Beorn, nem gond, hogy "megmozgattál", de nem könnyítetted meg a dolgomat.. 
Még valami, a köpeny színváltását ne csilivili gicsses göncként( ) értelmezd, ez csak lassan váltja a színét, és igen finomak az átmenetek.
Ami a kasztot illeti, nos, talán a heroesból a bandita ( és még egy amolyan városi túlélő) illenék Derickre, de annál egy "kicsit" törvénytisztelőbb és nem két tőrkardal, hanem egy hullámos "bicskával"( 
) harcol. A többi majd kiderül.
Derick még egy utolsó pillantást vetett a víz gyöngyöző felszínére, majd kicsiny nyípuskájába - ami jótékonyan simult a kezébe, mióta meghallotta a közeledő lépteket - csusztatott egy lövedéket. Miután ezzel végzett(igen rövid idő alatt), másik (jobb) kezével előhúzta hullámos pengéjét.
A rekedtes hang gazdája befejezte a mondókáját. Eltelt pár nagyon hosszú másodperc, majd Derick úgy döntött, ideje szembenézni a múlttal.
Derick megfordult és egy ismerős arcot pillantott meg. Az arcán két sebhely éktelenkedett, egyik a bal szeme fölött(kicsit ritkásabb volt ott az egyébként dús szemöldöke), a másik az állán volt, vízszintesen. Nem tette barátságossá a vonásait e két sebhely, de Dericknek nem a férfi külsejével volt baja, hanem annak céljaival és érdekeivel. Azt hitte - remélte... -, sikerült elveszejteni múltját, de mint oly sokszor, most is csalatkoznia kellett.
Hirtelen felkapta a nyílpuskáját és kilőtte a tompa végű(nagyobb sebzés közelre, gyakorlatilag szétesik tőle az ember feje...
) nyilat. Még ugyanezzel a mozdulattal párhuzamosan előrelendült és a tőle nagyjából 3 méternyire álló alakra támadott. A lövedék nem találta el a férfit - Derick pedig ritkán hibázott, és meg volt győződve, hogy talált is. Talán ekkora szintre fejlesztette magán egykori társa? Ha igen, elveszett... -, és mikor lecsapott volna az egyhelyben ácsorgó ellenfélre, az nemes egyszerűséggel - zöldes - füstté vált. Csak egy darab pergamen maradt utána.
Derick hitetlenkedve figyelte az eseményt, majd lehajolt a lapért. Egy hattyú volt a képen. D'Rok régen döbbent meg és félt ennyire. Tekintete - mint mostanság oly soksozr -, a gyűrűjére vándorolt, amin egy aranyban játszó szárnyát széttáró hattyú volt. Annak az egyetlen látható bizonyítéka, hogy Derick próbált kilépni a mocsokból, ami évekkel ezelőtt körülvette.
Egy fél-elftől kapta, akinek a szervezetébe(nem a fél-elf belsejébe
) belépett. Sok önmagához hasonló lélekkel találkozott ott, de egyikükről se hallott, immár évek óta. Sok barátra is szert tett ebben a csapatban, mára mind halott.
Dericknek az jutott eszébe, vajon hogy csinálta Rog, hogy egyszerűen eltűnt előle? Csak egy megoldás jutott eszébe; a birodalmi fejvadászklán kapcsolatba lépett a lápvidék megátalkodott boszorkányaival. Ez nem lehetett nehéz. Derick járt ott egyszer, de nem barátkozni ment...
Pár perc álldogálás és jópár mély sóhaj után Derick elindult vissza a piad felé. Próbálta elfelejteni az esetet. A ruhája egyik zsebébe nyúlt, hogy elővegye a pergament, de az nem volt sehol! Még ugyanebben a pillanatban nagy ütést érzett a bal karjában. Megfordult, és Rogot látta maga előtt, aki elszántan acsargott.
- Nem gondoltam volna rólad cimbora - suttogta vészjóslón -, hogy ilyen ócska trükkel át lehet verni, hisz te is ismered! - Dericknek igazat kellett adnia. Teljesen elfeledkezett erről a cselről. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen varázslat, amit végre tudott hajtani minden valamirevaló... Derick nem fejezte be a gondolatot, hanem még mindig a kezébn tartott kardjával Rognak esett.
Nos? Ez nem lesz egyszerű csetepaté. Amikor kérdeztem a harcrendszer felöl, az volt a válasz, hogy lesz HP, de csak nyugodtan aprítsak. Ez nem egy könnyű ellenfél.
Beorn, itt vagyok. Csak mindig nézz a hátad mögé...
