Igen, a várak lényeit nem lehet txt-ben átszerkeszteni, csak az épület nevét meg azt, hogy mennyibe kerüljön. Próbáltam a várban lévő alapegység DEF fájlra rámenteni az új egység DEF-jét, de nem sikerült, lehet hogy elbaltáztam valamit, de nem volt változás. Úgyhogy valószínű csak WOG módban lehet megcsinálni és nem heroes 3 HD complett-ben ahogy a Doom3 is megírta.
ElderOne:
"Ha tetszik az, amit leírtam, akkor: 1. Gnoll, 2. Dragonfly, 3. Lizard warrior, 4 Basilisk, 5. Gorgon, 6. Hydra, 7. Green dragon."
A fő koncepción már közel egy hónapja dolgozom, vannak " tartóoszlop pillérek" amit nem vátoztatnék, viszont hogy a "pillérek" közt a "falakat" hogyan húzzuk fel, azt szerintem rugalmasan kell kezelni. Úgyhogy kipróbálhatjuk ezt a sorrendet is, de a tesztelésre bíznám a végső választ. Abban azért van valami és jogosnak tartom, hogy a lizzard íjász legyen erősebb 3-as szintű, mert ott nincs más lövős! A "két torony" strongold várba a Troll helyett a behemótot tegyük be, jó ötletnek tartom, legalább nem kell a behemót épület grafikáját megváltoztatni, csak pedikűrözni a behemót körmeit, hogy harci trollos lenyen.
Doom3
"Személy szerint nem tetszik a Tower fekete mágiával való összehozása. Arra ott van a Dungeon."
Mint írtam fentebb valahol, tudom hogy eretnekség az alapvárakhoz hozzányúlni, de mégis ebben látom az új játékélményt. Előre elnézést de, törénelem annyira megfertőzött hogy a fantasyt egy kicsit a realityhez közelíteném.

A Tower egységei, alkimista inas, vízköpő, gólem középkori stílusúak. A gólem eredetileg agyagból van és egy középkori legendából származik, a vízköpő szobrok meg katedrálisok tetején láthatóak. A zélóta pap a kastélyban szerintem egy baklövés, mert valódi pap nem dobál tűzgömböket, csak is valamilyen mágus, és ezt a grafikája is megmutatja, hogy sötét az arca nem fedi fel önmagát. Ehhez az új várhoz illik a legjobban a fekete sárkány, meg a szemfényvesztő. Így az egységek képei kultúrálisan, működésben is, és stílusban is egységesek. 3 lény kékszínű 2 lény fekete, 2 lény meg sötét színű ha nem is fekete.
A Dungeon várból egy valódi görög mitológiai várra gondoltam, ami nem olyan sötét és depreszziós mint a dungeon, de nem is olyan vidám mint pl a conflux. Nekem nagyon fura volt hogy a görög mitológiai lények miért vannak 5 külön várba szétosztva. Az igény ebből alakult ki, hogy kéne egy görög mitológiai várnak is lennie. Ahogy már valaki fel is figyelt rá, a grafikák milyen jól passzolnak egymáshoz a fehér a gyakori szín de jobban arany. (jó hír kevesebb meló

) Mint ahogy felvetették a sorrenden lehet hogy érdemes változtatni. Benne vagyok, valószínú jobb is lesz. A dungeon várat építeném át grafikailag a legjobban, hamarosan készítek egy vázlatot is.
Doom3, ha jól értem készítettél új várakat! Nem lehetne a két projektet összeboronálni? Akkor lenne egy igazán új magyar Heroes 3 wog 12 várral!
Ui: Egyébbként nagyon örülök, hogy többen is ilyen aktívan hozzászóltok és támogatjátok tudással ötletekkel a kezdeményezésem.