal - Készen állsz barátom? - kérdezte Zehir. - Az élők védelmében mindig készen állunk. - mondta a Seraph. - Akkor mutassuk meg Sandro-nak, hogy még vannak itt katonák, akik nem adják át neki ezt a földet! Eközben Khabtikhiti egy rég elhagyatott templomnál állt meg, a Szarvas-hercegség szélén. A templom-kapu nem volt nyitva, de könnyedén berúgta. Lement az alagsorba, balra a második ajtón be, a szomszéd szobába át, majd a csapóajtón át lemászott egy létrán. - Ezzel meg is volnánk. - szólt. Egy kisebb, sötét terembe érkezett. A helyiség üres volt, kivéve azt az egyetlen állványt, amit látni lehetett a nagy sötétben. Khabtikhiti tudta hol vannak a csapdák, hiszem egy Griff-királynak bármikor szüksége lehet erre az ereklyére, így azok helye királyról-királyra szállt. A fal mentén átment pontosan szembe, majd egyenes az állvány mögé. Megforgatta az állványt, majd levette róla a hosszúkás, medvebőrbe tekert tárgyat... - Elrath Kardja! Eközben a csatatéren tombolt a háború. Raelag és Zehir minden erejüket latba vetették az angyal sereg oldalán, de így is kevésnek bizonyultak a Sötétség Erőivel szemben. Egy félig démon-félig élőholt óriás éppen Zehirt szemelte ki áldozatául. A varázslót az egyik megidézett főnixe mentette meg a biztos halálból. - Ez közel volt. - jegyezte meg az éppen ide érkező Raelag. - Siethetne már Khabtikhiti. Úgy hiszem, hogy nem húzzuk már tovább 1-2óránál. Ám Khabtikhiti nem érkezett meg. Időközben a Hidrák megtámadták a Szarvas-Hercegséget. Igaz, egy óra alatt elintézte őket seregével, így is alig tudta megmenteni a barátait. Mire odaért a privát Griff-flottájával, barátait bekerítették. Khabtikhiti igazi hősként rontott előre Elrath Kardjával a kezében. -Na végre, hogy megérkeztél. - morgolódott Zehir. -Jobb később mint soha. - nevetett Raelag. Khabtikhiti elsöprő erővel pusztította Sandro seregét, egészen addig amíg meg nem jelent előtte a nagy vezér, Sandro. -Itt a bosszú ideje! - Üvöltött Khabtikhiti . - Talán, de persze jobb később mint soha. - Sandro koponyájára gúnyos vigyor ült ki, majd összecsapta tenyereit. Száz holló repült széjjel onnan, ahol az előbb még a gonosz varázsló állt, s ebben a pillanatban a gonosz seregeinek utolsó katonái is összerogytak... A csaták után, éjszaka összeültek a Griff-Birodalom főbb nemesei és vallási vezetői. A legtöbben követelték Khabtikhiti trónra lépését, a többiek pedig egyetértettek velük. A tanácskozás után Khabtikhiti, Raelag és Zehir még beszélgettek a tanácsteremben : - Nem hittem volna, hogy sikerül győznünk. - szól Khabtikhiti. - Ez nem győzelem... - vágta rá Zehir, olyan mágusok féle rejtelmes iróniával. - Mit vársz tőlem!? Ennél többet nem tehetek! - dühödött fel Khabtikhiti. - De én igen! - Szólt Raelag. - Mégis mit? - kérdezték kórusban. - Mint tudjátok, húgom, Linerra, Sandro seregében szolgál. a Vérpapnők vezetője. Ha belopózom a táborba és elhitetem velük, hogy csatlakozni szeretnék "nemes" ügyükhöz, akkor belülről bejuttathatlak titeket a menedékükre. - Ez kész öngyilkosság! - mondta Zehir. - Tudom. De van más esélyünk? De Raelag tudta, hogy a húgát Sandro már megölte, hisz ő temette el őt, varázslat nélkül... Míg Linerra haldoklott az élőholt mérgétől, Raelag megtalálta őt, s a húga a karjaiban halt meg. Akkor döntötte el, hogy bosszút áll húgáért, kerüljön az bármibe! Éjfélre járt. Raelag ott állt a Nekromanta Erőd kapujában. - Hogyan tudnék bejutni? - gondolta magában. Egy éppen arra járőröző élőholt harcos pillantotta meg. - Behatoló! - kiáltotta! De nem sokat tehetett Raelag ellen, aki egy mozdulattal ártalmatlanná tette. Gyorsan magára kapta a zombi páncélját - pfuj, ez de büdös.-gondolta magában. És elindult befele. Épp ekkor érkezett meg az egész őrjárat. - Te kiáltottál, katona?-kérdezte a parancsnok. - Én aztán nem, felelte Raelag eltorzított hangon és tovább indult az Erőd belseje felé. A parancsnoknak azonban valami gyanús lett. - Állj! Téged nem ismerlek! - mondta. - Ki vagy? - Öhm...új vagyok. Sandro mester most helyezett ide. - nyögte ki Raelag. - Így lenne? - kétkedett a parancsnok.- Nem hallottam ilyesmiről. - Akkor fordulj fel !- Ezzel Raelag egy meteorzáport zúdított a csontvázakra és a nagy felfordulás közepette beszaladt a kapun. - Áh... Elkapni!!! - üvöltötte a parancsnok, a meteordarabok elöl ugrálva. Erre ötven halállovag máris Raelag előtt termett. - Véged van, sötét elf! - nevetett a halál lovagok vezetője. Ekkor egy fényes villanással az összes élholt semmivé foszlott. Raelag nem hitt a szemének. Megmentője nem volt más, mint Khabtikhiti. Ám megváltozott. Előtört a benne szunnyadó Sárkány. Hátából két szárny nőtt ki és a szeme vörösen izzott. A kardját arany színű aura vette körül, ennek egy suhintásával végzett a halál lovagokkal és a csapat csontváz harcossal. - Hosszú fülű! Fejezzük be végre ezt a harcot! - mondta rémisztően mély hangon. Ezzel elindultak Sandro terme felé. - Állj! - kiáltotta ekkor egy ismerős, ám annál félelmetesebb hang. - Ki az? - tűnődött a sárkány. A hang pedig nem mástól származott, mint a Démon Fejedelemtől. - Álljatok meg! Sötét elf, fogd ezt az amulettet! Griom'har"auss ékköve. A nekromanták elárultak minket! Elpusztították démoni harcosaim és élőholtként életre hívták őket! Öljétek meg Sandrot! - ezzel a gigászi démon holtan rogyott össze. Ám ekkor Realag elmosolyodott és elvette a nyakláncot és így szólt: - Eggyel kevesebb gond. Majd hatalmas tűz csóva vette körül és átváltozott Agraellé. Khabtikhiti döbbenten nézett. - Sok sikert féleszű gyíkember. Most mennem kell sürgős dolgaim vannak. - Realag mi.....mi.... - Hahahaha én Agreal vagyok ezen a néven az első Démonok új fejedelme, Urgash kiválasztottja és Sheogoth ura és parancsolója, minden démon királya. Két kardot rántott ki és egy portált nyitva eltűnt. Sandro kijött a kapun és vihogva mondta: - Nocsak egy új fejedelem, vajon mi a célja hehehe, nem baj úgyis győzök de elsőnek régi barátommal végzek hehehe csak nem sárkány vagy félig?? - De és elpusztítalak! - Hamarosan találkozol az ork barátoddal hehehe! Erre Khabiktikhiti minden erejét magába szívta, s hatalmas tüzet kezdett okádni. A tűzcsóva telibe kapta volna Sandro-t, ha nem hajol el. Így megúszta annyival hogy kicsit megperzselődött a szemöldöke. -Nocsak, nocsak. Látom tényleg félig sárkány vagy. De akkor sem tudsz szembeszállni velem! Muhhhahahahahahahaha! Azzal vagy 20 megtermett Szellemsárkány termett Sandro mellett. - Most nem lesz ilyen könnyű dolgod Sandro! Sokkal erősebb vagyok, mint legutóbb! Már nem egy egyszerű ember áll előtted hanem egy, a Legendás Sárkányok közül! És nem merészeld a szádra venni Ghimmirox nevét, mert ez csak erőt ad nekem! Pusztulj! Ezzel Khabiktikhiti előre vetette magát, Ősi Sárkány erejét használva kiragadta Sandro-t a tér és idő kötegéből és egy semleges térbe helyezte át magukat. - Na mit szólsz, nekromanta? Itt már hívhatod a kis lidérceidet! Hatástalan! Ahogy ezt kimondta, Khabtikhiti megindult Sandro felé, kinyújtotta karját, majd azt Sandro élőholt testének mellkasába vágta. A nekromanta lelke kiszakadt testéből, s az összerogyott. -Ezzel bosszúm beteljesült! Ghimmirox most már békében nyugodhat! - ezzel otthagyta Sandro testét a téren és időn kívüli semleges térben. - Meg kell keresnem Zehirt! Még bajok lesznek Agraellel. Khabtikhiti viszont hiába akart visszatérni világába, nem volt hozzá elég energiája. - Hát igen. Így jár az akinek minden erejét felemészti a bosszú utáni vágy. - nevetett cinikusan Khabiktikhiti - Úgy tünik eljött az idő, hogy bevessem a Végső Sárkány Erőt. Ugyan a Végső Sárkány Ereje sem volt elég arra, hogy visszavigye Khabiktikhitit a régi világba, de arra igen, hogy az egész régi világát erre az új, semleges téridőbe hozza át. Az áthelyezés hatására lángokba borult a világ. Elérkezett az Armageddon napja. Ebben az elkeseredett helyzetben azonban történt valami, ami talán még kiutat jelenthetett ebben a reménytelen helyzetben, ez nem volt más, mint, a Víz Sárkányurának segítsége. Hullani kezdett a mennyei áldás. Hullott az eső és eloltotta a lángokat. A pánik lassan elmúlt. Khabiktikhiti boldogan nézett fel az égre. -Elmúlt a vihar. Eljött a béke ideje........De nem nekem. Nekem még meg kell találnom Agraelt. Ehhez azonban szükségem van Zehirre. És ha még nem lenne elé gondom ott van még az Illuzionista is aki, betegesen végezni akar velem. Jajjaj, nehéz dolgom lesz. Ezzel elrepült a napfelkelte fényében. Hívta őt a sors keze...
Tizedik fejezet: A párbaj
Lángok, füst és sötétség... hová kerültem ?!... - Hívtál Uram! - Igen Agrael, hívtalak. Volna számodra egy feladat. - Miféle feladat, Uram? - Egy kis kegyetlenség, fondorlat, árulás, gyilkosság... - Hmm, jól hangzik. - Oh, és persze megfelelő sereg hozzá! - Nem egyedül kell csinálnom? Miféle feladathoz lenne szükségem hadseregre? - Kedves Barátom! Hallottál már a Jáde-Tenger szigetein élő népekről? - A Jáde-tenger? Nem, van bennük valami különleges? - Igen, a bennszülöttek démoni mágiát használnak és szertartásaik során néha kapukat nyitnak a démoni létsíkra. - Tudtommal 400 éve ott még a Nagák éltek, hogy kerülnek oda Urgash szolgái? - Nem tudom... a Te feladatod kideríteni. Ha hajlandók szolgálni engem, küldd el Urgash mágiájának használóit hozzám, aki pedig ellenáll, öld meg. Ha pedig nem hajlandók szolgálni, hmm... ölj addig, amíg nem szolgálnak! - Értem... de miért a sereg? - Hogy miért a sereg? Mert Khabtikhiti is ott van... Ekkor Agraelnek eszébe jutott minden, aranyszín aura, hatalmas szárnyak, elszánt tekintet. -Azt mondta Khabtikhiti? -Igen, csak nincs vele valami baj? -Baj? Na ne szórakozz. Az a korcs félsárkány nem lehet akadály számomra! -Nagyon is remélem... Eközben a Jáde-tengeren lévő Balopauma szigeten Khabtikhiti a Niureuxin törzs táborába érkezett, amit éppen felgyújtott egy húszmillió fős barbár hadsereg. ekkor jött jól a Niureuxin törzsnek, hogy démoni mágiával megáldott tűzsámánjai voltak. - Hummeron hexrwist iummennon! Tronum hjuvreta eumofrix! Tra'humm! - kiálltotta a legidősebb sámán, és óriási lángoszlopok törtek elő a tábor körül. Ám a barbárok nem adták fel. Kegyetlenül mészároltak, nem érdekelte őket, hogy hányan pusztulnak el a tűzben. Ők hódítani jöttek. Ekkor azonban Khabtikhiti is bekapcsolódott a harcba. A támadók azonban sehogy sem akartak elfogyni. Khabtikhiti és a Niureuxin törzs tagjai vállvetve harcoltak a barbár légió ellen, sokan elhullottak mindkét táborból, de még így se fejeződött be az öldöklés. Ekkor azonban reménycsillagként, megjelent egy régi ismerős. - Rég láttalak Fuszamusza!- nevetett Khabtikhiti. - Én is téged, Khabtikhiti! - mondta Zehír és megidézett egy seregnyi elementált. Noha ezek mind vízelementálok voltak, a táborban álló lángokkal igen nehezen tudtak megbirkózni. Ekkor Zehír visszahívta őket. - Ha a víz nem használ, akkor erősítsük fel a tüzet! - ezzel megidézett egy tucatnyi főnixet és kétszer ennyi tűz elementált. - Használjátok a lángoszlopokat energiaként, és pusztítsátok el ezt a barbár csürhét! A csapat így is tett, s így végül sikerült a támadók nagy részét elpusztítani, "mindössze" kétmillióan maradtak életben, akik látva számuk csökkenését, futásnak eredtek. Egy aprócska probléma volt csak: A tábor teljesen a lángok martalékává vált. - Minden elpusztult. - mondta Khabtikhiti. -Ne aggódj, idegen. Nem tudod te kik vagyunk mi. - mondta a fősámán. -Terrarra emender whyxwham! - kiálltotta egyszerre az összes törzsi sámán. És láss csodát! A terméketlen, égett talajból, most fák gyökerei kezdtek nőni, lassan formát öltöttek és összeálltak házakká. Egy pillanat alatt itt állt egy új falu. - A nevem Frundwer. És mi vagyunk az Ég Gyermekei. Megáldottak minket a pusztítás és teremtés mágiájával. Khabtikhiti döbbenten állt - ilyen mágiával még sosem találkozott ezelőtt. De nem volt sok idő a csodálkozásra, ugyanis egy vörösen izzó kapu nyílt meg Zehír mögött. a kapu lassan összezárult és a helyén Agrael állt. - Rég találkoztunk barátaim!-nevetett a démon. - Hát ismét találkozunk, Raelag! - mondta Khabtikhiti. - Ne szólíts ezen a néven! Én Agrael vagyok! Minden démon ura! A lángok mestere. Égj!- kiálltotta a démon. Khabtikhiti-t egy vörös lángörvény vette körbe, de ő ezt egy mozdulattal eloltotta. - Megnőtt az erőd, amióta felszabadult a benned lakozó sárkány! De még így is kevés vagy ellenem! Pusztu.... Agrael nem tudta befejezni a mondatot, elvakította a gyilkolás iránti vágy és nem figyelt oda arra, hogy a sámánok körbefonták őt a fák gyökereivel. - Nem rossz, természetes kényszerzubony. - mosolyodott el Khabtikhiti. - Na most akkor, meghalsz! Azzal lecsapott a démonra, akinek ezt követően látszólag már esélye sem volt a menekülésre. Elrath Kardja belevágott Agrael démoni bőrébe. A démon vére lefolyt a fák gyökerein, egyenesen az égett földre. – Lehetséges, hogy meggyengültem. - mondta a démon. - lehet, hogy eljött az időm. Sajnálom Khabtikhiti. Mindent sajnálok. Ezek hallatán Khabtikhitinek összeszorult a szíve. Visszagondolt Raelagra, "a dühös hosszú fülűre". Az emlékek örvényében teljesen megfeledkezett Agraelről, akinek eközben sikerült kiszabadulnia a gyökerek szorításából. És az alkalmat kihasználva lecsapott...
|