Senkinek sincs tükre, és eszükbe sem jut belenézni. Mindenki normálisnak gondolja magát, de látszatra valamiért mindenki máshogy néz ki… Legalábbis majdnem mindenki.
Petrus lassan magához tér, majd elcsodálkozik. Miközben borzasztó fejfájás gyötri, valamit nagyon nem talál rendben! Rá is jön lassan, hogy mi az. Alexander nagyon furán néz ki. Úgy látja, hogy alabárdos kollégája nem nagyon viselte el ezt a katasztrófát. Sőt, eszébe jut, mit hallott egyszer a kocsmában arról, mi történhet egy halálpolip támadása esetén az emberrel. Egész eddig úgy gondolta, hogy mese az egész, de most, hogy ugyanazt látja Alexanderen, amit hallott a támadásról és a következményekről, valamint a polip energia elszívásáról, felmerül benne, hogy valódi lehet a történet. Ekkor megmozdul Alex. Nagyon fura mozdulatokkal tápászkodik fel és amint Petrus meglátja zöldes zombiarcát barátjának, rögtön tudja, hogy ez már nem régi barátja, hanem átalakult élőhalottá, olyanná, amik ellen olyan sokat küzdöttek.
Ilyennek látja:
Hezitál egy ideig, mégsem szeretné legjobb barátjába szúrni alabárdját, de ha nem teszi, akkor ő is azzá válik. Mielőtt azonban felemelné az alabárdot, körbenéz a fedélzeten és bizony nem csak Alexandert látja zombinak, hanem sok másik matrózt is. Ekkor hátrálni kezd, míg azon nem kapja a többieket, hogy mindenki egymásnak esik. Zombi zombinak, ember embernek, felebarát felebarátnak, de a polip sehol… Nagyon nem tetszik ez neki.
Ilyennek is lát arcokat, akiké nem normális:
Alexander szerencsére nem foglalkozik vele, meglepettnek néz ki, bár lehet, hogy ez csak a látszat… Ennyire durva lenne a helyzet? Kérdezi magában. Aztán mivel látja, hogy ez van, nem cifrázza, felveszi a harci pózt és aki rá akarna támadni -gondolja, majd rögtön a másvilágra küldi… Közben a matróz zombik egymásnak esnek, kiabálnak, ahogy az egyik a másikat eltalálja. Alexander újra felé fordul, furcsának tartja, hogy az alabárdja még a kezében van, hiszen azzal nem szoktak harcolni a zombik, de gondolja, most nincs más a keze ügyében, így ez is megteszi… Kivár.
Alexander eközben, miután feltápászkodott, azt veszi észre, hogy régi barátja nagyon furán viselkedik. Egy pillanatra látja csak az arcát barátjának, valami fura volt rajta, de nem tudta jobban megnézni, mert az elfordult és körbenézett a fedélzeten. Erre ő is körbekandikál és bizony nem semmi látvány fogadja. A hozzá legközelebb álló „nagyfőnök”, a lord úgy néz ki, mintha vámpír lenne:
Ekkor jut eszébe az alabárdosnak korábbi mesterének szava, mikor az élőholtak ellen képezték ki, ekkor ezt mondta az egyik kiképző tiszt: „Ne feledjétek, hogy egyes sötét lények nagyobb sokk következtében levetkőzik álcájukat, és kénytelenek valódi alakjukban megmutatkozni. Ezek szerint ez következett be most is, gondolja Alex. A polipszerű lény által okozott hang nem semmi következménnyel járt.
- Legalább már tudom, miért volt ennyire fura nekem ez az alak! –mondja magában az alabárdos.
Aztán mivel a lord még nem szúrta ki, hogy őt skubizza, így hamar felvette a támadópózt és már épp ütésre emelte az alabárdot, amikor egy kiáltást hallott nem messze magától. Két vámpírrá változott embert lát, akik egymásnak estek és most az egyik hatalmas kiáltást eresztett el… Ekkor ledöbben. Feltűnik neki, hogy a matrózok nagy része egymásnak esett és vámpír vámpírt, ember embert valamint felebarát felebarátot támad meg. Hátrafordul és látja, hogy Petrus is felvette a harci pózt, de az a nagyon fura, hogy ő is vámpírrá változott!
Ilyennek látja:
Ezért volt olyan fura az ábrázata az első pillantásra is… Ennél már csak az furcsább, hogy szorongatja az alabárdot, hiszen erre egy vámpírnak semmi szüksége. Ledöbben a látványtól, és nem támad. Vár arra, hogy ha netán ő nekiugrana, akkor a másvilágra segíti ezt a vámpírt, hiszen már nem a barátja! Nemcsak őt, mindenki mást is, aki rátámad! Valami itt nagyon nincs rendben! Miközben várakozik, az jár a fejében, hogy vajon hová tűnt az a lény?
Theodorus semmire sem gondol, mikor megszólal a hang. Tudattalanul kiüríti teljesen a gondolatatit, csak fekszik a fedélzeten. Amint véget ér a hangzavar, hamar magához tud térni, hiszen annyira így nem zavarta a hang. Szerencséje volt, hiszen nem tudta, de a legjobb megoldást találta a problémára. Oldalra néz, meglátja nem messze tőle a Sir-t, a másik lovagot, aki viszont már nem volt ilyen szerencsés. Még nem tért magához és látszik rajta, hogy nagyon megviselte ez az egész. Viszont nem tesz semmit, mert azt akarja, hogy ne tűnjön fel ennek a krákennak, hogy viszonylag jól van. Látja, hogy már felkeltek egyes emberek, a minotaurusz is nagyon idegesen jár-kel, majd úgy tervezi, hogy amikor meglátja a hajón azt a pokoli lényt, akkor kel majd fel és egyből nekiugrik, egy előre kigondolt terv szerint...
Viszont amint körbenéz, egész fura emberek is akadnak a fedélzeten. Sőt! Nem csak emberek vannak, hanem többfelé rémísztő lények is, akik egymást támadják. Theodorus így látja őket:
Nem semmi harc folyik a hajón, veszi tudomásul a lovag. Ő nem avatkozik bele, hiszen még nem támadta le senki. Viszont amint valaki közeledne hozzá, megfogadja, hogy a tervezett dolgokat elkerülve is, de megvédi magát. Valószínűleg most halottnak vagy kábultnak nézik, így nem támadtak rá ezek a fura lények.
Azután majd moshatják a lovagok a fedélzetet!