_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Alexanderre is figyelt Cherbó. Bár nem szólt hozzá, fejével biccentett egyet, amiből az alabárdos azt a következtetést vonta le, hogy bár Cherbó első dolga a lény megölése, mégis a két dolgot ötvözve Alexnek is tud segíteni.
Az alabárdos tehát bár tenni nem tudott semmit, kíváncsian szemlélte, hogy mi lesz ebből az egészből.
Amikor hirtelen felkiáltott Cherbó, Alex nagyon megrémült, majd megsüketült a hirtelen hangtól. Természetesen azonnal a havas-jeges talajra vetette magát és várt...

Theodorust nagyon meglepte Dakk viselkedése. Az előbb úgy nézett ki, mielőbb véget szeretne vetni a kártyapartinak, most meg már az atyával foglalkozik... Mindegy, gondolta. Előbb-utóbb kiderül, mit tartogat ez a patás. Addig is lássuk, mi történt az atyával! - majd ő is elindult oda, ahol már páran álltak és csodálkoztak.

He haragudj Petrus, de azért mégiscsak durva feltételezés, hogy én bármit is csináltam volna az atyával, én a kormányos jelzésére jöttem ide megnézni, másrészt a csatával kapcsolatban nem is tudtam, hogy csatáznak, mivel eddig más dolgokkal foglalatoskodtam, és a mágiám is kissé meg van csappanva, anélkül pedig nagy valószínűséggel már rég hulla lennék!

Dakk ekkor ér oda. Fél füllel elcsípi gawája utolsó mondatát. Megköszörüli a torkát. Épp csak annyira, hogy Petrus tudja, ő is ott van. És emlékeztesse arra, kinek az oldalán állna, ha valaki alaptalanul kezdené vádolni egyik gawáját...

Petrus:
- Már ne is haragudj cimbora, de az atyát még soha sem láttam így. Nyilvánvaló, hogy nem fegyver okozta mindezt, hanem valamiféle mágia. Te meg ráadásul megcsappant mágiádról beszélsz... Tudod, a látszat ellened beszél, valamiért mégis úgy érzem, igazat beszélsz...
Természetesen Dakk érkezése az a valami...
Mégis mi történhetett vele? Van rá logikus magyarázatod?
Úgy néz ki, a hajón is történnek furcsaságok, így már nem is vagyok olyan biztos abban, hogy visszatérek a többiekhez, hiszen mi lesz akkor a hajóval, ha mindenki így jár?

Közben Theodorus is odaér és igazat ad alabárdos barátjának, majd szintén kíváncsian várja Billy feltevését. Csak egy dolgot kérdez rögtön mindenkitől:
- Él még az atya?

Alexander is, ahogy mindenki meglepődik azon, micsoda erő lakozik ebben a pixi-magóg párosban. De a meglepődése azonnal átmegy magabiztosságba, örül neki, hogy egy ilyen nyerő páros mellett küzdhet, annak meg még inkább, hogy vezetheti őket közös céljuk elérésére.
Apropó! Közös cél! -gondolkozik el Alex, majd így kiált fel:
- Barátaim, harcostársaim! Ne feledjük, miért is indultunk el utunkra! Mindenki szedje össze magát, folytassuk vízszerző utunkat!

Majd ujjal pár személyt kijelöl azért, hogy mostantól egy ideig ők fogják cipelni a csatát sikeresen megúszó úgynevezett víztartályt.
Már nincsenek messze a hegycsúcstól, ahonnan elvileg már nagyjából látszani fog az út, így amint mindenki elkészült a sérülések ellátása után, indulnak is tovább.
Petrus hiányában Alex Neldort bízza meg azzal a feladattal, hogy menet közben összesítse a veszteségeket és a jelenlegi létszámot.

Szeretném, ha így zölddel az összes résztvevő leírná ide vagy a másik offtopicba aktuális állapotát és azt, hogy éppen hol tartózkodik (hajón, vízszerző brigádban, egyéb helyen). Ha Beorn tudja, várom tőle az összesítést. Köszi mindenki nevében!

Nos Pestrus valóban éles a szemed, és az eszed, tényleg nem fegyver okozta, tehát valószínűsíthető hogy mágia, azonban ennek több verziója is lehetséges pl.
-Valaki külső reá varázsolt egy ilyen hatalmas és szörnyű varázslatot, azonban a hajón lévők közül csak a dzsint tartom képesnek ilyen erős mágia használatára. Persze ez nem is jelenti azt, hogy ő tette volna, hiszen abból kiindulva, hogy nem támadott meg minket, jelenleg szüksége van ránk, ha jól sejtem.
- Egy ellenséges isten beleavatkozott a dolgába, és olyan kárt okozott az atyában, amit eddig nem tudunk felmérni.
- Elrontotta a maga által használt mágiát, külső esetleg belső behatásra, és a mágia rontása okozta ezt a helyzetet.

Azonban sajnos a szakrális mágiához nem értek, csak amit a nálam bölcsebbek elcsepegtettek nékem.

Ebből is következik, hogy az atya teste él, de nem tudhatjuk hogy a szelleme és a lelke él-e, és ha él is rendbe lehet-e hozni, főleg itt a kietlen pusztaságban.
Akár még az is elképzelhető, hogy magától rendbe jön, de azért az állapotából kiindulva nem túl valószínű.-fejezi be Billy mágiaismereti monológját Billy.

Theodorus amint meghallja Billy szavait, úgy dönt, hogy azonnal a lordnak kell szólnia, ugyanis erősen gyanakszik arra, hogy a mentálmágus lépett közbe újra.
Így azonnal elsiet a helyszínről és bekopog a lord ajtaján. Miután bebocsátást nyer, rögtön előadja elképzeléseit és visszakíséri a hitetlenkedő lord Brutusst a helyszínre.

Akkor ezek szerint a maradék 3 matróz jött el a fedélzetmesterrel mentősdit játszani! Kb. ennyit akartam volna vinni! Remélem ez belefér a képbe!

Az első üvöltés, amit meghallottak nem volt értelmes jelentéstartalma, valami erőfitogtató ordítás lehetett! De a mentőcsapatnak nagyon is jól jött, mert így legalább már biztosra tudtak menni az egyre halványuló nyomok melett! Nemsokkal később, mikor már megpillantották a harcoló brigádot, vagyis inkább a fénylő szörnyeteget, s a körülötte levő apró mozgó alakokat, egy újabb ordítást hallatszott, aminek viszont már értelmes jelentése is volt! "Tünjetek onnan!"- halatszott, majdan jobban szemügyre véve a csatateret a szörnynek néhol kicsit vörösessé vált az őt körülvevő fény, s a feje felett egy kis sötét lebegő gömböt lehetett észrevenni! Majd rá néhyány pillanattal aból az irányból egy újabb ordítás, melynek már nem volt jelentősége, mert mire már rájöttek, hogy miért is szólt így valaki, már jött is a vakító fény, s a hozzá társuló hatalmas zaj, ami mindenkit a földre döntött sokkoló hatásával! Mire magukoz tértek, már láttak valamelyest, de a hallásuk még nem volt az igazi! Például az egyik matróz "hangos" szidalam halk kis pisszenésként halatoszott a többiek számára, s talán még a gazdájának is! Mindenesetre szemügyre véve az előbbi helszínt, már a csapat már újra indulni látszott, a szörny pedig eszeveszetten feküdt a földön a körülötte levő vérkorong közepén! Élettelenül! viszont az ámulatra nem sok idő maradt, itt a semmi közepén jobbnak gondolta már csatlakozni a konvojhoz, minsemhogy visszafele megkockáztassák, hogy maguk is találkozzanak egy ilyen szőrmókkal! Viszont nagyon úgy tűnt, hogy nem vettek tudomást jöttükről, így összeszedvén elejtett cuccait odahajolt a legközelebbi matróz füléhez, s jó hangosan tudatta vele, hogy szedjék össze magukat, és kövessék, ő pedig előre megy felhívni a figyelmet magukra! A matróz megértett valmit a mondandóból biztosan, mert bólintott, de látszott rajta, hogy csak foszlányok lehettek, de végülis elégnek látszott hozzá, hogy tudja, mit akar a másik! Így tehát gyorsan előrefutott, hogy közelebb érjen a vizes csoporthoz, s kockázat nélkül le tudjon adni néhány figyelemfelkeltő lövést! Mikor félúton lehetett a csatahelyszín és a hátramaradt martrózok között, elégnek vélte a távolságot a közte és a szállítók konvoja között, hogy úgy tudjon leadni néhány jelet, hogy ne találjon biztosan el senkit! Mivel amazok nem haladtak olyan gyorsan, így nem jutottak olyan messzire, feleannyira se, minta ami Johnatan és a tetem kötött van! Szerencsére légmozgás se volt semilyen formátumban, így leadott három lövést, amiből egyet biztos észre kell hogy vegyenek, majd hangos hahózások közepette futott tovább a megmaradt csapat felé! Nagyon remélte, hogy így már tényleg észreveszik!

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Cherbó remegő térdekkel emelkedett ki a hóból. Alkimistaként már nem egy robbanást élt meg, de a mostani túltesz mindegyiken. Nem számított ekkora hatásra, a Truklór gáznak csak harmadlagos jellemzője hogy tömény állapotban robbanékony. Szerencséjére már évekkel ezelőtt elsajátította azt a módszert, amivel nem e dugul be a füle hangos robbanások hatására. A lökéshullám elöl sikerült lehasalnia, ha nem tette volna, akkor valószínűleg most valamely sziklán lenne felkenődve.
A támadójuk cafatokban hevert, a mellkasa szétnyílt, a két mellső végtagja a felismerhetetlenségig roncsolódtak. Hogy halott volt ahhoz kétség sem fért, hacsak valami mágikus életösztön nem tartsa benne a lelket. Fej nélkül úgy is ártalmatlan.
A többiek még mindig a hasukon feküdtek. A pixit sehol sem látta, de ha nincs a földön, akkor nem eshetett komoly baja. Cherbó nagyon remélte hogy nem esett bántódásuk a detonáció során. Sosem szabadulna a gondolattól, hogy a halálukat okozta.
A társai lassan mocorogni kezdtek, Cherbó is elindult megnézni hogy történt e valami komolyabb bajuk.

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)

Nem olvastam Száguldó korábbi/eredeti verzióját, egyébként tetszik is, már csak az nem stimmel, hogy a többiek most kezdtek mozogni, mikor már mindenki összeszedte magát és el is indult Alex után.
Magyarul a történet eddig nagyon jó, csak még nincs befejezve!

Petrus -miközben Theodorus a lordért szaladt- továbbvitte magában korábbi gondolatmenetét és mivel nagyon értelmes és művelt ember volt azon kívül, hogy remek harcos, nem volt nehéz rájönnie, hogy van itt a hajón még valami vagy valaki, amit vagy akit valami furcsa okból mindenképp titokban akarnak tartani. Túl sok fura esemény történt, amit mágiával követtek el ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhatná a dolgokat.
Úgy dönt, alkalmas időben Theodorusnak fog szólni először erről, addig pedig megtartja magának a dolgot és nagyon figyel. Azt már el is döntötte, hogy most marad a hajón.

Mesélői kérdés: a halott matrózokkal mi történt? Eltemettétek őket a helyszínen, vagy visszacipelitek a hajóhoz?

Lord Brutuss azonnal a lovag után indul. Miközben átvágnak a hajón, az előfedélzetig, megpróbálja kifaggatni, mit látott, hallott. Nagyjából tisztában is lesz a helyzettel, mire odaér a jó atyához, ahol a szemlátomást rémült, és a szíve köré állandóan babonás védőkört rajzoló kormányos, a sörényét vakargató minotaurusz, és a kissé tétova hobbit toporog már.

A lord összenéz a hobbittal. Sokat mondó a pillantása. Nem is azt kérdezi, hogy pontosan mi történt:
- Miért? - néz Billyre. - Miért az atya?

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni!
Heroes3 map editor Codex v3.0

Az indulásra készülés közben megfeledkeztek a halottakról, mert a heves hóesés addigra már betemette őket és így már nem voltak láthatók... Furcsa tényleg, hogy senkinek sem tűnt fel az emberek hiánya, akinek mégis, az biztos azt gondolhatta, hogy már eltemették őket.
Theodorus számára nem meglepő a kérdés (bár ő sem gondolta volna, hogy az atya lesz az), Petrusnak viszont annál inkább. Gyanúi egyre inkább beigazolódni látszanak.

Petrus ekkor megragadja az alkalmat és személyesen is elmondja a lordnak a vízszállító brigád általa megtapasztalt sorsát és azt a bizonytalanságot is, amiben jelenleg tartózkodik a visszatérést-maradást illetően. Tanácsot is kér a "nagyfőnöktől", hogy vajon mitévő legyen.
A lord figyelme viszont úgy tűnik nem volt rajta, így elismétel neki mindent, amit az imént mondott, majd kérdően néz felettesére, akitől a megoldást várja...

_________________

Végtelen hómező felett siklok. Már hatalmas területet vizsgáltam át, ám mesterséges építménynek még csak nyomát se láttam. Az alattam elsuhanó dombok és mezők egykedvűen váltogassák egymást. Bevallom tetszik ez a táj. Igaz hogy túlságosan világos és fehér, ám a komorsága és a kietlensége megnyerte a tetszésem. Alig várom hogy leszálljon az éjjel, és sötétben is láthassam. Nem tudom mi lenne ha üres kézzel állítanék vissza, lehet hogy az atya elpusztítana tehetetlenségem láttán. Azt azért nem hiszem. Végül is azt ígérte, hogy ha célba ér a küldetésük akkor visszakapom a végtelen teremet és szabadságomat. Nagyon ravasz húzás volt ez tőle, így nekem is érdekem hogy a fáradozásaik sikerrel járjanak. Engem ez motivál, de egy beférkőző gondolat nem hagy nyugodni. A többieket vajon mi? Nem szoktam a halandók érzelmeivel törődni, de az utóbbi időben ez lassan kezd szokásommá válni. Lassan és akaratlanul de megismertem a velem utazókat.

A pap.
Egész életét a tudománynak szentelő vénember. Mindig a népe érdekeit nézte és istenét híven szolgálta. Vajon mi vezeti öt ezen az úton amin most jár? Miért akarja megmenteni a világot, amit amúgy sem sokáig élvezhet már. Talán élete derekán rájött hogy minden amit eddig tett az hasztalan a jövőre nézve, és ezzel a kutatással akar emléket állítani magáról. Vagy csak hitből teszi, az életet akarja megmenteni, merő tiszteletből. Nem tudom. De becsüli az életet, azt tudom róla.

A minótaurusz.
A legmegveszekedettebb harcos akit valaha láttam. Már ezerszer szembenézett a halállal és mindig ő került ki győztesen. Az élet elvevésének ezernyi fortélyát tudhatja magáénak, talán ő az egyetlen aki még nálam is jobban ismeri a halált. És most hirtelen a halál hordozójából az élet reménysugara válik. Talán túl sok halált látott már és megcsömörlött tőle. Nem akarja végignézni az egész világ pusztulását, ezért mindent elkövet hogy megakadályozza azt. Nem tudom.

A lord, a fedélzetmester, a lovag és az alabárdosok.
Az ö motivácijoukat egyszerű megérteni. Katonák. Hazájukat védő harcosok. Bármikor készek fegyvert ragadni ha hűen szolgált hazájukat megkivánja azt. És most hogy Eráthiát is a pusztulás fenyegeti, így kérlelés nélkül megtesznek mindent annak megmentésére.

Az elf.
Néha látom a gondolatait. Sokat gondol az erdős AvLee-re. Csodálja annak szépségét és rejtelmes titokzatosságát. Szintén a hazáját szolgálja mert látom rajta hogy nem tudna megbirkozni a gondolattal hogy a csodálatos vadonja hamuvá váljon miközben ő semmit sem tesz. Nem láttam még lényt aki ennyire szeretné a népe otthonát.

A mágus.
Nem tudok róla sokat. Nem szivesen olvasok varázslók gondolataiban. Az biztos hogy igen nagytudásu ember és talán pont ez a nagy tudása miatt jobban felfogja hogy mi fenyegeti a világot. Nem közönséges varázstudó azt rögtön láttam rajta, nem dölyfös és beképzelt mint a varázslók általában, nem veti meg az egyszerőbb emberek életét. Nem tartsa magát kiemelkedőnek a mágikus hatalma miatt. Nem sok ilyen van, nem hittem hogy valaha is találkozok hozzá hasonlóval.

A hobbit.
Jókedvű vidám kis figura. A látszat legalábbis ez róla. Valójában igen sok rejtőzik benne. Nagyon összetett személyiség és mindezt ifjonti jókedvével fűszerezi meg. Szereti élvezni az élet örömeit és talán emiatt harcol a pusztulás ellen. Mindenesetre nem hinném hogy csak magáért teszi. Biztos hogy vannak igen fontos dolgok számára az életben és ezeket kész megvédeni. Jókedve ellenére tudom róla hogy tisztában van a küldetése fontosságával.

A magog.
Talán ő a legrejtélyesebb számomra. Nincs istene, egy kitaszított szolganép gyermeke, akiket mind a démonok mind az emberek utálnak. Ö mégis büszke magára és a népére. Talán őket akarja megmenteni. Nem tudom. Nem szoktam a gondolataiban olvasni. Egyszer megpróbáltam, mikor az elementállal harcolt, de akkor valami iszonyatos lélektűz söpört ki onnan. Nem szívesen mennék oda vissza. Mindenesetre különös lény. A tüzes pokolból jött, egyenest ide a jeges pokolba, olyanok társaságában akik a faja ellenségeinek számítanának. Vajon mi vezeti útján. Talán hisz még benne hogy a népe egyszer lerázza bilincseit, és ezért akarja öket megóvni a világvégétől. Vagy oly sokat volt már egyedül hogy önzővé lett és csak a saját életéért harcol ebben a csatában. Nem hiszem. Az biztos hogy nem közönséges magog, talán fajának igazi ritkasága lehet.

Hmmm. Majdnem mindnek más a motivációja, de a közös cél csapattá kovácsolta őket. Balgák. Hát mit ér a harcuk, ha egyszer úgyis mind itt lesznek majd velem, a holtak sorai közt. Akármit tesznek, úgyis a férgek rágják majd szét a porhüvelyüket. Hát érdemes bármit is tenni az életben. Akárhogy is okoskodok nem tudom megérteni őket
Hirtelen sötét lesz. Elösször azt hiszem hogy máris leszállt az este, csak utána eszmélek hogy nem. Úgy belemerültem a gondolatokba hogy nem vettem észre az elém kerülő hegyet. És most a belsejében vagyok. Mindegy, nem fordulok vissza, simán csak áthaladok rajta. Mikor kiérek végre megpilantom a kutatásom célját. Egy völgy terül el előttem rajta pedig, mesterségesen készített épületek. Nem megyek közelebb, az atya figyelmeztetett erre, inkább körberepülöm a völgyet. Alaposan megvizsgálom minden oldalról és az emlékezetembe vésem minden kis részletét.
Ennyi elég is lesz, most már megtudom mutatni a halandóknak amit láttam. Nocsak, csak most veszem észre hogy a paphoz kötő mentális szál furcsán viselkedik. Remeg, imbolyog, hullámzik, és különös zavart észlelések érkeznek rajta.Néha érzem a papot néha nem, mintha akadozna a szál. Valami történhetett. Mindenesetre még nem szakadt meg, tehát az atya él. Egy üzenetet küldök a szálon keresztül.
Megtaláltam amit kerestél, ám a kapcsolat túl zavaros hogy megtaláljalak rajta keresztül. Te viszont meg tudsz idézni. Tedd hát meg, és én ott leszek, legyél bárhol is.

Nos, az ilyen hsz-ekért érdemes "élni". Köszönöm, Cikász!

A szellem.
A vékony, mások számára láthatatlan ezüstös fonal, ami eltéphetetlenül összeköt az atyával, hirtelen megremeg. Az atya által rád bűvölt köteléket elvileg csak az ő halála oldhatná fel. De az hirtelen történne, ostorcsapás-szerűen. Ez valami más. Nem ismered a félelmet, és nem félsz már az elmúlástól sem, de a jelenség határozottan zavar. Az ezüstös szál ide-oda tekeredik, akár egy kínjában vonagló óriásféreg, el-elvékonyodik, megcsavarodik, hurkokat vet. Valami zavar támadt. Mintha valaki el akarná tépni a köteléket. De hát ez szinte lehetetlen! És a színe! A gusztustalan, jóságos-ezüstösen csillogó szál határozottan kezd feketedni. Akár a tisztítatlan ezüst felszíne. Megrettensz. Megpróbálod lerázni magadról a hurok végét, mert valahogy a lelked (sicc) mélyén érzed, hogy ez nem jó. És hangok! Körbenézel, hogy honnan jöhetnek azok az undok, gonoszul örvénylő hangok, és rájössz, hogy a szál közvetíti feléd. És ami a legfurcsább: a még számodra is sötét, rettentő nyelven kiejtett szavak szinte teljes bizonyossággal az atyától származnak!

Azután váratlanul vége lesz! Amikor az immár tökéletesen elfeketedett szál már hihetetlen csavarokat vet, és szinte elszakadásig feszül, megérzel valamit. Egyetlen apró pillanatig valami hatalmas tudat jelenlétét. Sötét, és gonosz. Romlott, mint te magad. Bár más... biztos, hogy nem élőholt, vagy szellem. Sosem tapasztaltál még ilyet. Idegen. Vagy csak a közvetítő furcsasága miatt tűnik annak? A már-már elszakadó szálon hirtelen egy fekete, füstszerű gyűrű fut végig. Feléd tart. Pontosabban így tudod leginkább leírni a jelenséget. A kínlódó, elfeketedett szálon hihetetlen sebességgel siklik az örvénylő füstgyűrű úgy, hogy a belseje nem ér a szálhoz. Tökéletesen követi annak csavarodó, fájdalmasan vonagló mozgását, és pillanatokon belül elér téged. Belédcsapódik, egybeforr testetlen lelkeddel és eltűnik.

Semmit nem érzel. Talán némi ijedségen kívül. A szál ekkor egy hangos pattanással elszakad, a levált vége összezsugorodik és eltűnik a messzeségben. A mormogás azonnal abbamarad. Tökéletes a csönd, és némaság. Szabad vagy! Szabad újra! Végre lefoszlott rólad az atya által rádtett varázs! Ez az, amire vártál! Ez az, amire vártál? Körötted a néma, tökéletesen fehér, végtelen hómező. Hátad mögött valamivel a hegy, és a felfedezett hatalmas építmény-komplexum. Nem hitted volna, hogy ilyesmit fogsz még egyszer érezni, de amint elmúlik a megkönnyebbülés, és a boldogság érzete, rád tör valami új. Valami, amiről sosem gondoltad volna, hogy téged még bánthat túlvilági létedben. Sokáig nem tudod körülírni, hogy mi is ez az érzés. Elfeledett emlékeket kell előhalásznod hozzá. Különös. Az az érzés, akár milyen furcsán is hangzik, a magány.