A megbeszéltek szerint sikerült lejátszanom első WT-s random meccsemet lanyizoli (Alyr) ellen. Bár teljesen azért nem vagyok amatőr H3 multit illetően, de az összes tapasztalatom a bátyámmal vívott meccsekből adódott. Online kupás beállításokkal játszottunk, eliminálás után a következő paraméterek lettek: WT random jebus L Alyr (Stronghold/Crag Hack) - bobibubi (Fortress/Drakon)
Az első héten még nagyjából egész jól mentek a dolgok, de eléggé szétszakadtak a hőseim, így a második hétre kínlódás lett a dologból. Közben hallottam magamban a Dreegar vagy Dave-féle leírásokat, ahogy 121-nél ezt ütik, meg oda törnek be, és a többi, én meg csak tötyögök érdemi cselekvés nélkül, úgy, hogy közben felfedeztem, hogy a területem Eldorádó gazdagságú: 4 utópia, 4 Dragon Fly Hive, Wyvern dwell, +6A kard, +6D pajzs, a teljesség igénye nélkül. A 3. héttől aztán sikerült jobb tempóba kerülni, a kard+pajzs begyűjtése után jöhettek az utópiák, ekkor viszont sikerült jó nagyot hibázni. Addig-addig tettem ide-oda a sereget egyik hőstől a másikhoz, míg sikerült hiányos csapattal bemennem az első utópiába, amit így erőből kellett beütni. Ezt 2 hydra és sok wyvern bánta. A tavernában szerzett infók alapján Alyr egy idő után nem nagyon tudta növelni az értékeit, így nekem volt időm sorban kifosztani az utópiákat, amik elláttak minden földi jóval, ez el is döntötte a meccset. A döntő ütközetre az ő sivatagi, Citadellig felhúzott Castle várában került sor. Mivel nálam volt már addigra föld és levegő könyv, föld és levegő gömb is, annyira nem tetszett, amikor a csata elején szembesültem, hogy nála van a piros gömb, de végül a sok wyvernnek és a skill különbségeknek köszönhetően sikerült nyerni. Összességében egyértelműen a sokkal gazdagabb területem miatt tudtam győzni, a tempón lenne mit fejleszteni. Alyrnak még egyszer köszönöm a játékot, illetve a türelmét és rugalmasságát!
Ez utóbbit nem véletlenül említem, ugyanis sajnos a tegnapi gördülékeny játék után, a mai napon többször is kifagyott nálam a WT. A kurzor egyszer csak megáll, a zene/hang beakad, a program nem válaszol, és be kell zárni. Erre tudnátok nekem mondani valami tanácsot, hogy ezt hogyan tudnám elkerülni? Vagy más tapasztalt hasonlót? Köszi a segítséget!
|