Heroes5 Toe - prológus
Köszöntelek az új Heroes V kiegészítőben! Ebben a csomagban bemutatkozik egy új faj, a Heroes III-ből ismert Stronghold vár. Három új hadjáratot tartalmaz a Kelet törzsei, és egy bónusz kampányt melyben az orkokat vezetheted.

Az bevezető kis filmből arra következtethetsz, hogy Kujint a Sámánt kell irányítanod, de a hadjáratban Quroqot, a szolgaság ellen fellázadó klán vezért vezetheted csatába. Az orkok sorsa még elég sanyarú a kezdetekben.
Mit kell tudnunk az orkokról? A korábbi barbár várakhoz hasonlóan ez egy teljesen nyers erőre építő náció. Az ork hősök egyáltalán nem tudnak varázsolni, szóval búcsút inthetünk a korábbról megismert varázstudó barbároknak. Ellenben képesek átalakítani a manapontokat, melyeket különleges harci képességekre (Harci Üvöltés) használhatnak fel, hogy erősebbé tegyék a harcosaikat, és nagyobb sebzést okozzanak. A kezdő küldetésben Quroq nem tanulhat új Harci Kiáltásokat, kezdetben két ilyen képessége van. Ez a küldetés az új lények megismerésére épül, és az azokkal való új taktikai lehetőségekre épít. Öt barbár lényt használhatsz a lehetséges hétből.
Az Orkok lényei a minél nagyobb támadóerőt képviselik. Jellemző az összes lényre hogy hatalmas a Támadóértéke, a reakció ideje közepes, viszont a sebességük meglehetősen alacsony. Szükséged lesz pár támogató képességre, hogy növeld a lényeid sebességét, szerencsére a barbár hősök jó néhány ilyen képességgel rendelkeznek.
Az Orkok rendelkeznek egy különleges harci képességgel, a Harci Dühvel. Minden lény szerezhet ilyen pontokat a harc során, és ha eléri a megfelelő számot, akkor a lény Düh szintje megemelkedik, és jóval hatékonyabb lesz a csatákban. Nagyon sokféleképpen tudsz Düh pontokat szerezni: közelharci támadás esetén, egy ellenséges csoport megölése esetén vagy egy saját csoport elveszítése során. Ellenben pontokat veszítesz, ha sebzést kapsz (ilyenkor a pontok csökkenésével az elszenvedett sebzés is csökken), vagy ha várakozol a csatákban. A várakozás nem az orkok sajátja, nem egyezik meg a harci filozófiájukkal. Kisebb csatákban megengedhető a várakozás, de a nagyobb harcokban már nem szabad várakozni, nagyon meggyengülnek a harcosok tőle.

A kezdő küldetés egy pályából áll és nem túl nehéz. Nézzük át, hogy milyen képességeket érdemes felvenni a hősödnek. A két legajánlottabb képzettség a Vezetés és a Szerencse. Mivel csak a nyers erőre támaszkodhatsz, nem árt, ha nagyot ütsz és sokszor. Újdonság hogy a morálod és a szerencséd több lehet, mint +5! Quroq Támadással, Logisztikával és Vezetéssel kezd, tehát csak a Szerencsét kell megszerezned!

A különleges képességek közül hasznos lehet a Vezetésen belül található Toborzás és a Gyorsaság Aurája! A Battle Elation képességre is nagy szükséged lesz. Ez a képesség megnyitja az utat előtted a Megalázás tulajdonság megszerzéséhez. (nagyon hasznos dolog, a Támadáson belül található és minden egyes morál pontért megnövel a sebzést 5%-kal)




Prológus: A Hollók halála

Méret: normál
Szintkorlát: nincs
Nehézség: 2/5
Elsődleges célok
- Foglald el a várost
- Szabadíts ki 4 Ork-csoportot

A jobb alsó sarokból indulsz (1-es pont). Két fő küldetésed van a pályán, nincsenek mellékküldetések. El kell foglalnod az A várost, és meg kell mentened négy csoport orkot. Az orkok helyét akkor láthatod meg, ha meglátogatod a Varázsló Kunyhóját. Az ellenség nem igazán agresszív, szóval lesz elég időd megtapasztalni a pályát és az új fajt.

A nyersanyagok nem igazán játszanak szerepet a küldetésben, ne pocsékold az idődet, hogy felszedegeted őket. Pénzre viszont szükséged lesz, hogy megvedd a katonáidat, egy aranybánya és egy varázstárgy a segítségedre lesz ebben. Ez több mint elegendő aranybevétel naponta. Ezért minden ládából tapasztalati pontot vegyél fel.

Quroq egy kis csoport Harcossal kezd, ami egy lassú de masszív közelharci egység. Kezdetnek menj vissza egy picit, hogy toborozz belőlük még többet. Menj északnak (01) és megmenthetsz egy csoport kentaurt, miután leverted az őket őrző parasztokat.
Ezután egy kentaurtoborzó hely megjelenik a kezdő területeden (1). Nem kell sietned, hogy felvedd az utánpótlást, minden kiszabadított csoport után új épületet kapsz és, ha megvan az összes ráérsz felvenni a katonáidat.
A Kentaur lesz az egyetlen lövészed a seregben. Nagyon nagyok és meglehetősen sebezhetőek, megfelelő védelem szükséges nekik.

Menj tovább északnak. Ne a kövezett úton menjél, ott erősebb ellenfelek vannak, inkább térj le róla és kövesd a füves ösvényt. (3-as) Nagyon figyelj a Harci Griffek ellen harcokra. Most már ők is rendelkeznek a zuhanórepülés képességével, ami két kockára hat, könnyen ki lehet védeni, de figyelj hogy nem csak egy kockára hat mint eddig.

Keletre tőled van egy kétirányú átjáró (II), amit Zelóták védenek. A sereged még nem elég erős a leverésükhöz, később térj vissza ide. Menj tovább északra, míg el nem érsz egy paraszt kunyhót. Ha közel mész hozzá, felrobban és sok tapasztalati pontot, és pénzt kapsz. Összesen három kunyhó van a pályán. Ezután menj nyugatra, és térj vissza a kövezett útra, és irány észak. Az út végén találod a következő csoport barbár lényt (02), akiket kiszabadíthatsz.
Ez a sereg Goblin lesz most egy ideig a csapásmérő egységed. Vigyázz arra, hogy soha nem ütnek vissza, mivel ha eltalálják őket a harcban elmenekülnek olyan gyávák. Foglald el az aranybányát is.

Találsz néhány varázstárgyat és elsődleges tulajdonság növelőt a délnyugati területen. (4) A Bajnokok nagyon erősek, de jó taktikával legyőzheted őket. Jutalmad pár hasznos dolog és egy erős varázstárgy lesz.
Ha gondolod, visszamehetsz a főváradba új lényekért. Az I-es portálon keresztül ezt megteheted. A 6-os pont egy új épületet jelöl, egy áldozati oltárt, melyen feláldozhatsz lényeket tapasztalati pontért. A közelben beálló parasztok ideálisak lesznek az áldozathoz : A 7-es pontnál beáll egy csoport csontváz, a számuk miatt nagyon csábító a megtartásuk, de mivel rontják a morált, őket is áldozd be.

Egy különálló terület van délnyugatra nem messze onnan ahol kiszabadított a Kentaurokat. Van pár hasznos dolog itt is, többek között Szintlépő Fa (S).
Ezután visszatérhetsz a bázisodra és megvehetsz mindent, amit csak szeretnél, utána menj a kövezett úton nyugatnak. Útközben verd le az ellenállókat, és a T elágazásnál menj délnek. Az út végén találod az újabb börtönt (03), amiben a következő barbár lények vannak, a Pusztítók. Ez az ötös szintű lény nagyon erős és gyors, innen nincs aki megállítson téged!

Az utolsó barbár csoport északra van innen (04). Magas szintű Haven egységekkel kell majd megküzdened, de a Pusztítóknak nem lehetnek ellenfelei. A utolsó csoport a hetedik szintű lényed a Küklopsz! Sajnos az épületét nem kapod meg a váradban.
Ekkor megjelennek majd az ellenség hősei, akik nem jelentenek nagy veszélyt rád. Van egy másik portál is (III), aminek a túloldalán hasznos dolgokat találsz. Most felveheted a varázstárgyat a II-es kapu túloldalán.

Ha mindennel végeztél, menj vissza a főváradba és vedd meg a lényeidet, és irány az A város. A gép általában két részre osztja az erőit, egy csapat a vár előtt állomásozik a füvön, nem jelenthet akadályt a leverése. A várban védekező sereg annál keményebb dió, mivel nincs igazán komoly íjászod és repülő egységed. A védekező hős rendelkezhet erős varázslatokkal, mint például az Isteni Igazságszolgáltatás, ami nagyon megritkítja az embereidet. Ha felvetted a Harci Gépezet képességet akkor könnyebb dolgod lesz, de anélkül is megoldható az ostrom, elég ha egyszer bemész valamelyik egységeddel a váron belülre.

Ha elfoglaltad a várat, a küldetés véget ér. Van egy apró hiba a pályán, a küklopszokat (04) el kell érned a 2.hónap 4.hetének 1. napjáig különben lefagy a játék, hogy ezt elkerüld nem árt sietned!

    ugrás a lap tetejére vissza az előző oldalra


Powered by Heroes Team