Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1577 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 63, 64, 65, 66, 67, 68, 69 ... 79  Következő
Szerző Üzenet
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 24 vas., 17:20 
Avatar

Csatlakozott: 2003 okt. 08 szer., 18:17
Hozzászólások: 3376
Tartózkodási hely: New-Erathia
Alexander látva, hogy a lény Cherbóval foglalkozik, újra felemelte alabárdját és az egyik általa gyenge pontnak titulált helyre próbált lecsapni. Ez pedig a lába és az ülepe közti hajlat volt. Mikor először próbálta megbökni a lényt, az épp elmozdult, így az alabárd simán lepattant a lényről. Viszont második kísérlete úgy nézett ki, sikeres volt. Behatolt a testébe, egy gyors mozdulattal kicsit megmozgatta benne, majd kihúzta, mire reagálni tudott volna rá. Ekkor furcsa dolog történt. Mivel egyszerre a behemót sem tudott több támadóval foglalkozni, bevetette újabb senki által sem várt védelmi eszközét, a fagyaurát.
Persze alabárdosunk nem tudta, hogy ez a halvány kékes valami egy fagyaura, mégis érezte, hogy köze van a lényhez, ezért picit hátrább lépett.
Sejtette, hogy a behemót elpusztításának esélye egyre csökken. Amint meglátta Neldort és azt, ahogy elhajítja kardját, felismerte a helyzetet és ahogy csak tudott, felkiáltott:
"MOST VAGY SOHA!"
Közben ő is elhajította alabárdját, egyenesen abba az irányba, ahol korábban megsebezte a lényt...

A hajón:
Petrus kisvártatva felébred, korábban, mint ahogy azt a többiek várták. Ő maga is meglepődik azon, hogy mennyire kipihentnek érzi magát, valamit korábbi sebeit vizsgálva hihetetlenkedve nyugtázza: Ezek is úgy néznek ki, mintha pár napot átaludtam volna. Kirohan a szobából és az első útjába kerülő matróztól megkérdezi, hogy vajon mennyit aludhatott.
Sajnos a matróz erre nem tud válaszolni, állítólag észre se vette, hogy visszatért a hajóra.
Petrus ekkor Theodorust keresi fel. Sejtette, hogy egy izgalmas kártyaparti közepén fogja találni...
Amint meglátja a lovag, egyből bocsánatot kérve feláll az asztaltól és hozzá siet. Dakk nem nézi jó szemmel a hirtelen távozást, úgy tűnik, nyerő vagy vesztes állásban van, és semmit sem kíván jobban, minthogy mielőbb vége legyen a partinak és újra le legyenek osztva a lapok... A lovag úgy véli, mintha egy halk morgást is hallana tőle, de nem törődik vele. Meg kell értenie a patásnak is, hogy Petrus állapota sokkal fontosabb bármiféle kártyapartinál.

Petrus kérdésére a lovag elmondja, hogy egy jó fél napot aludt, szerencsére az atya tökéletes gyógyítómunkát végzett, így eztán újra belevetheti magát abba, amit eddig csinált.
Ekkor az alabárdos elmondja a szörnyes sztorit a lovagnak és érdeklődik, vajon ki mondhatta azt, hogy lakatlan a sziget?
(Ekkor azonban már a kártyaasztal mellett vannak és mindenki hallja a szörnyes sztorit is és a kérdést is.)
Dakkon látszik, hogy szólni szeretne, bár az is lehet, hogy csak a kártyaparti mielőbbi befejezését szeretné mindenáron kieszközölni. A másik lovag figyelmesen hallgat.

Theodorus mindenki számára felteszi a kérdést:
- Vajon szükséges lenne egy kis segítség a vízszállító brigádnak? Vagy megoldják maguk? Ha segítségre szorulnak, elhagyhatjuk helyünket? Mit gondoltok?

Úgy emlékszem, hogy hárman kártyáztak, Dakk és a két lovag. Így a beszélgetés négy ember között zajlik, hiszen megjött Petrus is. Mi lesz a tanakodás végeredménye?
Kertics aktív jelenleg vagy passzív?


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 24 vas., 20:06 
Avatar
Heroes Team

Csatlakozott: 2004 dec. 08 szer., 11:54
Hozzászólások: 2364
Tartózkodási hely: KisNetegyele...
Akkor ezek szerint a tisztelt kártyázók nem csatlakoztak a mentőcsapathoz, ami szinte azonnal indult, miután a sérültet eltüntették a fedélzetről! :?: :lol:

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 0:24 
Avatar

Csatlakozott: 2003 okt. 08 szer., 18:17
Hozzászólások: 3376
Tartózkodási hely: New-Erathia
Jou írta:
Akkor ezek szerint a tisztelt kártyázók nem csatlakoztak a mentőcsapathoz, ami szinte azonnal indult, miután a sérültet eltüntették a fedélzetről! :?: :lol:
Theodorus biztos nincs a csapatban, hiszen nem is beszélt sem erről sem másról mostanában a fedélzetmesterrel, nem tudta akkor még, hogy mi a baja barátjának, azt mi okozta, valamint azt sem tudta, hogy elindult már egy segítőcsapat. Petrus érkezését egy inastól tudta meg, aki egyéb elfoglaltsága miatt csak annyit súgott oda a lovagnak, akivel még az egyik magányos tengeri éjszakai őrködése során ismerkedett meg, hogy "sérülten visszatért az egyik barátod." Majd az inas ment a dolgára...
Dakkról sem tudom, hogy elment volna, Kertics sem nyilatkozott még lovagja közeljövőbeli céljáról, tehát szerintem ő is nyugodtan tovább kártyázik a többiekkel, hiszen nincs tudomása sem a bajról, sem pedig mentőcsapat indulásáról, tehát ő sem mehetett...

Ez eddig csak az egyik ok, hogy ők miért nem mentek. Még a vízszállító brigád indulása előtt a lord kijelölte azokat a személyeket, akiknek feltétlen a hajón kell maradniuk védelmi célból. Mindhárman a felsoroltak közt voltak, így csak úgy nem hagyhatják el a hajót, pedig Theodorus egyből ment volna, de meg lett tiltva...
Nézd meg, ha pontosan nem tudod, kiknek kellett maradni, ők csak a lord külön engedélyével távozhatnak a hajóról! Ezért is töri a fejét jelenleg lovagom, hogy hogyan is mehetne segíteni, vagy egyáltalán szükséges-e még.

Akkor végülis ki tartott veletek?


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 6:58 
Avatar
Heroes Team

Csatlakozott: 2004 dec. 08 szer., 11:54
Hozzászólások: 2364
Tartózkodási hely: KisNetegyele...
Úgynézki, hogy ezek szerint csak pár matróz van a csapatban, meg talán a kapitány vagy a lord, de eről majd Beorn biztos nyilatkozik! (főleg ha már így megkérdem tőle! :lol: )

_________________
Üdv. Jou!

"Ha legközelebb újra megszületek, vadon élő ló szeretnék lenni. Szabadon nyargaló, büszke, örömittas széljáró! Nem akarnám, hogy valaha is befogjanak, felnyergeljenek, még akkor se, ha jól bánnának velem." (Vavyan Fable)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 10:04 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
Csak röviden: a lord és a kapitány biztos a hajón tartózkodik, ilyen helyzetben ők nem hagyják el azt. Dakk és a két lovag lett kijelölve a hajó védelmére, nekik is szinte "kötelességük" állandóan ott tartózkodni, a szarvaspatás nagy bánatára, mert így kimarad egy csomó balhéból. :lol: A jó atya is jelenleg a hajón a van. Aki inaktív, arról feltételezzük, hogy szintúgy.

- VUÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - a fájdalmas üvöltés elem erővel söpört végig a jégmezőn, a közelben állók egy jóideig semmi mást nem fognak hallani utána. Ha a harcosok azt hitték, hogy a lény eddig tombolt, akkor tévedtek. Szeliditett unikorniscsikónak tűnik az, amit ezidáig művelt... A penge talált, és mélyen belefúródott a szörnyeteg arcába. Az nagyot csapott oda, mert azt hitte, valami megszúrta csupán, és ezzel szinte tövig merült a fegyver a lény húsába. De meg nem ölte. Karmazsinpiros vérfolyam indul meg a szőrmók arcából, hogy szinte azonnal csontkeménnyé fagyjon. Előrelép, tesz pár tétova, tántorgó lépést, hogy megtévessze ellenfeleit.... hogy elbízzák magukat, azt higyék, végzetes sebet kapott. A seb tényleg súlyos, de csak a haragja nőtt. Igen, ott. Az az ocsmány, idegen szagú lény! Őt kell elkapni elsőnek!

Az elemi fagy szinte láthatatlanul csap ki a lény előre nyújtott karmos mancsából. Nem igazi varázslat, ösztönösen gyúrja a környék fellelhető manáját ebbe a pusztító energiacsóvába. Magában láthatatlan lenne, csupán a kavargó hópelyhek, és a jégszemcsékké fagyott pára jelzi útját. Majdnem talált. A démonka melletti hókupac csikorogva fagy csontkeménnyé. Sóhajtás szerű hang. Az elemi hideg így is érződik, hogy nem találta el célpontját. Dermesztő fagy kúszik a magóg lelkéig, hogy megbéklyózza, helyhez kösse őt addig, míg a lény újból erőt gyűjt. Míg ismét elég lesz hozzá a gyűlölete.

Az ott maradt alabárdos annak köszönheti életét, hogy éppen ijedten hátralép, és fenékre ül egy jégdarabban. A lény egy jó hat méteres ugrással szökken felé, kimeresztett, rettentő karmokkal, egyenesen oda, ahol pillanatokkal ezelőtt még a mellkasa volt. Így csak a túlfutott ugrás végeztével a hátsó lába találja el a földön fekvő férfit, nagyot penderítve rajta. Az alabárdos sebét zsibbasztó, halálos jégréteg fedi be szinte azonnal...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni! :)
Heroes3 map editor Codex v3.0


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 10:14 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
Senki sem láthatja, mert ő nem akarja. Nem azért, mert ártani akarna a harcolóknak, csupán nem tudná elviselni, hogy a percéltű emberkék hálálkodjanak utána. Nem tudja elviselni a gondolatot, hogy nagyon úgy tűnik, tényleg szüksége van rájuk, és ezért most arra készül, hogy megmentse hitvány életüket. Halk szitok hagyja el ajkait... ha az Ősi Nyelven ejtette volna ki, azok ott valószínüleg bezúzott dobhártyával fetrengenének most a földön fájdalmukban. Persze azt elfeledi, hogy az Ősi Nyelv szavainak ejtéséhez most nincs elég hatalma... Néha azonban kompromisszumot kell kötni. Néha úgy kell tenni, mintha közös lenne a cél. Segít nekik, de a hálájukat nem bírná elviselni. Segít nekik addíg, amíg szüksége lesz rájuk... Azután majd megismerik, milyen szembenézni egy ereje teljében lévő, haragvó nemesdzsinnel! Talán annak, aki majd akkor a földön csúszik előtte, és a talpát csókolgatja, megkíméli az életét. Elég lesz, ha megvakulnak mondjuk... vagy leperzseli a karjukat, lábukat...

Már maga a gondolat is melegséggel tölti el. Igen. Egyszer majd... de most lássuk ezt az ocsmány szőrgolyót, akinek nem szabadna léteznie ezen a síkon!

Halkan, megfontoltan ejti ki a szavakat. Nem egyszerű a varázslat, és nem is rövid ideig tart elmondani. Főleg a mostani helyzetében. A lény bömbölése nem zavarhatja bele, a mancsából előcsapó Elemi Fagysugárra csupán a szemöldökét húzza fel. Nem hibázhat, mert több kudarcot jelen helyzetében nem viselne el. De nem is fog. Mindjárt vége lesz...
- ... azdr abrazuul, yzr krumpatuul...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni! :)
Heroes3 map editor Codex v3.0


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 10:43 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
Az Ezüstsólyom Röptén:
Selmo atya ellátja a sebesültet, kikérdezi arról, hogy mi is történt.
- Hmmm... egy nagy szőrös lény? Valószínüleg akkor lesznek még sérültek. - Tekintetét a messzeségbe fúrja, de nem láthatja az öldöklő kűzdelmet.

A jó papot elfogja a tehetetlenség érzete. Szeretne odasietni, és segíteni társainak, de a lord szigorú parancsba adta, hogy semmiképpen nem hagyhatja el a hajót. Kűzd benne a papi eskü és az engedelmesség egymással. Végül is meggyőzi magát:
- Ezek a harcosok kalandozók. Számtalan csatán túlvannak. Számtalan ütközetet túléltek. Valószínű, hogy azt a behemót jéglényt is legyőzik hamarosan, ha már le nem győzték mostanra. Csak feleslegesen szegném meg a parancsot. Esetleg eltévednék... vagy mikor egyedül sietek társaim nyomába, elkapna egy hasonló szörnyeteg. Akkor meg pap nélkül maradna az expedíció. Tudnak magukra vigyázni...

Érzi... valahol a tudata legmélyén érzi, hogy érvelésével valami hiba van. Valahogy nem egészen helyes... De hamar elnyomja magában ezeket a hangokat. Azután, hogy valamit csináljon, mert a tétlen várakozás most nem tenne jót neki, előresiet a hajó orrába, és megszemléli ő is a hajószobor hűlt helyét.
- Én ugyan nem vagyok olyan ügyes varázsló, mint a hobbit, vagy az a másik, de tudok valamit, amit ők nem. Ha istenem meghallgat, talán többet ki tudok deríteni!

Azzal, ha már elhatározta magát, le is térdel gyorsan, és kezét imára kulcsolja. Mintha kicsit tovább tartana, mint máskor, mire megérzi, hogy istene hatalmakiltölti lelkét. De nem töpreng ezen sem egy pillantásnál többet. Eltelve a fénnyel, megérinti a szobor helyét, és elkezdi mormolni a bonyolult kutatólitánia szavait. Szinte önmaguktól jönnek szájára a szavak... jóleső érzés, hogy hibátlanul tudja felidézni ezt a nem túl egyszerű varázslatot, melyet a múlt ködébe vesző ifjúsága idején tanult. Önfeledten mormolja a szavakat... először lágyan, könnyedén... majd a hangja mind rekedtebbé, a kiejtett varázsigék mind kásásabbá válnak. Már nem teljesen önmaga... már nem veszi észre, hogy az isteni hatalom az utolsó cseppig kicsordult belőle, ahogy a Mennyei Úr megvonta tőle a támogatást. Már nem veszi észre, hogy a kiejtett szavaknak közük sincs ahhoz a varázslathoz, amit elkezdett... sőt, azt sem veszi észre, hogy már nem is a mennyei nyelven szólnak. Rút, gonosz, sötét szavak azok. Talán a legromlottabb nekromanták is beleborzonganának a hallatába. De persze nem hallja senki. És ez sem véletlen...

Így talál rá a kormányos egy fertályóra múlva. A jó Selmo atya a hajóorrban térdel, két kezével görcsösen kapaszkodik a palánkba. Már nem szól, néma. A szólongatásra nem felel, és mikor a kormánynak mestere közelebb lép, szinte felkiált rettenetében, mikor a pap tökéletesen kifeketedett, üres szemeibe pillant. Az atya eldől, mint egy zsák. Nem halt meg, de úgy néz ki, nem is él igazán. Mintha a lelke sérült volna meg. Mintha valami rettenet érte volna.

A kormányos senkinek nem hajlandó róla beszélni arról, amit még látott: a pap két tenyere jó félhüvelyk mélyen égett bele a hajó palánkjába. Ehhez ő túl babonás...

_________________
Vigyázz, minotaurusszal vagyok, és nem félek használni! :)
Heroes3 map editor Codex v3.0


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 11:30 
Avatar

Csatlakozott: 2005 dec. 15 csüt., 20:42
Hozzászólások: 522
Tartózkodási hely: Budapest, Óbuda (Időnként Silent Hill...)
Neldor nyugtázta magában, hogy bár az ő fegyverét a lény elütötte azonban egy matróz rövidkardja célba talált és kellően komoly sebet ejtett a szörnyetegen.Az ezt követő tántorgás még tovább késztette az elfet hogy leírja ellenfelét.Pedig nem is gondolta volna hogy pont az ellenkezője fog történni...Egy kegyetlen fagysugár Cherbó felé, ami majdnem annak halálát okozza, és az alabárdos gyors leterítése nyugtalanná tette Neldort:a csata csak most kezdődött el igazán.Mivel közelharcot nem igazán akart vívni a lénnyel, úgy döntött a többiek segítségére siet.A behemót még Alexander közelében tartózkodott, így először Cherbó felé rohant, hogy felsegítse, elhúzza onnan és némi életet leheljen bele.A legtöbbször forró test most jéghidegen feküdt elötte.Nem gondolta volna hogy valaha is segíteni fog egy démonon de most az ő élete is nagyban fügött tőle.Behunyta szemét majd halk suttogásba kezdett:Lir er fallan eledhwen val rauko!...Halvány, sárgás fény vette körül és a levegő fagypont fölé emelkedett pár másodpercre.Nem volt egy kifejezett gyógyító varázslat így nem tudhatta biztosan, hogy segíteni fog-e egy démonon de mivel mást már nem tudott tenni, megpróbálta.És reménykedett.


A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára Zargul 2006 okt. 14 szomb., 13:37-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 12:20 
Avatar

Csatlakozott: 2004 ápr. 20 kedd, 13:10
Hozzászólások: 477
Tartózkodási hely: Budapest
Billy rémült arccal rohan oda az atyához! -Vajon mi történhetett?!-motyogja alig halhatóan- Mi jöhet még?!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 13:57 
Avatar

Csatlakozott: 2003 okt. 08 szer., 18:17
Hozzászólások: 3376
Tartózkodási hely: New-Erathia
A kártyázók végülis úgy döntenek, hogy nem szegik meg a parancsot, nem mennek a csapat segítségére. Meg kell tudniuk védeni magukat.
Petrus ekkor otthagyja őket és másokat keres a hajón, akiknek nem kötelező maradniuk, és akikkel együtt visszatérhet segíteni a többieknek. A távolban Billyt veszi észre. Oda is siet hozzá, és megkérdezi tőle:
- Ne haragudj a zavarásért! Kaptál parancsot arra, hogy feltétlen a hajón kell maradnod?
Az alabárdos ekkor észreveszi az atyát. Kérdőre is vonja gyorsan Billyt:
- Vele meg mit tettél?


A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Freemy 2006 szept. 25 hétf., 14:38-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 14:03 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
Akit érdekel az eddigiek, word formátumban:

Heroes Online RPG mentés, WinWord formátumban, 1-11.


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Beorn the Shapeshifter 2006 okt. 09 hétf., 10:34-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 14:35 
Avatar

Csatlakozott: 2003 okt. 08 szer., 18:17
Hozzászólások: 3376
Tartózkodási hely: New-Erathia
Az alabárd lepattant, hiszen a lény éppen a szúrás miatt (amit ezek szerint mégis érzett) elmozdult, pont Alexander felé fordult, az alabárdost a lény hátrébb rúgta egy kicsit, mikor elvétette az ugrást, meg szerzett némi fagyási sérülést az aurától. A sebe szerencsére nem nagy, de alabárd nélkül nem sok esélye marad a lénnyel szemben. Ezért azonnal felállt, és futni kezdett a lepattant alabárd irányába. A lény lassan eszmélt, ezért Alexnak szerencséje volt. No nem azért, mert az alabárdot fel tudta venni, hanem azért, mert a lény hatalmas végsőnek szánt lecsapását így elkerülte. Míg az újra összeszedte magát, Alexander egy célt tévesztett nyilvesszőt emelt fel a földről, ami még mindig szinte semmi fegyver, de mégis egy fokkal jobban érezte magát vele.
Az alabárd a lény mozgása miatt szerencsére már kívül került az aurán, így megszerezhető volt az alabárdos számára. Már csak pár lépés választja el tőle, de vajon odaér-e időben? Fel tudja venni, mielőtt a lény újra lecsap?

Theodorusék folytatják a kártyát. A lovag nagyon kíváncsi már arra, vajon miért sürgette Dakk annyira a folytatást?


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 15:22 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
A jól megmunkált, neme anyagból készült fegyveren a rettentő hideg borzalmas változásokat végzett: a fanyél üvegként roppan ketté a jeges földön, amint a harcos elejti. (Juhh, de hideg!) A szinte kicsorbíthatatlan acélfej is ketté reped egy hatalmas csendüléssel. Mintha egy egyszerű jégcsap pattant volna el...


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Beorn the Shapeshifter 2006 okt. 18 szer., 10:42-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 15:37 
Avatar

Csatlakozott: 2003 okt. 08 szer., 18:17
Hozzászólások: 3376
Tartózkodási hely: New-Erathia
Alexander amint elejti a nyilvesszőt, hogy kedvenc alabárdjára cserélje, látván, hogy először a nyilvessző fa része eltörik, mint a kőpadlóra véletlen leejtett borosüveg, aztán a fém is megreped, mint a nemrég sikeresen túlvilágra küldött légvadászok feje, mégsem veszi fel az alabárdot, hátha az is hasonló sorsra jut.
Úgy dönt, amíg az épen a földön, pontosabban a jégen van, még nem lesz semmi baja.
Így az időközben magához térő magóg felé siet, hogy megkérje, olvassza fel alabárdja körül a jeget, hogy semmiképp se mehessen tönkre kedvenc és jelenleg egyetlen fegyvere. Meg is kéri, a magóg válasza előtt azonban hátranéz, mivel egy hatalmas árnyék takarja el előle a meleg napsugarakat...
A lény mivel látja, hogy két kedvenc célpontja egymáshoz közeledik, elindul feléjük. Először azonban körbenéz, és konstatálja: csekély esély mutatkozik arra, hogy valaki más esetleg közben megtámadja. Hatalmas léptekkel indul el a két apró, de mozgékony célpontja felé.

Beorn, szükségem lesz még arra az alabárdra, így a "nemes anyagból készült fegyver" értelmezésem szerint a nyilvesszőre vonatkozik. Még ne tegyél földönfutóvá, ha kérhetem! :lol:
Várnám továbbá, hogy Dakk miként nyilatkozik a kártyapartin.
:wink:


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:11 
Avatar

Csatlakozott: 2005 aug. 16 kedd, 17:06
Hozzászólások: 2137
Tartózkodási hely: Dungeon
Dakk:
- A francba, minden jóból kihagynak! - hörrent a minotaurusz, akinek szemmel láthatólag viszket a marka, hogy kedvenc csatabárdját forgathassa. Azután észreveszi a "kavarodást" a hajó elején.
- Mi a gremlin? - nyög egyet. - Mi történt az atyával?
Éles látásával is csak annyit vesz ki, hogy a kormányos tágra nyílt szemmel bámulja az atyát, kedvenc gawája meg hasonlóképp.
Úgy dönt, ezt közelebbről is meg kell szemlélnie.


Freemy: ok.
Nagy monszta kinyírásával még megvárom Cherbot, hátha van valami jó ötlete! :lol:


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:32 
Avatar

Csatlakozott: 2003 dec. 16 kedd, 13:00
Hozzászólások: 109
Cherbó harci pozíciót vett fel a felé robogó monstrum előtt. A teste mellé emelte két kezét amikben vadul lobogó tűzgolyók jelentek meg. Abban a pillanatban izzadság lepte el az egész testét. Eddig észre sem vette hogy mekkora hőt bocsát ki a szervezete mikor pirokinetikai kepeségét használja. De most a szigetelt ruházatban megtapasztalhatta. Egyelőre nem törődött vele, a harci láz már vörös ködöt vont az agyára, minden idegszálával a fenevadra koncentrált. AAARRRRGGGHHH. Démoni üvöltés kíséretében engedte útjára a tűzgolyókat. Ebben a hideg pokolban talán még sosem látott tűz sercegve szállta át az egyre fogyó távolságot és egyenest a lény mellkasának ütközött. A lángok fellobbantak de nem kaptak bele a rém bundájába. A becsapódásuk helye megperzselte ugyan a szőrét, de a bundája tul hideg a ráfagyott jégdarabkáktól. És túl vastag is hogy komolyabb kárt tegyen benne. Cherbónak ideje sem volt meglepődni a látottakon. Az őt célbavevő szörnyeteg elérte. Reflexszerűen hajolt le a kardpengékkel vetekedő karmok elől. Elszaladt a roppant kar alatt közben bal kezéből egy újabb tűzgolyót vágott hozzá. A honalján találta el, Cherbó sejtése beigazolódott, ott a legvékonyabb a bundája és mivel sokat mozgatja a karjait így ki is kopott rendesen. Cherbó nem nézett hátra, de az éget hús jól ismert szaga elárulta a találat sikerességét.
Szaladt, futás közben jól érezte a fenevad tekintetét a hátán. Társai most esnek neki. A csatazaj hallatán Cherbó is megállt. Sarkon fordult és máris újabb forró ajándékot repített felé. Valami különös történt, a tűzgolyó félúton zsugorodni kezdett és erejét vesztve találta el a szörnyet. Észrevette hogy valami kékes derengés veszi körbe ellenfelüket, feltehetően az gyengítette le a támadását. Megrázta a fejét, nem engedte hogy a kétség behatoljon a gondolataiba. Le kell győzni ezt a bestiát.
Az emberek túl közel vannak most hozzá, megégetném őket ha távolról támadok- gondolta. Mindkét kezében lángok gyúltak és a fenevad fel kezdett rohanni. Ekkor érte el a jges lehelet és egyszerre rántotta össze minden idegsejtjét. Nem birt mozdulni, a gondolatai is akadoztak. Érezte hogy az elméjében lakozó tűz birokra kell a testébe hatóló hideggel, de nem sokáig fogja birni. Látta amint Neldor varázsszavakat kiált felé és érezte hogy a varázslat ugyan nem semlegesiti a hideget de a benne lakozó tűzet új életre csiholja. AARRRGGG. A tenyeréből felcsapó lángok jelezték hogy lerázta magáról a bénitó varázst.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:36 

Csatlakozott: 2006 márc. 06 hétf., 13:40
Hozzászólások: 68
Lillit egy sas fürgeségével csapott le. Már figyelte egy ideje a küzdőket, de csak most tudott elég bátorságot összeszedni hogy belevesse magát a harcba. A levegőből egy állat barátság varázslattal próbálta lenyugtatni a ragadozót, de nem működött. Túl agresszív hozzá hogy egy ilyen varázslat hatással legyen rá.
Zuhanórepülésből támadt és biztonságos távolságból egy energia gömböt lőtt felé. Meg sem lepüdött hogy a támadása hatástalan volt. Még egy patkányt sem tudna így megsebezni, de muszáj volt megprobálnia. Nem tudja tétlenül nézni a többiek elkeseredett harcát. Muszáj valahogy segítenem nekik .- csak ez villogott az agyában.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:38 
Avatar

Csatlakozott: 2003 dec. 16 kedd, 13:00
Hozzászólások: 109
Cherbó megtorpant mikor meglátta a pixit. Egy különös ötlet jutott az eszébe. A nemrég múlt emlékei álltak össze benne, egy örült ötletté. Truklor gáz, a pixi, Delrór mester tanításai.
- LILLIT. Üvöltött a pixi felé, remélte hogy meghallja a behemót bömbölése közepette. A pixi közelebb repült hozzá, de nem ereszkedett le a földre. Jó neki a levegőben, biztonságban van. A társai egy időre lekötik a fenevadat, de lehet, hogy csak másodpercei vannak, ezért hadarva adta elő a mondandóját.
- Mikor ott a hajón bebüdösítetted a konyhát. Emlékszel?. Egy bonyolult összetevőjű gázt használtál. Tudnál még csinálni olyat? Lehetőleg sokat és nagyon tömény koncentrátumban. Ja és meg tudnád csinálni hogy ne vegyüljön el azonnal a levegővel?.
A pixi értetlen arccal bólintott és a szörny feje felé kezdett el repülni.
- Remélem sikerül, és remélem hogy jól emlékszem a könyvre. Hogy is van. Erőltette meg az agyát. A Truklor gáz igen erős fojtó hatású és émelygést okozó gázfajta. Felismerte a jellegzetes szagát mikor Lillit felforgatta a konyhát és a szakács gyomrát. Nem volt nehéz felismernie, elég sokat szippantott belőle Delrór mester laborjában. Hogy is volt a könyvben? A levegőben gyorsan elvegyül, szabad levegőn pedig azonnal eloszlik. Tömény formátumban viszont, ha elégé magas a koncentrációja és nem oszlik szét azonnal akkor magas hőmérsékleten robbanékonnyá válhat. Ha jól emlékszik az alkémiai könyvekben olvasottakra.
Na vén kuruzsló- gondolt halott mesterére. Remélem pontosan írtad le a gáz jellemzőit.
- Tartsuk egy helyben, kiátott társainak, és egy tűzlabdát vágott a rém felé.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:42 

Csatlakozott: 2006 márc. 06 hétf., 13:40
Hozzászólások: 68
Lillit a szörnyeteg feje fölött lebegett. A két támadója eléggé leköt és Cherbó is tűzgolyókkal, bombázza, így nagyából egy helyben áll.
Koncentrált, nehezen ment a varázslás, hiányzott a düh, amit a pimasz szakáccsal szemben érzett. Nyitott tenyerén egy szappanbuborék jelent meg, amiben zöldes füst imbolygott. A magog azt mondta nagyot és minél töményebbet. De egyátalán mire jó ez? Nem hinném, hogy egy kis büdi megriasztaná ezt a szörnyet. Na mindegy, hátha segít valamit a társainak. Nagy levegőt vett,ezzel a buborék többszörösére dagadt, még egy lélegzetvétel és akkorra lett mint maga Lillit. Az agya feszült hogy egyben tudja tartani a varázslatát. Összeszorított szemekkel koncentrált tovább és a gömb belsejében kavargó gáz egyre sűrűbb lett. Távolról már olyannak tünt mintha egy nagy zöld labda lenne. A méregzöld gáz betöltötte az egész gömbött, Lillit érezte hogy ha tovább növeli akkor a kezében durran szét. Az agya nem birta tovább megtartani a mágikus fonalakat, igy a készítmény kicsúszott a kezéből. Furcsa hogy nem emelkedni kezdett mint a multkor hanem süllyedni. Egyenesen a rém feje felé.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
  Offline
 Hozzászólás témája:
HozzászólásElküldve: 2006 szept. 25 hétf., 16:46 
Avatar

Csatlakozott: 2003 dec. 16 kedd, 13:00
Hozzászólások: 109
Cherbó folyamatosan támadta a lényt, a fél szemét mindig a felette köröző pixin tartva. A tűzgolyók rendszeresen vesztettek erejükből mikor beléptek a lényt körülvevő derengésbe. Látta mikor Lillit elengedte a gömböt. Jól sejtette, hogy ilyen tömény koncetrátumban nehezebb a levegőnél ezért lefelé süllyed. Lillit remekül összetartotta a gázt abban a buborékban. A társai felé kiáltott.
- TÜNJETEK ONNAN.- üvöltött ahogy csak tudott. Mindkét kezével dobálni kezdte a fenevad fejét, remélte hogy ezzel megzavarja annyira amíg a társai biztonságos távolságba vonulnak. A tűz nem sok kárt tett a jéghideg bundában, de a fellobbanó lángok remélhetőleg megzavarják a látását egy pillanatra. Eszeveszett tempóban támadta, csak az utolsó pillanatban vette észre hogy a gömb mindjárt eléri a rémet.
- FEKÜDJETEK A FÖLDRE- üvöltött ismét társai felé, és az utolsó tűzgolyóval a buborélot vette célba.

A mesélőre bizom a következményeket. Lehet hogy Cherbó rosszúl emlékezett és a buborékban lévő gáz nem is adja meg a várt hatást. Majd a sorsunk (azaz Beorn mester) eldönti.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1577 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 63, 64, 65, 66, 67, 68, 69 ... 79  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Imperium - Modified by Rey phpbbmodrey
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség