ArchDruid
A behemótos csapat elsőre 47 BéKát és 10 wraith-et kapott el.
De, sikerült ezt 11 BK-ra és 10 Wraith-re csökkenteni.
A poén az volt, hogy a hobgobra lőtte el a haste-t és pont beállt a BK elé úgy, hogy blokkolta
a 12 darab macit
Bár, hiába volt expert armorer, hála az enchanter-nek (és a blessének), + a 75% ignore def-nek, a macik így is erősen ütnek.
Előnyömre az szólt, nekik számított a morál is, nekem meg nem
Teljes veszteség:
11 BK
10 wraith
-----------------------
Bakos Zsolt seregében a távolsági egységek jelentették a nehézséget. Ezt tovább növelte az,
hogy a főnixek bevédték az íjászokat/jég elemeket és a vihar elemeket, így volt olyan, amikor
az egyik lényhez nem tudtam eljutni és egy másikat kellett célba venni.
A mágia elem/főnix/tünci csak 3-at tudott lecsapni (minden a wraith-eket ütötte), míg az íjak 8-at.
Teljes veszteség: 11 BK és 10 Wraith.
--------------------------
Bobibubi
Bajonokok, akár mit próbáltam, mindig lekezdtek és egyből odaértek. 13 BK alá nem tudtam levinni a veszteségemet. A taktika nélkül is simán jousting bonus-al 11 BK halt meg 30
bajnoktól.
Utána csaptam én és komolyabb kárt már egyik 30-as sem tudott tenni. Az oka az volt, hogy nem maradtak sokan
Teljes veszteség: 13 BK és 10 Wraith
--------------------------
Doom3d - Mindössze 3 BK és 8 wraith halt meg. Hála annak, hogy nem volt taktikája, a BK-t körbe
bástyáztam a wraithekkel, így felfogták a hidra támadását. Első csapásra 24 hidra halt meg.
Másodikra a maradék. A wraith-ek a hidra támadásába haltak bele. Az 1-2 Dragonfly, familliar, lizard nem tudott megölni egyet sem, mert vissza healelték magukat a szellemek
Teljes veszteség: 3 BK és 8 Wraith
----------------------------
Dragon kutyái a pokolba valóak. Szó szerint
Akármit próbáltam lekezdett, mass haste és már ott volt. Hiába csapoltam meg az egyik 200-as kutya falkát a BK-val, a másik csapott rendesen :S
Továbbá, itt is az enchanter volt a legfőbb gond. Bless, bloodlust, stoneskin varázslatokkal operált és hála a mass haste-nak, mindig tudott egy ilyen varit varázsolni. Utána vége volt.
Teljes veszteség 15 BK és 10 Wraith
-----------------------------
Dreegar vámpírjai csak 8 wraith-et tudtak lenyomni. Sajnos 0%-osra nem lehet kihozni, mert ha
az első ice boltot beresizi a BK (mindig beresizte

), akkor a 2. ice boltot bekapja és ott
marad 2. Így a wraithokat bekellett áldozni, hogy a vámpírokat feltámassza. Amik feltámadtak,
csapták a wraith-eket. Így viszonylag könnyen megúsztam. Ez volt az eddigi "legkönnyebb csata",
Bár megizzasztott, hogy az, hogy kevesebb egység vesszen oda. De mindig a 2 darabos wraith-eket
támadta.
Teljes veszteség: 8 wraith
Eddigi hp veszteségem:
ArchDruid : 13,96%
Bakos Zsolt: 13,96 %
Bobibubi: 16,20%
Doom3d: 4,69%
Dragon: 18,43%
Dreegar: 1,34%
Eddigi legnagyobb veszteséget okozta nekem:
Dragon
Más...
Nem tudom nálatok, hogy van, de nálam bunda szagú itt minden.
Mintha nálam nem lenne random. Pl Dreegar-nál 5x játszottam le és mind az 5x beresizte a BK az ice bolt-ot, a második ice-t egyszer sem.
Vagy a képességek esetében.
Mindig ugyanazokat kaptam. Ugyanannál a szintnél.
Level 2: taktika / offense --> például.
Ez normális?
