Surmó iszonyatos fejfájással tért magához. Kinyitotta a szemét: a kép homályos volt, de szép lassan összeállt. Még sosem volt ilyen gyönyörű „ébredése”: a lány hajolt felé aggódó pillantással. Élvezte a pillanatot, ahogy tekintetük egymásba fúródott, soha többé nem akart mozdulni. De az is lehet, hogy még mindig el van ájulva és csak képzelődik.
- Jól vagy? – kérdezte a lány
- Már hogy lennék jól – válaszolta volna legszívesebben Surmó, de csak mosolygott, és ügyetlenül bólintott egyet.
- Régóta vagyok eszméletlen? – kérdezte miközben minden erejét összeszedte, hogy fel tudjon tápászkodni.
A lány megrázta a fejét és bánatos arccal tekintett Surmóra. Csak most figyelt fel a lány könnyáztatta arcára.
- Mi a baj? Hisz megmentettelek azoktól a…a… az alakoktól! – húzta ki magát Surmó. A lány zokogni kezdett.
- Vissza.. visszajönnek majd… és a láncot is… biztos megtalálták… és és meg fognak… ölni!
A lánc! Surmó tudta, hogy nem találták meg! Arcát a tenyerébe hajtotta, ahogy a gondolataiba merült. Hirtelen felszisszent, most jutott el csak a tudatáig, hogy arca fel van dagadva, a szája felrepedt, még mindig fájt, a fejében meg mintha folyamatosan egy harangot kongattak volna.
- Nem lopták el! – mondta aztán közönyösen és elkövette a mai napra tartozó sokadik baklövését. Zsebéből előhúzta a láncot és a lány kezébe csúsztatta.
- De… ez meg, hogy… kösz… köszönöm! – hebegte meghatódva, a láncot a szívéhez szorította – És mi lesz rablókkal? Hogy menjek vissza a házamba?
- Ne menj vissza! – a lány arcára értetlenkedő kifejezés ült ki – gyere velem! Jól megleszünk! – mondta Surmó, közben próbált bizalomgerjesztő arcot vágni, ami feldagadt képével nem nagyon sikerült!
- És miből élünk, mit fogunk enni? – kérdezte a lány – Nincs semmi ruhám!
- Majd megleszünk, van némi pénzem, a többi meg jön magától! – próbált vigyorogni
- És legyek hontalan? Legyek nincstelen? Azt inkább nem! – jelentette ki – Köszönöm, hogy megmentettél, köszönöm, hogy a láncom is sikerült megszerezned! De én nem tudok ilyen életet élni! Itt vannak a barátaim!
- És az ellenségeid! – szűrte a fogai közt Surmó úgy, hogy csak ő hallotta. – Jó! – mondta fennhangon végül – De vissza akkor sem mehetsz! Gyere elviszlek egy barátomhoz, ő majd segít! – pedig milyen szépen elképzelte!
Elindultak a kikötő irányába. A lány nem tudta miért, de bízott a fickóban. Legalábbis annyira bízott benne, hogy ne menjen vissza a banditák karjaiba…
Különben is, nem én, csak a minotaurusz a gonosz gyanusítgató! 
Csak hát ez kicsit sok volt egyszerre. Törlöm a nem ideillő beirásaimat.
Hiába no, egész mást vár az ember egy lovagtól. Sablonok éltetése, beskatulyázás rlz, de hát ez van... 
