A matróz beszéde után Ystwannak és társainak intett, hogy jöjjenek, mert indulnak vissza a hajóra, ahol ők még nem is jártak. Mivel senki sem szerette volna megnézni a gejzírkúpokat, és a forrásokat, így bár elég fáradtan, de lelkesen keltek útra, tudták, minél jobban sietnek, annál hamarabb érhetnek vissza és annál hamarabb folytathatják útjukat hajónmaradt társaikkal.
Cherbo szerencséje, hogy a törpék még nem hallhatták iménti szavait, hiszen akkor még távolabb voltak. Talán épp ezért mondta még most, hogy az újdonsült csapattagokon kívül mindenki hallja, akinek szánja... -gondolta magában Alexander, majd szóba is hozta:
- Pont a legjobbkor mondtad! Csak aztán el ne felejtkezz ígéretedről!

Amint elindult a kis csapat, az itt maradt törpe nemzedék tagjai közül egyesek búcsúzólag kurjantgattak, mások üvöltöttek, megint mások bíztatták társaikat és nem egy olyan kérés is elhangzott időközben, hogy épségben térjenek majd vissza szülőföldjükre!

Alexander és még páran ugyanakkor a matróztól kapott térképeket vizsgálták, nézegették, hogy pontosan hol is vannak a csapdák, mikor merre kerüljenek, majd megcélozták a közeli hegycsúcsot, ahonnan érkeztek és el is indultak vissza. A vizeshordó cipelését megosztották maguk között. 10 percnyi cipelés után felváltották egymást. Alexander sem volt kivétel. Ő a második cipelőcsapatba osztotta be magát, amíg nem került sorra azt számolgatta, kb. mennyi ideig fog tartani a visszaút. Majd arra jutott, hogy fogalma sincs... Lehet két nap vagy akár egy hét is. Ekkor eljött a váltás ideje, így azzal nyugtatta magát, hogy amint felérnek a hegygerincre, már tudni fogja, hogy kb. mikor fog visszaérni brigádja. Úgy döntött, hogy akkor majd újra elgondolkozik ezen, hiszen a hegyről hamarabb le fognak jutni (esetleg a havon csúszni), mint ahogy kezdetben felfele jöttek, viszont a csúcsra eljutni egy tehénnel piszkosul nehéz... Ugyanis ez a hordó a szállítótalpakkal véleménye szerint leginkább egy tehénre hasonlított, miután ezt elmondta a többieknek, nagy lett a jókedv és így a brigád tagjai ezt a terhet mostantól tolvajnyelven röviden csak tehénnek nevezték el.
Amíg azonban a hőn áhított csúcsot elérik, még egy nagyobb és két kisebb dombon kell sikeresen átvergődniük, hogy ne essenek bele egyik csapdába se. Ez nem tűnik egyszerűnek, már csak azért sem, mert az idefele vezető úton sem volt más a helyzet, ráadásul törpefenyők közt kell valahogy átjutni, az pedig ezzel a tehénnel nem lesz egyszerű feladat. Fel is hívja társai figyelmét Alexander, hogy mire számíthatnak:
- Az alhavasi régiónál járunk. A legjellemzőbb formáció itt a törpefenyő régió. Szinte áthatolhatatlan sűrű kuszadékot szokott képezni. Keresztezni még csak istenes dolog, mert, ha gyakorlatunk van benne, rálépünk a vastagabb ágakra s himbálódzva haladunk tovább rajta, de amikor aztán kicsúszik lábunk, jó időbe telik, míg ismét talpra állhatunk, erőnket azonban megeszi ez az egyensúlyozó gyakorlat; felfelé menni jó növésű törpefenyő közt szinte lehetetlen, fáradságos és pokoli munka. Ha azt nézzük, hogy a tehén is velünk van, csak egy megoldás létezik: Szedjétek elő kardjaitokat és vágjunk utat magunknak a sűrűben, mert különben vagy csapdába esünk vagy a tehén marad itt, és ezek egyike se tetszene nekem. Úgyhogy munkára fel! Haladjunk, mert hamarosan ránk fog sötétedni!

engedve a népharagnak...

Valahol, a jégmező alatti sziklába vájt törpe város mélyén...
III. Durin, akit teljesen joggal illettek a "Mogorva" melléknévvel, felemelte tekintetét a látókristályról.
- Úgy néz ki, hogy sikerült, amit elterveztél, uram - néz az árnyékos sarokban ácsorgó, kivehetetlen körvonalú alak felé. - Bár meg kell valljam, sosem hittem volna, hogy erre az egyszerű vízszerző expedícióra rá tudod venni őket, hogy idejöjjenek kapuim közelébe - az uralkodó hitetlenkedve csóválja meg fejét. - Törpéimet minden további nélkül befogadta a keletről jöttek csapata, gyanakvásuk épp a kívánt szint alatt maradt. Úgy néz ki, egyenesen az úszó házukra sietnek velük. Biztos vagy benne, hogy ne öljük meg őket? Amíg ilyen közel vannak Ruuing tárnáihoz, népem harcosai könnyedén végezhetnek az idegenekkel.

- Nem szükséges - suttogó, lélekborzoló hang, melynek hallatán még a sok száz évet megélt, sokat látott, agg törpe uralkodó is összerezzent. - Köszönöm... felség... - folytatta az árnyékban rejtező - az alku terád eső részét teljesítetted, itt az idő, hogy az énrám eső rész is teljesítésre kerüljön.

Az agg uralkodó szemében kapzsi fény villan, bár igyekszik azt leplezni.
- Mhorg Pörölye! Mennyi idő óta hiába kutattunk utána!

Az árnyékból kibontakozó alak magas, fiatalnak látszó, jóképű férfi. Sötétbarna bőrét lilával és arannyal megfestett rúnajelek, különös vonalak borítják. Hátraveti feketeszín köpönyegét, és egy egykezes harci kalapácsot húz elő alóla, majd lágyan a padlóra ereszti. Egyszerűségében is tökéletes fegyvernek látszik: ahogy a kőhöz koppan az acél, vöröses hullámokat vet a levegőben a benne börtönzött mágia.

Az idegen hátralép:
- Vedd el hát, ami megillet! Ha méltó vagy rá... - teszi hozzá suttogva.

III. Durin csillogó szemmel lép a fejével a földre állított pöröly felé. Alakja mintha századéveket fiatalodna, ahogy friss lendülettel nyúl a fanyél után. Marokra fogja... és fennakadnak a szemei. Orrából, szájából és füléből feketés füst gomolyog elő, majd pernyeként hullik a kőpadlóra, ami a testéből megmaradt. Ordítani sincs már ideje...

Az idegen egy szomorú pillantást vet a maradványokra: - Kihalt hát már a törpék igaz nemzedéke! - azzal pár különös kézmozdulatot tesz, mire teste lassan anyagtalanná válik, ahogy átlép egy másik létezésbe.



Eközben a hajón:
Dakk, a minotaurusz szemeit mereszti a jégmező felé, amerre a társaság nagy része eltűnt. Látszik rajta, hogy ideges, hiszen a kapitány nemrég jelentette be, hogy ha az expedíció sötétedésig nem tér vissza, felszedik a horgonyt.
Mindenki feszült. Ha azok, akik eltávoztak, odavesztek, valószínűleg az egész küldetés kudarcra ítéltetett. Csak remélik, hogy mihamarább visszatérnek, vagy legalább valami hír hallik felőlük.
Dakk csak áll, és néha mélyeket szippant a síkság felől fújó szélbe, hátha megérzi az eltávozottak szagát. Eközben szinte szétroppan a kezébe szorongatott csatabárdja nyele.
- Bár csak velük lehetnék - nyalja meg húsos ajkait vágyakozón.

Csak hogy ne legyen ellentmondás: ez után érkezik meg a pixie, és meséli el, mi történt. A várakozás izgalma fokozódik, de legalább már van hír az expedícióról...
A többi esetleges ellentmondáson meg kéretik nagyvonalúan átsiklani...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Ahogy haladnak feljebb és feljebb a hegygerincre, úgy kezd egyre inkább ködbe burkolózni a környék. Késő délután van, hamarosan sötétedni is fog. Alexander ezért mindenképp gyorsabb haladásra szeretné rávenni csapattagjait, sötétedésig mindenképp fel szeretne érni mindenkivel a hegycsúcsra. Ott nagyobb biztonságban lenne a csapat, pláne ha tudnák, rejtőzik-e valami a hegy túloldalán. Mivel korábban lakatlannak, élettelennek tartották a szigetet, aztán mégis kiderült, hogy van élet rajta, ezért elővigyázatosnak kell lenniük. Megosztotta társaival is véleményét. Volt, aki egyetértett, mások túlzottan elővigyázatosnak tartották, mégis jobban szedték lábaikat, hogy ne hátráltassák a csoportot.
Végülis nehezen, de elérték céljukat. A tehén is épségben leküzdötte az akadályok sorát, így fáradtan, de örömömmel ültek le a hirtelen kialakított "táborban". Mivel időközben már majdnem teljesen sötét lett és a köd sem oszlott el, senki se tudta, mekkora még a hátralévő út, pedig elvileg innen már látniuk kellene...
Mindenki lepihent, vacsora után hamar el is aludtak jóbarátaink... Csak az őrök maradtak ébren, akik a megbeszélt idő eltelte után váltották egymást.
Elalvás előtt Alex még hozzátette:
Aludjatok egyet, holnap reggel már mindenki tudni fogja, kb. mennyi utunk van még vissza, reméljük, addigra a köd is eloszlik... Jó éjt mindenkinek!

Mindez még Beorn írása előtt történt, így az a nap, amiről ő írt, nálunk "csak" holnap kezdődik. A pixie még nem ért a hajóra, így ott pont jókor jött a szöveg. Érkezésével tud alkalmazkodni a körülményekhez. Ne feledjük azonban, hogy Petrus már kiszúrta, hogy valaki közeledik a hajóhoz! Ez most lesz aktuális, szintén Beorn írása után.

Kora reggel, a csípős hidegben, dacolva az ellenszéllel és a hóesővel, valaki kitartóan rázza Alexander vállát, míg az meg nem mozdul… Hát őt is felébresztették őrködni. Mire sorra került, szerencséjére már reggel volt, világosodott. Kikérdezte társait arról, hogy mi történt, míg aludt, de semmi különlegesről nem tudtak beszámolni, ami azt jelentette, hogy szerencsésen átvészelték az éjszakát.

Mivel mindenféle gond nélkül elmúlt az éjszaka, mindenki vidáman, kipihenten, tettre készen ébredt. Az egyetlen jelenlegi problémát az jelentette, hogy a köd megmaradt, így továbbra sem tudta senki sem megmondani, mégis milyen messze járhatnak a hajótól… Persze, idővel a köd is felszáll (reménykednek egyesek) és akkor majd mindent lehet látni. A napsütés talán majd meghozza a világosságot számukra.
Mikor a többiek is felébredtek, gyorsan körültekintettek, és észlelték ugyanazt, amit az alabárdos korábban. Hamar elfogyasztották reggelijüket és útra kész állapotba hozták magukat…
Miután elindultak, arra lettek figyelmesek, hogy nagyon sűrűn nőtt törpefenyők között találták magukat, amelyen át az út nagyon meredeken vezetett lefelé.

„Ha este tovább jöttünk volna, ez a törpefenyves a hirtelen besötétedés miatt életveszélybe sodorta volna bármelyikünket.” – bölcselkedett valaki a háttérben…

Az óvatos leereszkedésben a szétszakadozó törpefenyvesben, kénytelenek voltak olyan utat keresni, amelyben talán a törpéken kívül soha élőlény nem járt. Az épp lezúdulni kívánkozás látszatát keltő lavina segített rajtunk, mert a veszély még gyorsabb haladásra ösztökélte őket. Szerencsére lavina nem indult utánuk, mert akkor aztán tényleg gondban lettek volna... Persze a nagy igyekezetben mindegyikük nem egyszer elesett, (nem is kétszer,)
de néhány zúzódást leszámítva, mégis szerencsétlenség nélkül átjutottak a legveszedelmesebb helyeken, ami mind a csoportvezetők, mind a csapattagok és a törpék előtt korábban szinte lehetetlennek tűnt. A legfontosabb pedig az, hogy a tehén is átvészelte az utat, párszor elejtették menet közben, de vagy a puha hó vagy egy nagyobb fenyőfaág mindig útjába állt, és így a nagy katasztrófát elkerülték. Alexander meg is említette a végén:

- Rendesen szedtük a lábunkat, de megérte! Egyrészt időt spóroltunk meg, másrészt itt lent már nem olyan sűrű a köd, és bár gyorsan leértünk ahhoz, hogy ezt pontosan meg lehessen ítélni, de mintha oszlana… Most egy tó tetején állunk, hiszen a víz befagyott, és a térképen található szöveg alapján már jó ideje nem volt kiolvadva, ami azt jelenti, hogy a jég vastagsága több, mint biztonságos. A környéken másik tó nincs, már csak azt kell kitalálnunk, pontosan melyik részén is vagyunk. Az biztos, hogy előre kell folytatnunk utunkat. Ezért egy rövid pihenő után induljunk is el előre erről a jégtóról, a térkép szerint nemsokára egy kisebb domb következik, újabb fenyőerdővel, aztán pedig egy hóval borított tisztásra érünk, ami már nincs is olyan messze a parttól.

Várom a javaslatokat, ötleteket, az út közbeni beszélgetéseket. Ezért is nem írtam eddig, de mivel nem volt, gondoltam, senki sem tud mit hozzátenni. Remélem Beorn is tudja, mikor mit szeretne még csinálni a szigeten tartózkodókkal, mert lassan, de eddig biztosan halad a csapat a hajó felé és egyre közelebb ér. Bárcsak tudnám, mire készül, illetve mi készül…

Lillit szárnyai egyre jobban elnehezedtek. Már tucatnyi hidegtűrő varázslatot olvasott magára, de a hideg kitartóan ostromolta. Érezte hogy egyre több hűvös szellő suhan át a varázsburkon, ami megóvná a hidegtől. Ilyenkor újabb varázslatot aktivizált, természetesen varázsereje jócskán fogyatkozott az út alatt. Már elgondolkozott rajta hogy talán neki is szőrmebundát kellene viselnie, mint a többieknek, de hát milyen pixi az, aki ilyen ruhát venne magára.

Végre meglátta a hajó sziluettjét a távolban. Épp idejében, a fáradságtól már repülni is alig tudott, többnyire vitorlázva tette meg az út utolsó szakaszait.
Méltóságát megőrizve szállt le a középfedélzetre, a lovag közelében. Nem akarta kimutatni hogy menyire fáradt, nehogy puhánynak tartsák.
Leereszkedett a fedélzetre és szárnyaiból elegánsan kirázta a görcsöt. Az ember felé indult és Lillit is tett egy lépést a felé, amikor kicsúszott a lába alól az átjegesedett fedélzet. Sikítva hasalt el, nem ütötte meg magát, de méltóságát feledve kimondott néhány keresetlen szót. Szerencsére a saját nyelvén, ha a lovag értette volna akkor biztos belepirul.

Az ember udvariasan felsegítette és Lillit szégyenlősen rebegett el egy köszönetet.
- A lorddal kell beszélnem, híreket hoztam neki a vízkeresőktől.

Én most se fogok tudni, várom hogy visszaérjünk a hajóra.

Beorn azt szeretné, ha visszatérne a csapat, mert szerintem azért nem semmi, hogy egy kis vízért négyhetes túrára indult a fél expedíció...

A hajón:
A lord épp a pixie érkezésekor lép ki kabinjából.
- Végre, valami hír! Már oly régóta elmentek, hogy kezdtem lemondani róluk! Kérem, hölgyem, fáradjon a kabinomba, ahol megmelegedhet (néz a remegő szárnyas lényecskére), és ossza meg velem értesüléseit!

Dakk, aki a korlát mellől hallgatja végig a párbeszédet, szintén közelebb dugja kobakját.
- Én is mennék, uram, ha nem gond. Kissé aggódom a társak miatt - a lord kevésbé lelkesedő bólintását látva ő is a kabin felé nyomul.

Petrus kicsit meglepődött, mikor a didergő pixie-t meglátta, aki híreket hozott a vízszállító brigádról. Amint felsegítette a fedélzeten történt elesés után Sir Aylward lovag (Theodorus ugyanis nem lehetett, mert még mindig az ágy alatt lapul az atya kabinjában...), rögtön elindult felé, hogy a legfrissebb hírekről értesüljön. Legnagyobb bánatára a lord megelőzte, így csak kettejük beszélgetése után kérdezheti ki Alexanderről és a többiekről. A múltkori "ajtócsapós" incidens miatt valahogy nem kíváncsi a lord képére, így nem kéretőzik be a kabinba, ahogy épp most tette Dakk...


Én csak azt nem értem, hogy akkor miért írtad legutóbb azt, amit írtál, ha nem fog semmi történni?
Természetesen azonnal a hajón leszünk, ha mindenki úgy kívánja, de azért picit várjunk még, hiszen a pixie is még csak most ért oda...

Lillit belibbent a kényelmes kabinba és menten helyet foglalt az egyik kárpittal bevont széken. Élvezte, hogy végre zárt helyen van és nem süvit a jeges szél a füle mellet. Mostanra már eldöntötte hogy szokás ide vagy oda, de ő is szőrmét húz majd magára, nem lenne szerencsés ha a jégmező közepén fogyna ki a fagytűrő varázslatokból.

Még mindig lihegett a hosszú úttól ezért kicsit dadogva kezdte a beszámolóját.
Elmesélte a fenevaddal való találkozást, persze jól kihangsúlyozva hogy végül az ő segítségével tették ártalmatlanná. Mi tagadás még mindig büszke volt rá.
- Aztán továbbhaladtunk, és egy gleccser mellet egy fél tucat jégbefagyott törpét találtunk. Kiolvasztottuk őket és nagy ámulatunkra, a földanya áldásával még életben voltak. Kicsit bizalmatlanul viszonyultak hozzá a többiek, de elkísértük őket a falújukba. A falú határában elváltunk tőlük és amíg ők meglátogatták egykori otthonukat, addig mi a falú szélén várakoztunk. Tanácstalanok voltunk hogy mit tegyünk, egy páran támadástól tartva, inkább visszaküldtek önhöz, hogy számoljak be az eseményekről. Egyelőre még nincs tudomásom, hogy a törpék ellenségesek lennének e. De mielőtt elindultam egy apró varázslatot küldtem Neldor arcára, és meghagytam neki, hogy ha baj lenne, akkor dörzsölje meg. Abból érezném, hogy veszélyben vannak, és eddig nem jött vészjelzés. A varázslat csak fél napig marad meg és ennek a fele már letelt, sajnos azt nem tudom megmondani hogy jól vannak e, lehet hogy Neldor a harc hevében elfelejtette az arcát dörzsölgetni.

Kicsit kifújta magát, remélte hogy hadaró beszédéből értenek a jelenlevők valamit.

Pár perc néma csönd után még hozzátette:
- amíg a varázslat él Neldor-or addig megtudom mondani hogy merre vannak, az irányt megtudom határozni de a távolságot nem. Úgy saccolom olyan 6 óránk lehet még amig felbomlik.

Petrus lelkesedése abbamaradt, miután hosszasan elidőzött a pixie a lordnál. Várta-várta, aztán tétlenségében azt vette észre, hogy malmozik… Ez nála az idegesség és a türelmetlenség jele volt. Azt érezte, hogy ha baj lenne barátaival, biztos egyből elmondta volna, mégis míg nem beszél vele, nyugtalan marad.
Theodorus sem került még elő, az információt visszatartják előle, most mit tegyen? –gondolkozott magában. Ekkor ismét a hajó korlátára támaszkodva fürkészni kezdte a horizontot, hátha feltűnik újra valaki a láthatáron, de valahol a tudata legmélyén sejtette, hogy hiába is keresgél, senki sem fog most jönni… Szorgosnak egy cseppet sem mondható tevékenységében a köd is hátráltatta, ami immár második napja szomorította.


Eközben a szigeten:

Alexander vezetésével a csapat átkelt a nehézségeken. A sziget létrejöttének mikéntjére is fény derült a visszaúton. Ugyanis egy apróbb földrengés jelezte, hogy a mai napig mozog a föld. A sziget tehát a földkérgek felgyűrődésével keletkezett, valamint a vulkanikus tevékenység is hozzájárult a mai látványhoz. Bár a látvány a köd miatt ma sem volt az igazi, a társaság örült annak, hogy itt lehetett. Rövid idő eltelte után a távolban észrevették a sziget végét, a hullámzó tengert, majd valaki hamarosan felkiáltott:
„Ti is látjátok, amit én? Mintha a hajónk körvonalai bontakoznának ki ott a távolban!”
Majd egyre többen kiáltottak:
„Tényleg, tényleg! Ez lesz az!”
Amikor már 100%-ig biztosak voltak abban, hogy ez az a hajó, amivel érkeztek, sokan végre elmondhatták aggodalmukat, mi szerint úgy gondolták, hogy nem fogják megvárni őket, annyi ideig elmaradnak. Volt olyan is, aki arra volt kíváncsi, vajon mivel tölthette a megcsappant számú legénység a hajón az időt. Alexander pedig annak örült, hogy végre viszontláthatja két legjobb barátját, Theodorust és Petrust. Csak reménykedni tudott benne, hogy nem esett bántódásuk…

Minden egyes lépéssel, amivel közelebb kerültek a hajóhoz, egyre jobb kedve lett a társaságnak. Bár még messze voltak, de fürkészték, vajon ki teljesít épp szolgálatot a hajón, ki fogja először észrevenni őket. Alexander mintha fogadások megkötését is hallotta volna erről, bár nem volt biztos benne. A lényeg az volt számára, hogy ha eddig biztonságosan elvezette a társaságot, akkor most már semmi gond ne akadályoztassa őket utolsó lépéseik megtételében.

Bár Petrus les, jobban örülnék, ha valaki más szúrná ki a közeledő brigádot. Eljött (ha Beorn is úgy gondolja) a visszatérés ideje.

- Áhh, végre a hajó! - örült magában Neldor mikor megpillantotta annak halvány sziluettjét a távolban.A csapat többi tagjának nem is szólt, annyira elkalandozott a fejében egészen más tájakra, távol ettől a már meggyűlölt környezettől.A kedve egyre rosszabb volt az elmúlt napokban, így próbálta enyhíteni pszihés fájdalmait.Több, kevesebb sikerrel.Azonban az Ezüstsólyom Röpte megpillantása újabb reményt táplált benne, hogy egyszer ismét visszatérhet hűvős erdeibe, melybe kérlelhetetlenül belekapaszkodik a csendes eső utáni avar illat és sohasem ereszti...

A hajóról egy örömteli bömbölés száll az érkezők felé. Dakk, a minotaurusz üdvözli az elveszettnek hitt társait így.

- Végre elértük a hajót! -kiált fel az alabárdos örömteli hangon.
Amint Alexander a hajóra pillant, megcsúszik és egy hatalmas hasast vág le ott mindenki szeme láttára. Hogy kivágja magát szorult helyzetéből, így szól:
- Csak azt akartam megnézni, hogy biztonságos-e itt még a jég vastagsága...
Majd mint aki jól végezte dolgát, gyorsan intézkedni kezd, beosztja az embereket, hogy ki mire figyeljen, miközben a "tehén" a hajóra somfordál...
Meg is kezdődik a hatalmas vizestartály fedélzetre juttatása. Nem lesz egyszerű, gondolják, de mivel a csúcsra is eljuttatták, így a hajóra kerülése sem lehet akadály izmos legényeink számára. Szerencsére semmi gond nem történik, sértetlenül kerül a fedélzetre a tehén. Mindenki felszáll a hajóra, utoljára Alexander érkezik.
A Petrusszal való találkozás rég látott könnyeket csal ki mindkettejük szeméből. Valahogy nem hitték, hogy épségben láthatják még egymást, mikor az a hatalmas vadállat szörnyen megsebesítette Petrust...

Az idilli hangulatot kapitányunk morcos szavai törik meg, aki nem hazudtolja meg magát, és állítólag a lord akarata szerint azonnali indulásra szólítja fel a legénységet. Majd sarkonfordul és lendületesen kabinjába távozik...

Alexander hamarosan kopogtat ajtaján, hogy beszámoljon a sikeresen végződött küldetésükről és tájékoztassa az újonnan érkezett apró lényekről, munkára ossza be őket, akik felett az imént Ahab kapitány kutatónak cseppet sem mondható, sokkal inkább fáradtnak tűnő szeme átsiklott...

_________________


Freemy

Akkor némileg lezárva a "rövid" intermezzot...


A nehéz, vízzel telt hordó egy óra megfeszített munka után végre biztonságban, rögzítve a helyre kerül a legalsó raktárba. A vízhordó brigád az átélt izgalmakat ecseteli a hajón maradottaknak, ki-ki a maga módján: van aki kissé kiszínezve a történetet, van aki csak pár szót vakkant oda...

Azután lassan, ahogy a hajó elválik végre a parttól, a kedélyek is megnyugodnak. Végül is rendeződnek a dolgok, úgy-ahogy:
- Dakk lecsillapodik
- a hordó a helyén
- a sebesültek ellátva
- a lord és a kapitány üdvözli az új jövevényeket (a jégtörpéket), meghallgatják azok történetét, majd végül is, némi tanakodás után úgy döntenek, elkél az expedícióban még a dolgos kéz, úgyhogy a fedélzetmester gondjára bízzák az elhelyezésüket
-> hely szerencsére van bőven, "hála" a nemrég lezajlott haláleseteknek...
- a kapitány azért utasítja a fedélzetmestert, hogy a holnapi naptól kezdődően nézze meg, mire is használhatók tulajdonképpen a törpék: ha értenek a fegyverekhez, akkor vegyenek részt fegyveres kiképzésen, vagy felmérésen, és méressék fel, a hajózáshoz való konyításuk (kiképzés itt is)


Sorry, kissé ( ) tömör lett, egy csomó dolgot elcsaptam és leegyszerűsítettem, de a célom egy volt: lezárni az eddig lezáratlan, és kissé túl sok irányba szétcincálódó szálakat, és mozgásba hozni a sztorit. A kedélyek tehát lenyugodtak, a hajó újra mozgásban, a holtak szelleméhez fohász száll. A megállapodás szerint a társaság meglátogatja a szellem által felfedezni vélt Dwemer romokat, ami nagyjából két heti hajóútra van.


Az egyetlen igazán különleges esemény azonban senkinek nem tűnt fel... vagyis majdnem hogy senkinek. A furcsa mód, rejtélyesen eltűnt hajó orrszobor, a hajó névadója, a fából faragott, ezüstre festett Sólyom „visszatért” helyére, mintha mi sem történt volna. Ha lett volna bárki is, akinek eszébe jutott volna furcsállnia ezt az apróságot, hogy a mázsás fafaragvány miként tünedezik el, miként jelenik meg váratlanul, és megvizsgálta volna, azt tapasztalta volna, hogy ugyan úgy a hajó részét képezi, mint eltűnése előtt. De persze senkinek nem jutott eszébe... mintha a szobor mindig is ott lett volna, ahová a hajó építői szánták... egy valakit kivéve...

A mesterdzsinn egy védőmantarát ismételgetve, visszavonulva bevehetetlen erőddé alakított, észlehetetlen mentálvára mélyére a kabinjában töpreng a történteken:
- Kinek lehet ilyen mentális hatalma, hogy kevés híján én is a hatalma alá kerültem? Sokkal óvatosabbnak kell lennem! Lehet, hogy egy másik nemes dzsinn is a hajón rejtőzik, akiről nem tudok? Bár tény, hogy ennyi halandó tudatát egyetlen mentáloperációval befolyásolni, nem kis teljesítmény... Várakoznom kell... Több információ kellene... Idő kellene...

Valahol a hajón:
A tudat jóleső érzéssel zuhant vissza a megfigyelő aktivitási szintre. A hatalma működik, egy volt csupán akit nehezebb volt befolyásolnia, de az is csak egy pillanattal tovább tudott ellenállni neki, mint a többiek... Majd meg kell vizsgálni, ki is volt az... később... most pihenni kell... aludni... pihenni... alud...

És végül, odalenn az élelmiszer raktárban:
Érezte a padlódeszkák remegését. A padló, és a rajta álló hordó fala közvetített szinte mindent számára, mintha csak szeme és füle lenne odakinn. Pedig csak egy nagy rakás szárított hús volt... Valaki lejön a lépcsőn. Kinyitja a szomszédos hordót... Kivesz belőle valamit. Már csak kevés maradt a hordó alján. Vacsora idő van. Hamarosan ő is sorra kerül... Lesz majd egy kis meglepetés...

Miután a hordó a helyére kerül, Alexander és Petrus végre nyugodtan megbeszélheti a történteket. Mikor mindegyikük mondandója végére ér, Alexander megkérdezi:

- Merre van Theodorus barátunk? Vele is váltanék pár szót...

Petrus pedig így felel:
- Hiszed, vagy sem, szinte mindenütt kerestem már a hajón, de mióta magamnál vagyok, egy pillanatra sem láttam. Mintha a föld vagy a víz nyelte volna el. Senki sem tud róla semmit, vagy nem akarnak beszélni. Kérdezősködj te is! Valaki csak tud valamit róla...

- Rendben, utánajárok, remélem sikerül megtudnom valamit, mert a helyzetünk így nincs rendben!

Ezzel el is megy és minden körülötte állót megkérdez. Mivel mindig megy tovább és tovább, úgy néz ki, senki sem tud érdemleges információval szolgálni neki...

A lovag eközben ugye még mindig abban a kabinban lapul, ahol a "szertartás" zajlik. Nagyon bánja már, hogy elrejtőzött, de tudja, hogy most már nem tehet mást, ott kell maradnia és meg kell várnia egy alkalmas pillanatot a távozásra... Nem jöhet elő csak úgy, mondjuk ezzel a szöveggel: "Bocsi, de picit szúnyókáltam itt, ti meg megzavartatok! Most mehetek máshová..."

Az újonnan érkezett törpék pedig felkeresik a fedélzetmestert munkára jelentkezvén. Szerencse, hogy már voltak hajón, bár az nem volt ekkora és nem is harcosokat szállított, csupán élelmet hoztak-vittek rajta korábban. Ezért sokmindent kell most tanulniuk, de nem is bánják, mert tudják, így unatkozni nem fognak, hiszen ők soha sem szeretik a tétlenséget.

A törpe vezér, Ystwan karaktere az új játékosra szállt, így innen ő folytatja történetüket.
Lássuk, ki aktív még?

én az elmúlt egykét hétben nem voltam itthon, de már igen, de ez végülis a lényegen nem változtat, mert egyelőr nem írok mit. Elvileg ha jól emlékszem megkérdeztem a lordot, hogy esetleg próbálkozunk -é a mentális védelemmel, de nem kaptam választ, mindenesetre, akkor én (ha jó ez így) elkezdtem mondani az elképzeléseimet, de mongyuk csak az első mondat felének a nyolcadáig jutottam, mert megérkeztek a partra menők, úgyhogy ha a lord elfeledett kiküldeni, akkor én most benn vagyok a megbeszélés helyszínén (újra mondom, csak ha jó ez így) ha nem, akkor mongyuk napozok a hátsó fedélzeten, vagy a kabinomban gondolkodom a bubópestis gyakoriságán...

_________________
Chuck Norris osztható nullával!!

Nos, akkor reménykedve a folytatásban...
Mivel a törpék érkeztével is fergeteges NPC hiányban szenvedek, ezért kérlek Titeket, hogy nézzétek el nekem az alábbi csúsztatást. Kicsit kibővítettem a hajót, és hirtelen a semmiből felbukkant pár újabb élő matróz.

A hajón tehát a szitu a következő:


- A hajó a végre visszatért vízszerző (kissé megfogyatkozott, ámde a törpékkel kibővült) legénységgel együtt felszedte a horgonyt, és északnak indult, a part látótávolságában.
- A kapitány és a lord a állandóan nagy térképek és néhány rejtélyes fóliáns felett görnyed, vitatkoznak, érvelnek, és nem nagyon szeretik, ha valaki a közelükben motoszkál (értsd: finoman elküldenek mindenkit maguk mellől). Eizyen kérdése elszállt a levegőbe...
- A szellemünk és hobbitunk párbeszéde is lezárult. A szellem megkötése vagy meg nem kötése (illetve jó papunk esetleges további sorsa) jó Billynk válaszától, és a kettőjük kiegyezésétől függ. (Majd ők eldöntik.)
- Sermer Johnatan a törpék harci potenciáljának felkérésére, és a hajóséletbe való beinvesztálásukra kap felkérést.
- A hajó orrdísze "visszatért" a helyére, de ez szinte senkinek sem tűnt fel.
- Abdul el Hazed kabinjában töpreng, hogy ki is lehet az a mentálmágiát alkalmazó egyed.
- Dakk boldogan öleli keblére már-már elveszettnek hitt gawáját, és vidám dallamokat csalva ki hangszeréből az orrban tartózkodik, meleg behemoth bundájának védelmében és egy nagyméretű, méregerős sörrel teli kancsó társaságában.
- A többiek nagyjából lecsillapodva, jóllakva, megpihenve várják azt, hogy elérkezzen a következő kaland (amit Cikász mester szellemének felfedezése alapján prezentálunk majdan).

Addig is ki mit tészen?



Az Ezüstsólyom Röptén tartózkodó személyek:


A főfedélzetről nyílik az első szállás folyosójára vezető ajtó, a fenékbe vezető fedett lépcsőlejáró, a hátsó szállásra vezető ajtó és a hátsó felső fedélzetre vezető lépcső. Az első szállás az előfedélzet (melyen egy nagy nyílvető és általában egy böszmeteg minotaurusz tartózkodik ) alatt helyezkedik el. A folyosóról öt kétszemélyes, nem túl nagy, de viszonylag kényelmes kabin nyílik:

1. kabin:
Derick D'Rok, humán fejvadász (BHappy)
Sermer Johnatan, humán katona, fedélzetmester (Jou)

2. kabin:
Billy, hobbit kalandor/varázsló (Warlock)
Abdul el Hazed, nemesdzsinn (NPC)

3. kabin:
Neldor, elf íjász (Zargul)
Eizyen, humán varázsló, Neldor barátja (Ewolian)

4. kabin:
Sir Aylward Morthon, humán paladin st. Arvanus rendjéből (Kertics)
Sir Theodorus, humán paladin (Freemy No.1.)

5. kabin:
Clod (Clodoritissius), elf mesterlövész (MGee)
elvileg itt lakna Dakk is, ha beférne

A hátsó fedélzeti felépítmény három szintes. A főfedélzet szintjével egy szintben vannak a hátsó szállások, az étkező és a konyha. A főfedélzetről külső lépcsőn lehet feljutni az egyel feljebb lévő szinten elhelyezkedő tiszti szállásokra, és innen egy újabb külső lépcsőn a tatfedélzetre, ahol a hátsó ostromballiszta, és a kormányállás helyezkedik el.


A hátsó szállás főfolyosójáról a viszonylag tágas étkezőn és konyhán kívül a következő kabinok nyílnak:

a konyhához tartozó apró kis kabinban:
Zumba, fekete humán szakács (NPC)

8 személyes kabin:
8 jégtörpe, hajókatonává való átképzés alatt (NPC)
név szerint: Nerkele, Hodula, Tirca, Baltazar, Gord, Arnaut, Aldo és Seraph

4 személyes hátsó utaskabin:
Selmo atya, humán pap (jelenleg kissé félhalott) (NPC)
Cherbó, magóg (Száguldó)
Alexander, humán alabárdos (Freemy No. 2.)
Petrus, humán alabárdos (Freemy No. 3.)

ez utóbbi kabin és a konyha között "ingázik"
Lillit, pixie hölgy (Cikász No.1.)

a szellemsíkon lebegve pedig
egy jól szituált szellem (Cikász No.2.)


A tatfedélzet "első emeletén" lévő tiszti szállások szintén egy rövidebb folyosóról nyílnak:

Kapitányi kabin:
Torres Ahab hajókapitány (NPC)

Parancsnoki kabin (jó nagy, a tat legvégén):
lord Raphaell Brutuss, hajótulajdonos, az expedíció vezetője (NPC)

első 2 személyes tiszti kabin:
Arnold Webster, kormányos (NPC)
John Allgard, másodkormányos (NPC)

második 2 személyes tiszti kabin:
Miguel Santos, humán, főmatróz (NPC)
Ytswan, jégtörpe, a hajókatonák prancsnoka (?)


A főfedélzetről nyíló lejárón lehet elérni a három szintes hajófeneket. A legfelső szinten van a matrózok szállása, itt mintegy 23 matróz szunnyad jelenleg. Ezen a szinten van még a kevésbé tartós élmiszerek raktárai is.

A második fenékszinten van a romlandó élelmiszer, a víz, és a kényesebb felszerelések, míg a legalsó fenékszinten a hajójavításhoz szükséges anyagok, tartalék lőszerek a nyílvetőhöz és a ballisztához, stb.


Hajóra fel!!!

Csak egy kósza ötlet:
Mi lenne, ha kitalálnál egy apró, de annál hihetőbb sztorit, amivel legénység érkezhet a hajóra. Mindjárt megoldás lenne, és nem pedig egyik pillanatról a másikra ott termett emberkékkel pótolnánk a legénységet.

Esetleg alkalmazhatná a H5 kapunyitás varázslatát egy picit módosított változatban a dzsinn és máris legénység lenne a hajón!

Ha így döntesz, az előbbieket picit átszerkesztve még simán befér egy ilyen legénységfeltöltősdi! Dzsinnünk úgyis már jó ideje (szerintem) tétlenül magábafordulva ücsörög kabinjában, ideje, hogy a "behemót" szétlövése után ismét valami hasznosat tegyen!

Petrus és Alexander miután körbejárták a fedélzetet és nyomát sem találták Theodorusnak, úgy döntenek, hogy minden kabinba bekopogtatnak, míg meg nem találják barátjukat. Mivel senki sem tudott róla semmit, még Sir Aylward lovag sem, akivel elvileg már egy ideje váltaniuk kellett volna egymást a fedélzeten, a lovag úgy dönt, hogy ha estig nem érkezik meg a váltás Theodorus személyében, akkor szólni fog a kapitánynak arról, hogy a lovagnak nyoma veszett, ne haladjanak tovább, hanem esetleg forduljanak vissza a keresésére... Persze nem sok esély lenne arra, hogy visszafordulnak, mikor épp elindultak csupán egy ember eltűnése miatt, mikor ugyanott több társuk is életét vesztette, mégse jut eszébe más, de estig még kivár...

A két alabárdos úgy dönt, hogy egyikük fentről lefelé, másikuk lentről felfelé kezdi el bejárni a hajót, hogy Theodorus nyomára bukkanjanak.

Petrus tehát a felső kabinok ajtajain kopog, majd amelyikbe beeresztést nyer, megkérdi a bentlévő(k)től, hogy mit tudnak a lovagról. Senki sem tud pozitív válasszal szolgálni, de ő töretlen lelkesedéssel kutat tovább kabinról-kabinra, majd eléri azt a kabint, ahol épp a "szertartás" zajlik...

Theodorus meghallja a kopogást, "VÉGRE VALAMI VÁLTOZÁS!" -lelkendezik magában, talán hamarosan alkalma lesz előbújni az ágy alól és végre távozni szorult helyzetéből...

Alexander ez alatt először a fontosabb helyekre néz be. Sajnos ő sem leli társát sehol...
Benéz tehát a konyhába, ahol sötétbőrű Zumba szakácsunk épp valami jó illatú főzelékféleséget kotyvaszt, benéz az étterembe, ami kong az ürességtől, majd pedig a hajófenéken néz körül, mély álmukból felveri a matrózokat és végül eljut az élelmiszerraktárba is, ahová a "tehenet" szállították...

Beorn, te jössz a raktáros sztorival, ha még aktuális és összekapcsolható az alabárdossal, illetve várom Billy válaszát Petrus kopogtatására, ugyanis Theodorus ugye épp az ő ágya alatt rejtőzik...